Párizs és New York legendás könyvesboltja is segítségért könyörög

New York egyik legrégebbi könyvesboltja segítséget kért, a vásárlók pedig özönleni kezdtek. Párizs ikonikus könyvesboltja, a Shakespeare and Company szintén nehézségekkel küzd. 

Könyves Magazin | 2020. október 29. |

A Strand könyváruházak Manhattan régi, legendás könyvesboltjai. A koronavírus-járványt azonban nehezen vészelik át a független könyvesboltok, így ők is arra szorultak, hogy a vásárlóik segítségét kérjék.

Múlt pénteken Nancy Bass Wyden tulajdonos a közösségi médiában írta meg, hogy az üzlet már fenntarthatatlanná vált, 2019-hez képest 70%-kal estek vissza az eladások a pandémia miatt. Éppen ezért #savethestrand jeligével arra kérte a vásárlókat, hogy segítsenek, kezdjék el idén hamarabb megvenni az ünnepekre szánt könyveket. Mint írta, a The Strand 93 éves történetében most először mozgósítaniuk kell a közösséget, hogy a vakcina megérkezéséig fenn tudják tartani a könyvesboltokat.

A vásárlók reakciója elképesztő volt: több mint 25 ezer online rendelés futott be a hétvégén (általában 300 kérés érkezik egy nap) és több mint 170 500 dollár értékben adtak el könyveket. Volt olyan nő, aki 197 könyvet vásárolt meg.

A pandémia drámaian megváltoztatta a könyvvásárlási szokásokat - Könyves magazin

A koronavírus-járvány és az otthonmaradás alapjaiban változtatta meg az emberek könyvvásárlási szokásait. Bár a könyvpiacot a tengerentúlon egyértelműen az Amazon uralja, bizonyos online könyvkereskedések szárnyalni kezdtek az elmúlt hetekben. A kisebb könyvesboltok közben a túlélésért küzdenek. Andy Hunter januárban indította el az online könyvkereskedését, a The Bookshopot, mert létre akart hozni egy olyan kis vidám sarkot a könyvpiacon, amit nem az Amazon ural.

A Strand könyváruházat még 1927-ben alapította meg Benjamin Bass, aki egy zsidó származású litván bevándorló volt. A boltot 300 dollárnyi tőkéből és még ugyanennyi hitelből hozta létre. Azóta  New York egyik legnagyobb független könyvesboltja lett. Az egyetlen olyan bolt, amely a mai napig fennmaradt a Fourth Avenue híres könyvsorából (ahol eredetileg 48 könyvesbolt volt). Az alapító fia, Fred Bass 13 éves korától dolgozott a könyvesboltban. A lánya, Wyden szintén az egész gyerekkorát ott töltötte, 2018 óta pedig hivatalosan is ő a tulajdonos. Most azt nyilatkozta, megpróbálta elképzelni, mit tenne ebben a helyzetben az apja vagy a nagyapja, és úgy gondolta, ők biztosan nem adnák fel. Ezért is fordult a közösséghez, a gyorsan jött segítség pedig szívmelengető volt.

A kor írócelebjei mind ebbe a párizsi könyvesboltba jártak - Könyves magazin

Végre szabadon kutathatók a párizsi Shakespeare and Company könyvesbolt iratai. Mit kölcsönzött ki Ernest Hemingway, és végül miért kellett a náci megszállás alatt lehúzni a rolót? Ez is kiderül a dokumentumokból. A párizsi Shakespeare and Company könyvesboltot valószínűleg az is ismeri, aki még sosem járt a francia fővárosban.

A független könyvesboltok világszerte nagyon megsínylik a járványt. Párizs legendás könyvesboltja, a Shakespeare and Company szintén a vásárlók segítségét kérte a napokban. Náluk az eladások 80%-kal csökkentek március óta. Franciaországban most négy hétre megint le fog állni az élet. Az 1919 óta létező ikonikus könyvesbolt tulajdonosa ezért arra kérte az embereket, ha tehetik, rendeljenek online könyvet tőlük.

Forrás: The New York Times/ The Guardian

Olvass minket e-mailben is!

  • Könyves hetilap a postaládádban
  • Kézzel válogatott tartalmak
  • A legérdekesebb, legfontosabb könyves anyagok egy helyen
  • Nem spammelünk, heti 1-2 levelet küldünk.

