„Amíg a nők többsége fekete hullazsákot visel, a királyi család tulajdonában álló televíziós hírcsatorna női műsorvezetői nyugati ruhákban jelennek meg a képernyőn. Színjáték az egész. Szaúd-Arábiában elképesztő méreteket ölt a kétszínűség” - írja Rahaf Mohammed, aki 18 éves korában menekült el a külvilág felé modern mázzal leöntött, de az erkölcsi tisztaság nevében a nőket akár meg is gyilkoló rezsim fennhatósága alól. Története azért különösen hiteles és megrázó, mert a szabadságért mindent fel kellett adnia, kezdve a nevével. A lány dúsgazdag családból származik, ám szökése után apja, a helyi politikában vezető szerepet játszó kormányzó kitagadta a családból, Szaúd-Arábiában pedig gyűlöletkampányt indítottak ellene a kormánypárti médiumok.
Rahaf Mohammed egy év gondos tervezés után menekült el Szaúd-Arábiából, és bár vissza akarták vinni, később menedékjogot kapott. Történetét A lázadó című könyvben írta meg. Olvass bele!
Tovább olvasok
„Hétéves koromban zsugorodni kezdett számomra a világ”
Rahaf történetét gyermekkorától kezdve kísérhetjük az azt lejegyző Sally Armstrong segítségével, aki egyes szám első személyben, szikár, dokumentarista stílusban meséli el a szaúdi lány által átélt borzalmakat. Rahaf Mohammed az ország legkonzervatívabb régiójából származik, Háil luxusnegyedében nőtt fel egy kvázi palotában, melynek kilenc hálószobája volt, de erkélye egy sem, mivel a nők még az ablakot se közelíthetik meg a házban, nehogy valaki kívülről meglássa őket. Rahaf családja az iszlám vahhábita ágához tartozik, amely szigorú, kemény, irgalmat nem ismerő és elnyomó tanítás, erőszakra és félelemkeltésre épül.
A nőket érő brutális erőszak itt ugyanazt a mintázatot és dinamikát követi, mint egy bántalmazó kapcsolat: fizikai, érzelmi és mentális terrort jelent,
mely az életük minden területére kiterjed. A rendszerszintű elnyomást támogatja a politikai vezetés, az összes oktatási intézmény és a társadalom nagy része, beleértve a nőket magukat is.
„Anyám leült mellém, meggyújtott egy szál gyufát, és a lángot egészen közel tartotta a testemhez. »Égni fog a tested, amíg élsz, sőt a túlvilágon is, ha bemocskolod a becsületedet vagy a családod becsületét«” – így hangzik Rahaf anyjának fenyegetése, mely egy életre beleégett az akkor tízéves kislány agyába. A tanárnők arra oktatják a lányokat még a főiskolán is, hogyan legyenek engedelmes szexrabszolgák és szülőgépek a házasságukon belül, az anyák kisgyermek koruktól megkülönböztetik a fiúkat és a lányokat: míg a fiúgyermekeknek mindig mindent szabad, addig a lányok számára hétévesen elkezd szűkülni a világ.
A kislányok betörése nagyon hamar elkezdődik, Rahafra is abszurdabbnál abszurdabb szabályok kezdenek el vonatkozni az addig idillinek tűnő gyermekkor után: a lányok nem biciklizhetnek, mert attól elveszítik a szüzességüket, nem lehet zenélni, az utcán játszani, úszni, sportolni, egyedül vásárolni vagy rövidebb hajat hordani. Egy tízéves kislány már nem játszhat fiúkkal, kilencéves korától abáját (a testét eltakaró, fekete leplet), tizenkét éves korától pedig nikábot (csak a szemét szabadon hagyó kendőt) kell viselnie. A fiúgyermekek pedig hatalmat kapnak a kezükbe: egy kisiskolás fiú bezavarhatja a házba a nagyanyját, ha úgy ítéli meg, nem kellene a kertben üldögélnie, vagy megverheti lánytestvéreit, elveheti a telefonjukat, teljes kontrollt gyakorolhat felettük.
A válás privilégiuma és a többnejűség újabb réteg az elnyomásban: Rahaf családja sorsán át tökéletesen látható, hogyan rokkan bele az anya, mikor férje újabb, fiatalabb feleségeket választ maga mellé, és a régivel párhuzamosan újabb családokat alapít. A lányoknak ebben az esetben az anyjuk pártját kell fogniuk, míg a fiúgyermekek büszkén támogatják apjukat és az új feleségeket.
