Gyermekkori traumák és identitáskeresés egy hanyatló kommunista rendszerben

Gyermekkori traumák és identitáskeresés egy hanyatló kommunista rendszerben

Kisinyovban vagyunk, Moldovában, a kommunizmus végén. A kis Lasztocskát Tamara Pavlovna kiveszi az árvaházból. Az elsőre kedves gesztus mögött félelmetes valóság rejlik: munkaerőre van szüksége a mindennapi üveggyűjtéshez. A kislány szíve szerint moldávul beszélne, de kénytelen gyakorolni az orosz nyelvet, mert nevelőanyja megbünteti, valahányszor eltéveszti a szavakat. Idővel megtanulja, hogyan kell üveget mosni, koldulni, és elutasítani a férfiak közeledését. A külvárosi ház lakóközössége válik új családjává, itt emberséges bánásmódot, szeretetet is kap. Olvass bele!

Könyves Magazin |

Az Üvegkert tragikus és szívbemarkoló, ugyanakkor meghitt történet a gyermekkori traumákról és az identitáskeresésről egy multikulturális, kétnyelvű környezetben. Egyúttal levél is, amit a felnőtt Lasztocska ír elképzelt szüleinek. A könyv azt példázza, hogy az elhagyatottság érzése, a szeretet hiánya és az anyai nemtörődömség okozta sebek nem gyógyulnak be, örökké kísértenek felnőttként is. És azt, hogy az összes fájdalom mélyén, mindig ott rejlik a szépség.

Statiana Țîbuleac
Üvegkert
Ford. Joó Attila, Metropolis Media Kiadó, 2021, 264 oldal
-

Tatiana Țîbuleac szép és megrázó regénye a szocialista korszakban kezdődik, főhőse és elbeszélője egy árvaházból kivéve üveggyűjtésből tengődik egy orosz nő által működtetett „hálózat” részeként… A nagy átalakulásokkal teli történelmi háttér előtt játszódó dráma a gyermeki sebezhetőségről, a szeretet hiányáról fest fájdalmas, szívbe markoló képet. A történet egyrészt egy személyes életút lenyomata, másrészt, ezzel párhuzamosan egy rabságát levetkőző, öntudatra ébredő ország története alulnézetből.

Statiana Țîbuleac: Üvegkert (részlet)

Fordította: Joó Attila

8

Lehet, hogy oroszul kellene írnom. Oroszul másképp rendeződnek a szavak. Románul tisztábban emlékszem. Mindent el akarok mondani. Angyal vagy ördög – melyiket válasszuk, amikor mindkettő ugyanarra vadászik? Egy borotvához is hozzásimultam volna, ha megsimogat, és odahajít nekem egy darab kenyeret. A keskeny, mocskos ajtó mögött egy egész világ tárulkozott ki számomra. Gondolkodás nélkül léptem be ebbe a világba, egy olyan gyermek félelmével, aki addig csak maradékokon élt. Mióta Kisinyovba érkeztem, olyan életet férceltem össze magamnak, amelynek egy nap volt a közepén – Tamara Pavlovna. Ragyogott, égetett, mindent hamuvá változtatott. Olyan volt, mint egy csodálatos madár – az én Tamara Pavlovnám! Pusztító, de könyörületes. Ravasz, de igazságos. Úgy félt mindenki a szájától és az eszétől, mint a tűztől, mégis visszatértek hozzájuk, amikor már nem volt más választásuk. Néha, amikor éjjel értünk haza, ő pedig éppen a haját bontotta ki lefekvés előtt, úgy éreztem, rögvest tollakká változik a haja, a nyelvéből pedig varázskörte lesz.

Az első napon egy sarokra mutatott.

