Az 1984-ben olyan az élet, mintha lépni próbálnánk a sakktáblán, pedig már rég mattot kaptunk

Az 1984-ben olyan az élet, mintha lépni próbálnánk a sakktáblán, pedig már rég mattot kaptunk

Újraolvasó rovatunkban olyan klasszikusokat veszünk elő újra, melyeket mindenki ismer, még akkor is, ha esetleg soha nem is olvasta őket. Szállóigék, felejthetetlen hősök, emlékezetes fordulatok tárházai ezek a fogalommá vált, kultikus regények, melyek az európai kultúra meghatározó alapszövegei, az úgynevezett általános műveltség részei. Éppen arra vagyunk kíváncsiak, hogy mit tudnak ma ezek a klasszikusok? Csak a hírük miatt élnek tovább, és pusztán a műveltségünket gyarapítják, vagy képesek még mindig élő, felforgató szövegekként működni? Ezúttal egy rengeteget idézett regényt vettünk elő újra, egyrészt, mert a szerző születésének 120. évfordulóját ünnepeljük idén, másrészt, mert a Nagy Testvér, a Gondolatrendőrség, a 101-es szoba közös kulturális tudásunk olyan részei, melyeket egyre gyakrabban emlegetünk. George Orwell utolsó regénye, az 1984 (Lukács Laura új fordításában) a rovat áprilisi könyve.

Kolozsi Orsolya | 2023. április 20. |
george orwell
1984
Ford. Lukács Laura, Scolar, 2022, 345 oldal
George Orwell: 1984 könyv

„Hideg, napfényes áprilisi nap volt, az órák tizenhármat ütöttek” – indul az eredetileg 1949-ben kiadott regény, melynek, bármikor olvassuk is, mindig van aktualitása. Talán éppen ezért elképesztően sikeres a populáris kultúrában is, hiszen film, képregény, videójáték is készült már belőle, graffitik százai utalnak rá, és a popzenében is sokan feldolgozták ikonikus helyszíneit, mondatait. Szállóigévé vált sorait rengetegszer idézik, de feltűnő, hogy elsősorban nem irodalmi, hanem történelmi, politikai kontextusban. Mivel a totalitárius diktatúrák működéséről szól, elsősorban társadalmi, közéleti összefüggésben emlegetjük azt a rettenetes jóslatot, mely a lapjain nagyon részletesen kibontakozik.  A disztópia hatalmas sikerét szerzője már nem élhette meg, hiszen azt az idővel versenyt futva írta, és alig néhány hónappal a megjelenés után 1950 januárjában, mindössze 46 évesen halt meg tüdőtuberkulózisban. 

A regény cselekményének ideje a (megíráskor még) távoli jövő, a helyszín London, ahol a főhős, Winston Smith nézőpontján keresztül nyerhetünk betekintést az állami gépezet, a propaganda, a szándékos és manipulatív gyűlöletkeltés és a múlt meghamisításának működésébe. Winston harminckilenc éves, magányosan éli az életét Londonban a rossz állapotú, elhanyagolt Győzelem-tömbházban, napközben pedig az Igazságminisztérium Nyilvántartási Osztályán dolgozik. Csakúgy, mint a város összes lakóját, őt is folyamatosan megfigyelik, szobájában a televideó rögzíti minden tevékenységét (bár egy apró kis sarokban épp kiesik a Nagy Testvér mindent látó tekintete elől, és itt kezd egy olyan mérhetetlenül „forradalmi”, az életét is kockára tevő tevékenységbe, mint a naplóírás), munkahelyén, otthonában és az utcán is vigyáznia kell minden szavára, de még arcjátékán, gesztusain, mimikáján is uralkodnia kell. „A szempár mindenkit figyelt, a hang mindenkit körülvett. Míg aludtak vagy ébren voltak, dolgoztak vagy étkeztek, beltérben vagy szabadban, fürdőszobában vagy ágyban – nem volt menekvés. Az egyén nem tudhatott magáénak semmit, kivéve néhány köbcentimétert a koponyáján belül” – így foglalja össze röviden még a regény elején az elbeszélő azt az állapotot, melyben London lakóinak nagy része él, a Nagy Testvér és a Párt folyamatos felügyeletének hatókörében.

