Keresés
Keresési találatok „” Kifejezésre
Csak a boltokban, az Amazonon nem lehet majd kapni Lydia Davis új kötetét
Az amerikai író szerint a nagyvállalatoknak nem kellene akkora befolyással bírniuk az életünkre, mint amennyivel ezek a cégek jelenleg rendelkeznek.

Krasznahorkai László könyvét lapozgatják a britek az angol könyvesboltokban
Nemrég annak jártam utána, hogyan fogadták a britek Harry herceg memoárját Londonban, most pedig ismét nyakamba vettem a várost, hogy kiderítsem, mit gondolnak a magyar szerzőkről. Így hát könyvesboltról könyvesboltra jártam, hogy felkutassam, mely művek alapján ismerhetnek minket a britek.

A vízen lebegő, a fokhagymaillatú meg a Guinness-rekorder - Mutatjuk London legkülönlegesebb könyvesboltjait
Azokra a kötetekre évek múlva is jól emlékezünk, amelyekhez különleges élmény fűződik. Azt például egészen biztosan nem felejtjük el, ha egy vízen lebegő könyvesboltban, vagy több száz éves üzletben akadunk egy-egy különleges darabra. Londonban járva felkutattuk a legérdekesebb könyvesboltokat, melyekből most tízet megmutatunk képes válogatásunkban.

Márainál talál válaszokra az íróról elnevezett mexikói könyvesbolt tulajdonosa
Javier Corall, a mexikói Chihuahua állam korábbi kormányzója két éve felhagyott politikai tevékenységeivel, és könyvesboltot nyitott, amit Márai Sándorról nevezett el. Interjú.

Kit érdekel Harry herceg memoárja? Londonban jártunk, hogy kiderítsük
Londonba utaztunk, hogy kiderítsük melyik korosztályt és miért hozza lázba minden idők legsikeresebb tényirodalmi kötete, ám kiderült, hogy a királyi család élete már közel sem érdekli annyira a briteket, mint gondolnánk.

Közösen nyitott könyvesboltot három kiadó Budapesten
A 21. Század Kiadó, a Central Kiadói Csoport és a HVG Könyvek úgy döntött, a karácsonyi szezonra összefognak és együtt létrehoznak egy pop-up könyvesboltot Budapest belvárosában.

Áremeléssel mentenék a könyvesboltokat a franciák
Franciaországban a könyvesboltok megmentése és az igazságos piaci verseny érdekében három eurós kiszállítási díjat vezetnének be az interneten megrendelt könyvekre, írta a francia kormány nyomán az MTI.