Ann Wolbert Burgess (Fotó: Gary Wayne)

A sorozatgyilkos az erőszakos fantáziáihoz kényszeríti a valóságot

Mi motivál valakit a gyilkosságra? Mi különbözteti meg a sorozatgyilkost a többi embertől? A szexuális erőszak valódi természetét feltáró Ann Wolbert Burgess a hetvenes évektől dolgozott azokkal az FBI-ügynökökkel, akik a megszaporodó sorozatgyilkosok működését próbálták megérteni, hogy hatékonyabban tudják megállítani őket. Közös munkájuk gyümölcse a profilozás, ami nélkül már nem látunk gyilkossági nyomozást a vásznon vagy a képernyőn. Mára viszont a sorozatgyilkosok celebek lettek, a Mindhunter-sorozatot látva Burgess pedig úgy döntött, a saját oldaláról is elmondja a történetét és a véleményét. A Gyilkos mintázatok egy különleges memoár és egy krimi keveréke, ami nemcsak a gyilkosok és az ügynökök gondolkodásába nyújt bepillantást, hanem például azt is bemutatja, hogyan gátolták a társadalmi tévhitek és stigmák az igazság felderítését és az elkövetők elfogását.

Fotó: Gary Wayne

Sándor Anna | 2023. szeptember 06. |
Ann Wolbertburgess, Steven Matthew Constantine
Gyilkos mintázatok - Miért lesz valakiből sorozatgyilkos, és hogyan lehet megállítani?
Ford. Babits Péter, Libri, 2023, 318 oldal
-

“Nem az a kérdés, hogy eszement-e, vagy sem. A kérdés, hogy az elkövető lát valamiféle logikát a tetteiben, és egy gondolati mintát követ, ami számára nagyon is értelmes”

– magyarázta Ann Wolbert Burgess egy FBI-ügynöknek, amikor az megkérdőjelezte, hogy egy ponton túl valóban van-e haszna annak, hogy a sorozatgyilkosok indítékait és viselkedését vizsgálják. 1986-ot írtak, Burgess addigra több mint fél évtizede dolgozott az FBI-jal azon, hogy rájöjjenek, miért és hogyan lesz valakiből gyilkos, és a szexuális erőszaktevő sorozatgyilkosok elemzése hogyan segíthet elfogni az aktív bűnözőket.

A viselkedéselemzés mint megközelítés a bűnüldözésben persze nem új, az egyik leghíresebb irodalmi példája Poe-tól A Morgue utcai kettős gyilkosság, de már a londoni Metropolitan Police megpróbálta összeállítani Hasfelmetsző Jack profilját (őt amúgy Burgess is tanulmányozta, amikor a darabolásos gyilkosságokat kutatta). Viszont hiányzott egy olyan tudományosan alátámasztott adatbázis és módszertan, ami a gyakorlatban átadható és hasznosítható tudást biztosít, illetve a gyanúsítottak körének szűkítésével hatékonyabbá teszi a nyomozást. Márpedig sürgősen szükség volt valamilyen eszközre, mert a hatvanas évek társadalmi változásai nyomán a hetvenes évek elejétől drasztikusan megnőtt az erőszakos bűncselekmények száma az Egyesült Államokban. A nyomozók – rendőrök és FBI-ügynökök vegyesen – értetlenül és elborzadva álltak a meggyilkolásuk előtt vagy után megerőszakolt, megcsonkított és/vagy feldarabolt, zömmel nők (felnőttek, kamaszok, kislányok) holttestei felett. 

Az pedig, hogy az elkövetőt egyszerűen “beteg állatnak” tartották, egyáltalán nem segített előmozdítani a nyomozást, és ezzel megelőzni az újabb brutális gyilkosságot.

A fordulathoz hozzájárult J. Edgar Hoover 1972-es halála, aki mintegy fél évszázadon keresztül igazgatta az FBI-t, illetve annak elődszervezetét. Hoover nagyon szkeptikusan állt a pszichiátriához, és büntette, ha az ügynökei magukat önállósítva változtatni próbálnak a bevett munkameneten.