A férfiaknak a belügy olyan mobilalkalmazást tesz elérhetővé, mellyel követhetik a hozzájuk tartozó nők bankszámlájának pénzügyi tranzakcióit, a kapott sms-eket, vagy hogy használja-e a nő az útlevelét. A férfiak hatalma pedig nem csak anyagi befolyásukhoz vagy pozíciójukhoz köthető: a Rahafot megerőszakoló taxisofőr azért érzi magát felhatalmazva, mert a lány nem eltakart arccal ül be a kocsijába. Az áldozathibáztatás pedig olyan mértéket ölt Szaúd-Arábiában, hogy a megerőszakolt nőkre könnyen várhat halálbüntetés vagy a néha „nevelőotthonnak” nevezett Dár ar-Riája, ahol a hét és harminc év közötti lányokat és nőket tartják fogva az erkölcsi vagy öltözködési szabályok megszegéséért. Az ide száműzött lányok a valóságban a férfi gyámjuk által elkövetett nemi erőszak vagy bántalmazás áldozatai, vagy változást követelő aktivisták. A szaúdi nők ugyanis semmit sem tehetnek egy férfi gyám engedélye nélkül.
Egyebek mellett nem kérvényezhetnek útlevelet, nem utazhatnak külföldre, nem mehetnek férjhez, nem alapíthatnak vállalkozást, nem vethetik alá magukat nem életmentő műtétnek sem.
A gyámokon és egyéb férfi családtagokon kívül a szaúdi nőket a vallási rendőrség, a mutavviún is felügyeli, melynek működéséhez kislányok vére tapad. 2002-ben tűz ütött ki Mekkában egy bentlakásos lányiskolában, a fejfedő nélkül menekülő kislányokat a vallási rendőrség visszatoloncolta az égő épületbe, a tűzoltókat, akik a lányok megmentésére benyomultak az iskolába, megrovásban részesítették. Tizennégy lány halt meg a tűzben.
A menekülés
Rahaf Mohammed egész kamaszkora lázadással telt, a fiatal lány igazságérzete sokkal erősebb volt, mint amit a rendszer és a család tolerált volna. A folyamatosan falakba és erőszakba ütköző lány sehol sem találta a helyét, hol elmerült a titkos és bűnös szaúdi éjszakában, mely egy párhuzamos világ az elnyomó rezsimen belül, hol a vallásban keresett megoldást, hol az antidepresszánsokban. Majd mikor látta, hogyan szedálják le és teszik önálló életre képtelenné addig csillogó intellektusú nővérét, akit valószínűleg az apja abuzált és ezért megkísérelt elszökni, maga is a szökés mellett dönt.
A rejtett menekülthálózat útmutatásai és segítsége alapján, hosszas tervezés után 2019 januárjában szökésnek indul egy kuvaiti hotelből úgy, hogy előtte semmit sem intézhetett a gyámja nélkül.
Apja keze azonban elér Bangkokig, Rahaf csapdába esik a reptéren, és végül a Twitternek köszönheti, hogy az ENSZ Menekültügyi Főbiztossága biztonságba helyezi, és a hezitáló Ausztrália helyett kanadai vízumot szerez neki. A kémfilmbe illő menekülés után a szaúdi lány Kanadában kezdhetett teljesen új életet, még mindig csak 20 éves, a szabadságot azonban tanulnia kell. „Továbbra is éreztem azt az ellenőrzést és a felügyeletet, amelyben felnőttem, és amely a világ másik felében is visszatartott” – írja. Könyvét egy levéllel zárja, melyet hátrahagyott lánytestvéreinek írt, és akiktől a családja hermetikusan elzárja szökése óta. „Nem arra bátorítalak benneteket, hogy tegyétek kockára az életeteket, mert valóban ez történik, amikor a szökés mellett határoztok. Inkább azt szeretném, ha otthon vitáznátok a kormánnyal, a gyámsági törvénnyel és a mutavviún szörnyetegeivel. De ha az nem vezet eredményre, akkor
csak ezt tanácsolhatom – SZÖKJETEK MEG!” – ez Rahaf utolsó tanácsa húgainak és minden nőnek, aki a szabadságáért küzd a világban.
