A Julia megírása azért is különleges vállalkozás, mert Orwell nem sokra tartotta a nőket, sőt egyes szélsőséges vélemények szerint kifejezetten nőgyűlölő volt. Feleségét, Eileen Blairt, aki maga is írt, nem vette igazán komolyan, bár sokak szerint fontos segítője, partnere volt irodalmi karrierjében. A macsó, férfiasságkultuszt ápoló szerző naplóiban a nők „koszosságáról” és „mindent felzabáló szexualitásáról” beszélt, nőkhöz és feleségéhez fűződő negatív viszonyáról egy magyar nyelvű tanulmány is értekezik: „A társadalmi nemek egyenlőtlenségének kérdése sem fért bele Orwell palettájába, mizogűniáját s a nők intellektuális kapacitásának erős megkérdőjelezését már kortársai is észrevették”. Anna Funder pedig egész könyvet szentelt az elnyomó házasságnak: 2023-ban írt, Wifedom címen megjelent (magyarul egyelőre még nem olvasható) kötetében az író feleségének láthatatlan életéről mesél.
Az 1984 újragondolása
Sandra Newman nem kevesebbre vállalkozott, mint hogy Orwell legendás disztópiáját gondolja újra, és annak közismert fiktív világára és cselekményére építve létrehoz egy olyan regényt, mely egy nő perspektívájából mutatja be a totalitárius diktatúrát. Az amerikai író a Juliát (melybe itt bele is olvashatsz) az Orwell Estate jóváhagyásával és biztatásával írta meg, valószínűleg
ezért is használhatja bátran (akár a borítón is) az eredeti műre való egyértelmű utalásokat.
Egy ilyen mű esetében persze nagy kérdés, hogy megáll-e a saját lábán, önmagában is erős alkotás lesz vagy esetleg csak valamiféle halvány parafrázisa az eredetinek. A Julia esetében nem ez utóbbiról van szó, a regény ugyanis szuverén mű, mely hűen alkalmazkodik az 1984 történetéhez, mégis megteremti a maga világát, saját függetlenségét. Izgalmas olvasmány, mely nemcsak meglovagolja az Orwell-regény máig tartó sikerét, hanem hozzá is tud tenni, párbeszédet is tud kezdeni vele.
Ismerős helyszínek, ismerős történet
A Julia kifejezetten hűséges a kiindulópontul választott könyvhöz, ebben már az első oldalakon biztosak lehetünk – a helyszínek, az intézmények és a hősök élete is ismerős: a Nagy Testvér plakátjaival teleragasztott London, a prolik viszonylagos szabadsága, állandó rettegése a gyakori bombatámadásoktól, a Szeretetminisztérium kegyetlensége, a kezeslábasokban közlekedő párttagok, a mindenhol jelenlévő televideók, az Igazságminisztérium (itt dolgozik mindkét hős, Winston a Nyilvántartási, Julia pedig a Prózaellátó Osztályon) lehangoló ebédlője.
Viszont nemcsak a helyek, hanem a cselekményelemek is visszatérnek: Syme szublimálása, a 101-es szoba patkányai, Smith kínzása, a kapcsolatot elindító cetli, a bizonytalan egymásra pillantás a Kétperces Gyűlölet alatt,
az első találka a várostól távoli réten vagy a letartóztatás pillanatai.
És persze a jelszavak is ugyanazok, melyeket az 1984 lapjain már megismertünk, s melyek azóta szállóigévé váltak, mint például a Párt három legfontosabb jelmondata: „A háború béke. A szabadság szolgaság. A tudatlanság erő.”
Az Orwell és Newman regényei közötti kapcsolatot, világuk azonosságát erősíti a hazai kiadásban az is, hogy az amerikai író könyvét ugyanaz a Lukács Laura ültette át magyarra, aki nemrégiben újrafordította az 1984-et is.
Fotó: Flickr/vfutscher
Női élethelyzetek
A helyek ismerősek, és a Julia által eleinte csak Borongónak nevezett férfi is szinte régi barátja az olvasónak, de az új regény történetében megjelennek olyan elemek, melyek a másikban nem szerepelnek. A Julia lapjain ugyanis az 1984-ben saját perspektívával nem rendelkező, csupán Winston szemszögéből megismert, 26 éves Julia Worthing kap hangot. Nagyon fontos, hogy éppen egy női karakter értelmezi újra és egészíti ki az eredeti fikciót, így ugyanis láthatóvá válnak olyan dolgok,
melyek Orwell férfias világában nem kaptak helyet.
Már az első oldalakon egyértelművé válik, hogy egy nő élete a diktatúrában egészen más, mint egy férfié. Julia az első jelenetben azért megy haza (a 21-es Női Szálláson lakik), mert menstruál, és még be sem ér az épületbe, mikor a lányokra vigyázó középkorú felügyelőnő személyén keresztül arról is képet kapunk, mit jelent például anyának lenni egy ehhez hasonló zsarnoki rendszerben:
„Ifjúkora divatja szerint tüntetően agyonfoltozott kezeslábasokat hordott, gallérján pedig a Hős Anya kitüntetés bronz fokozatát; ezt azért ítélték oda neki, mert hősiesen felnevelt tíz sorkatonai szolgálatra fogható gyereket. Hét gyerekének képét kitűzte a pult mögötti falra. Hat kép a bevonuláskor, a Mártírok Falánál készült, mielőtt a frontra küldték őket, és mindegyiken ott virított a Vörös Oroszlán pecsét, ami azt jelentette, hogy a katona elesett a háborúban.”