Még 1972-ben megalapították Quanticóban az FBI viselkedéselemző csoportját, amit az a Robert Roy Hazelwood felügyelt, akit ma a szexuális ragadozók úttörő profilozójaként jegyeznek. A csoportban dolgozott John E. Douglas és Robert K. Ressler is, ők határozták el, hogy bemennek a börtönökbe interjúkat készíteni sorozatgyilkosokkal, köztük a leghírhedtebbekkel, úgy mint Ted Bundy, Wayne Gacy vagy Edmund Kemper. A céljuk az volt, hogy többet tudjanak meg a motivációikról, az előkészületeikről, a gyilkosságok külső-belső körülményeiről, a bizonyítékok megsemmisítésének vagy elrejtésének részleteiről. Végül 36 elítélttel tudtak beszélni, és ott álltak egy hatalmas, tudományos átgondolás nélkül felvett, de elemzésre váró anyaggal – tanácstalanul, hogyan lépjenek tovább. Ekkor lépett színre Burgess, aki szintén úttörő módon vizsgálta a szexuális erőszak áldozatait és elkövetőit.

A kutatót Hazelwood hívta meg Quanticóba előadást tartani a szexuális erőszakról az FBI-ügynököknek, majd hamarosan bemutatta Douglasnek és Resslernek. Az ő történetüket dolgozta fel a Netflix Mindhunter című sorozata, amiben Burgess egy leszbikus pszichológusként jelenik meg. A fia állítólag a sorozatot látva felhívta az anyját, hogy viccesen megtudakolja, mit nem mondott el neki.

Burgess a valóságban pszichiátriai szakápolóként végzett és dolgozott, majd a család mellett tudományos karriert is épített, jelenleg a Boston College ápolástudományi részlegének professzora. Az ő élete fordulópontját az jelentette, amikor egy balul elsült segítő próbálkozása nyomán rádöbbent, hogy a szexuális erőszak természetének megértéséhez nem elég az áldozatokkal beszélni. Így a pszichiátrián kezelt férfi betegekre kezdett összpontosítani, akik közül sokan szexuális erőszakot is elkövettek, viszont az orvosokat ez különösebben nem érdekelte. Burgess meglátta a kihívásban rejlő lehetőséget

“Hatalmas ellensége az igazságnak a társadalmi stigma”

A Gyilkos mintázatok tulajdonképpen egy krimivel keresztezett különleges memoár, ami aprólékosan beavat abba, hogyan dolgozták ki Burgessék a profilozás módszertanát annak szükséges kutatási hátterével és gyakorlati eszközeivel együtt. A kötet a csoport története is, azoké az embereké, akik, dacolva az új megközelítést az FBI-nál övező gyanakvással, kritikákkal, ellenállással, gyakorlatilag megújították a kriminalisztikát. Mindeközben, nagyon szimbolikusan, a sok emeletnyi mélységben eldugott kis irodájukból, a fokozatos sikereik hatására szó szerint felemelkedtek a felszínre, egyre többen lehettek, a módszertan pedig hivatalos és elismert lett.

A nyomozásokat támogató profilozó részleg hamarosan országhatáron innen és túl is segítette a bűnüldözést, de ennek a csoportnak köszönhetünk például olyan szakkifejezéseket is, amik mára a magyarban is meghonosodtak. Ilyen a ‘sorozatgyilkos’ (ezt Resslerhez kötik), vagy itthon újságcikkekben vagy a közösségi médiában csak az elmúlt években felbukkanó ‘grooming’ (Ken Lanning írta le ezzel azt a folyamatot, amikor egy felnőtt azért épít ki egy kiskorúval közeli kapcsolatot, hogy aztán szexuálisan abuzálja, a figyelmességnek álcázott közeledés a gyanakvás/óvatosság elaltatását szolgálja).

