Nádas Péter mindenkié. Nem tulajdona, nem barátja, de még vezetője vagy szolgálója sem, a kötődés egy olyan formája ez, amit a nyelvi fogalmak egyszerűségével nem lehet megfogalmazni. Kortól, beállítottságtól, ízléstől függetlenül beszél mindenkihez a művein keresztül – és ezt jól mutatja, hogy a búcsúztatóján ugyanúgy részt vett az irodalmi szakma, az idősödő olvasó és az inget magára hanyagul feldobó, nyakában fejhallgatót hordó tinédzser. Szeptember 16-án komolyzenével, operával és felolvasással búcsúztatták el Nádas Pétert a Zeneakadémián, aki 83 éves korában hunyt el augusztus 26-án.
A búcsúzás mindig nehéz. A Búcsú Nádas Pétertől című est mégis ennek a legőszintébb cáfolata volt, és nemcsak azért, mert Nádas tudatosan nem hitt a felejtésben, hanem mert az emelkedett és szép pillanatok mellett bőven volt helye a humornak, az örömnek. Nehéz is arra gondolni, hogy Nádas elment, mikor a szövegét olvasva a színészek is dőlnek a nevetéstől a színpadon – ez a jelenlét az, ami mindig itt marad velünk.
Ahol szépség és humor összeér
Az est olyan volt, amilyennek valószínűleg Nádas is szerette volna. Dömötör András rendezésében különböző Nádas-részletek és komolyzenei betétek váltották egymást másfél órán keresztül. Hosszú részletek hangzottak el – hiszen Nádast nem lehet röviden olvasni – az Emlékiratok könyve, az Évkönyv, a Rémtörténetek, a Saját halál és a Leírás című kötetekből, sőt még a hamarosan megjelenő, posztumusz Most az egyszer című kötetből is hallhattunk egy részletet, illetve a 2022-es Ünnepi Könyvhétre írt Akit Linné írt le először című szellemes megnyitóbeszédből is elhangzott egy részlet.
„Mese fogytán, tisztem szerint
nincs más dolgom, mint hogy
megköszönjem szíves figyelmüket. Az idei könyvhetet
a lehető legünnepélyesebben megnyitom.
Azért még irodalmi dizőzként belesuttogom a mikrofonba,
ne veszítsétek el a bizodalmat.
Nem tudom, miben.
De elveszíteni sem éri meg”.
A részleteket Dömötör András, Orosz Anett, Orsós László Jakab és Sárközy Bence válogatták össze, remek érzékkel, hiszen egyszerre érezhette a hallgatóság Nádas kifinomult prózatechnikáját, éleslátó és őszinte stílusát, és nem utolsó sorban a humorát is. Fullajtár Andrea, Hegedűs D. Géza és Ötvös András kiválóan keltették életre az egyes szövegrészleteket.
Külön örömteli pillanat volt, amikor a Rémtörténetek egyik részlete hangzott el, és a felolvasó színészen kívül, Hegedűs és Fullajtár is – minden igyekezetük ellenére – helyenként alig tudták visszafojtani a nevetésüket. Azon felemelő pillanatok egyike volt, amikor tényleg úgy éreztem, hogy ez nemcsak egy búcsú, hanem a Nádas-életmű ünneplése is egyben.
Kortársak, barátok, írók, irodalmárok, olvasók emlékeznek Nádas Péterre.
Tovább olvasokEzt csak még jobban megerősítette, ahogyan a karzatról körbenézve különböző korú embereket láttam lógni a párkányon vagy éppen ágaskodni a székek között, hogy elkapjanak egy-egy pillanatot a felolvasásból. Fiatalok és idősebbek egyaránt nevettek vagy figyeltek lélegzetüket visszafojtva, éppen úgy, ahogyan a szöveg megkívánta. Érezni lehetett, hogy Nádas valóban mindenkié:
Ami eddig soha meg nem történt, halálában történik meg. Az örökkévaló részeként érzékeli a személyest. Nincs többé emlékezés, mert nincs, soha nem volt felejtés”.
