Kicsoda Priscilla Presley a rock and roll királya, Elvis Presley nélkül? A sztár volt felesége Élet Elvis után című memoárjában kilép volt férje árnyékából, és csakis a saját nézőpontjából írja meg az életét. Tragédiákkal szegélyezett életút az övé, a könyvben kitér unokája, Benjamin, és egyetlen lánya, Lisa Marie halálára is. Ebben a részletben például többek között arról olvashatunk, amikor először feltűnt neki, hogy a lánya drogokhoz fordult. A könyvről korábban itt írtunk.
Priscilla Beaulieu Presley: Élet Elvis után (részlet)
Az ügynökségem ezután merőben más szerepet talált a számomra: én lettem Jenna Wade a Dallasban.
A szerepet korábban két másik színésznő játszotta, akkor a cselekményben a karakter csak mellékszereplő volt. A producerek most olyasvalakit kerestek, aki beemeli a történet sodrába Jennát. A William Morris egyik vezetője, Norman Brokaw lett a pártfogóm. Akkoriban a Dallas volt a legnépszerűbb televíziós sorozat, szóval a szerep óriási kitörést jelentett. Az első meghallgatás jól sikerült, visszahívtak. Úsztam a boldogságban és az izgalomban, amikor megkaptam Jenna szerepét. Hihetetlen lehetőség, amiből csodás élmények születtek.
A Dallasban eltöltött évek életem egyik legszebb szakasza volt.
Ugyanakkor voltak fenntartásaim és félelmeim a sorozattal kapcsolatban. Eddig még nem játszottam drámai szerepeket, pláne nem egy ilyen rangos műsorban. Afféle amerikai szertartássá vált, hogy péntek este kilenckor mindenki a tévé előtt ült, és a Dallast nézte. Nem szerettem volna cserben hagyni a többi szereplőt, ugyanakkor féltem visszalépni a rivaldafénybe. Tudtam, ezzel bekerülök a pletykaáradatba, és ezt Elvis mellett már egyszer megtapasztaltam. Máris megindult a szóbeszéd, hogy összevesztem Linda Grayjel, az egyik főszereplővel. Még nem is találkoztunk, de a hírek szerint már kitört köztünk a viszály. Eddig Elvis volt feleségeként emlegettek, de ezzel a szereppel saját jogon kerültem a figyelem középpontjába. Emberek milliói nézték hetente a műsort, tudtam, hogy a magánéletem nagy részét el fogom veszíteni.
A rám váró változások ellenére soha nem bántam meg a döntésemet. Egyrészt izgalmas volt a szerep. Kedveltem Jenna Wade-t. Azonosulni tudtam vele. Egyedülálló, erős nő, aki maga neveli a gyerekét. Becsületes volt. Azóta vágytam jelentős szerepre, amióta visszautasítottam a Charlie angyalai egyik szerepét. Éreztem, van annyi közös bennem a szereplővel, hogy jól el tudjam játszani. És a nézők is így gondolták. Az ideiglenes szerződésből végül öt év lett, Jenna pedig az egyik főszereplővé nőtte ki magát.
A pletykák, amelyektől tartottam, hamarosan utolértek. Ahogy közeledett az első forgatási napom, sorra kaptam a figyelmeztetéseket, mondták, különösen Victoria Principalra figyeljek. A Bis & Beauban töltött időkből emlékeztem rá, de nem ismertem jól. Viszont szóltak, el ne felejtsem, a sorozat tulajdonképpen az övé és Larry Hagmané. Ők a főszereplők. A Dallas az Ewing család története, a szerepem szerint én nem oda tartozom. Fel kell készülnöm, hogy Victoria nem fogad majd el. Óvatosan kell viselkednem vele. Meghallgattam a tanácsokat, és persze aggódni kezdtem, hogyan illeszkedem be majd a csapatba. Nem egyszerű lámpalázról volt szó. A Dallas komoly, magas színvonalú sorozat, és én még nem játszottam ilyen szerepet kamerák előtt. Az első forgatási napomon volt egy jelenetem Patrick Duffyval, aki Bobby Ewingot játszotta. Fújtam a szövegemet elejétől a végéig, annyiszor átfutottam a fejemben a jelenetet, hogy beleszédültem. Sok álmatlan éjszaka állt mögöttem, mielőtt elérkezett az első nap az MGM-ben, ahol a Dallast forgatták. Mire beértem a stúdióba, cafatokban lógtak az idegeim. Megcsinálták a hajamat, elkészült a sminkem, elindultam a forgatás helyszínére, az első jelenetemhez. Attól féltem, nem lesz bátorságom a kamerák elé lépni, amikor a csapó jelez. A forgatás elkezdődött, elmondtam az első mondatomat.
Olyan volt, mint amikor a mélyvízbe dobnak. Vagy úszol, vagy megfulladsz.
