Rick Rubin nevét valószínűleg sokkal kevesebben ismerik, mint mondjuk a Licensed to Ill és a Blood Sugar Sex Magik albumokat, vagy az Aerosmith és a Run-DMC közös számát, a Walk This Wayt. Egy zenei producer nevét nem is kell ismernie a nagyközönségnek, viszont ha csak azt felsoroljuk, hogy az utóbbi jó pár évtizedben milyen nagy albumokon dolgozott, akkor láthatjuk, hatása nemcsak a zeneiparban, hanem a mi életünkben is óriási. Nem attól igazán érdekes, ahogy zenekarok vagy előadók karrierjét megváltoztatta, hanem azért, mert munkája végeredményben sokkal nagyobb hullámokat vert.
Rubin kulturális hatását egyszer majd felmérik, például megnézik, hogy mi történt miatta a hip-hoppal, hogyan változtatta meg például az Aerosmith és a Run-DMC kollaborációja úgy az utcai divatot, az Adidas márka népszerűségét, mint a rapzene széles körű ismertségét. Ebből a szempontból volt izgalmas olvasmány A kreatív folyamat: Az alkotás mint életmód című könyv: betekintést enged egy rendhagyó zseni gondolkodásába (olvass bele). Nem fogunk megtudni semmilyen színes sztorit a sztárokról, a legfontosabb lemezekről, mert Rubin egy célt tűzött ki maga elé, hogy megkísérelje elmondani, ő hogyan dolgozott, mi alakította gondolkodását, érzékelését, és hogyan szabadította fel magát a nyomás alól.
LL Cool J, Run-DMC, Beastie Boys, Red Hot Chili Peppers, Nine Inch Nails, Johnny Cash, System of a Down, Sheryl Crow, Jay-Z, Slayer, Kanye West, Adele, Lana Del Rey - alkotók, akikkel az elmúlt negyven évben Rick Rubin zenei producer dolgozott a lemezeiken. Nemcsak a háttérben működött, hanem valami különleges tudással a legjobbat hozta ki az adott dalokból. Az átlagember Rick Rubinról nem tud semmit, így azt sem, hogyan befolyásolta az életét a nyolcvanas évektől kezdve, amikor társával megalapította a Def Jam lemezkiadót. Rick Rubin kulturális hatása óriási:
ahogy ő gondolkodik zenéről, kultúráról vagy kreativitásról, az beszivárgott az évtizedek alatt a mainstreambe, meghatározta a popkultúrát.
És ebben az esetben nemcsak a zenéről beszélünk, mert ezek az alkotók befolyásolják, ahogy a világot látjuk, trendeket indítanak el, gazdasági hatásuk van, vagyis a kultúra egyszerre művészeti, társadalmi, gazdasági és politikai folyamatokkal dolgozik, valamint a hagyománnyal és az énnel.
A 60 éves producer leginkább egy félbolond Mikulásra hasonlít, mezítláb, becsukott szemmel hallgat zenét, a háttérben mozog. Állítólag nem nagyon játszik hangszereken és a keverőkhöz sem igazán nagyon ért, ő a zenét figyeli, kérdéseket tesz fel, provokál, beszél. Valószínűleg megírhatta volna az egyik legérdekesebb zenetörténeti könyvet, hiszen az elmúlt negyven évben tényleg azokkal az előadókkal dolgozott, akik megváltoztatták a zenéhez való viszonyunkat, plusz uralták a slágerlistákat, a fesztiválokat, a stadionokat és a lemezeladásokat is, amíg át nem váltottunk streamingre. Rick Rubin nem a sztárokról és a híres lemezekről írt könyvet, hanem a kreativitás folyamatáról, vagyis megpróbálta a saját gondolkodását valamiféle filozófiai keretrendszerben elmagyarázni.
A 21. Század Kiadónál megjelent könyve, A kreatív folyamat: Az alkotás mint életmód nem a zenéről szól, bár arról is, hanem általánosságban a kreativitásról. Ez elsőre nekem is elég absztrakt és megfoghatatlan volt, pár fejezet után nem is tudtam, hogyan olvassam. Kicsit ezoterikus?
Persze, ahogy minden, ami a világban betöltött helyünkről, érzelmekről, megélésekről beszél, illetve ami az absztrakciót megpróbálja lefordítani szavakra, ugyanis a fordítás során nagyon sok veszhet el.