Könyves Magazin Hírlevél

Kapcsolódó cikkek
...

A pandémia alatt több ekönyvet és hangoskönyvet adtak el Európában

Az ekönyv és hangoskönyv eladások erős növekedést mutattak Európában a tavaszi karanténidőszak alatt egy friss német-osztrák jelentés szerint. A felmérés során az idei év 11. és 19. hete közötti periódust vizsgálták, amikor Európa-szerte a legtöbb könyvesbolt zárva volt.

...

A pandémia drámaian megváltoztatta a könyvvásárlási szokásokat

A koronavírus-járvány és az otthonmaradás alapjaiban változtatta meg az emberek könyvvásárlási szokásait. Bár a könyvpiacot a tengerentúlon egyértelműen az Amazon uralja, bizonyos online könyvkereskedések szárnyalni kezdtek az elmúlt hetekben. A kisebb könyvesboltok közben a túlélésért küzdenek.

...

Reményt ígérnek a fantasztikus pandémiák

Az elképzelt járványok utóhatásai, a posztapokaliptikus látomások a spekulatív irodalom kedvelt témái közé tartoznak - mutatunk párat a legemlékezetesebb művekből.

TAVASZI MARGÓ
...

Fehér Renátó: Vissza kell szereznünk a szeretet és a szolidaritás jogát

Hol a kiút a „szégyen és megvetés” szigetéről? A Tavaszi Margón mutatták be Fehér Renátó első regényét.

...

drMáriás: Ha kicsúszok a kanonizációból, akkor sem olyan nagy a baj

Milyen a rendszerhez alkalmazkodó ember tudatállapota? És ki az a Szabó Rozália? 

...

Emlékezés és AI – Németh Gábor korai művei új jegyzetekkel térnek vissza

Bemutatták a Tavaszi Margón Németh Gábor Elnézhető látkép című kötetét, amely az életmű első három kiadványát foglalja egybe. 

...

Böszörményi Márton: Az első gyerekem születésekor indult be ez a félelem

Hogyan lehet ábrázolni egy regényben a pedofíliát? Böszörményi Márton Fenevad című kötetének bemutatóján jártunk.

...

„Mi lenne, ha megölném ezt a nénit?” – bemutatták Fehér Gáspár első regényét

Mi a teendő, ha már-már elviselhetetlenül irigyeljük a szomszéd néni szép nagy lakását? Fehér Gáspár könyvéből kiderül.

...

„Ünnepeljünk, én azt mondom” – ilyen lesz április 11-én a költészet napja a Tavaszi Margón

Megkérdeztünk néhány fellépőt, hogy miért jó verset olvasni, és mit ajánlanának a „kezdőknek”.

A hét könyve
Kritika
Száz év háború és béke: Terék Anna családregénye visszaadja a szavak súlyát
Száz év háború és béke: Terék Anna családregénye visszaadja a szavak súlyát

Száz év háború és béke: Terék Anna családregénye visszaadja a szavak súlyát

Száz vers, 100 év és egy család több generációnyi története háborúban és békében. Terék Anna verses regénye, a Jég a hét könyve. 

Polc

A tudomány vagy a szerelem fontosabb? Öt regényt ajánlunk Jodi Picoult első kötete mellé

...

Az egészségdiktatúra jobb, mint a vallás vagy a nacionalizmus? – Juli Zeh: Corpus delicti

...

A halál közeledtével egyre erősebb az élni akarás? – Oravecz Imre új Alkonynaplójáról

...

Ha nem éltem át a népirtást, van jogom szenvedni?

...
Kiemeltek
...

Agatha Christie álneves könyve nem romantikus és nem lányregény [A nő hétszer]

Agatha Christie azt mondta róla, hogy az egyetlen könyve, amellyel már tökéletesen elégedett volt, holott a megírása idején a világ lángokban állt. A Távol telt tőled tavaszom A nő hétszer sorozat áprilisi olvasmánya.

...

Verskavalkád, Margó és rap: ezeket ne hagyd ki a költészet napján!

Ha még nincs programod szombatra, akkor itt bőven találsz kedvedre való felolvasást, workshopot vagy koncertet.

...

Tapasztó Orsi az örökbefogadásról: A szeretet nem ér véget ott, ahol a vérvonal megszakad

A semmiből érkezett a felismerés, hogy örökbe kell fogadnia egy gyereket.