– Ülj le, és tanulj! – És a továbbiakban így lett. Állandóan dolgozott. Üvegeket kapott vagy gyűjtögetett, becsapta az iszákosokat, és hízelgett a másik világnak. Szorzott, kerekített, kopejkákból építette fel azt a birodalmat, amelyet végül nekem szánt. Amikor valami fontos dolga volt, röviden megkérdezte tőlem, hogy értem-e. És hogy szükség esetén tudnék-e ugyanúgy cselekedni, mint ő. Egyetlenegyszer mondtam azt, hogy нет [1], és ez nem tetszett neki. Ő tanította meg nekem az ábécét, a köztársaságokat és a pénzt. Főleg a pénzt, mert „a számok és a rubelek nagyon nem ugyanaz”. Számolni egy hülye is tud, pénzt összegyűjteni viszont nem. A könnyű pénz – ez az ikon dobogott a mellében. Ez jelentette mindennapi hitét.

Mivel másik nem adódott, vajon ez tévedésnek bizonyult?

A legfontosabb mégis az volt, hogy beszéljek oroszul. Hogy mindennap megtanuljak hét szót. Nem tízet, de nem is ötöt, és jól meg kellett jegyeznem őket. Amikor hibáztam, márpedig állandóan hibáztam, begörbítette a mutatóujját, és homlokon koppintott vele. Szempilla nélküli szemét dühösen az égre emelte, én pedig legszívesebben kiosztottam volna egy alapos verést saját magamnak.

9

Lehet, hogy érdekel titeket, hogy van egy lányunokátok. Nyomorék, és elég csúnya. Mindenki azt hiszi, hogy a betegség miatt lett ilyen. De én tudom: nem a betegség miatt. Az apja randa. Viszont okos, tehát ne törődj ezzel, mondta mindenki, és ez meggyőzött. Amúgy sem voltam soha szép. Miért kellene elvárni valakitől, hogy szép legyen, ha minden más megvan? Hogyan szárnyalhatja túl egy ember – akármilyen szép is – a napot? De ez nem segített. Az okosok is döfnek, csak éppen szebben tudnak bocsánatot kérni. Viszont ezt már nem mesélem el nektek, mert ti tudjátok ezt a legjobban.

– Az ész és a szív két különböző dolog, Lasztocska – mondta Tamara Pavlovna szinte a legvégéig. Bolondnak tartottam. Hogy az ész feljebb van, és nagyobb. Nem egy húsgalacsin egy borda alatt, hanem egy égbolt!

Tamarának neveztem el. Vannak napfényes napjaink is. Amikor nem sérül meg, úgy érzem, megbocsátottam nektek. A szemébe nézek, ő ezt érzi, és rám mosolyog. Vannak azonban másfajta napok is, amikor úgy érzem, megértelek titeket. Olyankor azt akarom, hogy szűnjön meg létezni. Hogy tűnjön el, és ne szenvedjen többé. Hogy ne lássam többé, amint darabjaira hullik a karomban.

Lobstein, mondta az orvos, és rögtön leesett. Románul szebben hangzik, gondoltam magamban.

– A lob és az Einstein kombinációja – hallottam a süket dumáját. Félve mondta ezt. Azt hitte, elmúlik majd. Remélte, hogy elmúlik. Mert azt tanulta a szüleitől, hogy az életben minden elmúlik. Később pedig, amikor világossá vált, hogy nem múlik el, nem láttam többé. Az ész és a szív két különböző dolog.

10

Tele volt az udvar, és az a tömeg miattam jött össze.

– Идут, идут! [2] – kiáltotta Pavlik (aki nem szokott játszani, csak üldögélt) az utca végéről. A mi Pavlikunk usánkát [3] viselt, és csak a bal szeme volt meg, és leginkább egy kalózkutyushoz hasonlított, amikor a hóban szaladgált. A jobb szemét gyerekek ütötték ki egy csővel. Milyen furcsa, csodálkozott mindenki akkoriban, hogy a szem kijött ugyan az üregéből, de nem esett le. És nem pénzről volt szó. Viszont mire odaért a mentő, mire az anyja kiordibálta magát a gyerekekkel – Кто? Уроды! [4]–, a szem gyökere kiszáradt. Ezt mondták az orvosok: kiszáradt a gyökér, és szomorúan elhallgattak. Amúgy is nagy volt a bánat, mit mondhattak volna még?