Winston egyébként maga is a Párt tagja, nekik dolgozik, munkájának lényege a múlt meghamisítása: a jelen aktuális változásai alapján kell újraírnia a múltat, visszamenőleg megváltoztatni régebbi újságok cikkeit. A képzeletbeli birodalmat, Óceániát vezető Párt ugyanis tisztában van vele, hogy az birtokolja a jelent, aki képes befolyást gyakorolni a múlt felett. A múlt meghamisítása bevett a gyakorlat, a hatalom palimpszesztté írja a történelmet, hogy ne kelljen lemondani hatalmáról a jelenben. De nemcsak az emberek gondolatai és a múlt felett őrködik éberen, hanem a nyelvet is a markában tartja. Az újnyelv lényege a szavak pusztítása, a szókincs csökkentése, melléknevek, főnevek, igék tömegeinek „kiirtása”. Orwell az egyik, később nyom nélkül eltűnő (szublimáló) szereplő, Syme karakterén keresztül fejti ki ennek az újfajta nyelvnek a lényegét. Az író felismeri, hogy a nyelv és valóság viszonya nem egyirányú, a nyelv nem leképezi, hanem maga is alakítja a valóságot.

Így a hatalomnak, főképpen elnyomó, totalitárius változatának mindig figyelemmel kell lennie a nyelvre, az elnyomáshoz pedig meg kell teremteni a nyelvet is.

A szókincs csökkentésének is ez a célja, hiszen ahogy fogynak a szavak, úgy szűkül a tudat is, és - ahogyan Syme megfogalmazza - „végül szó szerint lehetetlenné válik a gondolatbűnözés, mert nem lesznek rá szavak”. Ebben a nyelvet és a múltat egyaránt megváltoztató, az embereket totális megfigyelés alatt tartó rendszerben, melynek legalapvetőbb érzelmi háttere a gyűlölet (elég a napi Két Perc Gyűlölet vagy a Gyűlölet Hetének rítusaira gondolni), már nem is tűnnek abszurdnak azok az elsőre paradoxonnak tűnő jelmondatok, melyek a Párt ideológiájának alapját jelentik: 

A HÁBORÚ: BÉKE

A SZABADSÁG: SZOLGASÁG

A TUDATLANSÁG: ERŐ

Már az első harminc-negyven oldal után fojtogatónak és elviselhetetlennek érezzük a légkört, melyben a főhősnek élnie kell, s melyet az elbeszélő kegyetlen alapossággal és részletességgel bemutat. A Párt tagjainak nincs önrendelkezése, nincs élete, nincsenek érzelmei, vágyai, életük alapvetően rejtőzködés és félelem, a túlélésért folytatott küzdelem, valójában emberi vegetáció. Annál, hogy megfigyelik őket, csak az szörnyűbb, hogy egymást is figyelik (a kollégák, a barátok, a házastársak, sőt, ami a legborzalmasabb, a gyerekek és a szülők is), egy idő után pedig már önmagukat is. A kívülről az emberekre erőltetett figyelem és cenzúra az idő előrehaladtával belsővé válik, a Nagy Testvér tekintete az emberek saját szuperegójaként kezd el működni.  Mindenki figyel mindenkit, még saját maga előtt sincs biztonságban senki, ez a regény egyik legsötétebb jóslata. Amikor Winston a napi kötelező Kétperces Gyűlöleten ül, jól tudja, hogy az arcát kontroll alatt kell tartani, nem szabad engednie, hogy az érzelmei, gondolatai kiüljenek rá: „Természetesen ő is kántált a többiekkel, nem tehetett másként. Ösztönösen tudta, hogy palástolnia kell az érzéseit, uralkodnia kell az arcán, tennie, amit mindenki más tesz.” Ez a „nem tehetett másként” itt a kulcs, hiszen mindenki túl akarja élni valahogy a napot, és a következőt is, miközben azzal is tisztában vannak (legalábbis a Winston gondolatait is ismerő mindentudó elbeszélő szerint), hogy előbb-utóbb mindenkit elkapnak, azt is, aki hibázik, azt is, aki nem, a bűnöst is, az ártatlant is, csak idő kérdése az egész.

