Az első rosszfiú egy titkos kincs, ami nem mindenkinek fog bejönni, de ha valaki felszáll a negyvenes nő szorongásvonatára és meglátja Miranda July történetének rétegeit, amiben egyszerre nagyon sok íz, hangulat és érzés sűrűsödik, az új kedvenc alkotót fedezhet fel magának. Miranda July egy a fantasztikus kulturális jelenségek közül, akik mindig magukat írják, teljesen függetlenül a mediális csatornáktól: rendezett egy csomó rövid- és két egész estés filmet, kiadott két könyvet, művészeti projektté alakított egy sima levlistát. Miranda July egy különös, kívülálló zseni, aki a szorongásait és sebezhetőségét alakítja művészetté, és bármilyen szórakoztatóak is a munkái, közben brutális kíváncsisággal hántja le a rétegeket a szereplőiről, hogy minél közelebb kerüljön az életünket meghatározó elfojtásokhoz, félelmekhez. Az első rosszfiúban ott van, hogy miért rontunk el mindent az életünkben, miért vagyunk képtelenek a boldogságra, mégis iszonyú felszabadító olvasmány.
Miranda July: Az első rosszfiú
Fordította: Krusovszky Dénes, Európa Könyvkiadó, 2017, 352 oldal, 2796 HUF
Messziről kezdem, mert Miranda Julyt alig ismerik itthon, és mielőtt az első, magyarul megjelent regényéről kezdünk beszélni, látni kell, milyen személyiséggel állunk szemben. Az első játékfilmjét, a Te meg én és minden ismerősünket írta, rendezte és még el is játszotta (TRAILER). A magányosság és a szerelem viszonyát boncolgatja korunkban, amit leginkább az iszonyú aktív digitális élet határoz meg, valamint a rengeteg válás. A film Cannes-ban 2006-ban díjat nyert, ahogy a Sundance-en is. Az ezt követő időszakban szorongással küzdött, mindent megkérdőjelezett, amit korábban csinált, ezért kezdte el írni első novelláskötetét, a No One Belongs Here More Than You-t, amivel azt a Frank O'Connor-díjat nyerte meg, amit előtte Murakami Haruki.
A novelláskötet megjelenését követő időszakban indította el a legviccesebb projektjét, a We Think Alone-t, amiben arra kérte híres barátait, hogy küldjék tovább egy korábban már magánlevelezésben elküldött emailjüket egy 100 ezres listára. Iszonyú vicces volt, hogy mondjuk Kirsten Dunst autóvásárlásáról, Etgar Keret honoráriumáról lehet olvasni, esetleg Lena Dunham magyaráz valamit, Kareem Abdul-Jabbar arról érdeklődik, hogy kell wordből pdf-et csinálni, vagy egy rajongójának tanácsot ad arról, hogyan legyen profi kosárlabdázó. 2011-ben mutatták be A jövőt, második nagyjátékfilmjét, ami az elsőnél is sokkal jobb. Tessék megnézni!
July alkotásaiból és interjúiból kibontakozó személyiségére nagyon jellemző az a kis történet, amit egy interjúban osztott meg: mivel apjuk nem vett nekik semmit, ezért bátyjával mindent maguknak kellett megcsinálniuk, például a kert végében egy kis házat is felhúztak. A kíváncsiság és a kísérletezés viszi előre az alkotó Miranda Julyt, aki ezt úgy fogalmazta meg, hogy imádja a kihívásokat, mert semmi sem hozza jobban izgalomba, mint az érzés, hogy elbukhat. És minden munkáját ez az egyszerűnek látszó, ám rendkívül súlyos tét mozgat, hiszen minden művében saját maga méretik meg.
A negyvenes Cheryl évek óta képtelen elsírni magát, gombóc van a torkában, kényszeres, képtelen ellazulni. A Nyitott Tenyér önvédelmi alapítványnál dolgozik, dvd-ket adnak el, amiken megtanítják a nőknek, hogyan védhetik meg magukat a férfiak támadásai és vegzálásai ellen. A komolynak és fontosnak tűnő munka azért inkább laza és semmilyen, már főszereplőnk is motivációját vesztette, de a komfortzónáját soha nem hagyná el. Ahogy otthonát sem, hiszen egyedül él, minden úgy működik az életében, ahogy ő kitalálta, ha már úgy alakult, hogy végtelenül magányos maradt. Ebben az énközpontú rendszerben azért elég sok probléma gyülemlik fel, ezért színterápiára jár. Amikor az első oldalakon eltűnik a terapeuta férfi, akinek a helyére a szakképzett asszisztensnő lép, akkor még nem is sejtjük, hogy ezzel July világából majdnem minden férfi eltűnt, akik így inkább hiányukkal és hatásaikkal vannak jelen.