Előkerült a Polkovnyik is. Magas volt, és jóságos, nyaka fedetlen a hidegben, és azonnal átnyújtott nekem egy mandarint. A tenyeremre tette, rászorította ujjaimat a kezével, és a fülembe súgta:

– Te nem tudod, mi mindenünk van itt, neeeeem tudod, várd csak meg a tavaszt!

A Polkovnyiknak rózsaillata volt, én meg csodálkoztam ezen. Rózsák télen?! Honnan tudhattam volna, hogy mennyire szereti a rózsalekvárt, és egész nap azt eszi kiskanállal, egyenesen a befőttesüvegből?

És előkerült Jekatyerina Andrejevna is. Egy bundába burkolózó mese, egy aranyalma!

Azonnal tudtam, hogy soha, de soha nem találkozom majd szebb teremtménnyel az egész világegyetemben!

– Ezt nem így kell hordani – nevetett Katyusa a sapkám láttán, és megérintette az orcám. Erre én a melléhez nyomtam az arcomat. A második és a harmadik gomb között kissé szétnyílt a ruhája, és fehér, fiatalos illat tört elő onnan, mint valami cukorfelhőcske. Az ünnepeknek van ilyen illata, gondoltam.

És kijött Zahar Antonovics is. Azokkal az elmaradhatatlan kitüntetésekkel, állandóan azokkal a kitüntetésekkel, Zahar Antonovics! Mintha éppen véget ért volna egy háború, és elkezdődne egy másik. A mi drága, szeretett öregurunk! Tele volt a zsebe cukorkával, szájából pedig csak úgy ömlöttek a történetek. Megfagyni a saját házadban – nem ez volt az utolsó csata, amire várt, de ez jutott neki.

És megjelent Suuurocska is. Mindenki szerette Surocskát, és ő is szeretett mindenkit. Mindegyik udvarban szükség volt valakire, akit az egész háznép szeretett. Nekünk Surocska jutott.

– Szépecske – mondogatták.

– Говорит по-русски? [5] – kérdezték.

– Mintha nem is a nevelőintézetből jönne – csodálkoztak.

Havazni kezdett, a Polkovnyik mandarinja úgy melengette a kezem, mintha lángolna. Ha ez lett volna az utolsó napom, nem is kellett volna több.

Egy hónap alatt elmúlik: az éhség, az égések, a sötétségtől való félelem, és nem hiányzik már Olja sem.

Egy hónap alatt elillan a bőrből az árvaszag, és azzá válhatsz, akivé akarsz.

11

Van Kisinyovban egy utca – a leghosszabb és legfárasztóbb utca a világon. Azon az utcán az épületek, a fák, a jelzőlámpák, de még a szemeteskukák is, sőt a kátyúk is ismernek orosz szavakat. Tamara Pavlovna egyetlenegyszer mondta ezt nekem: ahelyett, hogy úgy beszélnék oroszul, mint egy ütődött, inkább beszéljek moldávul. Русский язык не вто-ро-го сорта [6]. Begörbítette a mutatóujját, és hétszer a homlokomra koppintott. Miért hétszer, honnan jön ez a hétszer? Egyszer-egyszer minden szóért, háromszor pedig a второго-ért, szótagonként.

Ha egy izzó szeggel írta volna őket a homlokomra, akkor sem fájt volna annyira.

A legtöbb esetben az utca úgy ért véget, hogy kaptam egyet a számra. Voltak viszont olyan napok is, amikor nem hibáztam, olyankor pedig bementünk a sarkon lévő cukrászdába. Messziről kezdte. Letette az üvegekkel teli szatyrokat, megigazította a haját, ha tél volt, kigombolta a télikabátját, nyáron pedig zsebkendőjével megtörölgette a nyakát és hónalját.

