Átlagos őszi este köszöntött az amerikai rádióhallgatókra 1938. október 30-án - nyolc órakor viszont váratlanul a feje tetejére állt a világ. A Columbia Broadcasting System arról számolt be, hogy marslakók szállták meg a Földet és rátámadtak az emberekre. Az adás annyira realisztikus volt, hogy sokan tényleg megijedtek - így Orson Welles halloweeni hangjátéka az egyik első nagy hoaxként vonult be a médiatörténetbe. A pánik mértékét ugyan az újságok később eltúlozták (nem tört ki például tömeghisztéria), ám az tény, hogy Orson Welles nevét aznap sokan egy életre megjegyezték. Később rendező lett, igazi fenegyerek, az Aranypolgár című filmjének például bérelt helye van a filmtörténet legjobb filmjeinek mindenkori toplistáin.
Orson Welles csapata a rádiójátékot készíti
A marslakók támadását imitáló rádiójáték H. G. Wells Világok harca című regénye alapján készült, ami egyes szám első személyben mondja el a névtelen főhős hányattatásait Londonban az invázió idején. Ez a történet az egyik első az irodalomban, amiben az emberiség konfliktusba kerül egy földönkívüli fajjal, ami azt is illusztrálja, miért nevezik Wellst - Jules Verne és Hugo Gernsback mellett - a sci-fi atyjának. Sőt, négyszer az irodalmi Nobelre is jelölték.
Herbert George Wells (1866-1946) hétéves volt, amikor eltörte a lábát, és hogy az időt múlassa, olvasni kezdett. Annyira rákapott, hogy ez meghozta a kedvét az íráshoz is. Sokféle műfajban alkotott, a fikciós novellák (köztük olyan remekekkel, mint a Vakok országa) és regények mellett írt életrajzokat, történelmi témájú műveket és társadalomkritikus szövegeket.
Wells a Thing to Come forgatásán (1936)
Igazi futurista volt, utópisztikus írásaiban megjósolta a repülőgépek térhódítását, a tankokat, az űrutazást, a nukleáris fegyvereket, a műholdas tévét és a világhálót is. Főbb műveiben olyan témák foglalkoztatták, mint az űrutazás, a láthatatlanság, a biomérnöki lehetőségek. Utóbbiban nincs semmi meglepő, hiszen több sikertelen munkavállalási és tanítási kísérlet után végül ösztöndíjjal felvételt nyert a Normal School of Science nevű londoni felsőoktatási intézménybe, ahol Darwin követőjétől, Thomas Henry Huxley-tól tanult biológiát. A darwinista szemlélet mellett meghatározta világképét a pacifizmus és a nyugati típusú szocializmus is. Ahogy idősödött, egyre több politikai írása született, amik mai szemmel már elég didaktikusak. Korai sci-fi remekeit viszont máig olvassuk.
Wells regényei és novellái számos mozgóképes feldolgozást megértek, a szerző születésének 155. évfordulója alkalmából a legjelentősebb regényeivel emlékezünk rá.
Az időgép (1895)
Ugyanabban az évben, amikor a Lumières-fivérek bemutatták a szerkezetet, amivel megragadhatjuk az időt, Wells megkezdte hivatalos írói pályafutását is Az időgép című kisregénye megjelenésével. Ebben Londonban, valamikor a 19. század végén egy baráti társaság a házigazdára várakozik, aki csakhamar meg is jelenik, elég megviselt állapotban. Az időjáró elmeséli, hogy sikerült előre utaznia az időben.
802701-ben találkozott az eloikkal, a gyümölcsalapú étrendet követő, kistermetű, gyermekszerű humanoidokkal, akiket éjjelente a majomszerű, föld alatt élő morlockok fenyegetnek - az időjáró szerint az emberiség evolúciójának egyik következő stációját látta a két csoportban. A morlockok el is rabolják az időjáró gépét, amit csak kalandosan tud visszaszerezni.
Újabb ugrás előre: a saját idejéhez képest 30 millió évvel később látja a haldokló Földet, amin a zuzmós növények között rákszerű állatok és hatalmas pillangók vegetálnak. Egy következő ugrásnál már a hatalmasra dagadt Nappal szembesül, a földi élet kipusztult.
