„Bereményiről közvetlenül, vagy Cseh Tamás által közvetve mindenkinek van saját története” – írta a Könyves 10 éve, szintén a szerző kerek születésnapját ünnepelve. Bár akkor én még messze voltam attól, hogy itt dolgozzak – ha jól számolom, az általános iskola utolsó évében jártam –, már akkor is megvolt a magam Bereményi-élménye.
Ez is bizonyítja, hogy a mai napig generációk nőnek fel az ő szövegein vagy filmjein – még ha nem is feltétlenül tudatosodik bennünk.
A sokak számára meghatározó író, dalszöveg- és forgatókönyvíró, illetve rendező életművéről, hatásáról Grecsó Krisztiánnal és Károlyi Csabával beszélgettem, Cserna-Szabó András pedig elküldte nekem Bereményiről szóló korábbi köszöntőjét (Reménygyermekek: Anyám, Bereményi) amelyben többek között felteszi azt a mindannyiunkat foglalkoztató kérdést, hogy mi a legendás művész titka.
Találkozás egy életművel
Iskolába menet reggelente gyakran szólt a kocsinkban a Férfi és Nő című koncertsorozatból készült CD, amelyen Básti Juli, Udvaros Dorottya, Cserhalmi György és Kulka János éneklik Dés László és Bereményi Géza szerzeményeit. Kicsi koromtól fogva tudom kívülről a lemezen megszólaló dalszövegeket, de ahogy múlnak az évek, mindig egyre többet mondanak. Ugyanez a helyzet a Cseh Tamással készített ikonikus közös számokkal, amelyekből a hetvenes-nyolcvanas évek Budapestje néz vissza ránk a maga cigarettafüstös kocsmáival és fájó szíveivel.
Én akkor voltam fiatal, és azt gondoltam, hogy hűha! Ezek tényleg kultikus dalok voltak, zseniális dalok voltak” – emlékezett vissza Károlyi Csaba.
„Sokat hallom, hogy »a Bereményi nem öregszik«, és ez igaz is, mert minden, amit megcsinált, az ma is velünk van” – tette hozzá. Grecsó Krisztián számára nemcsak íróként, hanem színpadi előadóként is fontos az a hagyomány, amit a Cseh–Bereményi páros elkezdett. „Én tökéletesen értem ezt a formáját a létezésnek, nagyon közel áll hozzám a Géza alkotói karaktere. Nekem ez egy folytatható hatástörténet” – mondta.
Cseh Tamás, Bereményi Géza és Másik János (Forrás: Wikipédia)
Több irányból lehet közelíteni a terjedelmes életműhöz: ahogy fentebb írtam, számomra a dalok jelentették a belépőt, de ott volt a polcunkon az Eldorádó is DVD-n, ami sokak szerint a legjobban sikerült Bereményi-film. Jóval később kapcsoltam csak össze ezeket a gyerekkoromban fel-feltűnő műveket, és jöttem rá, hogy egy személy áll mögöttük. „Egy bizonyos Bereményi Géza nevű író: alacsony, kalapos fickó, az ember ki se nézné belőle, hogy ekkora király” – ahogy Cserna-Szabó András írja Reménygyermekek című szövegében.
„Az utóbbi években szenvedélykutató lettem”
Ezen a ponton ideje szót ejtenünk a könyvekről is, hiszen ez a kacskaringós, sokszínű pálya valójában egy novelláskötettel indult 1970-ben. Ez volt A svéd király, amely a Magvető gondozásában látott napvilágot (AZ ELSŐ című podcastünkben mesélt róla). „22 éves is alig voltam, és szemfényvesztésnek tartottam az egészet” – idézte fel a kiadó Facebook-oldalán Bereményi, amikor más egyetemi társaival együtt először küldött írásokat Sík Csaba szerkesztőnek. Végül a többiek számára nem járt sikerrel a próbálkozás, neki viszont megjelent az első könyve, amit aztán számos újabb követett.
„Géza mindig meglátta a nagyon karakteres, mitikus figurákat” – mondta Grecsó. Így született meg például a Vadnai Bébi című 2013-as regény is, amely valóságos eseményeken alapul: egy barátja édesanyja mesélt Bereményinek a szerelmeiről. „Ennél egyszerre szebb és drámaibb dolog nem lehet, mint amikor valaki egy pillanatra a maga sűrűségében és összetettségében elmeséli az életét meghatározó nagy történetet” – írtuk anno a kötetről.
„Az utóbbi években szenvedélykutató lettem. Észrevettem, hogy az emberi megzavarodottságokban van valami nagyszabású. Az emberek nem tudják, miért, de megtesznek bizonyos dolgokat; képesek a szenvedélyre, de ez parttalan távlatokban csap ki belőlük. Ennek a természete érdekel” – nyilatkozta Bereményi Géza 2007-ben a Litera Nagyvizit-interjújában, és az érdeklődése az örökérvényű emberi szenvedély iránt azóta is töretlennek látszik.