– Чего хочешь? [7] – hallottam végül, és erre kitört a vihar a szívemben. Mit akarok? Mit akarhatok még? Minden alkalommal nyírfalevet kértem. Akkor a tenyerembe tett húsz kopejkát, és hátulról lökdösött, hogy én magam vegyem meg.

– Agyin szok birjuzovij – mondtam első alkalommal, mire az eladónő elnevette magát. Tamara Pavlovna is nevetett. Én is mosolyogtam, de csak sok évvel később tudtam meg, hogy aznap, amikor minden nehéznek és távolinak tűnt, „türkizkék szörpöt” kértem. Egyetlen betű, és a nyírfából szín lett. Nem hiszem, hogy valaha is elkövettem ennél szebb hibát.

Tamara Pavlovna sosem vett magának semmit, bár nagyon csillogott a szeme a tortaszeletek, a három réteg tört dióval töltött sütemények és a vajból készült, vörös gombácskákkal teli kosárkák láttán. Különösen szerette – ez később be is bizonyosodott – a tavirózsa alakú, csokitöltelékes porhanyós kekszet. Ez volt a legolcsóbb a sok finomság közül, de még ilyet sem vett soha. Egyszer, amikor egy vagyont kerestünk egy átveréssel, bátorkodtam megkérdezni tőle, miért nem vesz legalább egy darabka finomságot.

– Én megettem a kenyerem javát, Lasztocska. Aszott szájban megkeseredik az édesség.

És mintha nem is csak ő válaszolt volna, hanem egy egész házra való ember, akik ugyanabban a testben lakoznak: a fukar, a szánakozó, a kapzsi, és az is, aki már nem csupán magának él.

[1] nem (orosz)

[2] Jönnek, jönnek! (orosz)

[3] füles sapka (orosz)

[4] Kicsoda? Ti szörnyetegek! (orosz)

[5] Beszél oroszul? (orosz)

[6] Az orosz nem másodrangú nyelv. (orosz)

[7] Mit akarsz? (orosz)

Olvass minket e-mailben is!

  • Könyves hetilap a postaládádban
  • Kézzel válogatott tartalmak
  • A legérdekesebb, legfontosabb könyves anyagok egy helyen
  • Nem spammelünk, heti 1-2 levelet küldünk.

Könyves Magazin Hírlevél

Kapcsolódó cikkek
...

Mi töri szilánkosra egy kislány életét a kommunista Moldova végnapjaiban?

Az árvaság, a magány, a hála, a gyermekkori traumák és jéggé fagyó, majd egymás mellett mégiscsak felolvadó szívek a legfontosabb témái Tatiana Ţîbuleac második regényének, mely 2019-ben elnyerte az Európai Unió Irodalmi Díját.

...

Test kincugi: egy meghitt vallomás a mellrák elleni küzdelemről

A kincugi a törött kerámiatárgyak javításának művészi módja a japán kultúrában: folyékony arannyal vagy platinával ragasztják össze a törés helyét, hogy egy esztétikailag új műalkotás jöjjön létre. Olvass bele!

...

Kötelező olvasmány elvált szülőknek

Petra Hůlová Apatolvaj című regénye, miközben megpróbál választ találni a kérdésre: mit is jelent pontosan a boldogsághoz való jog, a gyerekek szemszögéből ad megalkuvás nélküli képet a szülők válása utáni közös felügyeleti jogról. Mutatunk belőle egy részletet.

MARGÓ
...

„Ahonnan én jövök, ott nem írnak könyveket” – Bruno Vieira Amaral portugál íróval beszélgettünk

Hogyan határoz meg minket a származásunk? És mit jelent újraírni a múltat? A portugál Bruno Vieira Amarallal beszélgettünk. 

...