Sohasem tudhatják, melyik lesz majd az a nap, mikor a Szeretetminisztériumba viszik őket, ahol a legkegyetlenebb kínzásoknak kitéve bármit bevallanak.

Az állandó bizonytalanság mindenkit felőröl, paranoiássá tesz, az életük kilátástalanságát és a saját sorsuk felett gyakorolt kontroll hiányát egy hasonlattal írja le a főhős: „Olyan, mintha lépni próbálna a sakktáblán, pedig már mattot kapott.”

-

Az érzelmeknek nem szabad látszaniuk, illetve akkor nem, amikor szembemennek az általános közhangulattal, vagy eltérnek az elvárttól. De vannak egyáltalán még valódi érzelmek ebben a világban, a félelmet és a gyűlöletet leszámítva? Winston életébe két úton lopakodik be valamiféle érzés: az egyik, amikor homályba vesző, bizonytalan emlékeit kutatja, és visszaemlékszik édesanyjára és húgára. A másik egy váratlan fordulattal jelenik meg, mellyel kezdetét veszi a regény második része, és az addigi társadalomábrázolás egy szerelmi kapcsolat bemutatásának adja át a helyét. Egy huszonéves lány, Julia személyében jelenik meg ez az érzelem a minden emberitől megfosztott világban, de ennek a szerelemnek az ábrázolása ezúttal nem tűnt annyira hatásosnak, mint amennyire a korábbi olvasás során. A kapcsolat, ez az iszonyatosan kockázatos szerelem nem válik annyira plasztikussá, mint amennyire válhatna, hiányzik belőle a lélektaniság, az érzelmek, a szenvedély mibenlétének kibontása: az újraolvasás legfontosabb tapasztalata az volt, hogy Orwell talán jobban ért a politikához, a nyelvhez, a hatalom természetéhez, mint az emberi érzelmek ábrázolásához, és elsősorban nagyon okos esszéista, és csak másodsorban regényíró. A szöveg második része a megismerkedést, a lopott találkozásokat, az állandó rettegést mutatja meg, és azt is kiemeli, hogy a hatalom célja az, hogy az emberek szexuálisan kielégítetlenek maradjanak, ezzel is hiszterizálva, a gyűlöletre fogékonnyá téve őket.  

A fokozatosan mélyülő kapcsolatnak aztán vége szakad, ahogy az várható, és a harmadik részben ismét egyedül látjuk Winstont, akit a Szeretetminisztériumban igyekeznek megtörni és kiüresíteni, azaz „meggyógyítani”, ami először az értelem teljes leuralását jelenti (egészen addig a pontig, míg komoly meggyőződéssel nem tudja azt állítani, hogy 2+2 az 5). Az érzelmekkel már nehezebben boldogul a rendszer, de a 101-es szoba megteszi a hatását. A hírhedt helyiségben mindenki a legnagyobb félelmével szembesült, Winston konkrétan patkányokkal.

