- Al Ghaoui Hesna jelenleg a kaliforniai Berkeley Egyetemen kutatja egy évig a poszttraumás növekedést és a rezilienciát, a kutatása eredményeiből könyvet akar írni és gyerekek számára is szeretné feldolgozni a témát. Emellett szeretne egy dokumentumfilmet is forgatni erről, csak az anyagi keret még nem áll a rendelkezésére - addig is, amit csak tudnak, felvesznek profi kamerával. A videókat tervezi közzétenni a Facebook-oldalán és a YouTube-csatornáján is.
- Szerinte nincs bátorság félelem nélkül. Meg kell tanulnunk kezelni a negatívnak tartott érzéseinket, mint a félelem, hiszen ez is kétféleképpen tud hatni: altruizmust, kitartást, eltökéltséget is kihoz emberekből, de kihozza a legrosszabb oldalunkat is, pánikot, agressziót. A tudatosságon és az önkontrollon sok múlik, hogy melyik irányban hat ránk a félelem, de az első lépés, hogy egyáltalán felismerjük (akár a testi reakcióink, érzeteink alapján is), hogy éppen félünk.
- Nem szabad megijedni a félelemtől, teljesen normális, és evolúciósan nem véletlen, hogy nem tűnt el ez az érzés az emberből. A Cannon-féle vészreakció során több mint 30 féle hormon kiválasztódik, így több vér pumpálódik az izmokhoz, hogy nagyobb erőkifejtésre legyünk képesek. Nő az agy glükózfelhasználása, hogy éberebbek legyünk, jobban tudjunk fókuszálni a megoldandó problémára. Afganisztánban szolgáló katonák meséltek neki arról, hogy a félelem számukra szinte munkaeszköz, mert az a “csőlátás”, amit létrehoz, csak az adott helyzet megoldására engedi koncentrálni őket. Ugyanez lép működésbe a hétköznapi vis maior helyzetekben, és segít jól reagálni.
- Al Ghaoui Hesna szerint fontos, hogy már gyerekkorban megtanuljuk, hogy nem vagyunk egyek az érzéseinkkel és a szorongató gondolatokkal sem - erről szól a Holli, a hős és a Soha ne add fel című könyve. A szorongás a félelem megszorozva a fantáziával. A szorongás azért pusztító, mert elindul ugyanúgy a Cannon-féle vészreakció, csak itt a fenyegetés a mi fejünkben van, és vég nélkül pörgetjük a képzeletünkben. Ennek feloldásában az átkeretezés segít, amire nagyon jó gyakorlatok vannak, hogyan tudjuk eltávolítani magunkat a szorongató gondolatoktól.
- Al Ghaoui Hesna gyerekként álmodozó alkat volt, sokat rajzolt, divattervező szeretett volna lenni, aztán festőművész. Később egy évet egy amerikai bentlakásos iskolában töltött, ahol egy inspiráló irodalomóra hatására elkezdett novellákat írni. Előbb a Népszabadságnál dolgozott, aztán a Magyar Televízióban, és az írás került az élete fő fókuszába.
- A tudósítás adta magát, mert már kiskorától sokat jártak a családot látogatni Szíriába. Már gyerekként “tudósított”, hiszen ott és itt, Magyarországon is sokat mesélt arról, hogyan élnek az emberek a másik országban. Fontos volt neki, hogy informálja az embereket és eloszlassa a sok tévhitet. Emiatt is természetes volt, hogy erre a térségre szakosodott, és sokat írt hétköznapi dolgokról is, például hogy hogyan buliznak a fiatalok Damaszkusz belvárosában.
Al Ghaoui Hesna a Túl a plafonon podcast következő vendége. Olvass bele a Félj bátran című könyvébe!
Al Ghaoui Hesnának a háborús tudósítói évei alatt soha nem a halál gondolata volt a legrémisztőbb
- Dárfúr volt az első konfliktuszóna, ahol tudósítóként járt. Félt, de nagyobb volt benne a vágy, hogy ott lehet, beszélhet az emberekkel. Szerinte az első utazás a vízválasztó, mert akkor nagyon gyorsan kiderül, hogy valaki alkalmas-e erre a munkára vagy sem.
