Az 1984-ben olyan az élet, mintha lépni próbálnánk a sakktáblán, pedig már rég mattot kaptunk

Az 1984-ben olyan az élet, mintha lépni próbálnánk a sakktáblán, pedig már rég mattot kaptunk

Újraolvasó rovatunkban olyan klasszikusokat veszünk elő újra, melyeket mindenki ismer, még akkor is, ha esetleg soha nem is olvasta őket. Szállóigék, felejthetetlen hősök, emlékezetes fordulatok tárházai ezek a fogalommá vált, kultikus regények, melyek az európai kultúra meghatározó alapszövegei, az úgynevezett általános műveltség részei. Éppen arra vagyunk kíváncsiak, hogy mit tudnak ma ezek a klasszikusok? Csak a hírük miatt élnek tovább, és pusztán a műveltségünket gyarapítják, vagy képesek még mindig élő, felforgató szövegekként működni? Ezúttal egy rengeteget idézett regényt vettünk elő újra, egyrészt, mert a szerző születésének 120. évfordulóját ünnepeljük idén, másrészt, mert a Nagy Testvér, a Gondolatrendőrség, a 101-es szoba közös kulturális tudásunk olyan részei, melyeket egyre gyakrabban emlegetünk. George Orwell utolsó regénye, az 1984 (Lukács Laura új fordításában) a rovat áprilisi könyve.

Kolozsi Orsolya | 2023. április 20. |
george orwell
1984
Ford. Lukács Laura, Scolar, 2022, 345 oldal
George Orwell: 1984 könyv

„Hideg, napfényes áprilisi nap volt, az órák tizenhármat ütöttek” – indul az eredetileg 1949-ben kiadott regény, melynek, bármikor olvassuk is, mindig van aktualitása. Talán éppen ezért elképesztően sikeres a populáris kultúrában is, hiszen film, képregény, videójáték is készült már belőle, graffitik százai utalnak rá, és a popzenében is sokan feldolgozták ikonikus helyszíneit, mondatait. Szállóigévé vált sorait rengetegszer idézik, de feltűnő, hogy elsősorban nem irodalmi, hanem történelmi, politikai kontextusban. Mivel a totalitárius diktatúrák működéséről szól, elsősorban társadalmi, közéleti összefüggésben emlegetjük azt a rettenetes jóslatot, mely a lapjain nagyon részletesen kibontakozik.  A disztópia hatalmas sikerét szerzője már nem élhette meg, hiszen azt az idővel versenyt futva írta, és alig néhány hónappal a megjelenés után 1950 januárjában, mindössze 46 évesen halt meg tüdőtuberkulózisban. 

A regény cselekményének ideje a (megíráskor még) távoli jövő, a helyszín London, ahol a főhős, Winston Smith nézőpontján keresztül nyerhetünk betekintést az állami gépezet, a propaganda, a szándékos és manipulatív gyűlöletkeltés és a múlt meghamisításának működésébe. Winston harminckilenc éves, magányosan éli az életét Londonban a rossz állapotú, elhanyagolt Győzelem-tömbházban, napközben pedig az Igazságminisztérium Nyilvántartási Osztályán dolgozik. Csakúgy, mint a város összes lakóját, őt is folyamatosan megfigyelik, szobájában a televideó rögzíti minden tevékenységét (bár egy apró kis sarokban épp kiesik a Nagy Testvér mindent látó tekintete elől, és itt kezd egy olyan mérhetetlenül „forradalmi”, az életét is kockára tevő tevékenységbe, mint a naplóírás), munkahelyén, otthonában és az utcán is vigyáznia kell minden szavára, de még arcjátékán, gesztusain, mimikáján is uralkodnia kell. „A szempár mindenkit figyelt, a hang mindenkit körülvett. Míg aludtak vagy ébren voltak, dolgoztak vagy étkeztek, beltérben vagy szabadban, fürdőszobában vagy ágyban – nem volt menekvés. Az egyén nem tudhatott magáénak semmit, kivéve néhány köbcentimétert a koponyáján belül” – így foglalja össze röviden még a regény elején az elbeszélő azt az állapotot, melyben London lakóinak nagy része él, a Nagy Testvér és a Párt folyamatos felügyeletének hatókörében.

