Nem. Nem akarok veled találkozni. Amikor találkoztunk régebben, mindig megöleltelek. Nem akarlak megölelni. Nem akarok ülni veled szemben a pici lakásomban, amin annyira csodálkoztál, hogy lehet, hogy ilyen pici lakásban élek, ezt kérdezted, nem akarok itt ülni veled szemben, és megkérdezni, hogy mégis, hogy gondoltad. Vagy elmondani, hogy mennyire fáj, hogy ez lett, hogy végül felrobbantottátok az életeteket, hogy az indulat vitt, megint az indulat vitt, és inkább leromboltatok mindent, csak legyen az indulatnak útja, legyen merre rohanjon, legyen mit összezúzzon. Nem értem, miért kellett felgyújtani a házat. Hogy jut valakinek egyáltalán eszébe felgyújtani a házat. Nem, nem adok kétszázezret, hogy legalább a szobát rendbehozzátok. Azt mondod, véletlen volt, de mások mást mondanak, a szüleid azt mondják,
Bali gyújtotta fel, mert összevesztetek, mert elrohantál tőle, aztán visszarohantál, taxival rohantál vissza, mert úgy hallottad, nagy a falu szája,
messze elérnek a hírek, úgy hallottad, hogy a régi szerelmével borozgat ott a házban, amibe annyi munkát öltetek, amin annyi veszekedés volt a két család között, kinek a nevén van, kinek köszönhető, hogy van, kinek mi jár belőle, ezen ment a veszekedés, a halálos sértettség, ebből fakadt a megbékíthetetlen indulat. Most tehát felgyújtottátok, azt mondom, felgyújtottátok, tudom, hogy nem te gyújtottad fel, Bali gyújtotta fel, de mégis azt mondom, felgyújtottátok, mert ketten vagytok ebben, igen, mind a ketten, az ordibálásban, a hajhúzásban, az elrohanásban, a megsértődésben, ketten vagytok benne, te is benne vagy. És miután felgyújtottátok a házat, autóba ültetek, az autóba, amit még én fizettem ki, nekivágtatok az országnak, ketten, mert ti ketten vagytok egymásnak, csak a szerelem van, az egymás tépése és az egymás szeretése, ez a motor az életedben, ez hajtott most idáig, sok száz kilométeren át hajtott, valami elől menekültetek, persze, önmagatok elől, a felgyújtott ház elől, menekültetek és most itt vagytok, és kérdezed, de nagyon félve kérdezed, mert tudod is rá a választ, és ha megkérdezed, azt a választ kapod, amit tudsz előre, és nagyon félsz tőle, mégis megkérdezed, és rád zárul egy ajtó, mert igen, nem akarlak látni, nem akarok beszélgetni veled, elfogyott a remény. Mert valamit nagyon elrontottam, egészen másképpen képzeltem, az első jóga órán, amikor izzadtál mellettem, másképpen képzeltem, azt képzeltem, tudlak vezetni egy kicsit, támogatni is, de vezetni is, kicsit mutatni merrefelé, merrefelé van út, kifelé a szegénységből, mire vigyázz, ezt akartam mutatni, de kudarcot vallottam, és aki kudarcot vall, az elfordul a kudarcától, így én most elfordulok tőled, most, amikor már mindent elvesztettél, amikor semmid nem maradt, mert a ház is leégett, most elfordulok tőled, mert azt mondom magamnak,
nem, nem, nem, nem bírom tovább, nincs értelme, azt mondom magamnak, javíthatatlan vagy, és ezen a pénz nem segít, az a paradoxon, hogy a szegénységben önmagában a pénz nem segít,
azt hittem, segít, lesz fürdőszobád, lesz autód, és lett is, de aztán összeroncsolódott a szép építmény, összeomlott megint, és megint, és megint, és az jár a fejemben, hogy nem bírom tovább, de nem is a pénzt nem bírom, azt se lenne szabad, az is annyi értelmetlen dologra ment el, kikerülhető bírságokra, megelőzhető károkra, de nem a pénzt, nem a pénzt nem bírom, hanem a reménytelenségét az egésznek, hogy, mint te mondod mindig, egyről a kettőre jutni, hogy ez mennyire lehetetlen, lett egyből kettő, és aztán vissza a nullára megint, mindig vissza a nullára, mint most, a házzal, ami kiégett teljesen, meg sem lehet maradni benne, hát elmenekültök előle, menekültök a nulla elől, a lenullázódás elől, de ti nulláztátok le magatokat, és én ezen nem tudtam segíteni, ezen nem tudok segíteni, ezen soha nem is leszek képes segíteni, ezt tanítottad meg nekem, hogy nem, nem vagyok képes rá, nem segít a pénz, és nem segít a türelem, nem tudom, mi segít, elfogytak az ötleteim, zuhanok veletek együtt, pedig nekem van még hol laknom, van munkám, nem kell félnem, hogy elvisz a rendőr, de veletek zuhanok, mert veletek akartam emelkedni, önző voltam, azt hittem, tudok segíteni, ez volt az önzés, a nagy ostoba jóindulat, a jóindulat, aminek a vége sírás, nem lehet ostobán segíteni, nem lehet önzőn segíteni, nem tudom, hogy lehet segíteni, tényleg nem tudom.
