4 könyv, amiben megjelenik 9/11 traumája

Húsz évvel ezelőtt, 2001. szeptember 11-én az al-Káida terrorszervezet öngyilkos merényletsorozatot hajtott végre az Egyesült Államok ellen. Az USA szimbólumának számító New York-i Világkereskedelmi Központ ikertornyaiba aznap egy-egy repülőgép csapódott be. Az épületek kigyulladtak és pár órán belül összeomlottak. A terrorakcióknak több ezer halálos áldozata volt. A felfoghatatlan terrorcselekmény sokkolta az egész világot, de legfőképp a New Yorkban élőkben okozott életre szóló traumát. Az esemény és annak hatásai számos irodalmi műben előkerülnek. Az áldozatokra emlékezve most négy olyan könyvet ajánlunk, amelyben megjelent 9/11.

fk | 2021. szeptember 11. |

Thomas Pynchon: Kísérleti fázis

Thomas Pynchon
Kísérleti fázis
Ford.: Gy. Horváth László, Magvető, 2015, 484 oldal
Thomas Pynchon: Kísérleti fázis

„Nagyon úgy tűnik, mintha Pynchon nem igazán akarta volna (már megint) eldönteni, milyen műfaji keretre is húzza rá a saját 9/11-es regényét, így a Kísérleti fázis egyszerre lett egy cyberpunkba oltott detektívtörténet, amelyben talán éppen a nyomozás a legkevésbé érdekes, vagy egy tech-sztorival keresztezett lányregény, amelynek hőse a Manolo Blahnik-cipők válogatása helyett szívesebben tocsog a mélyweb egyszerre csábító és taszító mocskában” – írtuk megjelenésekor a Kísérleti fázisról. A könyv hőse Maxine Tarnow, aki foglalkozására nézve csalásvizsgáló, és akinek kisebb zűrök miatt bevonták az engedélyét, amúgy pedig se veled, se nélküled kapcsolatban vergődik a férjével, akivel két fiút nevelnek New York belvárosában. 2001 tavaszán indít a történet, a dátum pedig eleve egy mindentudó pozícióba katapultálja az olvasót, aki innentől kezdve nem tud bizonyos momentumokat nem 9/11 szűrőjén keresztül olvasni.

Philippe Petit: Felhőkkel táncoló

Philippe Petit
Felhőkkel táncoló
Ford.: Frigyik László, Partvonal, 2008, 248 oldal
Philippe Petit: Felhőkkel táncoló - Drótkötélen az ikertornyok között

Philippe Petit könyve egy igazán lenyűgöző történet. 1974. augusztus 7-én a World Trade Center ikertornyai közé feszített kötélen több ezer utcai néző – és több millió tévénéző – szeme láttára átsétált a két torony között, majd egy órán keresztül folytatta bemutatóját 400 méterrel a föld fölött. Néha leült, lefeküdt, hogy utána ismét meghajoljon és bókoljon a közönségnek. A szeptember 11-i terrortámadások után – az azóta New Yorkban élő – Petit arra vállalkozott, hogy megírja, miként készült fel és hogyan vitte véghez nagyszabású ’bűncselekményét’. Ő ezzel állított emléket a tornyoknak, amiket az ő produkciója révén kedveltek meg az amerikaiak.

A könyvről ITT írtunk.

Jonathan Franzen: Szabadság

Jonathan Franzen
Szabadság
Ford.: Bart István, 21. Század, 2020, 814 oldal
Jonathan Franzen: Szabadság 1-2. kötet

A Szabadság egy minnesotai házaspár, Patty és Walter Berglund történetét meséli el, akik mintha a liberális amerikaik karikatúrái vagy épp közhelyei lennének. A demokrata politikuscsaládba született Patty ígéretes kosaraskarrierje egy sérülés miatt befuccsolt, otthon neveli az ügyvédként dolgozó, de lelke mélyén igazából környezetvédő Walterrel közös gyerekeiket. Szeretik és támogatják egymást, hát még Jessica nevű lányukat és Joey nevű fiúkat, de talán mert nem is olyan boldog a kapcsolatuk, ahogyan látszik, vagy talán csak el akarják kerülni, hogy olyanok legyenek, mint az ő szüleik, velük soha nem találják meg igazán a közös hangot. „Walter, Patty és a többiek boldogtalan emberek, akik mindenáron el akarják kerülni saját és felmenőik korábban elkövetett hibáit, de pont a nagy erőfeszítés miatt nem járhatnak sikerrel. Állandó harcban állnak önmagukkal és egymással, közben pedig küzdenek a kétezres évek minden velejárójával: a felgyorsult információval, a Föld túlnépesedésével és kimerítésével, az élővilág pusztulásával és persze 9/11 traumájával” – írtuk a regényről.

