Magashegyi Underground és más zenei programok a Margón!

Jön az őszi Margó Irodalmi Fesztivál és Könyvvásár a Várkert Bazárban, ahol a következő programokkal várunk, ha zene és szöveg együtt is megmozgat.

sa | 2021. október 08. |

Magashegyi Underground

A Magashegyi Undergroundtól sosem állt messze a költészet világa: bár az "átlag hallgató" fülbe tapadó, karakteres rádió-slágereikről ismerheti őket másfél évtizede, a csapat a kezdetek óta műsoron tart számos versfeldolgozást Parti-Nagy Lajostól, Záváda Pétertől, de dolgoztak Szabó T. Annával is. 2018-ban az addig "búvópatakként" csörgedező irodalmi szál folyóvá duzzadt: Tóth Krisztinával először közös MÜPA estet írtak és adtak elő, majd 2020-ban kiadták "Titkos életem" című albumukat, amely minden dala a költő-írónő verseire íródott. A csapat Bocskor Bíborka egyéves szülési szabadsága után néhány hete kipihenten, újult energiákkal tért vissza a koncertszínpadokra, a rajongók legnagyobb örömére. A Margó Fesztivál felkérésére a műsor gerincét a már említett versfeldolgozások adják, emellett elhangoznak a Magashegyi Underground tizenöt éves karrierjének legismertebb dalai is. Közreműködik: Tóth Krisztina

Mikor? 10. 14. csütörtök 20:30 Hol? Nagyszínpad - Várkert Bazár. Facebook-esemény ITT.

Kollár-Klemencz László: Öreg Banda

-

A kiváló muzsikus, Kollár-Klemencz László pár éve valósággal berobbant a magyar irodalomba. A Miért távolodnak a dolgok? (ez bekerült a Margó-díj top10-es rövidlistájára is, recenziónk itt) és A műanyag kerti székek élete elbeszéléseit összekötötte a téma és a szemlélet is, az új természetírások mindegyikében a naturáról írt: az emberi természetről és az emberről a természetben. Az elbeszélések után ezúttal családregénnyel jelentkezik a szerző. A Kaldenecker család ősei az 1720-as években érkeztek meg Svábföldről Dunaharasztiba, hogy aztán az elkövetkező évszázadokban ezen a környéken éljenek Soroksártól Újhartyánig. Az Öreg Banda az ő históriájuk. Kollár-Klemencz ezúttal egy családfa rengetegébe kalauzol el minket, a nagy történet apró elemekből, rövid elbeszélésekből épül folyamatosan; anekdoták és legendák váltakoznak a könyv lapjain, a címben említett Öreg Banda rézfúvósai pedig játszanak rendületlenül. Itt beleolvashatsz a könyvbe.

A szerzővel Szegő János, a Magvető szerkesztője beszélget. Közreműködik: az Újhartyáni Sváb Parti Zenekar és Kardos Róbert.

Mikor? 10. 15. péntek 20:30 Hol? Nagyszínpad - Várkert Bazár. Facebook-esemény ITT.

Simon Márton: Éjszaka a konyhában veled akartam beszélgetni

-

Mint egy végtelen nyaralás, ahol semmi sincs nyitva, csak a horizontra feszülő, vakító ég. Egy konyha, ahonnan nincs szabadulás, de minél több időt tölt benne az ember, annál jobban látszik, ahogy a szekrények sarkaiból csillagködök szivárognak elő, a hűtőben kristályosra fagy az idő, és a kávé fekete tükréből egy riadt állat arca néz vissza ránk. Ismerős helyzet mindenkinek, aki a járvány sújtotta Föld bolygón vészelte át az utóbbi két évet. Simon Márton új verseinek optikáján keresztül mindez mégis valami más lesz: intim, mint egy sugárfertőzés, zavarba ejtő, mint a szerelem, és otthonos, mint egy hétfői apokalipszis - Dunajcsik Mátyás. Zene és versek, a szerzővel ebben az interjúban beszélgettünk. Közreműködik: Simon Márton, Boros Levente és Henri Gonzo.

Mikor? 10. 16. szombat 19:00 Hol? Nagyszínpad - Várkert Bazár. Facebook-esemény ITT.

