Salman Rushdie egy ukrán fesztiválon árulta el, milyen új fikciós köteten dolgozik

Salman Rushdie egy ukrán fesztiválon árulta el, milyen új fikciós köteten dolgozik

Ez lesz az első fikciós műve a merénylet óta, amiben elvesztette egyik szemét.

sa | 2024. október 08. |

A Lvivi Könyvfórum a legnagyobb ukrajnai könyvvásár, erre jelentkezett be Salman Rushdie videóhívásban.

Az író elárulta, hogy új műve három, körülbelül 70 oldalas történetből áll majd, és mindegyik az életében fontos világokról szól majd: Indiáról, Angliáról és Amerikáról. Ezenkívül 

„valamilyen módon mindegyik a vég gondolatával foglalkozik”.

Foglalkoztatja, hány könyvet tud még megírni

A 77 éves Rushdie elsősorban azért jelentkezett be az ukrajnai irodalmi fesztiválra, hogy legújabb könyvéről, a Késről beszélgessen (ami nálunk a hét könyve volt). Az emlékirat a 2022 augusztusában elkövetett támadásból való gyógyulását dolgozza fel, azt írtuk róla: „A Kés végső soron nemcsak az író felépüléséről szól, hanem egyben félreérthetetlen kiállás a szólásszabadság, a tények tisztelete, a művészet mellett, és a gyűlölettel, a »bigott revizionizmussal«, az intézményes vallások leegyszerűsítő, veszélyes nézeteivel szemben.”

salman rushdie
Kés – Elmélkedések egy gyilkossági kísérlet után
Ford. Greskovits Endre, Helikon, 2024, 248 oldal
-

A terveivel kapcsolatban Rushdie úgy fogalmazott: „Amikor eljutsz ebbe a korba, elgondolkodsz azon, hogy mennyi időd van még hátra. Nyilván nem lesz még 22 [könyv], amit meg lehet írni. Ha szerencsém van, akkor egy vagy kettő igen.”

A kisregényes projekt lesz Rushdie első szépirodalmi munkája a támadás óta. Előző regénye, a Győzelem városa már korábban elkészült, de csak 2023-ban jelent meg.

A narratíva uralása és az ukránok

Rushdie szolidaritását fejezte ki Ukrajnával és „azzal a szörnyű helyzettel, amelyben vagytok”. Arról is beszélt, mi segített neki felépülni a traumatikus támadásból:

„Akár személyes, akár politikai történetről van szó, a narratíva irányítása az, amiben a hatalom rejlik.

Az oroszok a történet egy verzióját próbálják elmesélni, és azt próbálják ráerőltetni a történelemre. És nagyon fontos, hogy ezt ne engedjük meg. Ez nagy léptékben az, amit ti átéltek, kisebb léptékben pedig az, ami velem történt”.

Rushdie elmondta, hogy a Kést azért írta meg, mert nem akarta, hogy a támadó határozza meg a történetét. „Azt gondoltam: nos, én egy történetmondó vagyok. Vissza akarom venni az irányítást a történet felett, hogy a magam módján meséljem el, és ő váljon az én történetem részévé, ne pedig én váljak az ő történetének részévé.”

Vita szerelem és halál között

A könyvben a támadó agressziójával szemben az író feleségének, Rachel Eliza Griffiths-nek a szerelme áll. „Kezdtem úgy látni, mint egyfajta vitát, ha úgy tetszik, a szerelem és a halál, a bigottság és a szépség között” – mondta Rushdie. Griffiths, aki videós is, szinte naponta készített felvételeket a lábadozó, majd felépülő férjéről, és azt tervezte, hogy ezek egy dokumentumfilm alapját képezik majd.

„Tudjátok, az emberi élet nemcsak bombákból, fasizmusból, korrupcióból és halálból áll, hanem szeretetből és szépségből is. És azt hiszem, talán egy háború közepén fontos, hogy erre emlékezzünk.”

A lvivi könyvvásárt 31 éve rendezik meg, ezt a hagyományt a totális háború sem szakította meg. Az esemény a Hay Fesztivál partnere, így az elmúlt években olyan világhírű szerzők is bekapcsolódtak egy-egy hívás erejéig, mint Margaret Atwood vagy Yuval Noah Harari.

(Guardian)

Nyitókép: Elena Ternovaja/Wikimedia Commons

Olvass minket e-mailben is!

  • Könyves hetilap a postaládádban
  • Kézzel válogatott tartalmak
  • A legérdekesebb, legfontosabb könyves anyagok egy helyen
  • Nem spammelünk, heti 1-2 levelet küldünk.

Könyves Magazin Hírlevél

Kapcsolódó cikkek
...

Salman Rushdie ősszel érkező regénye a tökéletes birodalom bukásáról szól

A tavasszal megjelent Kés után Rushdie visszatér Dél-India egy rég elfeledett birodalmába, hogy az aranykorok elkerülhetetlen végéről meséljen.

...

Salman Rushdie támadójának felajánlották a vádalkut, de elutasította

Hadi Matar, aki 2022 augusztusában késsel támadt rá Salman Rushdie-ra, kedden elutasította a számára Chautauqua megye bíróságán felajánlott vádalkut, ami lerövidítette volna az állami börtönbüntetését, de lehetővé tette volna, hogy szövetségileg megvádolják

...

A Salman Rushdie elleni merényletről Oscar-díjas rendező forgat dokumentumfilmet

Salman Rushide Kés című memoárját veszik alapul a filmhez.

Kiemeltek
...

Így változtasd az életed filmmé/könyvvé – A narratív agy

Milyen műfajú lenne az életed?

...

Egy autópályán kidobott csikk egy egész erdőt lángra lobbanthat

Az erdőknek roppant komplex szerepük van, de a klímaváltozás és az emberi tevékenység felbolygatja az életterüket. Zöld könyv podcast Litkai Gergellyel.

...

Hogy lehet terápia az olvasás? – Ezeket a könyveket olvasd, ha érdekel az irodalomterápia

Bevezetők és gyakorlatok az irodalomterápiába!

A hét könyve
Nagy
Önmagunkba zárva élni nem azt jelenti, hogy magányosak vagyunk
Esterházy Péternek a szabadság munka, amihez meg kell hallgatni a másikat

Esterházy Péternek a szabadság munka, amihez meg kell hallgatni a másikat

Visszatér a Könyves Magazin podcastsorozata: az első részben megfejtjük Esterházy Péter kapcsolatát a nyilvánossággal. Hallgassátok!

Listák&könyvek
...

Ferenc pápa, az elnyomottak védelmezője: 7 könyv a szentatya iránymutatásairól 

...

Spiró Táncsics feleségéről írta új regényét, júniusban érkezik

...

A Föld napja: 7+1 könyvújdonság, amivel visszatalálhatunk a természethez és az egyszerűbb élethez

Az önreflexió és a lázadás terei: 3+1 könyv a füstös romkocsmák világáról

Az önreflexió és a lázadás terei: 3+1 könyv a füstös romkocsmák világáról

A Romokból című dokumentumfilm apropóján romkocsmában játszódó könyveket ajánlunk!

Szerzőink

Valuska László
Valuska László

Esterházy Péternek a szabadság munka, amihez meg kell hallgatni a másikat

Borbély Zsuzsa
Borbély Zsuzsa

Így változtasd az életed filmmé/könyvvé – A narratív agy