A kreativitást Rubin 78 gondolati egységben írja meg, így nevezi a pár oldalas gondolatfutamait. Ráhangolódásról, tudatosságról, gyakorlatról, környezetről, kétségekről, hallgatásról, nézőpontról, befejezésről, túlcsorduló tudatállapotról, sikerről, alkalmazkodásról, spontaneitásról, sugallatokról, döntésekről vagy együttműködésről is ír, de mindezt úgy teszi, hogy a kreativitást általános, minden emberben meglévő képességként kezeli. A kreativitást hozzákapcsoljuk új alkotások létrehozásához, miközben Rubin szerint ezeket a mindennapokban is használjuk, például problémamegoldásoknál. A kreativitás mindenkiben ott van, kérdés, hogyan aknázzuk ki. Rubin szerint a kreativitás egy szupernyitott állapot, amiben megfigyelünk és értelmezünk, viszont nemcsak a külvilágban történteket, hanem a bennünk lévő folyamatokat is. Ebből a szempontból ez egy érdekes self-help könyv, amiből valószínűleg minden olvasó el tud raktározni saját megértéseket is.
A kreativitás rendszerellenes abból a szempontból, hogy nem a termékre vagy az alkotásra, hanem az énre koncentrál, viszont a mélyebb megértés érdekében mindent eszközként használ a tévéműsoroktól, zenéken át a közösségi médiáig. És rendszerellenes azért is, mert mindig megkérdőjelez.
“Az alkotás azt jelenti, hogy létrehozunk valamit, ami addig nem létezett. Ez lehet egy beszélgetés, egy probléma megoldása, üzenet egy barátnak, a bútorok átrendezése egy helyiségben, új útvonal keresése hazafelé, hogy kikerüljünk egy forgalmi dugót” - az alapdefiníciója elég szabadon megengedi, hogy végeredményben minden alkotás, amit az ember tesz.
Az alkotásnak nem feltétele, hogy lássák, rögzítsék, eladják vagy üveg mögött kiállítsák, mert Rubin szerint a hétköznapokban is alkotók vagyunk: “saját tapasztalatot alkotunk a valóságról, és érzékelésünknek megfelelően rakjuk össze a világot”. Azt nem kell részletezni, hiszen mindenki a saját életében tapasztalhatja, hogy mekkora zaj vesz körül minket, mennyi információt gyűjtünk érzékszerveinkkel, és hogy a közösségi média hogyan forintosítja a figyelmünket.
Ebben a zajban a kreativitás az önkifejezés formája, amit egyébként a hétköznapokban is gyakorlunk.
A könyvet bárhol fel lehet csapni, bármilyen hívószó alapján el lehet kezdeni olvasni. Rubin jogosan hivatkozott ezekre a szövegekre meditációs írásokként, már amennyiben meditáción azt értjük, hogy rágódni kell a gondolatokon, még akkor is, ha nagyon banálisnak érződnek. Ez a könyv nyitott végű, vagyis nem kapunk megfejtéseket vagy pontokba szedve átadható tudást, mivel a kreatív folyamat megértése, ha jól értem, elsősorban belső munka, ezért a filozofikusnak vagy költőinek látszó mondatok feldolgozása lesz a megoldás, mi is a kreatív folyamat lényege.
Az egyes olvasók biztosan különböző válaszokat adnak majd, pedig ugyanazt a könyvet olvasták. Rubin könyve egyszerűen attól érdekes, hogy miközben végigvezet a gondolkodási rendszerén, az olvasó folyamatosan lehetséges válaszokat talál kérdéseire. Van ebben persze jó adag univerzumozás, egózás, energiázás, meditációzás, de ez se csoda, miután Rubinról az a hír járja, hogy soha nem szeretett agyalni dolgokon, hanem az érzéseit követte, mert szerinte egy elkészült dalnál nem azt kell kérdezni, hogy mit gondolsz, hanem azt, hogy mit érzel, mert az előbbi intellektualizál. És lehet, hogy lesznek olvasók, akiket idegesíteni fog, hogy nincsenek konkrétumok, de Rubin tényleg a lehetetlent kísérelte meg azzal, hogy előbb az évtizedes működéséből alkotott egy gondolatrendszert, majd ezt leírta.