Hol találkozik a foci és a gaming az irodalommal? Interjú Tonio Schachinger osztrák sztárszerzővel

Mi a közös a számítógépes játékokban, a fociban és a könyvekben? Tonio Schachinger elárulja.

...

Babarczy Eszter: Volt egy apám, aki nem volt, és volt egy apám, aki félelmetes volt

Babarczy Eszter mesélt betegségről, gyászról és őszinte szeretetről. Interjú.

...

Moa Herngren svéd író: Nem mi választjuk az anyósunkat

Mozaikcsaládok, hétköznapi drámák, párhuzamos igazságok és szembenézés a legnagyobb félelmekkel. Interjú a világhírű szerzővel.

...

Londoni zenész unokája írta meg a budapesti zongorista filmbe illő történetét

Egy mágikus erejű zongora és egy hihetetlen, de igaz történet: Roxanne de Bastion az Őszi Margón.

...

Pajor Tamás: Pályatársaim erős virtuális pofonokkal józanítottak ki

Milyen egy későn jött dackorszak? Miért nincs a művészetnek feladata? Pajor Tamás Veiszer Alindával beszélgetett a Margón.

iamyank: A dühöm jelen van, de nem vágyom rá, hogy eltűnjön

iamyank: A dühöm jelen van, de nem vágyom rá, hogy eltűnjön

A Könyves Magazin podcastjének vendége iamyank, akivel STNTLN című albumáról beszélgettünk.

Szerzőink

sza
sza

Focilegendák, lakótelepek és őrjöngő diktátorok – A Margó Könyvek 6 kötete 2025-ben

bzs
bzs

Szentesi Éva: Ha nem lenne ez a férfi mellettem, akkor nem lennék ennyire boldog és teljes

Kiemeltek
...

Friedenthal Zoltán újabb Margó Könyvekből olvas fel: hallgass bele!

Mutatjuk a két új „hangos beleolvasót” a Margó Könyvek sorozatból.

...

A depresszió bárkit magával ránthat – megnéztük a Bruce Springsteen-filmet

A Szabadíts meg az ismeretlentől életrajzi film nem karaokeparti, hanem megrázó vallomás az összeomlásról.

...

Visky András: Ez a regény az élők feltámadásáról szól

Visky András új könyve „körbeöleli” a Kitelepítést.

SZÓRAKOZÁS
...

A Kamaszok színésze könyvben folytatja a sorozat üzenetét

Apák fiaikhoz írt leveleit gyűjti össze.

...

A magyar Drakuláról készít filmet Leonardo DiCaprio

A film a színész fiatalkorára összpontosít. 

...

„Én sem vagyok boldog ettől” – George R. R. Martin reagált a kritikákra

Az író ezúttal mintha megértőbb lenne a rajongókkal.

A hét könyve
Kritika
A szabadság pénzbe kerül, főleg akkor, ha egy anyát bántalmaznak
Visky András: A szelídeket általában meg kell ölni

Visky András: A szelídeket általában meg kell ölni

A Könyves Magazin podcastjének vendége az Illegalisták írója, Visky András.

...

Clare Leslie Hall bestsellere csavar egyet a romantikus regény műfaján

...

Mérő Vera: Régóta mondom, hogy bocsánatot kérni nagyon jó dolog

...

Tapasztó Orsi: Gyerek mellett sokszor csak túlélsz [Ezt senki nem mondta!]

Olvass!
...

A szerelem a legváratlanabb pillanatokban érhet utol: olvass bele Coco Mellors regényébe!

Részlet a Kleopátra és Frankenstein című regényből.

...

Ráismersz a saját nagymamádra, ahogy magyaráz? – Olvass bele Csepelyi Adrienn könyvébe!

A nagymamák receptjei sem maradhattak ki a könyvből!

...

A történelem kísért a Nobel-díjas Han Kang új regényében – részlet

Olvass bele a Nem válunk szét című regénybe.