A 87 éves Burgess szerzőtársa, Steven Matthew Constantine, a Boston College ápolástudományi részlegének marketing- és kommunikációs igazgatója, aki kreatív írásból diplomázott – ez a tudás pedig érezhető is a jól szerkesztett, olvasmányos köteten. A szerzők koncepciója szerint az elmesélt történet és az elmagyarázott szakmai ismeretanyag hömpölygését a csoport munkájának kulcspillanatait, vitáit felidéző párbeszédek lazítják, színesítik. Ám utóbbiak egyfelől irreálisak és mesterkélt stílusúak (hiszen így nyilván senki sem beszél a valóságban, a funkciójuk a tömörített tudásátadás), másfelől mégiscsak belehelyeznek minket az adott szituációba – így valószínűleg egyéni ízlés kérdése lesz, hogy olvasóként ki hogyan reagál erre. Azt viszont mindenképpen eléri a kötet, hogy nemcsak Burgess kiemelkedő életútjának egy fontos szakaszát ismerhetjük meg, és nemcsak a szexuális erőszaktevő sorozatgyilkosok működését érthetjük meg jobban, hanem az ügynökök észjárását, logikáját, a korlátaikat és bravúros felismeréseiket is.

Burgess sokat mesél arról, hogy nőként mit jelentett az akkor szinte kizárólag férfiakból álló Irodában érvényesülni, ami részben összekapcsolódik azzal a közeggel és történelmi pillanattal is, amiben ez a történet elindul.

A hetvenes évek közepén-végén még teljesen bevettek voltak a bűnüldözésben is azok a tévhitek, amik szerint az áldozat végső soron magának köszönheti a bajt, mert túl rövid volt a szoknyája, túl kihívó a mosolya, és egyébként is, valójában biztos élvezte/akarta. 

A hetvenes években így a szexuális erőszakot még mindig alacsony prioritású bűncselekményként kezelték az Egyesült Államokban.

Még nem terjedt el a nemi erőszak áldozatainak szabványos orvosi vizsgálata, még nem léteztek DNS-adatbázisok, ritkán találtak megbízható szemtanút, a bíróságon pedig egy férfi szava ütközik egy nőével – a nőket pedig még mindig kiszámíthatatlannak, megbízhatatlannak és érzelgősnek tartották, így az esküdtek ritkán döntöttek mellettük. 

A látenciát növelték a társadalmi stigmák is: a 70-80-as évek fordulóján a fehér áldozatok ellen elkövetett bűncselekményeket sokkal alaposabban vizsgálták, mint az etnikai kisebbségeket érintőket. Hogy ez nem sokat változott, arra pont Burgess hoz példát a kilencvenes évekből, amikor Henry Louis Wallace fekete áldozatait, bár mindegyiknél ott volt a visszatérő kézjegye (törölközővel fojtotta meg a nőket és egy csecsemőt), sokáig mégsem kötötték össze a hatóságok. De ide idézhető Jeffrey Dahmer is (róla szólt a tavalyi netflixes Szörnyeteg című sorozat), aki szőke, fehér férfiként egy lepukkant, főleg feketék lakta környéken élt, a rendőrség pedig következetesen figyelmen kívül hagyta a szomszédság panaszait a lakásából áradó (hulla)bűzre és erőszakos zajokra. Burgess megerősíti, mennyire hátráltatják a nyomozásokat a társadalmi stigmák és előítéletek: 

ha az áldozat valamiért nem illik a képbe, ha előítéletek kapcsolódnak hozzá, ha a nyomozók kényelmetlenül érzik magukat miatta, az ügy könnyen elsikkadhat.

Mindezzel együtt talán a legveszélyesebb tévhit volt mind közül, amit annak idején a közvélemény és a szakma is oszott, hogy a szexuális erőszak a szexről szól. Burgess és Lynda Lytle Holstrom közös munkája eredményeként elnevezték és elsőként leírták a “nemi erőszak kiváltotta trauma szindrómát”, azt a pszichológiai tünetegyüttest, amit az áldozatok a támadás után tapasztaltak. Eredményeiket előbb egy ápolási szaklapban, majd egy tekintélyes orvosi folyóiratban publikálták, legfontosabb megállapításuk pedig az volt, hogy a nemi erőszak kulcsa nem a szex, hanem a hatalom. A kontroll.

