„Úgy éreztem, hogy soha korábban ilyet még nem olvastam. Igazából fel se tudtam fogni, hogy micsoda mű” – emlékezett vissza Kiss Tibor Noé, milyen volt huszonévesen először a kezébe venni a pálya talán csúcsdarabjának tekinthető Sinistra körzetet. Hasonló élményt jelentett nekem is, amikor egy egyetemi előadás keretében találkoztam ezzel a könyvvel. Bodor Ádám világa egyszerre volt kényelmetlenül ismerős és megfoghatatlanul távoli, mégis benne akartam maradni, később pedig újra és újra visszatértem hozzá – azon kevés kötetek közé tartozik a Sinistra, amelyeket legalább háromszor olvastam.
„Hogy mindez realizmus-e vagy szür vagy mágikus – ezen manapság nem érdemes studírozni. Vagy sohase is volt? Egyre bizonyosabb, hogy valaki álmodik minket” – fogalmazott Esterházy Péter az 1992-ben napvilágot látott műről, amely végérvényesen a legnagyobb magyar írók sorába avatta Bodort.
Nem mindennapi életút
Korábban már részletesen írtunk a kolozsvári születésű szerző fordulatos fiatal éveiről, nevezetesen a kommunista hatalomátvétel utáni nélkülözésről vagy éppen 1952-es letartóztatásáról, melyet követően 2 évet ült börtönben államellenes szervezkedés, illetve röpcédulák terjesztésének vádjával. Bodor Ádámról tudni lehet, hogy meglehetősen kevés interjút ad, de az mindenképp emlékezetes, amikor a 90-es évek elején úgy nyilatkozott a Népszabadság hasábjain, hogy a börtön „bár nyirkos, sötét odú, valójában mégiscsak egy magaslat, ahonnan pazar kilátás nyílik a világra”.
A Bodor-szövegekben is hasonlóan nyomasztó, zárt terekben mozgunk, mégis ámulatba ejt a furcsa, olykor embertelen látkép.
Az író első novelláskötete, A tanú még Erdélyben jelent meg, de 1982-ben áttelepült Magyarországra, a Magvető szerkesztője lett, néhány év múlva pedig jött a Sinistra körzet és vele az igazi áttörés. A kevés szereplővel és jó adag iróniával dolgozó regény (vagy novellafüzér) a hatalom működésmódját festi fel, miközben elmossa ember és állat, természetes és mesterséges, ismerős és idegen határait.
Hol helyezkedik el az irodalmi palettán?
„Bodor Ádám azon élő klasszikusaink egyike, (…) akinek műveit mind ez idáig nem sikerült az irodalmi üzem semmilyen politikai, gazdasági vagy piaci indíttatású diskurzusának kisajátítania” – szögezi le egy 2024-ben megjelent tanulmánykötet, A körzet poétikái előszava, melyben olyan neves irodalomtudósok elemzik a szerző műveit, mint Kulcsár Szabó Ernő vagy Szirák Péter. Néhány évvel ezelőtt volt szerencsém meghallgatni az azonos címmel rendezett konferenciát is a Petőfi Irodalmi Múzeumban, ahol egyértelmű megerősítést nyert számomra, hogy Bodor méltán illeszkedik a ma élő „nagy öregek” sorába.
„Krasznahorkai mellett szerintem ő az a szerző, aki nagyon hamar jelezte a mi térségünk periférikusságát – azt a furcsa határlétet, amelyben mindannyian benne vagyunk” – vont párhuzamot friss Nobel-díjasunkkal Szegő. „De Bodor mindezt csenddel, hallgatással, redukcióval teszi.
Ahol Krasznahorkai bővít, tágít, és nagy elbeszélést ír, ott ő inkább fókuszál” – tette hozzá.
Bodor Ádámot nem véletlenül tartják számon a rövidpróza nagymestereként: bár a Sinistrát, a folytatásként is felfogható Az érsek látogatását és a 2011-es Verhovina madarait (itt írtunk róla) lehet regényként is olvasni, valójában ezek is kisebb formákból építkeznek.
Milyen vele együtt dolgozni?
Az utóbb említett könyv volt az első, melyet Szegő János már szerkesztőként jegyez. Amikor arról kérdeztem, milyen együtt dolgozni a szerzővel, úgy fogalmazott, fiatal magvetősként „ajándékba kapta” Bodort. „Nagyon maximalista, perfekcionista, és nagyszerűen tudja önmagát szerkeszteni – hisz ő is szerkesztő volt” – mesélte. „De mindig izgalmas a vele való munka, még ha csak apróságokról, egy-egy szóról van is szó.