A könyvet egy Oregon állambeli könyvtárnak visszaszolgáltató 86 éves férfi a kötethez kis feljegyzést mellékelt, melyben leírta, azért hozta vissza, mert ma aktuálisabb, mint valaha.
Tovább olvasokAz anyaság mellett a női lét más alaphelyzetei, a kikényszerített vetélés, a vezető beosztású férfiak könyörtelen abúzusa vagy a mesterséges megtermékenyítés gyakorlata is előkerülnek. Ez utóbbi, a Mesterm egy olyan „családpolitikai irányvonal”, melyben a gyermek a bűnös szexualitás elkerülésével fogan, az anya csak egy kihordásra alkalmas eszköz, a csecsemőket pedig születésük után azonnal elválasztják az anyáktól és gyermekgondozó központba kerülnek, ahol érzelmileg steril környezetben nevelik fel őket erre a feladatra válogatott munkások.
Julia nézőpontja
Nőnek lenni maga az alávetettség, a kiszámíthatatlanság ebben a diktatúrában, de Julia főszereplővé léptetésével nemcsak a női lét tipikus helyzetei kerülnek elő, hanem a világ értelmezésének egy Smithétől alapvetően eltérő változata is megjelenik.
A lány karaktere sokkal érzékibb és élőbb, mint Winston alapvetően racionális, intellektuális személyisége. Julia kevésbé idealista, aki a világot teste és érzékszervei révén is intenzíven érzékeli, épp ezért a diktatúráról is más dolgokat tud elmondani. Másképp,
Winstonnál sokkal gyakorlatiasabban küzd a túlélésért és másképp értelmezi, amit maga körül lát.
Testéhez való közvetlenebb viszonya az oka annak is, hogy a regényben a szexuális aktust leíró jelenetek naturalisták, sokszor akár a pornográfia határát súrolják. Ám nemcsak a gyönyört, hanem például a fájdalmat is egészen másképp éli meg, mint a férfi.
A szerelmi szál
A hősök között kibontakozó szerelmi kapcsolat, mely a tavalyi újraolvasáskor kissé elnagyoltnak tűnt, itt árnyaltabbá válik, élettel telik meg, bár hatalmas szenvedélyről azért itt sem beszélhetünk, hiszen a diktatúra mindent átható szorongása, félelme még a szerelemben (vagy akár a szexualitásban) sem engedi teljesen felszabadulni az egyént. Julia és Winston randevúinak leírása alapvetően az 1984 cselekményén alapul, találkahelyük, a régiségbolt feletti kis kuckó ugyanaz, a közös kávézások, a szomszéd udvarban teregető proli nő éneke mind olyan elemek, melyek azt jelzik, az író hűen követte Orwell szövegét, de a kapcsolat hátterében felmerülő motivációkat, a letartóztatás előzményeit egészen másképp látjuk Júlia szemszögéből, mint ahogy korábban Winstonéból.
Újraolvasó rovatunkban olyan klasszikusokat veszünk elő, melyeknek szállóigéit, felejthetetlen hőseit, emlékezetes fordulatait mindenki ismeri. Ezúttal egy sokat idézett regényt olvastunk újra, mert a szerző születésének 120. évfordulóját ünnepeljük, és mert a Nagy Testvér, a Gondolatrendőrség, a 101-es szoba közös kulturális tudásunk alapvető részei. George Orwell disztópiája, az 1984 a rovat áprilisi könyve.
Tovább olvasokLezárás
A Julia talán a letartóztatás után, a Szeretetminisztériumba kerüléskor válik halványabbá Orwell szövegénél. Bár a fiatal lányt is megkínozzák, sőt, végignézetik vele Winston árulását, majd őt magát is a patkányokkal való kínzásnak teszik ki (ennek részletező leírása a regény egyik legnaturalisztikusabb jelenete), mégsem válik ez az epizód annyira erőteljessé és hatásossá, mint az 1984-ben, ahol a kínzások és a rengeteg fájdalom mellett nagyon élesen látjuk a felfoghatatlant: a zsarnoki hatalom gyűlöletét, és azt, hogyan teszi ronccsá azt, akit valamilyen okból kiválasztott magának.
A Winstonnal való utolsó találkozás után itt nem ér véget a cselekmény, Newman valamiféle epilógussal egészíti ki a jól ismert történetet, de azért a Julia lapjain sem lesz, mert nem is lehet happy end. A hosszan elhúzódó befejezés nem erősíti a regényt, kidolgozatlannak és némileg céltalannak is tűnik (az utolsó találkozás Winstonnal keserédes, egyszerre groteszk és szívfájdító jelenete megfelelő lezárás lehetett volna), funkciója sem teljesen világos. Amilyen aprólékosan és autentikusan fel van építve építve Julia múltja (gyerekkora, szüleinek története stb.),
annyira lóg a levegőben a „jövője”, az az időszak, ami a megkínzása után vár még rá.
Akik szerették Orwell disztópiáját, azok nagy eséllyel kézbe veszik majd ezt a kísérletező könyvet is, melyről bátran kijelenthető, hogy remek szöveg, nem csupán egy újabb bőr lehúzása egy örökzöld és népszerű témáról. A Julia önmagában is megálló fikciót teremt, miközben szorosan kötődik az 1984 valóságához. Egy olyan világba vezet, mely az elmúlt 75 év folyamán sem tudott megkopni, s mely az emberi kiszolgáltatottságról, a hatalom és az önkény természetéről is mesél, és többek között azt példázza, hogy „az embernek nincs választása, de úgy kell élnie, mintha lenne”.
