![5 izgalmas téma a Bereményi-mitológiából [Bereményi 75]](https://konyvesmagazin.hu/file/slides/1/18751/fe_1180_600_20200214_konyves_beremenyi_4674.jpg "Bereményi Géza")
Teleki tér
Bereményi Géza életének és műveinek is központi helyszíne a Teleki tér, amely számára minden boldogság kiindulópontját jelentette: a második világháború után született Vetró Gézát nagyszülei nevelték a Teleki tér 9. szám alatt. Gyerekkorának első hat évét töltötte itt, tavaly egy irodalmi sétán ezt mesélte róla: „Az összes szomszédra pontosan emlékszem, ma is meg tudom nevezni a lakókat. A miénk a második szoba-konyha volt: egy ablak, egy ajtó, ennyiből állt egy lakás. De nekem nagyon nagynak tűnt, abban nevelkedtem.” A hely még ma is őriz egy titkot: „Elástam egy ólomkatonát gyerekkoromban az udvar virágágyásában. Azt élveztem, hogy csak én tudok róla.”
A Teleki téri piac szintén nagyon fontos tér volt az életében, hiszen a nagyszüleinek ott volt standja. Sok időt töltött ott maga is, mindent megfigyelt.
A Magyar Copperfieldben Bereményi Géza így írt a Teleki térről:
„Ez volt a megszokott helyem, ide születtem, és az volt az én babonám, hogy az itteni embereket, a házak lakóit meg a piaci népséget, vevőket és árus kereskedőket is ez a hely hozta létre, vagyis szülte meg ide mind. Mert honnan máshonnan kerülhettek a Teleki térre énvelem együtt, ha nem a helyből támadtak ide.”
A piac az Eldorádó című filmjében is központi szerepet játszik:
1956
Bár az 1956-os forradalom kitörésekor Bereményi Géza még gyerek volt, mégis átélője és szemtanúja volt az események egy részének. A harcok után az iskola elmaradt, nevelőapja sebesülteket operált. És bár neki megtiltották, hogy kimenjen az utcára, mégis csak elszökött, egy barátjával együtt nézte meg, mi történt a Parlamentnél.
„Bementünk onnan az Alkotmány utcába. Itt rengeteg ember járt, egy részük a Parlament irányába tartott, ahogyan mi, sokan szemből áradtak, az előbbiek kérdezgették, mi van, az utóbbiak meg mondták, hogy á, nem lesz itt semmi, már régóta ugyanaz van, de a mieink nem hallgattak rájuk, tartottunk a Parlament felé tovább. Folyamőrok próbáltak feltartoztatni minket, az egyensapkájukra rá volt írva, hogy FOLYAMŐRSÉG. „Ne tessék arra menni – próbálkoztak tisztességtudóan, mivel ezt az utasítást kapták, de hát senki sem hallgatott rájuk. Hülyének nézték szerencsétleneket, de nem haragudtak rájuk, mert a mieink voltak ők is. Aztán egyszer csak a téren kitört a tüzelés, sorozatok, egyeslövések, gránátok robbantak, sikoltozás, ordítozás az Alkotmány utca túlsó vége felől. Mindenki elbújt ott egy csapásra, meg a folyamőrok is. Kiürült az Alkotmány utca, pedig nem is oda lőttek.”
Az 56-os események a Megáll az idő című filmben is megjelennek, amelynek Bereményi Géza volt az egyik forgatókönyvírója, a rendezője pedig Gothár Péter.
Apakeresés
Ahogy az a Magyar Copperfieldből is kiderül, Bereményi Géza életében a vér szerinti apja, Vetró Géza sokáig semmilyen szerepet sem játszott. Születése után a nagyszüleihez került a Teleki térre, édesanyja és újdonsült nevelőapja hatéves korában vette magához. Saját apjáról mindeközben alig tudott valamit, már kamasz volt, amikor megismerte őt. 16 éves korában aztán úgy döntött, elmegy otthonról, a Népszínház utcából, és új életet kezd. Ekkor fordult életében először a vér szerinti apjához.