Winston egyébként maga is a Párt tagja, nekik dolgozik, munkájának lényege a múlt meghamisítása: a jelen aktuális változásai alapján kell újraírnia a múltat, visszamenőleg megváltoztatni régebbi újságok cikkeit. A képzeletbeli birodalmat, Óceániát vezető Párt ugyanis tisztában van vele, hogy az birtokolja a jelent, aki képes befolyást gyakorolni a múlt felett. A múlt meghamisítása bevett a gyakorlat, a hatalom palimpszesztté írja a történelmet, hogy ne kelljen lemondani hatalmáról a jelenben. De nemcsak az emberek gondolatai és a múlt felett őrködik éberen, hanem a nyelvet is a markában tartja. Az újnyelv lényege a szavak pusztítása, a szókincs csökkentése, melléknevek, főnevek, igék tömegeinek „kiirtása”. Orwell az egyik, később nyom nélkül eltűnő (szublimáló) szereplő, Syme karakterén keresztül fejti ki ennek az újfajta nyelvnek a lényegét. Az író felismeri, hogy a nyelv és valóság viszonya nem egyirányú, a nyelv nem leképezi, hanem maga is alakítja a valóságot.

Így a hatalomnak, főképpen elnyomó, totalitárius változatának mindig figyelemmel kell lennie a nyelvre, az elnyomáshoz pedig meg kell teremteni a nyelvet is.

A szókincs csökkentésének is ez a célja, hiszen ahogy fogynak a szavak, úgy szűkül a tudat is, és - ahogyan Syme megfogalmazza - „végül szó szerint lehetetlenné válik a gondolatbűnözés, mert nem lesznek rá szavak”. Ebben a nyelvet és a múltat egyaránt megváltoztató, az embereket totális megfigyelés alatt tartó rendszerben, melynek legalapvetőbb érzelmi háttere a gyűlölet (elég a napi Két Perc Gyűlölet vagy a Gyűlölet Hetének rítusaira gondolni), már nem is tűnnek abszurdnak azok az elsőre paradoxonnak tűnő jelmondatok, melyek a Párt ideológiájának alapját jelentik: 

A HÁBORÚ: BÉKE

A SZABADSÁG: SZOLGASÁG

A TUDATLANSÁG: ERŐ

Már az első harminc-negyven oldal után fojtogatónak és elviselhetetlennek érezzük a légkört, melyben a főhősnek élnie kell, s melyet az elbeszélő kegyetlen alapossággal és részletességgel bemutat. A Párt tagjainak nincs önrendelkezése, nincs élete, nincsenek érzelmei, vágyai, életük alapvetően rejtőzködés és félelem, a túlélésért folytatott küzdelem, valójában emberi vegetáció. Annál, hogy megfigyelik őket, csak az szörnyűbb, hogy egymást is figyelik (a kollégák, a barátok, a házastársak, sőt, ami a legborzalmasabb, a gyerekek és a szülők is), egy idő után pedig már önmagukat is. A kívülről az emberekre erőltetett figyelem és cenzúra az idő előrehaladtával belsővé válik, a Nagy Testvér tekintete az emberek saját szuperegójaként kezd el működni.  Mindenki figyel mindenkit, még saját maga előtt sincs biztonságban senki, ez a regény egyik legsötétebb jóslata. Amikor Winston a napi kötelező Kétperces Gyűlöleten ül, jól tudja, hogy az arcát kontroll alatt kell tartani, nem szabad engednie, hogy az érzelmei, gondolatai kiüljenek rá: „Természetesen ő is kántált a többiekkel, nem tehetett másként. Ösztönösen tudta, hogy palástolnia kell az érzéseit, uralkodnia kell az arcán, tennie, amit mindenki más tesz.” Ez a „nem tehetett másként” itt a kulcs, hiszen mindenki túl akarja élni valahogy a napot, és a következőt is, miközben azzal is tisztában vannak (legalábbis a Winston gondolatait is ismerő mindentudó elbeszélő szerint), hogy előbb-utóbb mindenkit elkapnak, azt is, aki hibázik, azt is, aki nem, a bűnöst is, az ártatlant is, csak idő kérdése az egész.

Sohasem tudhatják, melyik lesz majd az a nap, mikor a Szeretetminisztériumba viszik őket, ahol a legkegyetlenebb kínzásoknak kitéve bármit bevallanak.

Az állandó bizonytalanság mindenkit felőröl, paranoiássá tesz, az életük kilátástalanságát és a saját sorsuk felett gyakorolt kontroll hiányát egy hasonlattal írja le a főhős: „Olyan, mintha lépni próbálna a sakktáblán, pedig már mattot kapott.”