Zadie Smith: Menekülés New Yorkból

Zadie Smith
Menekülés New Yorkból
Ford.: M. Nagy Miklós, Helikon, 2021, 284 oldal
Zadie Smith: Menekülés New Yorkból

Zadie Smith Menekülés New Yorkból című kötete (angolul 2019-ben adták ki Grand Union címen) tizenkilenc történetet tartalmaz. Ezek közül egy foglalkozik a 2001-es eseményekkel (olvass bele ITT), de az nem akárhogyan. A kötet címadó novellája, a Menekülés New Yorkból ugyanis egy tragikomikus celebtörténet 2001. szeptember 11-ről Michael Jackson, Marlon Brando és Elizabeth Taylor főszereplésével. Őket követjük végig, amint az események hatására pánikba esnek, majd megpróbálják elhagyni a várost. Közben látjuk azt is, milyen érzéseket és reakciókat váltanak ki az események az amerikaiakból. A kötetről szóló kritikánkat ITT találjátok.  

Hírlevél feliratkozás

Olvass minket e-mailben is!

  • Könyves hetilap a postaládádban
  • Kézzel válogatott tartalmak
  • A legérdekesebb, legfontosabb könyves anyagok egy helyen
  • Nem spammelünk, heti 1-2 levelet küldünk.

Könyves Magazin Hírlevél

Kapcsolódó cikkek
...

Atwood szerint a 9/11 ötletét a Star Warsból vették a terroristák

...

Pynchon 9/11-könyve is jelölt az amerikai Nemzeti Könyvdíjra

...

Séta a World Trade Center tornyai között

Olvass!
...

Létezik-e második esély a szerelemben? Olvass bele Mörk Leonóra könyvébe! 

Izgalmas kultúrtörténeti kalandozás és egy szerelmi történet.

...

Naomi Watts a menopauzáról: „Hollywoodban létezik egy bájos kifejezés az ilyen nőkre: nem dugható”

Naomi Watts megírta a könyvet, amire neki is szüksége lett volna. 

...

Nézd meg, milyen pszichológai trükkök működnek a pénzzel kapcsolatban! – Olvass bele Mérő László könyvébe!

A pszichológia és a pénz szorosabban összetartozik, mint hinnénk!

5 szórakoztató és informatív könyv, ha jobban szeretnél kapcsolódni a természethez

5 szórakoztató és informatív könyv, ha jobban szeretnél kapcsolódni a természethez

Vágysz a természetbe, de nem érzed otthonosnak? Ezek a könyvek segítenek.

Szerzőink

chk
chk

Űrlények és Addamsék: 6 ígéretes adaptáció, ami augusztusban vár a Netflixen és a többi streamingoldalon

Kolozsi Orsolya
Kolozsi Orsolya

Lehetséges-e megérteni egy sorozatgyilkos indítékait?

Hírek
...

„Anyunak (csak ugord át a szexjeleneteket, légyszi!)” – ezért érdemes elolvasni, az írók kiknek ajánlják a műveiket

...

Megújul a Libri ösztöndíjprogramja – íme a részletek

...

„Apám egy júniusi vasárnap kora délutánján meg akarta ölni az anyámat” – jön Annie Ernaux új kötete

...

Egy költő, aki már a '70-es években előre látta az AI és a versek összefonódását

Gyerekirodalom
...

A hősnő, akit magáról mintázott az Anne, a Zöld Oromból írója – Olvass bele az Emily című regénybe!

Nincs is jobb alkalom a nyárnál Lucy Maud Montgomery regényeire.

...

Magyarul is megjelenik Izland legjobb gyerekkönyve

Gunnar Helgason Anya megkattant című könyve kellemes és szívmelengető történet egy anya-lánya kapcsolatról.

...

Macskáknak olvasnak fel rendszeresen ausztrál iskolások - és van értelme!

Számos felnőtt is jelezte, hogy nekik is indíttsanak hasonló programot!