Kiderült, felesleges volt minden idegesség, a hosszú felkészülés, nem kellett volna aggódnom. Semmi nem volt igaz abból, amire a jóakarók figyelmeztettek. Patrick nem lehetett volna kedvesebb és segítőkészebb. Biztosított róla, hogy megértenek, mindannyian átestek az első napok feszültségén, megnyugtatott, hogy mindenben segíteni fognak.
– Szeretnéd elpróbálni a jelenetet? Akarod átnézni a szöveget? – kérdezte.
Felszabadító volt a kedvessége, éreztem, hogy röppen el belőlem a feszültség. És a többiek, az egész stáb kedves és barátságos volt. Még Victoria is! Azonnal befogadtak, elengedhettem a nyomasztó érzést, hogy ez az első szerepem. Kedvesen üdvözöltek.
– Üdv, Priscilla!
– Örülünk, hogy itt vagy.
– Csodálatos Jenna Wade leszel.
Micsoda remek csapat! Nemcsak a munkájukban kiválóak, hanem emberként is azok. Mindenki szimpatikus volt, még Linda Grey is, aki egyébként nagyon kedves. Barátságosan és megnyugtatóan beszélt. Akkoriban mind nagy sztárok voltak, de nem úgy viselkedtek. Elfogadták a kis kezdőt. Ezért mindig hálás leszek nekik. Barátok lettünk. A pletykákkal ellentétben nem alakultak ki románcok, csak csodálatos barátságok. Az első naptól kezdve együtt ebédeltem néhányukkal, és együtt lógtunk a forgatáson. Ez volt életem egyik legjobb szakmai élménye. Larry Hagman elképesztő volt. Igazán vicces alak. Mindennap hozott magával egy üveg pezsgőt. Mindenhova magával vitte a forgatáson, és egész nap kortyolgatta. Még a jelenetek közötti szünetekben is, de soha nem ivott annyit, hogy berúgjon. Amikor leültünk ebédelni, letette az üveget az asztalra.
– Pezsgőt valaki? – kérdezte széles mosollyal. És akkor ott voltak még a vasárnapok Larry tengerparti házában.
Larry Malibuban élt, rendszerint gyalog közlekedett, vidáman köszönt a járókelőknek. Minden vasárnap meghívta a stábot a házába. Az első ilyen vasárnap nagyot sétáltunk a Surfrider Beachen, élveztük egymás társaságát, majd visszamentünk a házába.
A felesége, Maj várt bennünket. Nevetgéltünk, megbeszéltük a héten történteket. Mindenki mondott valamit, kivéve Larryt. Egy szót se szólt. Ezen megdöbbentem, mert Larry általában beszédes volt. Velünk sétált, nagyokat nevetett, de egy szót sem szólt. Nem értettem, de Linda később elmagyarázta, mi történik.
– Tudod, ez Larry szabadnapja, ilyenkor nem szólal meg.
– Tényleg? Vasárnap néma?
– Vasárnap pihenteti a hangszálait – magyarázta Linda.
Övé volt a legmegerőltetőbb szerep, rengeteg párbeszéddel. Szinte minden jelenetben szerepelt, minden nap. Larry úgy birkózott meg a sorozat követelményeivel, hogy a vasárnapot a pihenőnapjává tette.
A nevetés, a társasági élet, a közösség mind-mind felüdülést jelentett számára, de ezekhez nem kellett használnia a hangját. Így csak élvezte a társaságunkat baráti csendben. Neki ez bevált.
Larry és Patrick is született csínytevők voltak. Egyik nap a forgatáson azt hittük, hogy az egyik jelenetben egy pohár vizet iszunk. Amikor kortyoltunk, kiderült, hogy vodka. Mindenkinek uralkodnia kellett magán, nem ronthattuk el a felvételt, úgy tettünk, mintha valóban vizet innánk. Nem tudom, hogy Larry vagy Patrick tette-e, de biztos, hogy egyikük volt a tettes. Néha összedolgoztak. Egyik nap igyekeztem, hogy felkészüljek egy bowlingpályán forgatott jelenetre. Igyekeztem gyorsan igazítani a ruhámat és megcsinálni a hajamat, hogy időben be tudjak lépni. Larry és Patrick észrevették, hogy kapkodva készülök, és egy bowlinggolyót tettek az utamba. Nem tévedtek, siettem, nem néztem, hova lépek. Persze hogy megbotlottam a bowlinggolyóban. Nem sérültem meg, de nem volt éppen elegáns antré! Olyanok voltak, mint a csintalan kisfiúk. Nem csak velem viselkedtek így, mindenkire sor kerülhetett. Senki sem volt biztonságban.