Wells a regényt alapvetően társadalomkritikus szatírának szánta, ám ez kevéssé vált hangsúlyossá a filmes feldolgozásokban. A magyar származású George Pal 1960-as filmje inkább eszképista szórakoztatóipari termék, a Guy Pearce főszereplésével készült adaptáció pedig a romantikát és a kalandot helyezi előtérbe Simon Wells (az író dédunokája) rendezésében.
Dr. Moreau szigete (1896)
Edward Prendick ifjú természettudós hajótörést szenved egy szigeten, ahol hamarosan rémisztő, különböző állatokból élveboncolással összeszerkesztett, humanoid hibridekkel találkozik. Ezek az őrült tudós, Doctor Moreau teremtményei, akik egy ponton megelégelik az iszonyú kínokat, és bosszút állnak a doktoron. A regény olyan, ma is nagyon aktuális filozófiai problémákkal foglalkozik, mint az emberi identitás és az ember beavatkozása a természetbe, a fájdalom és a kegyetlenség vagy a morális felelősség. Wells később “ifjúkori istenkáromlásként” hivatkozott a regényre, ám az utókort nagyon is foglalkoztatja. Ebben a cikkben alaposabban is írtunk a regényről.
Számos irodalmi és popkulturális darab utal rá, és készült belőle feldolgozás rádióra, tévére, videójátékként és persze a nagyvászonra is - nem akármilyen szereposztásokkal. Az 1977-es moziverzióban Burt Lancaster és Michael York játszott, a doktor pedig emberi géneket fecskendezett állatokba. Az 1996-os adaptációban Marlon Brando alakította a doktort, a partnerei Val Kilmer, David Thewlis, Fairuza Balk és Ron Perlman voltak.
A láthatatlan ember (1897)
A regény először sorozatként jelent meg a Pearson's Weekly magazinban, majd még ugyanabban az évben könyvként is kiadták. Főszereplője, a tudós Griffin a fénytörést kutatja, és rájön, hogyan lehet láthatatlanná válni. Ám a saját magán elvégzett átalakulás visszafordíthatatlannak bizonyul, amivel az eleve kegyetlen terveket forraló Griffin vissza is él. Erőszakos és gátlástalan cselekedetei miatt alakja a horrorban is népszerű lett, és nagy hatással volt az utókorra is. Emellett segített megalapozni Wellsnek azt a bizonyos “a sci-fi atyja” címet.
A Dr. Moreau-hoz hasonlóan ez egyike a legtöbbször feldolgozott Wells-szövegeknek tévén és moziban is. Az 1933-as filmfeldolgozást még Wells is látta, de nem volt boldog attól, hogy a rendező, James Whale és a forgatókönyvírók, R.C. Sherriff és Philip Wylie őrültet csináltak a főszereplőből. Ennek ellenére a filmmel a láthatatlan ember csatlakozott a Universal stúdió legendás horrorszörnyetegeihez, és bár olyan népszerű soha nem lett, mint Drakula vagy Frankenstein, alakja folytatásokban és remake-ekben él tovább a mai napig.
Világok harca (1898)
Ahol kezdtük, ott fejezzük be. A Világok harca a korra jellemző inváziós irodalom egyik példája, és értelmezik az evolúciós elméletre, a szociáldarvinizmusra, a brit imperializmusra vagy a viktoriánus hiedelmekre reflektáló fejtegetésként is. Ezt a vonalat vitte tovább Steven Spielberg 2005-ös feldolgozása (Tom Cruise-zal a főszerepben) is, amit sokan láttak a 9/11-es terrortámadásra adott reakciónak, az első tripod-támadást pedig egyenesen a Ryan közlegény megmentése realisztikus partraszállás-jelenetéhez hasonlították.
A Világok harca Wells talán legkomolyabb hatású könyve, és nem Orson Welles rádiójátéka miatt. Sokkal inkább azért, mert több tudós munkásságát is inspirálta, többek között Robert Goddardét, aki a regényből merítve fejlesztette ki a folyékony hajtóanyaggal működő rakétát és a többfokozatú rakétát, aminek az Apollo11 71 évvel későbbi holdra szállása is köszönhető.
