Az, hogy Dósa kötete végül Füveskert címmel jelenik majd meg, nem volt mindig magától értetődő, hiszen a fordítási folyamatban felmerült a Füveskönyv is - ám az Márai miatt áthallásos lett volna, ezt pedig nem akarták. Ez a dilemma azonnal kijelölte a beszélgetés első nagy témáját is, hiszen Dósa brassói születésű magyar, a könyvét mégis románul írta. Elmesélte, hogy eredetileg magyarul kezdett írni, ám időközben románra váltott, és fordít is magyar szerzőket románra. Mindennek a háttere az, hogy Brassóban mindössze a lakosság 10 százaléka magyar, és Dósa szerint kulturálisan sem virágzó ott az élet. Az apja magyarul olvasott, az anyja viszont inkább románul, és utóbbi ajánlott neki több olvasmányt - emellett volt egy nagyon jó romántanárnője is, így Dósának szinte természetes volt a nyelvi “áttérés”. Úgy fogalmazott, olyan volt ez, mint amikor egy álomban inkább sodródunk az árral és nem a konkrét döntés a fontos.
Húszévesen kezdett írni, nagy hatással volt rá József Attila, valamint Salinger Seymour: Bemutatás című kötete, és abban a kisfiú, aki haikukat írt. Dósa haikukat kezdett olvasni, majd mintegy két évig írt magyarul, el is küldte a verseit egy helyi újságba. Miután nem kapott választ, felkereste a főszerkesztőt, aki elmagyarázta neki, hogy ez a fajta hetilap nem publikál kortárs magyar irodalmat. Az akkori barátnője aztán Dósa figyelmébe ajánlott egy kreatív írói kurzust, ami viszont románul volt, ő pedig könnyen váltott arra, hogy románul írjon -
jobb alkotónak is tartja magát románul, mint magyarul.
Jelenleg nagyobb küszködésként éli meg a két nyelv közti átjárást, amivel akkor is szembesült, amikor az egyik versét kellett lefordítania magyarra, és úgy érezte, magyarul teljesen más lett. A Margó Könyvek-sorozatban megjelenő regényével kapcsolatban viszont az a meglepő tapasztalata, hogy mintha magyarul jobb lenne, mint románul. Két fordító is dolgozik a könyvön, akik nyilván valamennyire benne hagyják a hangjukat, ugyanakkor Dósa szerint a fordításnak nem szabadna jobbá tennie egy regényt, hiszen fontos a szöveghűség.
A regényre áttérve Valuska László kiemelte az alaphelyzet hasonlóságát a Trainspottinghoz, mert mindkét könyvben fiatalok élnek együtt egy házban és a kötőerő köztük a közös drogfogyasztás. A cselekmény háttereként Dósa elmesélte, hogy ugyan a kilencvenes évek elején volt egy heroinjárvány Romániában, később elterjedtek az úgynevezett spice shopok, amikben olyan drogot árultak, ami hasonlított a fűre, de nem az volt. Miután a román kormány ezt betiltotta, elterjedt a fűhasználat - ennek a folyamata pedig egybeesett azzal a hét évvel, amikor ő Bukarestben élt.
A könyv szereplőit nem is igazán a barátság köti össze, hanem a fű: “a fű az igazi barát, fontosabb, mint más kapcsolatok”. A karakterek többnyire művész és értelmiségi alakok, van köztük rendező, író (őt Dósa saját magáról mintázta), a generációs élményük pedig az, hogy el akarnak lépni a valóságtól. Dósa majdnem három évig írta a regényt, majd miután befejezte, be is került olyan művészcsoportokba, ahol füveznek az emberek. Tehát tulajdonképpen úgy írt erről, hogy a fantáziáját használta és “ráéreztem, hogy mi történik körülöttem”.
Ebben a miliőben Dósa a Pán Péter-szindrómát véli felfedezni, ami arról szól, hogy
fiatal férfiak egy bizonyos életkor elérése után nem tudnak megállapodni, hanem hedonisztikus hajszába kezdenek.
Őt az érdekelte, hogy ebben meddig lehet elmenni, a pedig téma annyira foglalkoztatta, hogy a második regényét is eköré építette.
A Pán Péter-szindróma úgy jelenik meg Dósánál, hogy a szereplők azt érzik, képesek bármit létrehozni, ez viszont csak a fantáziájukban van így, hiszen valós helyzetekben nem tudnak helytállni. Ennek ellenére arrogánsak, és úgy tesznek, mintha, de soha nem viszik véghez a terveiket. Sok témáról elmélkednek, de nem kapcsolódnak eléggé ahhoz, hogy mi történik a világban. Dósa tudatosan írt kétdimenziós figurákat, akiknek nincs igazán súlya, mert ezzel is azt akarta érzékeltetni, hogy csak az a fontos nekik, hogy ők jól érezzék magukat (kapott olyan kritikákat, amik ezt nem értették, és kifogásolták a karakterábrázolást). A beszélgetés végefelé Dósa még elmondta, hogy a téma kapcsán nem akart etikai, morális kérdésekbe belemenni, bár szerinte a szöveg mögött felismerhető, hogy ő ezt az életmódot elítéli, és úgy véli, nem lehet így élni a végtelenségig.