Hétköznap nem okozott nagyobb gondot a forgatás, mert Lisa nem volt otthon, amikor a munka elkezdődött. Mikor Ojaiba küldtem iskolába, abban reménykedtem, hogy sikerült biztonságos környezetet találni neki. Amit nem tudtam, hogy a kisvárosi báj mögött a Beverly Hillsével vetekedő drogkultúra virágzott. Csakhogy most nem voltam Lisával mindennap, nem tudtam ellenőrizni. Már komolyabb drogokkal próbálkozott. Idővel aztán rájöttem, hogy füvezik, kokaint szív, iszik és nyugtatózik abban a nyugalmas iskolában.
A tanév közepén mélypontra jutott, rendszeresen elaludt, lógott az órákról.
Az összes lehetséges módon a világ tudomására hozta, hogy nem óhajt iskolába járni. Az őszi félév végén mindenből megbukott. Nem akartam, hogy megtudja, és azt se, hogy a hír kiszivárogjon a sajtóba. Megkértem az iskolát, hogy nekem adja oda az értesítőt, még mielőtt Lisa meglátná. Tudtam, hogy a bukás nagy csapást mérne az önértékelésére, és megerősítené abban a hitében, hogy az iskola rettenetes, nem neki való hely. Szóval azzal, hogy bentlakásos iskolába küldtem, nem értem el a célomat. Azt hittem, nagyobb biztonságban lesz, talán boldogabban él, ha eltávolodik a Los Angeles-i kísértésektől. Kiderült, nagyot tévedtem, irreális célt tűztem ki magunk elé. Úgyhogy összecsomagoltam, és hazahoztam.
Rövid ideig a helyi magániskolába járt, de ott is megtalálta a módját, hogy drogot szerezzen. A helyszínváltás nem oldotta meg a problémát. Mindenütt be lehetett szerezni, végül be kellett látnom, hogy tagadásban voltam, nem akartam elismerni, milyen nagy a baj. Képtelen voltam tudomásul venni, hogy a gyerekem komoly drogokhoz nyúlt. Azt mondtam magamnak, hogy nem erre tanítottuk, sem én, sem a szcientológia, ami hevesen ellenzi a kábítószereket. Aggódtam a lányom biztonságáért, aggódtam az egészségéért, a jövőjéért, és amiatt, hogy mindez mennyit rombol a megítélésén. Egyik nagy hátránya annak, ha az ember híres, hogy a gyereke hibái a nyilvánosság elé kerülnek. Ha a sajtó tudomására jut valami kellemetlenség, azt hatalmasra felfújva, torzítva közlik a nyilvánossággal. A pletykából hazugságcunami lesz, és a hazugság megsokszorozódik. Tehettem bármit, Lisa Marie mindig Elvis lánya marad, és mivel függőségi gondjai vannak, a sajtó lecsap a hírre, hogy Lisa keményen küzd a drogokkal. Meg kellett védenem, és ezt csak úgy tehettem, hogy megoldjuk a problémát.
Tudtam, hogy a Scientology Celebrity Centre drogrehabilitációs programot is szervez. Bevittem Lisát a Narconon programra. Kétségbeesetten igyekeztem megvédeni a lányomat saját magától. Nem veszíthettem el őt is. Bepakoltam pár ruhát, és egyik este bejelentkeztünk a központba. A Narconon bentlakásos program, hosszú hetekig tart. Természetesen Lisa nem akart bevonulni, de tizenhét éves volt, nem kellett még a beleegyezése. A program vezetői kezdetnek detoxikálták a szervezetét, és elkezdődött a drogedukációs program. Kommunikációs fejlesztőfoglalkozásokra is kellett járnia, ez mindkettőnk életét nagyban megkönnyítette. Szerencsére gyorsan összebarátkozott néhány bentlakóval, ez nagyon sokat segített. De a legnagyobb változást az hozta, amikor találkozott Danny Keough-val, akinek a mamája magas beosztást töltött be a Szcientológiai Egyházban. Danny nyúlánk, kedves, nagyon jóképű zenész volt, a szcientológia elkötelezett híve. Lisa beleszeretett, és hamarosan Danny és a szcientológia jobban vonzották, mint a drogok. Én ezt nyertes helyzetként éltem meg. Nem sokkal később Lisa egyszer beismerte:
– Anyu, igazán rémes voltam veled. A szcientológiától kaptam néhány dolgot, ami tetszik. – Majd hozzátette: – Szerettelek bosszantani. – Ez ugyan nem volt újdonság, de jó volt az ő szájából hallani.
Évekig a szcientológia elkötelezett híve maradt.
A rehabilitáció véget ért, de nem irattam be újra iskolába. Nem láttam értelmét, hogy megint belekényszerítsem egy olyan környezetbe, ahol rosszul érzi magát, ahol boldogtalan, és állandó kísértésnek van kitéve. Már majdnem tizennyolc éves volt, tisztán, józanul és boldogan élt. Nekem ennél több nem kellett. Itt volt az ideje, hogy elengedjem, élhesse a maga életét.
Nyitókép forrása: Wikipedia
