![Erdős Virág: Ellened fordul és elpusztít a brand, ami belőled vétetett [Petőfi200]](https://konyvesmagazin.hu/file/slides/2/20211/fe_580_320_erdosvirag.jpg "Erdős Virág")
Kemény Zsófi, Szöllősi Mátyás és Háy János után most Erdős Virág válaszait adjuk közre:
Melyeket tartja Petőfi legizgalmasabb sorainak, és miért éppen ezeket?
„Édes szép, ifju hitvesem”, „Szörnyű idő, szörnyű idő!”, például. Amikor öt versszaknyi igyekvés, vagy épp egy komplett költői életmű legeslegvégén egyszer csak megérkezik ezekhez a fokozhatatlanul egynemű mondatokhoz. Mint régen, amikor az augusztusi tűzijáték végén kigyulladt a Gellért-hegy, és az addigi „játék a tűzzel” hirtelen élesbe fordult. Van egy homályos emlékem arról a felolvasóestről, amelyen Parti Nagy talán először olvasta fel a frissen készült Petőfi Barguzinban című versét valamikor a kétezres évek legelején. Ő akkor a várakozásokkal ellentétben nem a kései Petőfi-lírát próbálta elképzelni, hanem Petőfi, a mindenkori „helyi nevezetesség” addigi túlhajszolt látvány-költészetét parodizálta, persze iszonyú viccesen. Pedig szerintem Petőfi, ha nem halt volna meg, akkor ’49 után, amikor a „játék a tűzzel” egyszerre élesbe fordult, egészen másképp kezdett volna el írni. Kis túlzással: szegény, ha megéri, nagy költő válhatott volna belőle.
Mi a legkorábbi vagy legmeghatározóbb emléke a költővel kapcsolatban?
A legkorábbi talán az Anyám tyúkja. Mondhatnám, hogy még a feszengésre is emlékszem, amikor a kisiskolás olvasókönyvemben először olvastam, de ez nem igaz, mert akkoriban még simán elhitették velünk, hogy az igazi költészet ilyen. Valami nettó idiótaság, kendermag és iparkodás, amihez se térben, se időben, se nyelvileg nem tudsz kapcsolódni, de nem nevethetsz rajta, mert még a vicceit is halálosan komolyan kell venni. A természetes viszonyulás nem opció, mert a beavatás lényege, hogy magát a helyes viszonyulást kell fáradságos munkával elsajátítanod. Ha gyerekkoromban természetesen mertem volna viszonyulni azokhoz a Petőfi-versekhez, amelyeket annak idején a beetetés szándékával ránk erőltettek – Itt van az ősz, Füstbe ment terv, Anyám tyúkja, stb –, akkor biztos, hogy fejvesztve menekülök előlük, mint minden elől, ami idegen és hazug.
Hiszen az ősz nyilvánvalóan a legocsmányabb évszak, anyámat utálom, a tyúk pedig egy zacskósleves.
Aktuális-e (akár részeiben, akár egészében) ma?
Szerintem a probléma aktuális, amit képvisel. Produkció-e a költészet, celeb, megmondóember, marketingszakember-e a költő. Elvakít-e a saját láthatóságod, törvényszerű-e, hogy ellened fordul és elpusztít a brand, ami belőled vétetett.
Melyik Petőfit érzi legközelebb magához? A forradalmárt, a hitvest, az Alföld szerelmesét vagy valami mást?
Egy szóval se mondtam, hogy közel érzem magamhoz. Lehet, hogy Petőfi színésznek nem volt jó színész, viszont költőnek nagyon jó színész volt. Parádés alakításai voltak, és egy percre se esett ki az aktuális szerepéből. Pont csak közel nem engedett minket se magához, se a korhoz, amelyben élt. És ez nem az idő távolsága, hanem a színpad és a nézőtér közti távolság. Tudom, milyen a színpadra bezárva lenni, nagy kár, hogy élete végéig nem tudott onnan kiszabadulni.
Mit kérdezne tőle, miről beszélgetne vele, ha visszamehetne az időben?
Nem hiszem, hogy szóba állna velem, de hogy nem venne komolyan egy percig se, az biztos. Pont olyan magasról lesajnálna, mint manapság a magamfajtát a hozzá hasonló, kétszáz éves fiatalemberek.
