Szabó Borbála: Petőfi zseniális, humoros, izgága [Petőfi200]

Mit jelent Petőfi ma? Hogyan viszonyul a szövegeihez a mai olvasó? Milyennek látjuk, hogyan értjük vagy értjük félre? Ki az a Petőfi Sándor és aktuálisak-e még a versei?Hogy mindezt megvizsgáljuk, öt rövid kérdést tettünk fel kortárs íróknak és költőknek, és talán a válaszokból megelevenedik és feltámad poraiból ez a középiskolai tankönyvek lapjai közé rekedt izgalmas életmű és személyiség. Mindenkinek másképp, de mindenképpen 2023 perspektívájából.

Kemény Zsófi, Szöllősi Mátyás, Háy János, Lackfi János, Erdős Virág és Berta Ádám válaszai után ezúttal Szabó Borbála válaszait adjuk közre: 

Melyeket tartja Petőfi legizgalmasabb sorainak, és miért éppen ezeket?

Ez a vers az egyik kedvencem:

Itt állok a rónaközépen,
Mint a szobor, merően.
A pusztát síri csend födé el,
Mint elfödik a halottat szemfödéllel.
Nagymessze tőlem egy ember kaszál;
Mostan megáll,
S köszörűli a kaszát...
Pengése hozzám nem hallatszik át,
Csak azt látom: mint mozog a kéz.
És most idenéz,
Engem bámul, de én szemem sem mozdítom...
Mit gondolhat, hogy én miről gondolkodom?

Ez a vers Felhők-ciklusban olvasható, és azt szeretem benne, hogy épp ellenkező Petőfi-képet mutat, mint ami első körben eszünkbe szokott jutni. A szenvedélyes, felhevült, nemzeti daloló, királyokat felakasztani vágyó vad forradalmár helyett egy reflektáltan gondolkodó, szellemes, önironikus fiút látunk, ahogy tükröződik ennek a mit sem sejtő parasztembernek a tekintetében. Nekem nagyon humoros ez a kimerevített kép, legtöbbször így látom magam előtt Sándort, és ilyenkor nagyon szeretem.

Mi a legkorábbi vagy legmeghatározóbb emléke a költővel kapcsolatban?

Két-hároméves koromban apukám minden este diafilmet vetített nekünk. Én szerettem minél tovább fent maradni, ezért mindig a legvastagabb tekercset választottam, hogy az a kedvencem. (Pedig A vér és vérből készült gyógyszerek című film volt az igazi kedvencem, de az nem volt ilyen hosszú.) A János vitéz volt a legeslegvastagabb, semmi nem vetekedhetett vele. Annyiszor meghallgattam apukám előadásában, hogy megtanultam kívülről, bemászott a fejembe. Hamarabb mondtam Petőfi-sorokat, mint saját mondatokat. Elég komoly és korai fertőzés volt.

Aktuális-e (akár részeiben, akár egészében) ma?

Erről írtam mostanában egy ifjúsági regényt, A János vitéz-kódot. Természetesen aktuális - mint minden, ami jó -, úgyis mint mese, úgyis mint dallam, ami ilyen mélyen a fejemben van.

Melyik Petőfit érzi legközelebb magához? A forradalmárt, a hitvest, az Alföld szerelmesét vagy valami mást?

Az egész zseniális, humoros, izgága kis fickót, aki volt. Ami távolabb áll tőlem, az a bosszú-mániás, kicsit paranoid oldala a személyiségének: azzal, aki a Tigris és hiénát és a Hóhér kötelét írta, nem szívesen találkoznék egy sötét utcán. 

Mit kérdezne tőle, miről beszélgetne vele, ha visszamehetne az időben?

Nem lenne, azt hiszem, konkrét kérdésem hozzá - szinte mindenre van válasz az életműben. Valószínűleg csak leülnénk borozgatni, aztán én szégyenkezve bevallanám, hogy alkoholallergiám van és még be sem csíptem soha, csak eljátszottam végig a gimis bulikban. Ő nagyot nevetne, és elmesélné, hogy ő sincs oda a piáért, és hogy ez számára is egy imidzskérdés. Meg az is van, hogy szeret bordalt írni, műfajilag bírja az alkoholt, úgyhogy nem akar lebukni. És akkor kávéznánk.

Szabó Borbála János vitézében az idealizmus elvesztése okozza az országos közönyt

Szabó Borbála hőse A János vitéz-kódban átlépi a valóság és a fikció határát, ami különös fordulatokat eredményez. De hogyan esett a Petőfi-klasszikusra az író választása, mit tart a provokációról, és miért fontos neki az előszó? Interjú.

Tovább olvasok