Az iszonyattal vegyes rettegés pedig azt eredményezi, hogy elárulja a lányt:

„Büntesd Juliát! Büntesd Juliát! Ne engem! Juliát! Csinálj vele bármit, nem bánom! Tépesd le az arcát, rágasd le csontig a húsát! Ne velem tedd ezt! Tedd Juliával! Ne velem!” Árulása az adott körülmények között egyáltalán nem meglepő, a hónapokig tartó módszeres kínzás, a félelem, a rettegés elhalványította, kifakította a főhős érzéseit, megfosztotta emberi arcától, meghalt belül, kiégett a lelke. Az árulása ennek ellenére letaglózó, „eladja” a lányt, és ez a mozzanat végképp bebizonyítja azt, hogy a totalitárius hatalommal szemben nincs esélye az egyes embernek, nincs esélye az érzéseknek, a szerelemnek, egyáltalán semminek. 

Az 1984 epilógusa a pesszimizmus és a reménytelenség csúcsra járatása, Orwell egy szalmaszálnyi reményt nem hagy nekünk. Félelmetes utópiájában megmutatja egyrészt, mivé nőheti ki magát a kontrollálatlan hatalom („Ha tudni szeretnéd, milyen lesz a jövő, egy bakancsot képzelj magad elé, mely örökre egy emberi arcon tapos”), másrészt azt is (és ez talán még a hatalom természetének vizsgálatánál is fontosabb tanulság), hogy az ember folytonos kiszolgáltatottsága, félelme elvezethet oda, hogy eltűnik belőle minden emberi. Hogy létezhet olyan hatalmi rendszer, melyben még titokban, lelkünk legmélyén sem lehetünk emberek, csupán megfakult, kiüresedett, agymosott alattvalók. 

Kapcsolódó cikkek
...
Nagy

A Bibliát, az Orosz naplót és Orwellt ajánlják a kortárs írók a választások előtt

Az olvasók országa című sorozatunkban a választások előtt könyvek segítségével igyekeztünk válaszokat találni az aktuális hazai közéleti kérdésekre. A kortárs magyar írókat interjúkban kérdeztük meg arról, hogy ők milyen irodalmi műveket éreznek aktuálisnak, illetve mit ajánlanának olvasni a választásokra készülve.

...
Hírek

Nézd meg az egyetlen fennmaradt felvételt George Orwellről!

Azt hinnénk, a világhírű íróról maradt fenn legalább egy interjú vagy valamilyen más, hosszabb mozgóképes felvétel. De ahogy azzal a LitHub újságírója is szembesült, ez sajnos nincs így - ezért is olyan értékes az a kis anyag, amit sikerült megtalálnia.

...
Podcast

Orwellről, a diktatúra nyelvezetéről és társadalmi hatásairól Péterfy Gergellyel [Kötelező podcast]

A kötelező olvasmányok közös könyveink, amiket aligha tudunk elkerülni életünk során. De mi történik ezekkel a könyvekkel, ha lekerül róluk a kötelező címke és felnőtt fejjel, önszántunkból térünk vissza hozzájuk? Ott Anna beszélget Péterfy Gergellyel az 1984-ről.

TERMÉSZETESEN OLVASUNK
...
Zöld

Elszáll az agyad: tudományos, közgazdasági és filozófiai non-fictionok 2024 tavaszán

Hogyan látja az ember képzelőerejét Csányi Vilmos? Hogyan alakul át a világ, ha a politikai és hatalmi játszmák kiterjednek a világűrre? Miért kannibál a kapitalizmus? Hogyan dolgozik az idegsebész? És mit gondol az elidőzésről napjaink sztárfilozófusa, Byung-Chul Han?

...
Zöld

Mikor hasznos az AI az irodalomban, és miért nem cseréli le soha az embert?

A japán Rie Kudan megkapta hazája legjelentősebb irodalmi díját, majd elárulta, hogy a szöveg egy kis részét a ChatGPT nevű chatbottal generálta. Az eset nyomát áttekintjük, hogyan alakult az elmúlt két évben nagy nyelvi modellek és az irodalom viszonya, hogyan látják ezt az írók, valamint hogy mikor lehet hasznos eszköz az AI az írás során.

