Al Ghaoui Hesna: Sokszor fel sem ismerjük, hogy amit érzünk, az maga a félelem

Al Ghaoui Hesna: Sokszor fel sem ismerjük, hogy amit érzünk, az maga a félelem

Sándor Anna | 2022. március 02. |

A szír-magyar származású Al Ghaoui Hesna a Magyar Televízió tudósítójaként közel-keleti és afrikai háborús zónákat és krízisövezteket járt be. A munkája közben sokat beszélgetett mindenféle emberekkel: helyi civilekkel, szolgálatot teljesítő hivatásos katonákkal, helyi fegyveresekkel, és már akkor gyakran szóba került, a félelem - amit maga Al Ghaoui Hesna is érzett. Az itthoniak viszont megdöbbentek, mikor ezt a félelmét bevallotta. Az első lánya születésével abbamaradt az is, hogy háborús zónákba járjon, viszont elkezdte tudatosan is tanulmányozni a félelmet és a rugalmas lelki alkalmazkodóképességet, a rezilienciát.

A podcastet az ukrán háború kirobbanása előtt vettük fel, a tartalma ma sajnos még aktuálisabb. 

A Delonghival közös új podcastsorozatunkban olyan nőkkel beszélgetünk, akik úttörők, illetve példaképek lettek a saját szakmájukban. Az első adásban Joós Andreával beszélgettünk például tudománykommunikációról és tanításról. A másodikban Boldizsár Ildikóval népmesékről és individuumok harcáról.

Olvass minket e-mailben is!

  • Könyves hetilap a postaládádban
  • Kézzel válogatott tartalmak
  • A legérdekesebb, legfontosabb könyves anyagok egy helyen
  • Nem spammelünk, heti 1-2 levelet küldünk.

Könyves Magazin Hírlevél

Kapcsolódó cikkek
...

Al Ghaoui Hesnának a háborús tudósítói évei alatt soha nem a halál gondolata volt a legrémisztőbb

Al Ghaoui Hesna a Túl a plafonon podcast következő vendége. Olvass bele a Félj bátran című könyvébe!

...

Hollandul is megjelenik Al Ghaoui Hesna könyve

...

Al Ghaoui Hesna megtanítja a gyerekeknek, hogyan állítsák a félelmet a saját oldalukra

...

Hogyan olvassa a Sátántangót a Z generáció? – Kibeszéltük a TBR podcastben

...

Nádas Péter a totális figyelem és a roncsolt mondatok írója (Búcsú Bazsányi Sándorral)

...

„Sokszor muszáj kordában tartani a szárnyalást” – Harag Anita író és Giliga Ilka díszlet- és jelmeztervező beszélgetése

Kiemeltek
...

Fehér Renátó: Elegem lett belőle, hogy az életünket átjárja a szégyen haragja és a megvetés gőgje

Miért a szégyen és a megalázás határozza meg a kultúránkat? Interjú a Margó shortlistes Fehér Renátóval.

...

Adorjáni Panna: Mindig bekapcsol valami régi rettegés, hogy ez nem lehet irodalom

Miért érezzük egyre inkább egyedül magunkat, ha minden korábbinál jobban összeköt minket az online tér? Interjú a Margó-shortlistes Adorjáni Pannával.

...

Queer és vallásos – Hány rétege van Winterson kultregényének?

Nem a narancs az egyetlen gyümölcs egy fiatal lány történetén keresztül mesél az anya-lánya kapcsolatokról és a láthatatlan férfiakról.

A hét könyve
Kritika
Ahhoz is kell bátorság, hogy az életet válasszuk: Ocean Vuong új regényéről
Krasznahorkai László: A Nobel-díj már megvan, de hogy lesz ebből szivar?

Krasznahorkai László: A Nobel-díj már megvan, de hogy lesz ebből szivar?

Színes programsorozatban ünnepelték meg az Eötvös Loránd Tudományegyetem egykori diákját, Krasznahorkai Lászlót.

SZÓRAKOZÁS
...

Jane Austen a Netflixen: kijöttek az első képek a Büszkeség és balítélet új szereplőiről

Most láthatjuk, milyen lesz a decemberben érkező Netflixes feldolgozás!

...

Kíváncsi polip és irritáló kémek: két adaptáció nyert az Emmy-gálán

Az idei Emmy-gála sem az adaptációkról szólt.

...

Gary Oldman szerint az HBO Harry Potter-sorozata jobb lesz, mint a filmek

A korábban Sirius Blacket alakító színész úgy véli, a rajongók számára kielégítőbb lesz a sorozat.

Hírek
...

Biedermann, Schachinger, Kracht – ezekkel a német, osztrák és svájci szerzőkkel találkozhatsz a Könyvfesztiválon

...

Sally Rooney megakadályozta: mégsem építenek adatközpontot a szülőmegyéjében

...

Könyvben meséli el élettörténetét az egyik legértékesebb magyar influenszer

...

Horrorfilm készült az Üvöltő szelekből

...

Világklasszis zseni vagy kitaszított különc? – Monodráma készült Faludy György életéről

...

Bognár Péter az Esterházy Irodalmi Díj győztese 2026-ban!