„Gondoltam, akkor én mostan babonás is lehetek nyugodtan, ha már a magam erejéből lettem szerencsés és boldog. Mert a Mátyás térnél épp ebben a deli órában választottam ki magamnak Vetró Gézát, az én vér szerinti apámat – akit én épp csak néhány hét óta ismertem meg személyesen, és ha jól számolom, kétszer jártam a lakásán azóta –, mert ő az egyetlen felnőtt az ismerőseim közül, aki éppen most otthon tartózkodik.”
Az apahiány és az apakeresés Vadnai Bébi című regényében is központi téma. A hetvenes évek Budapestjén Dobrovics, a pályakezdő író, miután felvetődik, hogy egyik barátjával talán testvérek, nyomozni kezd az illető apja után.
Cseh Tamás: Apa kalapja
Nevek
Bereményi Géza életében és műveiben is fontos szerepet játszanak a nevek. Neki magának is több neve volt, és ezek sokszor meg is határozták, hogyan viszonyultak hozzá az emberek – erről maga mesélt a Magyar Copperfieldben. Az író ugyanis Vetró Gézaként született, majd nevelőapja nevét kellett felvennie, így lett Rozner Géza, később nagyszülei után a Bereményi családnevet vette föl, és így is ismerte meg őt az ország.
„Ott tudtam meg, hogy én egy-két nap múlva iskolába fogok járni, és ott mutatták meg a bizonyítványkönyvemet egy áthúzott és egy fölébe írt névvel” – olvashatjuk önéletírásában az első névváltoztatásról.
Ehhez mérten a Bereményi-művekben is fontos szerepet tölt be a megnevezés kérdése. A Vadnai Bébi főhőse, Dobrovics számára például nagyon fontos, hogy neveket adjon a számára jelentőségteljes helyszíneknek és embereknek. Az identitás, a származás témája a Bereményi-írásokban nagyon erősen összefonódik a nevekkel.
A téma még a dalszövegekben is felmerül:
„Ha én meg nem nevezem, más senki sem / meg nem nevezi azt a kevés, / azt a kevés, nem is tudom, hogy micsodát, / amiben voltam szereplő…” (Micsoda útjaim)
Cseh Tamás
Bereményi Géza és Cseh Tamás neve szorosan össszefonódott, és annak is megvan a maga legendáriuma, hogyan kezdődött a közös alkotás.
Bérczes László beszélgetőkönyvében Cseh Tamás így emlékezett vissza a sorsfordító találkozásra:
„Tehát vissza a Zöldfába, ahol ülünk csapatban, söröket rendelünk, van köztük egy lány is, utóbb kiderül, Géza akkori felesége, a harmonikás énekel (…) és akkor az egyik fiú csendben áthajol hozzám, Tamás, hallom, te gitározol meg énekelsz. Én mondom, hogy igen. Ma is látom a Géza arcát, ahogy felém hajol. Én írnék rájuk magyar szöveget, nem próbáljuk ki?, ezt mondja aztán. De igen, ezt mondom én.”
Bereményi Géza így kezdtem című írásában így írta le az estét:
„A Dohány utcába tartottunk egy egész éjjel nyitva tartó kiskocsmába. Ott asztalokhoz telepedtünk, én meg átszóltam Cseh Tamásnak, szívesen írnék neki dalszöveget. Amúgy is kifejező, folyton változó arcából erre összeszűkült pillantással nézett rám, vagyis őrá állított belügyis besúgónak nézett. (…) És másnap elmentem a megadott címre, ő elővette a gitárját, eldúdolt egy dallamot, amire én az élőbeszéd sebességével a következőket írtam:
Az ócska cipőt egy este már oly vastagon lepte a sár, hogy végül megállt, csak bámult Desiré. Desiré így suttogott: Istenem, istenem! Micsoda vidék! Micsoda egy ócska vidék! A cipőm milyen ócska már. Épp egy kocsma előtt gondolt arra Desiré, mit is mondott Antoine, tán egy éve lehetett: Ne bámulj bambán, ha esik az eső, az eső. Jól van - gondolta Desiré - továbbmegyek.”