Érdekes kísérlet Az első rosszfiú, amennyiben teljesen kiveszi a férfiakat a cselekményből. Cheryl a regény narrátoraként egy sor rossz szokással és szorongással él együtt, egy önvédelmi alapítvány vezetőségében dolgozik, egy olyan szerelmi háromszög tagja, amiről valójában csak ő gondolja, hogy ez háromszög, viszont teljesen kiszolgáltatja magát egy Philip nevű férfi sms-einek. Miranda July szerint a férfiak világáról bárki tud írni, mert mindenki az ő rendszerüket éli, de nőkről írni a nők területe. Ez elég érthető, ha belegondolunk a néhány napja megjelent cikkünkbe, ami azt járta körbe, hogy a nők milyen kommentárokat kaptak íróként férfiaktól.
Cherylhez elég váratlanul beköltözik a passzív-agresszív főnökei bohó, szép, lusta, üresfejű húszéves lánya, Clee, akinek semmiről nem jut az eszébe semmi, nyomogatja a telefonját, bámulja a tévét, néha bulit rendez vagy betép, alkalmatlan a társas életre. Ahogy egyébként Cheryl is: Clee alapvetően az egocentrikus, mindenféle nyitottságot és érdeklődést nélkülöző élete miatt, Cheryl pedig a teljesen bezárkózó, egyvágányú élete miatt, amiről nem képes letérni. A regény kettőjük harcáról szól, és itt a harc alatt tényleg verekedést, hajtépést, rituálisan koreografált párbajokat kell érteni, ami egyszerre szolgálja az önvédelem tanítását, a levezetésre kerülő feszültséget és utálatot, valamint a fokozottan megmutatkozó szexualitást.
A lakás először hadszíntérré válik, aminek a tereit apró jelzésekkel igyekszik elfoglalni Clee, Cheryl meg vissza, és mivel más-más okokból, de mindketten képtelenek a másikat megszólítani, ezért a helyzet egyre durvul. Viszont Cherylt az életében megjelenő új hatások kimozgatják a megszokott nézőpontjából, és a fiatal, szép Cleet egyre többször nézi: előbb dühösen, haragosan, később úgy, mint egy férfi, aki a tekintetével uralja a nőt. A voyeurködésből előbb erotikus fantáziálás következik, majd érzelmileg és szexuálisan is közelednek egymáshoz. Az extra játékosságot az adja, hogy Cheryl az őt folyamatosan lekezelő Philip helyébe képzeli magát, vagyis egy képzelt férfitekintet mögé bújva engedi szabadjára erotikus fantáziáját, ami egyébként Philip Cherylnek küldött erotikus sms-nyelvezetéből jöhetett létre. Ennek ellenére egyáltalán nem gondolom, hogy ez egy leszbikus sztori lenne, mert a lényeg annyi, hogyan szelídíti meg egymást két szociális vadember, akik egymásra vannak utalva. A lényeg, hogy Cheryl lecsúszott a gyerekvállalásról, viszont most befogadott egyet, így szembesült a problémával, hogy milyen látni, ahogy valaki a saját lakásában, rá nem figyelve a saját döntései következményeit éli meg.
Miranda July harminchét volt, tudta, hogy gyereket szeretne. Hat hónappal a teherbe esése előtt kezdte el írni Az első rosszfiút, majd három évvel később fejezte be, az első vázlatra azt írta, hogy néhány hét múlva többet fogok tudni a gyerekvállalásról. Első regénye pedig tényleg többféle választ ad a gyerekvállalás nehézségeire, a felmerülő problémákra, a láthatatlanul jelenlévő felelősségtudatra, a generációs és habitusbeli különbségekre. Az első rosszfiú meglepő, erotikus, energikus, komoly, önreflexív és mégis elég szórakoztató könyv, Miranda July ugyanis olyan nézőpontokat hoz játékba és annyi mindent kimond, hogy nagyon szeretném, ha másokat is magával ragadna.
(A regény kampányaként elindította a The First Bad Man Store-t, amiben mindenféle cuccot bocsájtott aukcióra a használt borítéktól a ketté tépett dolláron, a post-iten át a lila melltartóig, ami a regényben szerepel. 6266 dollárt gyűjtött össze, amit utána karitatív célokra felajánlott.)