Krizsó Live Act

Vranik Krisztián szólóprodukciója dalformába öltött kísérletek: utazások mélységekbe, sötétségekbe. A Nu-Triphoptól az elektronikus zenéig sok mindent megmozgató produkcióban Csordás Zita (Mayberian Sanskülotts) és Subicz Gábor trombitás, zeneszerző, valamint Süveg Márk Saiid, Pion István és Horváth Kristóf (Színész Bob) működik közre.

Mikor? 10. 16. szombat 20:30 Hol? Nagyszínpad - Várkert Bazár. Facebook-esemény ITT.

Tisza Kata: Egyedül – A szerethető öregedés felé

-

Tisza Kata esszéregénye ismét tabukat dönt, és olyan kérdéseket jár körül, mely erősen stigmatizált a társadalomban: az öregedés mindenkit érint, mégsem szeretünk nyíltan és őszintén beszélni róla - itt bele is olvashatsz. Egy öregedő kutatónő, miután elveszíti a szerelmét, magára marad fájó magányával, és a tudomány erejéhez nyúl, hogy értelmet találjon egyedüllétében és élete hátralévő éveiben… Tisza Kata saját pszichológiai doktori életútkutatásai tanulságain vezeti végig az olvasót, miután vázolja az öregedéskutatás elméleti hátterét és az életkoralapú előítélet (ageizmus) hatásmechanizmusait. Végül a segítő szakember perspektívájából egészen gyakorlati útmutatásokkal is szolgál életünk második felének dilemmáihoz, míg önmagát és olvasóját is eljuttatja egy reflektív és önreflektív folyamaton keresztül a belső szabadság nyújtotta megbékéléshez. E belső utazás során egy egyenrangú szeretetkapcsolatról is képet nyerünk, amely által, még ha elveszítjük is, emelkedünk. A szerzővel Illés Andrea beszélget. Közreműködik Víg Mihály és Menyhárt Jenő.

Mikor? 10. 17. vasárnap 16:00 Hol? Nagyszínpad - Várkert Bazár. Facebook-esemény ITT.

Karafiáth Orsolya: Egymás könyve

-

Ha valaki megtudja, hogy halálos beteg, sokszor azzal a váratlan és kínzó tapasztalattal is meg kell küzdenie, hogy a barátok hirtelen elmaradoznak. Bármilyen kegyetlen és lehangoló is ez, éppenséggel emberi: nagy bátorság kell ahhoz, hogy a másik elmúlását végigkísérve szembenézzünk saját elmúlásunkkal. A Szirén szerzőjének legújabb regénye bátor könyv egy ilyen bátor kapcsolatról a halál árnyékában, valamint madarakról, szerelmekről, Tomról és Jerryről és Bowie-ról és Jackóról és a tengerről; felkavaró hullámvasút az éjszakába, ami személyességével, humorával és életszeretetével muníciót adhat mindazoknak, akik még csak keresik magukban ezt a bátorságot. A szerzővel Németh Gábor beszélget. Vendég: Ónodi Eszter & The Open Pub.

Mikor? 10. 17. vasárnap 19:00 Hol? Nagyszínpad - Várkert Bazár Facebook-esemény ITT.

Klasszik Lasszó: Magyar szakítós

Létrejötte egy véletlennek köszönhető: Czinki Ferenc író, a Blahalouisiana zenekar kiváló zenészeivel (Schoblocher Barbara, Jancsó Gábor, Pénzes Máté) kiegészülve egy műsorába meghívta vendégnek Kemény Zsófi költőt és Vitáris Ivánt, akit az Ivan & The Parazolból ismerhet a közönség. Később csatlakozott hozzájuk Sárkány Bertalan ütőshangszerekkel a Mary Popkids zenekarból. A vendégség hosszúnak bizonyult. A ház urai nem tudták hazaküldeni a vendégeket, azok meg nem akartak továbbállni. Ebből jött létre az alkalmi alkotócsoport, ami idén új, Magyar Szakítós című műsorával szerepel a fesztiválokon, klubokban, színházakban. Kemény Zsófi, Vitáris Iván, Schoblocher Barbara, Jancsó Gábor, Sárkány Bertalan, Czinki Ferenc.

Mikor? 10. 17. vasárnap 20:30 Hol? Nagyszínpad - Várkert Bazár. Facebook-esemény ITT.

Hírlevél feliratkozás





Olvass minket e-mailben is!

  • Könyves hetilap a postaládádban
  • Kézzel válogatott tartalmak
  • A legérdekesebb, legfontosabb könyves anyagok egy helyen
  • Nem spammelünk, heti 1-2 levelet küldünk.