-

Az érzelmeknek nem szabad látszaniuk, illetve akkor nem, amikor szembemennek az általános közhangulattal, vagy eltérnek az elvárttól. De vannak egyáltalán még valódi érzelmek ebben a világban, a félelmet és a gyűlöletet leszámítva? Winston életébe két úton lopakodik be valamiféle érzés: az egyik, amikor homályba vesző, bizonytalan emlékeit kutatja, és visszaemlékszik édesanyjára és húgára. A másik egy váratlan fordulattal jelenik meg, mellyel kezdetét veszi a regény második része, és az addigi társadalomábrázolás egy szerelmi kapcsolat bemutatásának adja át a helyét. Egy huszonéves lány, Julia személyében jelenik meg ez az érzelem a minden emberitől megfosztott világban, de ennek a szerelemnek az ábrázolása ezúttal nem tűnt annyira hatásosnak, mint amennyire a korábbi olvasás során. A kapcsolat, ez az iszonyatosan kockázatos szerelem nem válik annyira plasztikussá, mint amennyire válhatna, hiányzik belőle a lélektaniság, az érzelmek, a szenvedély mibenlétének kibontása: az újraolvasás legfontosabb tapasztalata az volt, hogy Orwell talán jobban ért a politikához, a nyelvhez, a hatalom természetéhez, mint az emberi érzelmek ábrázolásához, és elsősorban nagyon okos esszéista, és csak másodsorban regényíró. A szöveg második része a megismerkedést, a lopott találkozásokat, az állandó rettegést mutatja meg, és azt is kiemeli, hogy a hatalom célja az, hogy az emberek szexuálisan kielégítetlenek maradjanak, ezzel is hiszterizálva, a gyűlöletre fogékonnyá téve őket.  

A fokozatosan mélyülő kapcsolatnak aztán vége szakad, ahogy az várható, és a harmadik részben ismét egyedül látjuk Winstont, akit a Szeretetminisztériumban igyekeznek megtörni és kiüresíteni, azaz „meggyógyítani”, ami először az értelem teljes leuralását jelenti (egészen addig a pontig, míg komoly meggyőződéssel nem tudja azt állítani, hogy 2+2 az 5). Az érzelmekkel már nehezebben boldogul a rendszer, de a 101-es szoba megteszi a hatását. A hírhedt helyiségben mindenki a legnagyobb félelmével szembesült, Winston konkrétan patkányokkal.

Az iszonyattal vegyes rettegés pedig azt eredményezi, hogy elárulja a lányt:

„Büntesd Juliát! Büntesd Juliát! Ne engem! Juliát! Csinálj vele bármit, nem bánom! Tépesd le az arcát, rágasd le csontig a húsát! Ne velem tedd ezt! Tedd Juliával! Ne velem!” Árulása az adott körülmények között egyáltalán nem meglepő, a hónapokig tartó módszeres kínzás, a félelem, a rettegés elhalványította, kifakította a főhős érzéseit, megfosztotta emberi arcától, meghalt belül, kiégett a lelke. Az árulása ennek ellenére letaglózó, „eladja” a lányt, és ez a mozzanat végképp bebizonyítja azt, hogy a totalitárius hatalommal szemben nincs esélye az egyes embernek, nincs esélye az érzéseknek, a szerelemnek, egyáltalán semminek. 

Az 1984 epilógusa a pesszimizmus és a reménytelenség csúcsra járatása, Orwell egy szalmaszálnyi reményt nem hagy nekünk. Félelmetes utópiájában megmutatja egyrészt, mivé nőheti ki magát a kontrollálatlan hatalom („Ha tudni szeretnéd, milyen lesz a jövő, egy bakancsot képzelj magad elé, mely örökre egy emberi arcon tapos”), másrészt azt is (és ez talán még a hatalom természetének vizsgálatánál is fontosabb tanulság), hogy az ember folytonos kiszolgáltatottsága, félelme elvezethet oda, hogy eltűnik belőle minden emberi. Hogy létezhet olyan hatalmi rendszer, melyben még titokban, lelkünk legmélyén sem lehetünk emberek, csupán megfakult, kiüresedett, agymosott alattvalók. 

Kapcsolódó cikkek
...
Nagy

A Bibliát, az Orosz naplót és Orwellt ajánlják a kortárs írók a választások előtt

Az olvasók országa című sorozatunkban a választások előtt könyvek segítségével igyekeztünk válaszokat találni az aktuális hazai közéleti kérdésekre. A kortárs magyar írókat interjúkban kérdeztük meg arról, hogy ők milyen irodalmi műveket éreznek aktuálisnak, illetve mit ajánlanának olvasni a választásokra készülve.