„Csak el akarta mondani az életét, úgy, ahogy volt”
Károlyi Csaba az író pálya csúcsának egyértelműen a 2020-as, nagyszabású önéletrajzi regényt, a Magyar Copperfieldet tartja (olvass bele!), amiért Bereményi elnyerte a Libri Irodalmi Díjat (a közönségdíjas egyébként éppen Grecsó volt – itt meghallgathatod a közös beszélgetésüket). „Valószínűleg azért nagyon jó az a könyv, mert ott elengedett mindent.
Nem érdekelte, hogy mire kellene tekintettel lennie, csak el akarta mondani az életét, úgy, ahogy volt” – mondta Károlyi.
„A kezdet kezdetén magamban léteztem. Aztán fölém hajolt a legelső másvalaki, akkortól tudok emlékezni” – indul a történet, amelyben végigkövethetjük, hogyan lett a nagyszülei által nevelt, önfeledten játszó Lulikából szemlélődő kamasz, majd 18 éves fiatal férfi, és hogyan határozták meg a fejlődését az őt körülvevő felnőttek. „Nekem az összes felnőtt mintapéldány volt a korszak dzsungeléből, emberfajtáiból. Tulajdonképpen a korabeli Magyarország állapotát is mutatták ezek a mintapéldányok. Meg lehet sejteni általuk, hogy milyen ország volt az” – fogalmazott interjúnkban Bereményi, akinek a műveit legalább annyira meghatározza a történelem, mint az egyetemes emberi érzések. Károlyi szerint lehet azon vitatkozni, hogy ez a szerző sikere vagy inkább a mi kudarcunk, de az tény, hogy sokszor megdöbbentően aktuálisnak érezhetjük korrajzait.
Mi a titok?
„Nem tudom, mi BG titka. Sőt, szerintem nincs is neki ilyen. Amit ír, az működik, mert BG önazonos, hiteles és profi, mint például Hrabal, Lemmy vagy Byron. Egyszerűen elmeséli, mi történt vele 1946. január 25-e után” – írja Cserna-Szabó. Sokan mondják Bereményiről, hogy tulajdonképpen mindig is az önéletrajzát írta, újabb és újabb rétegekkel kiegészítve azt. „Az írói kockázataink nagyon hasonlóak” – mondta Grecsó, amikor a kettejük között húzódó párhuzamra utaltam. Ahogy Bereményinél vissza-visszaköszön a Teleki tér vagy más legendás helyszínek, Grecsó köteteiben újra és újra ott van a szülőfaluja vagy éppen Juszti mama figurája.
De Géza azért érdekes, mert egy olyan alkotóember modelljét valósítja meg, amilyen a magyar kultúrában egyébként nincsen” – mondta Grecsó.
„Lehet azt mondani, hogy Géza jó író, vagy hogy jó rendező, jó költő… Ez mind igaz is, külön-külön ez így rendben van. Csakhogy Géza ez mind együtt. És ezek összeadódva már egy másfajta jelenséget adnak ki. A Géza mint kreatív elme egy mítoszgyártó: Budapest mítoszának, sőt egy életmodell-mítosznak a megteremtője. Én ezt egészen unikálisnak tartom”.
Az ember a művek mögött
„Énnekem a Géza az egy ezeréves szerelmem” – így kezdte Károlyi Csaba a telefonbeszélgetésünket. „Fantasztikus ember, akit nagyon-nagyon lehet szeretni, annyira nagyon jóságos” – tette hozzá a végén. Bár a Bereményi kalapja című portréfilmben már kaphattunk néhány személyes sztorit alkotó- és pályatársaktól, akadnak még emlékezetes pillanatok, amelyeket érdemes felidézni. Grecsó Krisztián egy 20 évvel ezelőtti élményről mesélt nekem, amikor Bereményi és ő közösen turnéztak egy összművészeti esttel, Lovasi Andrással kiegészülve.
„Elindultunk Baranyába, de azt hiszem, nagyjából Érdig jutottunk, amikor már az Új Dalok című lemezről az Illegalitásbant harsogtuk az autóban pálinkásüveggel a kezünkben” – mesélte. „Ide tartozik az is, amikor a Lovasiék házában kora reggel a télikertben vizsgálgattuk a kocsonyákat – ismét rengeteg pálinkával a kezünkben –, hogy megdermedtek-e már. Nem dermedtek meg, de kanállal úgy is fogyasztható volt. És akkor folyékony kocsonyát reggeliztünk hárman a télikertben. Szürreális és gyönyörű nagy kaland volt”.
Ha még olvasnál a szerzőről, itt 5 izgalmas témát gyűjtöttünk össze a Bereményi-mitológiából.
Fotók: Valuska Gábor