Megértelek. Megértem, hogy mit mondasz. Nem is tiltakozok. Megértem. Most úgy döntöttünk, hogy együtt megpróbáljuk, nincs másunk, csak a másik, együtt, és a kislány, mert így vagyunk együtt, egy család vagyunk, egy család akarunk lenni, akármit mondanak is a faluban, vagy a telepen, mert nagy az emberek szája, megszólnak mindenkit, uszítanak egymás ellen, minket is uszítanak, mert irigyek, irigykednek, hogy voltál nekem, hogy adtál, hogy lett fürdőszobánk, erre irigykednek, és uszítanak akkor, és pletykálnak, és már befogom a fülem, mert nem akarom hallani, mert legszívesebben ordítanék, hogy ne halljam, hogy uszítanak, minket egymásra, a két családot egymásra, csak mondják, mondják, és én olyan vagyok, hát tudod, milyen vagyok, olyan vagyok, hogy felkapom a vizet, igen, jön az indulat, mondtad, hogy lélegezzek, lélegzek én, de nehezen, csak kapkodom a levegőt, mondtad, hogy számoljak, de néha az se segít, számolok, de ott az indulat, ahogy mondod, az érzés, a gyomromban van az érzés, meg a szívemben, meg a torkomban, nagyon nehéz, nagyon nehéz ezekkel az érzésekkel, számolok, de nem segít, nem tudom, mi segít, csak számolok,
de szorítja a torkom, levegőt alig kapok, úgy érzem, mindjárt elájulok, beveszem a frontint, mert anélkül már nem megy,
egy frontint beveszek, de az se elég, és beveszek még egyet, de még az se elég, és akkor kirobban, igen, igazad van, nagyon is látom, hogy mit mondasz, de kirobban, ki akar robbanni belőlem, kiömlik, és akkor megvan a baj, így van, jól mondod, megvan akkor a baj, mert nem csak Balival van a baj, jól mondod, énvelem is, de nem is csak énvelem, mert anyuék is hogy éltek, hát hogy éltek, mesélhetnék én apuról, aki most megszólja Balit, mesélhetnék, hogy a játékgépezés hogy ment, meg anyuval hogy bánt, mesélhetnék, de most csak leszól minket, leszólja, mert oláhcigány, mert másik törzs, mint mink, máshová tartozik, mert telepi, sose is szerették, sose is akarták, hát így gyűlik fel az indulat, amiről beszéltél, hogy ne indulatból, de felgyűlik, olyan, mintha a torkomig érne, a számon akar kijönni az indulat, és a lábam remeg, azt hiszem, el fogok ájulni, így érzem, és akkor már nem segít a számolás. Igen, igazad van, nem kell taxival rohanni, mikor minden pénzt ki kell számolni, de nekem nincs más, nekem csak a Bali van, a Balit szeretem, ővele akarok lenni, ha nem akarnék vele lenni, nem lennék én vele, nekem ez a jó, hát nehéz, nagyon nehéz, de ez a jó, ahogy mondod, hogy választottam, hát választottam, őt választottam, és a kislányt, hogy így vagyunk család, így akarunk élni, neki is nehéz, nekem is nehéz, egymásnak is nehezek vagyunk,
igen, megmondom, nem hazudok, egymást is megtépjük, néha megtépjük, ahogy mondod, de csak az idegesség miatt,
a sok idegesség a ház miatt, hogy kié meg kinek a nevén van, a veszekedés az anyósom miatt, meg anyuék miatt, a veszekedés, hogy mire legyen elég a pénz, mert semmire se elég, akármennyit adtál, mert tudom, hogy adtál, alá is írom neked, adtál nagyon sokat, de az elment a kárra, meg a büntetésre, a sok büntetésre, és meg kell nézni a pénzt, hogy mire legyen elég, és akkor kiabálok, én is kiabálok, megmondom az őszintét, de ő is kiabál, hát néha elég volt az életből, néha annyira, de annyira elég az életből, hogy elmennék belőle, elmennék, valahová kifelé az életből, meg is halnék, igen, ez az igazság, meg is halnék szívesen, ezen gondolkozom, hogy meghalnék szívesen, csak itt a csöpp lány, azért nem halok meg, meg mert van nekem Bali, mert tépjük egymást, de szeretjük egymást, igen, van ilyen, ez ilyen, ha nem lenne jó nekem, nem lennék benne, elmennék belőle, elmennék én, megígérem ezt neked, elmennék akárhová is, kimennék az életből is, de minekünk együtt jó, úgy akarta a jóisten vagy mit is mondjak, hogy is mondjam, hogy ez a sorsom.