Nádas Péter és a körtefa
Az est folyamán a zenék és felolvasások mellett egy személyes búcsú is elhangzott. Dejcsics Konrád bencés szerzetes olvasta fel a Nádas Péter emlékére írt szövegét, amelyben a szerzőt egy fához hasonlította. A metafora nemcsak remekül összecsengett a szerző életbeli szemléletével, a természethez való kötődését, az erdő és a kertjében álló körtefa fontosságát is tükrözte:
Fa volt Nádas Péter, terebélyes és gyümölcstermő fa. Fa volt, amely gyökerét sziklás és ellenálló talajba bocsátotta.”
Az olvasók jól tudhatják, hogy Nádas kifejezetten kötődött a kertjéhez és az annak közepén álló körtefához, amely a róla és az általa szereplő fotókon is gyakran feltűnik – az egyik kép a Saját halál borítóján is helyet kapott.
Dejcsics Nádas életét a fa allegóriáján keresztül mesélte újra, rávilágítva, hogy az író, akárcsak egy tanúfa, kiállta a rendszerek váltakozását, a társadalmi változásokat, a kudarcokat, de ugyanúgy megélte a sikereket, a díjakat, az elismeréseket. A beszédből nem csupán az írót, hanem a fotóst is megismerhetjük, aki minduntalan a fényt keresi.
Valuska Gábor fotói Nádas Péterről.
Tovább olvasok„De a lomb előtt a gyümölcsökről (…). Itt hevernek előttünk, mind a nemük szerint. A Biblia, az Egy családregény vége, az Emlékiratok könyve, a Saját halál, a Párhuzamos történetek, a Világló részletek, a Rémtörténetek, a Halott barátaim (…).
Magda asszony, Anett, Bence és az itt lévő kiadók, műfordítók, irodalomtudósok, kritikusok, olvasók tanúi e gyümölcsök érlelődésének és ízének”.
Dejcsics továbbá méltatta Nádas írásművészetét, európai és világirodalmi szinten is kiemelkedőnek nevezve azt, illetve egy korábbi berlini élményét is felidézte, ahol a szerzővel közösen több időt töltött el a belvárosban. Végig az Emlékiratok könyvéről beszélgettek.
A szerzetes itt értette meg igazán, hogy miért is olyan jelentős Nádas Péter művészete, miért érdemelt ki annyi díjat szerte a világon. De a szép emlékek mellett még a „hétköznapi Nádasról” is mesélt, a szellemes üzeneteiről, az időnkénti spontán küldött fotóiról.
Fa volt Nádas Péter. Élővizek mellé ültetett terebélyes fa. A mi tanúfánk.
Mi pedig, mint a varjak, az oroszlánok, a majmok, a totemisztikus meselények, meg a kettős életet élő lények, az emberi fejükkel és az állati tagjaikkal a világfa körül, mi odagyűltünk e fa árnyékába. (…) Mint az a falufa egykor, a 140 éves vadkörte a gombosszegi ház udvarán (…). A miénk volt Ő”.
Búcsú Nádas Pétertől
Az est folyamán Joseph Haydn, Hildegard von Bingen, Jeney Zoltán, Johann Sebastian Bach és Kurtág György művei is felcsendültek. Kurtág nem mellesleg maga is ott ült a Zeneakadémia nézőterén a hátsó sorok egyikében sok más értelmiségi és irodalmár között, akiknek a nevét csak azért nem sorolom itt fel, amellett hogy túl nagy vállalkozás lenne, mert mindannyian Nádas-olvasóként érkeztünk és távoztunk.
Nádas Péter 83 éves korában meghalt. Mindent megtett, hogy megértse az egyén és a világ működését.
Tovább olvasokA másfél óra szinte percek alatt telt el, és talán nem voltam egyedül azzal, hogy sokáig hallgattam volna még, ahogyan a szövegrészletek és a zeneművek egymást váltva állnak össze egy kollektív élménnyé. Egyszerre érezhettem magam boldogan és meghatottan.
Bár hazudnék, ha azt mondanám, hogy el tudtam fogadni a búcsút, hiszen az utolsó felolvasás végén arra számítottam, hogy Nádas Péter ott áll majd a színpadon.
A szövegeit hallgatva semmivé váltak az elmúlt hetek, a halál ténye, az, hogy búcsúzni jöttünk. De ahogyan Esterházy, Kertész, Ottlik és sok más író esetében is érezzük: míg olvassuk a műveket, úgy ők is, Nádas is, itt van velünk.
A program teljes egészében visszanézhető a Liszt Academy Budapest Youtube-csatornán.
Fotó: Zeneakadémia, YouTube