Erre figyelt fel Hazelwood, és meghívta Burgesst az FBI-hoz.

Ha meg akarod érteni a felfoghatatlant, menj sokkal közelebb hozzá!

Amennyire érdekes és alapos Burgess könyve, annál megterhelőbbnek találtam, ahogy fogytak az oldalak. Az FBI-os csoport munkájának és a kihívásaik megértéséhez ugyanis a szerző számos sorozatgyilkos esetét, személyiségét, gondolkodását ismerteti részletekbe menően, így – hangozzék bármilyen klisésen – tényleg bepillantunk az emberi sötétség mélyére. Ezeknek az ügyeknek a mentális hatását, felkavaró természetét egyébként az ügynököknek és Burgessnek is kezelnie kellett. Bármilyen átlagon felüli terhelhetőséggel rendelkeztek valamennyien, tudatosan figyelniük kellett arra, hogy ez a sötétség ne tegye őket védekezésképpen érzéketlenné.

A csoport eleinte három fő szempontra koncentrált: miért gyilkoltak az elkövetők? Hogyan tekintettek az erőszakos tetteikre? És hogyan fejlődött az erőszakos viselkedésük?

Burgessék felismerték, hogy 

a szexuális erőszak soha nem a végállomás, hanem az út kezdete,

a sorozatgyilkosok számára az erőszak pedig egy olyan függőség, amit nem tudnak irányítani. A fantáziáik egyre gyakoribbak és erősebbek, így lesz a kisebb kihágásból vagy állatkínzásból, emberek elleni agresszió, nemi erőszak, abból gyilkosság, aztán darabolás és a holttest meggyalázása.

Az elemzések fontos stádiuma volt annak feltérképezése, hogy kik ezek az emberek. Visszatérő elem a rendezetlen családi háttér (válás, eltűnő apák, a keserűségüket a gyerekükön kitöltő anyák), a megszégyenítés, bullying otthon és az iskolában, a verés és az extrém büntetések a szülőktől, az érzelmi elszigeteltség/magány, illetve az elképesztő mértékű egocentrizmus és nárcizmus. Burgess ugyanakkor óva int attól, hogy a konyhapszichológia leegyszerűsítéseivel éljünk, szerinte a közös életrajzi motívumok ellenére 

az erőszakos szexuális bűnelkövetőket sokkal inkább az egyedi gondolkodásmódjuk határozza meg.

A cikk elején is idézett sorozatgyilkos logika azt jelenti, hogy ezek az emberek természetüknél fogva mintát követnek és céltudatosan cselekednek. “Még a legirracionálisabb elme is logikusnak kezd tűnni, ha kellő közelségből vizsgáljuk” – írja Burgess. Az elemzések nyomán például rájöttek arra, hogy a bűncselekmények helyszínei szintén mintákhoz igazodtak és ennek megfelelően három nagyobb csoportba sorolták őket – amiből egy-egy elnagyolt gyilkostípus is kibontakozott.

