Nyáry Krisztián: Így szerettek ők 2 - Újabb irodalmi szerelmeskönyv
Corvina Kiadó, 164 oldal, 2013, 3600 Ft
Előzmények a Kölcsey-ügyben:
- Nyáry Krisztián új könyvében, az Így szerettek ők 2-ben és egy hvg-nek adott interjúban is azt feltételezi, hogy Kölcsey Ferenc, a Himnusz írója szerelmes volt Szemere Pálba
- Szendi Nóra irodalomtörténész szerint ez csak feltételezés, figyelembe kell venni, hogy abban az időben és társadalmi berendezkedésben megszokott volt, hogy a férfiak szentimentálisan leveleztek egymással, mások voltak a szokások
- Nyáry a Facebookon reagált Szendi cikkére, illetve elküldte nekünk is, röviden összefoglaljuk
- Nyáry is csak hipotézisnek tartja gondolatmenetét
- Kölcsey használja az antik görög férfibarátság fogalmát, az androphiliát, amikor saját érzelmeiről ír, ami a legmagasabb érzelem Platón és Szókratész szerint, homoerotikus tartalommal
- Nyáry nem állítja, hogy Kölcsey homoszexuális lett volna, de azt igen, hogy szerelmet érezhetett Szemere Pál iránt
Elolvashatják Nyáry teljes válaszát:
„nem epedezett leányok után, de gyermekéveitől fogva férfitársaihoz csatolta magát szorosan"
Megjelent az első érdemi, tudományos igényű reakció Kölcsey-cikkemre. Ez jó, mert érzelmi, netán politikai megközelítés helyett valódi vitára ad lehetőséget. Örülök, hogy Szendi Nóra úgy vitatkozik írásommal, hogy elismeri, „hipotézisem relevánsabb, mint a Kölcsey szerelmi életét kerülgető biográfiák". Magam sem állítok mást, mint hogy Kölcsey szerelmi vonzódásairól legfeljebb jól alátámasztott hipotéziseink lehetnek, hiszen direkt bizonyíték (pl. „tanúvallomás") nem áll rendelkezésünkre.
Szendi Nóra válaszcikkében arra hívja fel a figyelmet, hogy Kölcsey korában más volt a szerelem szó jelentése, és a szentimentális érzelmek sem jelentenek önmagukban erotikus vonzalmat. Ezt én is így gondolom. Éppen ezért kizárólag a szerelmes szavak használata alapján nem is állítanám, hogy Kölcsey az 1810-es évek első felében barátságnál többet érzett Szemere Pál és Kállay Ferenc iránt. Ismerem Döbrentei Gáborhoz írott érzelmes leveleit is, de ott nem tételezek fel szerelmi vonzalmat. Ahhoz ugyanis nem társulnak olyan ismert életrajzi szituációk, amelyek erre utalnának.
Szemere (és kisebb részben Kállay) esetében azonban bőven van mit sorolni. Ezeket röviden ismertetem is cikkemben a Szemere esküvőjével szemben támasztott ambivalens érzelmektől, a péceli nyárra való visszaemlékezésen át a Szemerének küldött szerelmes tárgyú versekig. Szendi Nóra felhívja a figyelmemet, hogy ezek közül egyet, az „Andalgások"-at 1811-ben Kölcsey nem küldte meg Szemerének csak Kazinczynak, igaz, „Szemere Pálhoz" címmel. Az észrevételt köszönöm. (Az 1960-as Szauder József-féle Kölcsey-összesben, amely a Magyar Elektronikus Könyvtár jóvoltából az interneten is elérhető, a 19-es számú levélben ezt félreérthetően közlik: http://mek.oszk.hu/06300/06367/html/03.htm.) Azzal már vitatkoznék, hogy a versben, amelyben a múzsa „a pásztorok virányin / Erosnak vígan nyitja fel, / Andalgván a hegyek leányin / Kényben mereng érzésivel", ne esne szó szerelemről. Emellett azonban több Szemerének küldött vagy egyenesen neki címzett szerelmes tárgyú költeményt ismerünk (pl. Minden órám..., Kívánság, Emlékezet, Átok, Ανάθημα), amelyeket Szemere biztosan megkapott Kölcseytől.
S ha a szerelem szó jelentés-változatai a mainál szélesebb körűek voltak is, az antik görög kifejezések és korabeli értelmezésük már jóval egyértelműbb. Éppen ezért fontos, hogy Kölcsey egy 1815-ös levelében egyenesen az antik görög férfibarátság, az androphilia fogalmát használja, amikor saját egykori érzelmeiről ír. A ανδροφιλια kifejezésről jó görögösként pontosan tudhatta, hogy már Platón/Szókratész is az erósz legmagasabb rendű fajtájaként határozta meg, és bőven van homoerotikus tartalma. A levelet válaszként küldte egy hozzá forduló fiatalembernek, Szemere Györgynek, (Szemere Pál rokonának), és benne a férfiak közti vonzalomról értekezik:
„Hidd el nekem, hogy semmi szebbet nem nyújthat egy ember a másiknak, mint ezen barátságot, milyet én sokkal más pontból szoktam szemlélni, mint itt nálunk közönségesen szemlélik. A görög ifjú nem volt elborítva azon szentimentalitástól, vagy ha inkább akarod, érzékenységtől, mely a Nemzetről, fájdalom! mireánk is elszállott. Ő nem epedezett leányok után, de gyermekéveitől fogva férfitársaihoz csatolta magát szorosan, s ez a férfiszeretet (ανδροφιλια) vagy barátság volt neki út minden szépre, minden jóra. A szentimentál német a szerelmen (Liebe) többnyire csak leányszerelmet ért, s forgasd által a görög mustrákat, s meg fogod látni, hogy azokban a φιλια (Liebe) mely sokkal szebb, sokkal teljesebb jelentésben tűnik fel. Te küzdesz magadban, úgy írod s ha nem írtad volna is, tudnám azt minden sorodból. Így küzdöttem egykor én is, s így küzdök én még most is sokszor. A természet int, s az ő intéseit követnünk legjobb."
Mindezek számomra elegendő indokot szolgáltattak ahhoz, hogy hipotézisemet az olvasók elé tárjam. Szendi Nóra a velem közölt interjú címét hatásvadásznak tartja, de még ez, a szerkesztőség által adott cím sem állítja - ahogy cikkem sem - hogy a Himnusz szerzője homoszexuális lett volna. Mindössze annyit állítok, hogy Kölcsey Ferenc élete egy szakaszában szerelmet érezhetett Szemere Pál iránt, s a neki írt levelekben használt kifejezéseken kívül ezt támasztja alá a levelek tartalma, Kölcsey viselkedése, későbbi visszaemlékezései, és a Szemerének küldött versek is. Hogy ezt megelőzően vagy ezt követően szerelmes volt-e másba, akár férfiba, akár nőbe, arról még kevesebbet tudunk.