- Éles helyzetben gyorsan kell hatékony, jó döntést hozni, és nagyon kell tudni bízni az ösztöneinkben. Fontos az önkontroll is, hogy ne fagyjunk le, ne ijedjünk meg az adrenalinlökettől, hanem annak segítségével beleálljunk a helyzetekbe. Terepen ez például olyankor jött elő, amikor lefagyás helyett el kellett tudnia dönteni, hogy mikor lehet diplomatikusan kidumálni magukat a helyzetből például a bombázások sújtotta Libanonban, és mikor kell futni, mert ha nem, akkor meglincselik őket.
- Rácz László operatőr sokat tanított neki az elejétől fogva arról, hogy milyen alapszabályok vannak a terepen. Például veszélyes helyzetben mindenről együtt kell dönteni (nincs olyan, hogy csak az egyikük akar bemenni egy veszélyes helyre). Az első, amit megtanított neki, hogy “együtt sírunk, együtt nevetünk”, amikor még a ferihegyi repülőtéren ezzel a mondattal a kezébe nyomta az egyik, a felszerelésük miatt nehéz zsákot.
- Szerinte nem volt adrenalinfüggő, de ez a munka járhatott együtt valamiféle függőséggel. A terepen rákényszerült, hogy nagyon jelen legyen a pillanatban fizikailag és mentálisan is, hogy jó döntést tudjon hozni. Ezáltal annyira intenzíven megélte a jelent, hogy az önmagában egy katartikus állapot volt. Zajlottak körülötte az események, éppen formálódott a történelem, és ez a kombináció olyan lelkiállapotot eredményezett, amit sehol máshol nem élt át. “Amikor nagyon jelen kell lennem, azt éreztem, hogy ÉLEK. Nagybetűvel.” Ez az érzés szerinte tud függőséget okozni.
- Poszttraumás stressztől szerinte nem szenvedett, de visszagondolva számos tünetét felfedezte magán, amikor elkezdett a félelmekkel és traumákkal foglalkozni, például neki is voltak emlékbetörései és rémálmai. Annak idején úgy érezte, eleget segít neki a feldolgozásban az írás (akkor írta a Háborúk földjén című könyvét), ma már viszont nem engedné, hogy bárki ilyen területen dolgozzon profi mentálhigiénés támogatás nélkül.
- A lánya megszületésével fokozatosan elegendte, hogy visszamenjen. Ez egy folyamat volt, rá kellett jönnie arra is, hogy el kell gyászolnia, hogy a karrierjének ez a szakasza véget ért. “Ránéztem a kislányomra és azt éreztem, hogy hülye lennék menni. Semmiért nem adnám azt a csodát, hogy anya lehetek.” Úgy érzi, hogy jó döntést hozott a családalapítással, és ugyan már nagyobbak a lányai, mégsem kockáztatná az életét azzal, hogy veszélyes helyre megy. Ugyanakkor még így is vissza-visszajön az az érzés, hogy kár, hogy olyan karriert épített tíz évig, amit nem tud folytatni. A mostani munkájában viszont azokat a tapasztalatokat dolgozza fel, amiket akkor megszerzett és megélt.
- A szülei mindig támogatták, és ezzel kapcsolatban fontosnak érzi a belé vetett bizalmukat és biztatásukat. Szerinte ez azért fontos, mert a gyerek abból nyeri az önbizalmát, hogy mit lát a szülő tekintetében, hogy a szülő mire látja őt képesnek.
- A félelem mértékadó valutává vált, amit gyakran használnak a befolyásolásra a politikában, a marketingben, de még egymást is rémisztgetjük a meggyőzés érdekében. Abban, hogy a félelemmel manipulálunk, nincs semmi új, viszont a közösségi média miatt olyan dózisban kapjuk az üzeneteket, hogy ez elképesztően hat ránk akkor is, ha ezt nem vesszük észre. Al Ghaoui Hesna szerinte ezért nagyon fontos, hogy legyünk tudatos hírfogyasztók és tudatos kommunikálók. Például amikor nagyon erős érzések öntenek el a tévét nézve, akkor kapcsoljon be a vészjelző, és próbáljuk végiggondolni, hogy van-e alapja ennek az érzésnek vagy csak manipulálnak minket. Akkor érnek igazán célba a félelemüzenetek, ha úgy érezzük, hogy eluralkodtak rajtunk, ezért inkább átadjuk a döntést másoknak, és elkezdünk nem felelősséget vállalni az életünkért és a tetteinkért.