  • Szervezettek: ilyen helyszínek akkor maradtak hátra, amikor az elkövető előre átgondolta, eltervezte, mit akar csinálni. Ezek a gyilkosok jellemzően átlagos vagy afeletti intelligenciájúak votlak, mégis alacsonyabb státuszú munkát végeztek. Jó szociális és kapcsolatteremtő készségekkel rendelkeztek, szexuálisan is kompetensek voltak. Elővigyázatosan viselkedtek, tettek azért, hogy elkerüljék a lelepleződést. Gyakran vittek magukkal emléket az áldozatoktól (akiket jellemzően nem ismertek személyesen, de gondosan kiválasztottak), eltettek újságkivágásokat a saját gyilkosságaikról.
  • Szervezetlenek: spontán és véletlenszerű, impulzusszerű támadások helyszínei. Az elkövetők inkább átlag alatti intelligenciájúak voltak, instabil családokból jöttek, szociális kapcsolatokra alkalmatlanul. Kényszeresek voltak, szexuális téren inkompetensek, akár idegenkedtek is a szextől. Ők egészen szélsőségesen képesek voltak megcsonkítani az áldozataikat, akiket gyakran ismertek, és mivel szine semmit sem tettek, hogy elkerüljék a lebukást, elfogni is könnyebb volt őket.
  • Vegyesek: ilyen helyszínek maradtak hátra, ha a kigondolt terv valamiért félrement, és gyorsabban vagy szervezetlenebb módon kellett végrehajtani.

Míg az átlagrendőrt, ügynököt összezavarta a helyszínek és a tettek abszurditása, a profilozókat pont az irracionális részletek érdekelték. Miért harapja meg az áldozatait a gyilkos? Miért visz el apróságokat az áldozat lakásából? Miért darabolja fel az áldozatot? Miért úgy szabadul meg a testtől, aztán miért keresi fel az elásott darabokat? Miért ismétel meg szinte rituális jelleggel bizonyos dolgokat?

A már említett kontroll itt is kulcselemnek bizonyult: a sorozatgyilkosok esetében a frusztrációk, traumák, torzulások kezelésének eszközeként azonosították Burgessék, azaz a kontroll által a gyilkos saját magához, illetve az akár gyerekkorától dédelgetett erőszakos fantáziáihoz kényszerítette a valóságot. Esetleg úgy vélte, ő ismeri a valóságot és ehhez rendezte a környezetét. A kontroll az áldozat kiszolgáltatottságában, a teste feletti hatalomban nyilvánult meg, totális formáját pedig a holttesttel való közösülés, a feldarabolása, megcsonkítása jelentette. 

Hogyan lehetett ugyanakkor, hogy miközben az iszonyatnak ennyi oldala feltárult, miközben ennyi áldozat szenvedett és halt meg ennyire borzalmasan, a lakosságot pedig sokkolták és rettegésben tartották ezek az esetek, a sorozatgyilkosok mára mégis borzongatóan népszerű celebritásokká nőtték ki magukat? Burgesst megrendítette ez az eltolódás.

A gyilkosért rajongó átlagember rejtélye

A 90-es évekre a sikeres módszertannak köszönhetően a profilozás sztár lett a maga nemében. Ma már nem is látunk olyan amerikai bűnügyi filmet vagy sorozatot, ahol nem használják a gyilkossági nyomozók. Douglas ügynök könyvek garmadáját írta a mindhuntereknek nevezett ügynökökről és a profilozásról, a vásznon tarolt az entellektüel kannibál, Hannibal Lecter, az ezredforduló után a tévében egy kedves fiú, Dexter segítette a rendőrséget azzal, hogy csak elvetemült gyilkosokat darabolt fel. Mindeközben a hús-vér elkövetők rajongói leveleket és házassági ajánlatokat kaptak a börtönökben.

Burgess szerint a sorozatgyilkosok sikerének egyik titka, hogy a közvélemény, tetszik vagy sem, de magára ismer bennük: a korlátok között tartott és gondosan leplezett, de attól még nagyon is valós elemi ösztöneire. Arról pedig már Salman Rushdie is írt, hogy azért azonosulunk olyan könnyen a fikcióban (és akár a valóságban is) a normaszegőkkel, mert a saját szabadságvágyunkat testesítik meg.

Viszont megerőszakolni, megkínozni és megölni valakit Burgess szerint a társadalom legelemibb normáinak áthágása. Hogy ezek az elkövetők mégis népszerűek, a szerző szerint azért van, mert a fiktív művek szereplőit gyakran felruházzák az empátia képességével, valamint egy olyan természetes sármmal, ami megkönnyíti, hogy a néző elvonatkoztasson a borzalmaktól. Veszélyes játszma.