Alaposan kidolgozott, kiporciózott szövegek ezek.”
A napokban került a boltok polcára a Behavazott lábnyomok (itt beleolvashatsz), amely Bodor korábbi novellásköteteit gyűjti egybe. „Ő vetette fel, hogy rendezzük újra az írásokat, és két hét alatt olyan elképesztően izgalmas szerkezetet hozott létre, ami gyakorlatilag teljesen új olvasatot ad. Nagyon nagy élmény közelről látni ezt a kreativitást egy 90 éves alkotónál” – mondta Szegő, aki szerint Bodor a mai napig hihetetlenül figyelmesen és kritikusan olvassa önmagát.
„Különleges és lemásolhatatlan”
Természetesen arra is kíváncsi voltam, a szerkesztő mely mai szerzőknél érzi Bodor hatását. Szegő János gondolkodás nélkül Kiss Tibor Noét nevezte meg, aki el is árulta nekem, hogyan inspirálta az idősebb pályatárs. „Én ahhoz a prózához tudok igazán kapcsolódni, aminek megvan a saját zenéje, és Bodornál ez egészen lenyűgöző. Különleges és lemásolhatatlan” – kezdte.
A nevektől kezdve a tájleírásokon át a konkrét, naturális helyzetekig nagyon komplex ez a világ.
Minden benne van, ami az emberi életben benne van, méghozzá egyszerre komoly tétekkel, ugyanakkor abszurd, ironikus formában” – tért át a tartalomra.
Fotó: Magvető/Facebook
Ami a saját könyveit illeti, Kiss Tibor Noé is igyekszik a lehető legkomplexebben megközelíteni azt, amiről ír, de a zeneiség is épp olyan fontos neki. „Azt érzem a leginkább követendő példának vagy vágyott célnak, hogy Bodorhoz hasonlóan én is eljussak a saját zenémhez, amit a magaménak tudhatok” – összegezte.
Elmesélte még, hogy amikor 2014-ben ő is magvetős szerző lett, pont Szegő Jánost kérte meg egy rendezvényen, hogy mutassa be Bodornak.
„Fölfoghatatlan dolog volt, hogy ott vagyok ugyanabban a légtérben vele – és mint író vagyok ott. 38 éves lehettem akkor, de úgy éreztem magam, mint egy 15 éves rajongó kiskamasz a backstage-ben egy Soundgarden-koncert után” – emlékezett vissza.
Milyen embernek ismerik?
Bár az első találkozásra inkább a kölcsönös zavar volt jellemző, Kiss Tibor Noé később persze jobban is megismerte a zárkózottnak tartott szerzőt. „Sok kortársat ismerek, aki a szövegei vagy az interjúi alapján zárkózottnak tűnik, de valójában közülük szinte mindenki végtelenül szórakoztató ember. Ez igaz Bodorra is, nagyon jó humora van” – mondta. Szegő János sem tagadta ugyanakkor, hogy csakugyan hozzátartozik az „írói mítoszhoz” a hallgatag természet.
Én magam is féltem tőle eleinte, és időbe telt, míg valahogy felbátorodtam, és elhittem, hogy lehet vele beszélgetni” – vallotta be.
„Most már inkább azt mondanám, hogy megfontolja, mikor szólaljon meg, viszont ha megszólal, annak nagyon komoly jelentése és jelentősége van. Egyébként egy elképesztően kíváncsi utazó, nyitott ember” – folytatta.
Pókerarccal teremt világokat
„Szenvedélyesen és takarosan reménytelen” – foglalta össze 10 évvel ezelőtt, szintén a szerző születésnapján Parti Nagy Lajos, hogy milyen is ez a kevés könyvből álló, de korszakos jelentőségű életmű.
Mindig rádöbbenek, hogy mennyire jól játszik az olvasóval és magával az irodalommal.
Kifigurázza az olvasási módjainkat – ahogyan komolyan veszünk és elhiszünk dolgokat. És mindezt olyan pókerarccal teszi, hogy a végeredmény egy egészen egyedi világ, tele izgalmas karakterekkel, akik egyáltalán nem léteznek, mégis valóságosak” – zárta Szegő.
Ha olvasnál még Bodor Ádámról, korábbi cikkünkben 10 érdekességet gyűjtöttünk össze az életéből.
Nyitókép: Valuska Gábor