...
Zöld

Összekapaszkodva zuhanni – Így alakíthatod a klímagyászt felszabadulássá

Jem Bendell Mélyalkalmazkodás című, nagy port kavaró tanulmánya után új könyvében azt ígéri, hogy nemcsak segít szembenézni a klíma, és így a mai társadalom elkerülhetetlen összeomlásával, hanem a szorongás és a gyász megélése után segít új, szilárdabb alapokon újraépíteni az optimizmusunkat, életkedvünket. 

Még több olvasnivaló
...
Nagy

Kitakarja a politikus a szépírót? Elővettük Csurka István drámáit [Csurka 90]

Csurka István ma lenne 90 éves, így arra voltunk kíváncsiak, mit lehet tudni a drámáiról. Mik a fő témái, és milyenek a hősei? Felfedezhető-e bennük a későbbi politikus? Milyen út vezetett a bemutatásukig? És vajon aktuálisak-e még? 

...
Kritika

Ujgur költőnek lenni önmagában politikai tett Kínában, és akkor még nem írtál memoárt

Tahir Hamut Izgil ujgur költő és filmes a családjával együtt 2017-ben sikeresen elmenekült Kínából a tömeges letartóztatások elől. Memoárjában bemutatja, hogyan számol fel a totalitárius állam egy kultúrát és egy népet. A Ha értem jönnek éjjel a hét könyve.

...
Nagy

„halálomat türelmesen begombolom” – ma lenne 70 éves Sziveri János

Kifejezetten rövid élet jutott neki, ma ünnepelné hetvenedik születésnapját, de már 34 éve halott. Sziveri János vajdasági születésű költőre emlékezünk.

...
Kritika

Hogyan lesz egy anyából kiapadt, halálszagú folyó?

Az Anyám, a folyó című olasz regény lírai hangon előadott, töredékekből építkező történetének egy anya-lánya kapcsolat az alapja: a negyvenes éveiben járó lány az emlékezetét, így identitását is egyre inkább elveszítő anyjának meséli el – mintegy a felejtés ellen dolgozva – családjuk szerteágazó históriáját.

...
Nagy

Márquez regénye a végakarata ellenére jelent meg – Kafka, Nabokov is hasonlóan járt

Gabriel García Márquez posztumusz kisregényének megjelenése hatalmas irodalmi szenzáció, de van egy kis üröm az örömben, hiszen nem titok, az író meg akarta semmisíteni utolsó írását. 

...
Kritika

Jon Fosse a banalitáson át talál utat a természetfelettihez

A Nobel-díjas norvég szerző egymásba írja a hófödte tájat és a koromsötét éjszakát, egymásba játszatja hősét és annak környezetét. A Fehérség az egzakttól a transzcendens felé vezet, így egyszerre szolgál a kivonulás és a bevezetés könyveként.

A hét könyve
Kritika
Ujgur költőnek lenni önmagában politikai tett Kínában, és akkor még nem írtál memoárt
...
Podcast

Ezt senki nem mondta – Oltai Kata: Úristen, örökre itt lesz

Új podcastunk címe Ezt senki nem mondta!, a meghívott írókkal Ott Anna beszélget a gyereknevelés és az alkotás kapcsolatáról. A negyedik rész vendége Oltai Kata.

...
Nagy

„Miért kéne egy írónak apolitikusnak lennie?” – színészek és rendezők Csurka István drámáiról

90 éve született Csurka István. Ebből az alkalommal olyan színészekkel és rendezőkkel beszélgettünk, akik szerepeltek a színdarabjaiban és/vagy rendeztek tőle valamit. Andrási Attila, Koncz Gábor és Szilágyi Tibor válaszai.

Szerzőink

...
Könyves Magazin

Ezt senki nem mondta – Oltai Kata: Úristen, örökre itt lesz

...
Sándor Anna

Kitakarja a politikus a szépírót? Elővettük Csurka István drámáit [Csurka 90]

...
Sándor Anna

Ujgur költőnek lenni önmagában politikai tett Kínában, és akkor még nem írtál memoárt