“Számomra ez mindig az áldozatokról szólt”

– írja Burgess a kötet zárásában. “Ők azok a korlátlan lehetőségek előtt álló hús-vér emberek, akiket végül szalagcímekké és statisztikai adatokká redukálnak, s bár sokuk nevét nem örökíti meg a történelem, vagy csupán lábjegyzetként szerepel a sorozatgyilkosokról és tetteikről szóló könyvekben, én egyiküket sem feledem el.”

Olvass minket e-mailben is!

  • Személyes ajánló a legérdekesebb tartalmainkról!
  • Extra tartalom csak feliratkozóknak!
  • Így biztosan nem maradsz le a legfrissebb könyves hírekről!
  • Nem spammelünk, heti 1-2 levelet küldünk.

Könyves Magazin Hírlevél

Kapcsolódó cikkek
...
Hírek

Könyvesblokk: egy pap meggyilkolásától egy sorozatgyilkos ámokfutásáig

Augusztus utolsó hetének Könyvesblokk-válogatásában ezúttal olyan, most megjelent könyveket ajánlunk, melyekben a borzongásé a főszerep.  

...
Nagy

Camus hőse a világirodalom legmegmagyarázhatatlanabb gyilkosságát követi el

„Ma meghalt az anyám. Vagy talán tegnap, nem is tudom.” A francia irodalom jól ismert mondatai, melyekkel kezdetét veszi Meursault, az algíri francia hivatalnok történetének kibontása. Újraolvasó rovatunkban OrwellKafka és Hemingway után most az irodalmi Nobel-díjas író, Albert Camus Közöny című regényét vettük elő.

...
Szórakozás

Dokusorozat készült a gyilkosról, aki a Psychót és A bárányok hallgatnakot ihlette

A plainfieldi mészárosként emlegetett Ed Gein sírrabló és gyilkos volt, tevékenységével pedig nagyban hatott a kultúrára is.

A hét könyve
Kritika
A Nobel-díjas Han Kang hőse némasággal lázad a világ erőszakos zűrzavara ellen
...
Kritika

A Nobel-díjas Han Kang hőse némasággal lázad a világ erőszakos zűrzavara ellen

Elolvastuk a friss irodalmi Nobel-díjas magyarul nemrég megjelent regényét, az érzékeny és lírai Görög leckéket. 

...

Visky András: Három gyerek után bármennyi lehet, mert menedzselik egymást

...

2024 legjobb könyvei! Kibeszélő!

...

A jövő hangjai: Beszélgetés Simon Mártonnal (Podcast)

Hírek
...
Hírek

Emléktáblát állítottak Tamás Gáspár Miklós tiszteletére

...
Hírek

J. K. Rowling beleállt az irodalmi közegbe Neil Gaiman molesztálási ügye miatt

...
Hírek

Megszólalt Neil Gaiman: Nem fogadom el, hogy zaklatás történt

...
Hírek

Így működnek a bombakereső méhek – 5 könyv az izgalmas felfedezés mellé

...
Hírek

Elhunyt Békés Itala

...
Hírek

43 évesen meghalt Hó Márton dalszerző-énekes

Olvass!
...
Beleolvasó

Jordan B. Peterson új könyvében a bibliai történetekhez fordul: miért áldozat a munka?

Mutatunk egy részletet a Mi, akik Istennel birkózunk című könyvből! 

...
Beleolvasó

Dr. Ali Fenwick könyve hasznos útmutató a kapcsolatok jelrendszeréhez és a tudatos döntéshozatalhoz – Olvass bele!

Dr. Ali Fenwick könyve gyakorlati útmutatót nyújt az emberi kapcsolatok megértéséhez, az intő és biztató jelek felismeréséhez. 
...
Beleolvasó

Olvass bele a sikerkönyvbe, amiből a Véletlenül írtam egy könyvet című film készült!

Annet Huizing könyvéből magyar stáb forgathatott filmet. Olvass bele a holland írónő kötetébe!