A történet már minden bizonnyal sokaknak ismerős – akár a meglehetősen kétes megítélésű filmadaptációkból is. Miután Edward Prendick hajótörést szenved a Lady Vain fedélzetén, az Ipecacuanha nevű hajóra kerül. A furcsa kinézetű inasával utazó, számos vadállatot szállító Montgomery lesz a segítségére. Miután Montgomery megérkezik rejtélyes úticéljához, Prendick nemkívánatos személlyé válik, és néhány összetűzés után már nem élvezheti sokáig a mogorva kapitány vendégszeretetét. Erőszakos körülmények közt távozni kényszerül a hajóról, de a titokzatos sziget nem kevésbé különös lakói megmentik végzetétől.
Prendick számára hamar egyértelművé válik, hogy valami nem mindennapi dolog történik a szigeten.
Furcsán emberszerű, mégis állatias lakói mellett éjszakánként kísérteties hangok verik fel álmából, de a vadonban bóklászva is mindenhol veszély leselkedik rá. Vagy talán csak az ismeretlentől való félelem nyilvánul meg ily módon elméjében? És vajon a sziget lakóiban is ez a félelem munkálkodik az eddig ismeretlen jövevény láttán? Prendick egy olyan közösségbe csöppen, amilyennel rajta kívül még civilizált ember nemigen találkozott.
A sziget ökoszisztémájának hátterében munkálkodó erők azonban úgy tűnik nem a természetes evolúciónak, sokkal inkább az emberi orvostudománynak köszönhetőek.
Wells művére nemcsak Mary Shelley Frankensteinje, vagy a naplóregény-forma, de korának orvostudományi innovációi is nagy hatást gyakoroltak.
Az 1870-es években kialakuló élveboncolás számos etikai vitát generált a tudományos életben, amiket Wells sem hagyott szó nélkül.
Wells maga is számos publikációt írt tudományos témákban, amik gyakran érintettek vallási, etikai kérdéseket is. De nem csupán a kor sebészeti témái, hanem a pszichológia, és főleg a darwini evolúciós elmélet kritikája, vagy annak kevésbé optimista szemlélete is rányomta a bélyegét a Dr. Moreau szigetére. A1880-as években megjelent az a nézet, hogy az evolúció következményei a visszájára is fordulhatnak, ha nincsenek többé jelen azok az elemek, amik működésbe hozhatnák, vagy legalább fenntarthatnák a fejlődést. Wells írásában talán a degeneráció elmélete, és a nyomában következő dehumanizáció (pl. a kannibalizmusban) jelenik meg legnyilvánvalóbban. A brutális módszerekkel emberivé faragott állatok társadalma rögtön hanyatlásnak indul, mihelyst megkérdőjelezik alapvető szabályaikat – és főleg akkor, amikor Dr. Moreau, és az általa erőszakkal kiharcolt, vallásos áhítattal átitatott imádat kikerül a képből.
Ezzel együtt Wells nagyon erős, korunkban is relevánsnak tekinthető problematikát vet fel.
Mivé válik az ember (vagy állat), ha kirántjuk alóla az őt addig igazgató morális rendszert?
Elfogadható-e, ha az ember istent játszva, önkényes módon avatkozik be a biológiai folyamatokba? Elfogadható-e, ha az autoriter és erőszakos módszerekkel alakított szabályok tartanak össze egy társadalmi csoportot? És végső soron, az azóta szinte klisséssé vált, mégis örök kérdés: mi teszi emberré az embert? A meglehetősen komplex kérdéskör lélektani megnyilvánulásai Prendick történetének utolsó oldalain elevenednek meg. A regény végén olyan pesszimista látásmód és társadalomkritika bontakozik ki az olvasó előtt, aminek a végső szava valahol mégiscsak az, hogy
az ember, nem több mint értelmes állat.
Törékeny helyzetben vagyunk tehát Wells szerint, de a fejlődéshez szükséges eszközök már a kezünkben vannak, így elkerülhető a hanyatlás.
„Az arcokból mohóságot és izgalmat, unalmat és veszélyt, megbízhatatlanságot és kétszínűséget olvasok ki, egyikükről sem sugárzik az értelem felsőbbrendű nyugalma. Mintha belülről az állat feszítené őket, és várom, hogy elkezdődjön az állatemberekéhez hasonló, csak jóval nagyszabásúbb visszafejlődés. Tudom, hogy képzelődök, és kételkedésem ellenére valódi férfiak és nők vesznek körül, akik tökéletesen értelmes lények, és meg is maradnak annak. (…) Mégis borzadok tőlük, menekülök kíváncsi tekintetük elől, kerülöm kérdéseiket, és nem kérek támogatásukból. Minél messzebb szeretnék lenni tőlük, egyedül.”
A Dr. Moreau szigetéből léteztek már részben illusztrált verziók, de a Németh Gyula rajzaival megelevenedő könyv azért is egyedülálló, mert olyan kiadás, aminek minden fejezete, minden fontosabb történése grafikával megtámogatott, még nem létezett. Hol egész oldalas portrékat, hol nagytotálban megfestett tájképeket, hol akciódús mozzanatokat, vagy éppen csak apróbb történéseket láthatunk megfestve, Németh stílusa minden esetben eléri a kívánt hatást. A hátborzongató, érzelemdús, vagy éppencsak gazdag flóráról és faunáról árulkodó fekete-fehér illusztrációkat remekül egészítik ki a mellékelt galéria képei. Itt Németh vázlatai mellett még több portrén és színes képeken köszönnek vissza ránk a könyv lapjairól ismerős teremtmények és helyszínek.
Wells írása mai szemmel olvasva is meglehetősen modern és korszerű, csak néhány stilisztikai elemében érzékelhető archaikusság.
Külön öröm, hogy nem csupán illusztrált minden fejezet (és még a fejezetválasztó sorszámozást kísérő mancsokra is érdemes figyelni!), de hogy ezeket a grafikákat magyar alkotónak köszönhetjük, csak hab a tortán. A Dr. Moreau szigete olyan kiadvány, ami igazolja, hogy felnőtteknek szánt művekben is helye van az illusztrációknak. Pláne, ha ilyen igényes kiadásban érkeznek.
