A nagyapám engem lelőtt volna - ezzel a címmel jelenik meg ősszel magyarul a Park Kiadónál Jennifer Teege könyve arról, hogyan járt utána és dolgozta fel önmagában a vér szerinti családja történetét és örökségét. Nagyon erős már a cím is, benne van nemcsak annak a szörnyűsége, hogy a közvetlen felmenőm egy tömeggyilkos rendszer odaadó és promindens képviselője volt, hanem az az iszonyú sorsszerű csavar is, hogy egy ilyen fajgyűlölő és pusztító embernek vagyok a félvér unokája.

Ebben a dinamikában az, hogy Teege nevelőszülőknél nőtt fel, szinte másodlagosnak tűnik, Tompa Andrea szerint viszont ez is hozzátesz a helyzet komplexitásához. Ahogy Facebook-oldalán írja, Teege története arra sarkallta, hogy bár magától ritkán szokott, most mégis cikket írt.

“Az a korábbi előfeltevésem, hogy a nagy történelmi kataklizmák szétzilálják a családokat, megbontják a nemzedékek közti kommunikációt, vagyis a családok maguk e traumák hordozói, mindig afelé sodor, hogy családi történeteket keressek, amelyeken keresztül jobban érthetem egyrészt a mögöttünk (nem) lévő, inkább bennünk hordozott 20. századot, másrészt az örökbefogadás mintázataival ismerkedjek” - írja Tompa a cikk elején. 

Mint az a cikkből kiderül, a már harmincas éveiben járó, kétgyerekes Teege egy könyvtárban olvasgatva véletlenül fedezte fel, hogy az anyai nagyapja Amon Göth. Hogy lehet ez? Úgy, hogy Teeget örökbe adták, és ugyan a vér szerinti anyja, Monika látogatta, de őt nem Göth vezetéknevével anyakönyvezték, hanem Ruth Irene Kalderével, aki Göth élettársa volt a lágerben.

A hallgatás már az első generációt érinti. Monika 10 hónapos, mikor Göthöt háborús bűnösként kivégzik, Ruth pedig mindig hősként mesél a lányának az apjáról. Monika ugyan felnőttként megtudja, ki volt valójában az apja, mégis ezt a hallgatást adja tovább a saját lányának, Jennifer Teegének is, aki egy nigériai férfitól születik, és akit örökbe ad.

“Az anya, Monika Hertwig az Örökség (Inheritance, 2006) című dokumentumfilmben olyan figuraként szerepel, mint aki maga is birkózik a náci múlttal, megpróbálja feldolgozni a nehéz apai örökséget, amikor találkozik egy filmbéli jelenetben azzal a zsidó asszonnyal, aki Göthtől sokat szenvedett. Azonban ez a feldolgozás az ő esetében nem terjed ki a saját örökbeadott lányára, egyetlen szó sem esik erről a gyermekről, arról az örökségről, amit ő maga örökít át” - írja Tompa.

Teege sors- és múltfeldolgozó munkájának eredménye a könyv, ami Tompa szerint “kiváló példa arra, hogy a múlt megismerése micsoda külső-belső, fizikai-szellemi munka. Tulajdonképpen egy nagy utazásként is olvasható, ami a megismerésről (és egyben a feldolgozásról) szól. Jennifer Teege hosszú évek munkáját áldozza arra, hogy megismerje náci múltú nagyapját, a lágert, helyszínekre utazik és mindent tudni akar, ami tudható. Tudja, hogy nem tarthatja el magától saját származását; nem mellesleg Jennifer meglehetősen magas, ahogy anyja is az, és Amon Göth is. Szó van a szeretett nagymamáról is, aki Göth nagypapa emlékezetét szépen átírja a családban, vele is, mint cinkossal elszámol; egy látogatás erejéig felbukkan a nigériai apa, akihez nagyon kevés szál fűzi Jennifert, és aki új családot alapított. Fontos szereplők az örökbefogadó szülők, akik szinte mindent jól csináltak, de csak szinte: Jennifert nem segítették hozzá a saját múltjának megismeréséhez, amit megtehettek volna. Szó van arról a depresszióról is, amelyet a lány fiatal felnőttként megél, a két testvérről is, akivel együtt nevelkedett és arról is, aki a szülőanyjánál született. A testvérek a legszorosabb kötelékek, hiszen nem hibáztathatók semmiért. És nem utolsó sorban elbeszéli azt a szorongását, amikor izraeli barátainak elmondja, ki a nagyapja. Nincs több elhallgatás.”

A teljes cikket itt találod.