...
Hírek

Nézd meg az egyetlen fennmaradt felvételt George Orwellről!

Azt hinnénk, a világhírű íróról maradt fenn legalább egy interjú vagy valamilyen más, hosszabb mozgóképes felvétel. De ahogy azzal a LitHub újságírója is szembesült, ez sajnos nincs így - ezért is olyan értékes az a kis anyag, amit sikerült megtalálnia.

...
Podcast

Orwellről, a diktatúra nyelvezetéről és társadalmi hatásairól Péterfy Gergellyel [Kötelező podcast]

A kötelező olvasmányok közös könyveink, amiket aligha tudunk elkerülni életünk során. De mi történik ezekkel a könyvekkel, ha lekerül róluk a kötelező címke és felnőtt fejjel, önszántunkból térünk vissza hozzájuk? Ott Anna beszélget Péterfy Gergellyel az 1984-ről.

TERMÉSZETESEN OLVASUNK
...
Zöld

Jordán Ferenc: Nem az a lényeg, hogy megjósoljuk a Föld jövőjét, hanem hogy alkalmazkodjunk [Podcast]

Litkai Gergely zöld podcastjének vendége Jordán Ferenc ökológus, akivel tavalyi nagy sikerű, Az ember vége a természet esélye című könyve apropóján beszélgettek.

...
Zöld

Túlélés vagy tanulás? John Holt könyve az iskolai kudarcok meglepő okait mutatja be – Olvass bele!

Miért jelent kudarcélményt sok gyerek számára az iskola? Olvass bele John Holt könyvébe!

...
Zöld

UFO-invázió nem lesz, de arrogáns azt gondolni, hogy egyedül vagyunk – Podcast Rab Árpád jövőkutatóval

Litkai Gergely a Bookline Zöld új podcastjében Rab Árpád jövőkutatóval beszélget Jane McGonigal Elképzelhető című könyvéről. 

Kiemeltek
...
Nagy

Bánhidi Lilla: Elfordítja a fejét

„Indulás előtt mindig van szex. Olyan, mint érkezés után a közös reggeli, nem fontos, milyen, csak legyen.” Bánhidi Lilla A töltőm ott maradt címmel ír tárcasorozatot a Könyvesen. Ez a negyedik rész.

...
Nagy

Nádasdy Ádám: Úgy írtam a halál küszöbén, mint a gyerek, aki mondogatja magának, nem lesz baj

Bemutatták Nádasdy Ádám tizedik, Billeg a csónak című verseskötetét. A beszélgetésen szóba került a humorizálás és a komolyság, de az emlékek és a halál lehetősége is.

...
Nagy

Görcsi Péter: Szerettem volna, hogy a regényem azoknak a szócsöve legyen, akik elhagyják Magyarországot

Ahol most élek, az az otthonom, Magyarország meg a hazám - mondja Görcsi Péter, akivel íróvá válásról, önéletrajziságról, kivándorlásról és irodalomról is beszélgettünk.

A hét könyve
Kritika
Daniel Kehlmann Goebbelst is megduplázza, miközben a művészek megalkuvásáról ír
...
Podcast

A töltött káposztától a nemzeti szuverenitásig: hová tűnt a magyar konyha?

Mit kezdhetünk a 160 évvel ezelőtti ételekkel ma? Jókai Mórt és Ács Bori gasztroújságírót a kolozsvári töltött káposzta és a perec is összeköti. A Könyves Magazin podcastjában Ács Borival, a Telex újságírójával beszélgettünk. 

Fotó: Ajpek Orsi / Telex

...
Kritika

Daniel Kehlmann Goebbelst is megduplázza, miközben a művészek megalkuvásáról ír

Daniel Kehlmann a német rendezőóriásról, G. W. Pabstról mesél, aki a Harmadik Birodalomban rekedve próbált jó művész maradni. A Mozgóképben a német expresszionista film szivárog be az irodalomba. Ez a hét könyve.

Szerzőink

...
vl

A töltött káposztától a nemzeti szuverenitásig: hová tűnt a magyar konyha?

...
Bánhidi Lilla

Bánhidi Lilla: Elfordítja a fejét

...
ko

Romok, zűrzavar és éjsötét mindenütt – a gyerekek nyelvén a háborúról