Olvasó gyerekek döntöttek Guinness-rekordot egy angol városban

A projektben több mint 6700 diák vett részt, ezzel megdőlt a korábbi, 3509 résztvevős Guinness-rekord. Mutatjuk, hogy zajlott a világ legnagyobb olvasásórája, melyhez a focisták is csatlakoztak.

bs | 2026. március 14. |

A korábbi Guinness-rekord 2014-ben született meg, most viszont majd nem duplájára növelték az olvasó diákok számát. Az eseményt a Fratton Park néven ismert futballstadionban tartották, és a Portsmouth Football Club a szervezésbe is beszállt. A házigazda a Blue Peter tévéshow műsorvezetője, Abby Cook volt.

Foci és olvasás

A 35 perces órán Dan Freedman szerző is jelen volt, aki felolvasott az egyik könyvéből, majd arra biztatták a tanulókat, gondolkodjanak el a szöveg témáin, és beszélgessenek a szereplőkről.

„Ha a gyerekeket ott szólítjuk meg, ahol éppen tartanak, és beletalálunk a szenvedélyeikbe, megmutathatjuk nekik, hogy az olvasás a legjobb eszköz arra, hogy még többet hozzanak ki azokból a dolgokból, amiket már eleve szeretnek” – nyilatkozták a szervezők.

A kihívás során független időmérők is megerősítették az óra időtartamát a hivatalos Guinness-rekordok elbírálása előtt.

A dokumentációt ezután a Guinness-rekordok elbírálója is áttekintette, mielőtt kihirdették volna a végeredményt. Andrew Cullen, a Portsmouth Football Club vezérigazgatója így nyilatkozott: „Ez valóban egy emlékezetes nap és történelmi pillanat volt a város számára. A Portsmouth FC büszkén áll a közösség szívében, és fantasztikus volt látni a városban az összefogás erejét, és azt, hogy mit lehet elérni, ha a szervezetek együttműködnek, hogy életre szóló lehetőségeket teremtsenek.”

(ITV)

Nyitókép forrása: unsplash.com

Olvass minket e-mailben is!

  • Könyves hetilap a postaládádban
  • Kézzel válogatott tartalmak
  • A legérdekesebb, legfontosabb könyves anyagok egy helyen
  • Nem spammelünk, heti 1-2 levelet küldünk.

Könyves Magazin Hírlevél

Kapcsolódó cikkek
...

5 szokás, amitől még nagyobb élmény lehet az olvasás

Mutatjuk, hogyan léphetsz szintet könyvmolyként.

...

Egy apró trükk, amivel visszatalálhatsz az olvasáshoz

Mellékesen pedig a koncentrációs készséged is fejlődik.

...

Így lesz más élmény az olvasás, ha zenét hallgatsz közben

 Számodra hozzátartozik a zene az olvasáshoz?

Hírek
...

Bödőcs Tibor: Ha nagyon realista lettem volna, akkor Szűz Mária is káromkodik

...

Nyomozás indult Orbán János Dénes ügyében

...

Simon Márton kiadja Nádas Péter verseit „fényről, szabadságról, vörösiszapról és földigilisztákról”

...

Ismerd meg Krasznahorkai László fordítóit!

...

Színdarab készült Babarczy Eszter apjáról szóló kötetéből

...

„Ezt nem értem. Döbbenetes” – Hajnóczy Soma túljárt Krasznahorkai eszén

Olvass!
...

„te rángatsz engem ezen a zsinóron nincs hatalmam” – olvass bele Tóth Kinga új verseskötetébe!

A Könyvfesztiválra jelenik meg Tóth Kinga legújabb verseskötete. Olvass bele!

...

„A cseppenként múló idő megannyi borotvaéles gyöngyszemnek tűnt” – Olvass bele Han Kang új kötetébe!

Hogyan válnak a tárgyak egy gyász emlékeivé? Olvass bele Han Kang legújabb könyvébe!

...

Mit jelent a megcsalás, ha mind Jézus jegyesei vagyunk? – Olvass bele Masri Mona Aicha regényébe!

Hány ember fér el a szerelemben? Olvass bele Masri Mona Aicha regényébe!

Kiemeltek
...

Mohácsi Balázs: Ezt a történetet az élet írta, én csak kivágtam és keretbe foglaltam egy szeletét

Mit jelent regényt írni egy értelmét vesztett verseskötetből? Interjú Mohácsi Balázzsal.

...

Vajna Ádám: Egy kicsit innentől örökké középkori hóhér is leszek

Milyen egy középkori falu hóhérjának lenni? Interjú a Margó shortlistes Vajna Ádámmal.

...

Krasznahorkai László: Néha kifejezetten rettegtem attól, hogy megírjak valamit

Krasznahorkai László kilenc év hallgatás után adott életútinterjút a Partizánnak.