Szöllősi Mátyás: Utaznék, mulatnék Petőfivel [Petőfi200]

Esterházy Péter szerint a levegő ura. De mit jelent a levegő urának lenni? És mit jelent Petőfi ma? Hogyan viszonyul a szövegeihez a mai olvasó? Milyennek látjuk, hogyan értjük vagy értjük félre? Ki az a Petőfi Sándor és aktuálisak-e még a versei?

Hogy mindezt megvizsgáljuk, öt rövid kérdést tettünk fel kortárs íróknak és költőknek, és talán a válaszokból megelevenedik és feltámad poraiból ez a középiskolai tankönyvek lapjai közé rekedt izgalmas életmű és személyiség. Mindenkinek másképp, de mindenképpen 2023 perspektívájából.

Kemény Zsófi után most Szöllősi Mátyás válaszait adjuk közre:

Melyeket tartja Petőfi legizgalmasabb sorainak, és miért éppen ezeket?

Sok minden eszembe jut tőle, de amikor január elsején rádöbbentem, hogy évforduló van, akkor ezek a sorok voltak azok, amelyek elsőként fölbukkantak: "Fa leszek, ha fának vagy virága. / Ha harmat vagy: én virág leszek. / Harmat leszek, ha te napsugár vagy… / Csak, hogy lényink egyesüljenek." Talán azért is juthatott ez a négy sor eszembe – nemcsak azért, mert szép és fontos négy sor –, hanem mivel előre és hátra is mutat az időben, a magyar költészetben, eszembe juttatja Csokonait, akinek a költészete sok tekintetben rokon Petőfiével, és aki számtalanszor lenyűgözött nyelvi zsenialitásával, de eszembe juttatja természetesen Arany Jánost, akiről az imént említett dolog talán még inkább elmondható, és persze József Attilát vagy Pilinszkyt, a tömörséget, azt, hogy milyen lényegre törő és tiszta a költészetük. És eszembe juthatott azért is, mert úgy tapasztalom, hogy szükségünk van/volna a kapcsolódásra, arra, hogy több közünk legyen egymáshoz, és a költészet a legbenső dolgok kapcsolódásáról szól.

Mi a legkorábbi vagy legmeghatározóbb emléke a költővel kapcsolatban?

A legkorábbi emlékem nem egy verséhez köthető. Maga az eset persze fölhívta rá a figyelmemet, és ez által kezdtem érdeklődni a személye, a költészete iránt. Igazából nem is egyszer történt meg ez, inkább egy évente ismétlődő eseményről beszélhetünk, ugyanis nagyapám, Szöllősi Mátyás 1923. január 1-jén született, vagyis újra és újra emlékezetembe vésődött, hogy apai nagyapám ugyanazon a napon született, ráadásul pont száz évvel később, mint az egyik leghíresebb magyar költő. Persze a legmeghatározóbb emlékeim már inkább a művek befogadásához, olvasásához kapcsolódnak, például ahhoz a gyermekként fontos (irodalmi) élményhez, amelyet a János Vitéz jelentett. Számtalanszor hallottam Margit nénitől, a dadámtól, esti mese gyanánt, és amelyet aztán kézbe is vettem, és olvastam sokszor. Ma természetesen már azért egy kissé másként látom-olvasom a szöveget, mást jelent nekem, de az kétségtelen, hogy köze volt ahhoz, hogy írással, irodalommal kezdtem foglalkozni, és hogy mind a líra, mind a próza, az elbeszélés fontos és meghatározó a számomra

Aktuális-e (akár részeiben, akár egészében) ma?

Ha csak a főbb témáira gondolunk, már egyértelműen érezhető, hogy van aktualitása, ezek a dolgok nem mennek ki a divatból, legfeljebb más szemszögből, másféle tapasztalat alapján vizsgáljuk őket.

Ami elsőként eszembe jut, az őszintesége.

Ennek nagyon is aktuálisnak kellene lennie. Az, amit Petőfi “szemére vetettek” a saját korában, hogy a versbeszéde nagyon közel áll a hétköznapi nyelvhez, szintén élővé (könnyen érthetővé) teszi, ezt ilyen távolból is lehet érzékelni, pláne, ha az ember olvas másokat is abból a korszakból, ilyen szempontból is frissnek, másnak látszik, és az is. Az alkalmazkodóképessége, az, hogy sok minden érdekelte, mégis arra fordította a legtöbb energiáját, amiben a legtehetségesebb volt, szintén fontossá teheti számunkra a személyét, a kutató, sosem lankadó, igazán elhivatott alkatát, a tevékenységét, akár példa is lehet, mindenféle patetikus mellékzöngétől mentesen. Számomra legalábbis biztosan az, mert én is sokféle tevékenységet folytattam, mire eljutottam addig, hogy az írás és a fényképezés vált azzá, amivel gyakorlatilag mindennap foglalkozom.

Melyik Petőfit érzi legközelebb magához? A forradalmárt, a hitvest, az Alföld szerelmesét vagy valami mást?

Ha már mindenáron választani kell, akkor személy szerint az Alföld szerelmesét, mert bár a fotós tevékenységemben és az írásaimban is gyakran a hegyvidék jelenik meg különféle formákban, azért például a Kecskemét környéki táj, Bugac puszta nagyon közel áll a szívemhez, fontos nekem. És ez nemcsak azért van így, mert részben én is onnan származom, és gyerekként viszonylag sok időt töltöttem arrafelé, hanem mert ha Petőfire gondolok, az ehhez a tájhoz kapcsolódó költeményei jutnak leggyakrabban eszembe - bizonyos szempontból ezeket a verseket tartom a legerősebbnek, legőszintébb szövegeinek, amelyek, úgy érzem, tényleg

egy hosszadalmas jelenlét folyamán kialakult benső lényegből fakadnak.

Mit kérdezne tőle, miről beszélgetne vele, ha visszamehetne az időben?

Nehéz kérdés. Más kor, más megnyilvánulási formák. Ami nekem ma természetes viselkedés, neki vajon milyen lehetne? Elsőként az jut eszembe – azzal együtt, hogy valószínűleg jól megértenénk egymást –, mennyire meglepődnénk a másik viselkedésén. Az ilyesmivel eljátszani gondolatban mindig izgalmas. Amúgy pedig, nem hiszem, hogy konkrétan az írásairól, a verseiről kérdezném. Nem hiszem, hogy ez volna a kulcs. Hogy ezeken a direkt dolgokon keresztül juthatnék hozzá a legközelebb. Inkább, ha már lehetőségem lenne hosszabb időt eltölteni vele, részt vennék a hétköznapi tevékenységeiben (kétségtelen, számára a versírás is teljesen mindennapos dolog volt), utaznék, mulatnék vele, azokról a kérdésekről érdeklődnék, például a színész éveiről, az emberekkel való kapcsolatáról, amik építették, alakították őt, a költészeten kívül, de aztán azzal összefüggésben foglalkoztatták, élményekről, csalódásokról, amelyek a lényegéhez tartoztak. Mennék vele, és így biztosan jóval többet megtudhatnék róla, mint amennyi a verseiből kiderül. A versek esszenciák, de egy ember persze jóval több mint a verseinek összessége.