Könyves Magazin Hírlevél

Kapcsolódó cikkek
...

Jennifer Teege, Jón Kalman Stefánsson és Iréne Solà a Margó Irodalmi Fesztivál és Könyvvásáron

Október 14-17. között a Liszt Ünnep Nemzetközi Kulturális Fesztivál keretében, a Müpával közös szervezésben kerül megrendezésre az idén 10 éves Margó Irodalmi Fesztivál és Könyvvásár a Várkert Bazárban. 

...

Böszörményi Márton: Soha nem akartam feladni, nem akartam beállni a sorba

Idén már hetedik alkalommal kapja meg egy első prózakötetes szerző a legjobbnak járó Margó-díjat. Ezúttal Böszörményi Márton mesélt arról, hogyan lett inspiráló könyv számára a Drakula, mit láttak bele első novellájába az olvasók, és mi köze egy keserű öregasszonynak Egyiptomhoz.

...

Puskás Panni: Azt vártam a könyvtől, hogy hatással legyen az olvasóira

Idén már hetedik alkalommal kapja meg egy első prózakötetes szerző a legjobbnak járó Margó-díjat. Lassan hagyomány, hogy interjúsorozatban mutatjuk be a rövidlistára került jelölteket. Ezúttal Puskás Panni mesélt az első kötetig vezető útról. 

KÖNYVHÉT
...

Lehet-e örökölni a honvágyat? – Purosz Leonidasz mesél görög hátteréről / Flair #18

A Könyvhét utolsó, esős napján Purosz Leonidasz mesél legújabb, Honvágy című kötetéről. Hallgassátok a Flairt!

...

Babonák, titkok, kétfejű bárányok és Partium – Bemutatkozik Horváth Adél első regénye / Flair #17

Milyen furcsa lények és hiedelmek élnek egy kis faluban? A Vigadó tér 18-as standnál Bakó Sári vendége Horváth Adél.

...

Visszaszerzett nyelv: Csepelyi Adrienn a népi-urbánus lét békéjéről / Flair #15

A Vigadó téri stúdióban, Zámbó Jimmyvel a háttérben Csepelyi Adrienn mesél új tájszólásról, stigmákról, hazatérésről. Flair podcast, hallgassátok!

...

Skandináv krimik, királyi „fun factek” és klasszikusok – Tekla könyvei / Flair #14

Milyen út vezet a skandináv krimiktől a klasszikusok szeretetéig? Ez itt újra a Flair!

...

Értelmiségi pokoljárás Péterfy Gergellyel – Dante, a digó és a pesti svihák / Flair #12

Péterfy Gergely megírta Digó című regényét egy kiégett értelmiségiről, aki megjárja a poklot. Podcast.

...

Magány, szorongás és a „mindent kipróbálni” frusztrációja – Adorjáni Panna első regényéről / Flair #11

Mihez kezd egy generáció, ha a szülőktől örökölt értékeket nem érzik magukénak? Hallgasd a Flairt!

Hírek
...

Kijött az Odüsszeia utolsó nagy előzetese

...

Ezeket a könyveket imádja a BookTok: 3 olvasnivaló nyárra

...

A Biblia kötelező olvasmány lett a texasi iskolákban

...

Megalakult az Irodalmi Szakszervezet – ezek a célok!

...

Balsai Móni két évezred erotikus verseiből készített előadást

...

Melyik könyv lehet „a nagy amerikai regény”? Híres szerzők árulják el kedvenceiket

Olvass!
...

„A jelenkor legfontosabb vitái a normalitás kérdése körül forognak” – Olvass bele Babiczky Tibor esszékötetébe!

Az önmegismerés a megfelelő út ahhoz, hogy a modern világ kilátástalanságában eligazodjunk. Olvass bele a Nyitott paloták című esszékötetbe. 

...

Nem indul jól, és holttestekkel folytatódik a fesztivál: olvass bele Kate Atkinson új krimijébe!

A holttestek sokasodnak, a különálló történetek pedig szép lassan összefonódnak. A helyszín: Edinburgh.

...

Egy romantikus fantasy, ami még meg is nevettet – olvass bele William Goldman klasszikusába!

Egy kultikus fantasy új köntösben: részlet William Goldman klasszikusából!

6 friss adaptáció, amit ne hagyj ki: Odüsszeia, Enola Holmes és a megunhatatlan klasszikusok

6 friss adaptáció, amit ne hagyj ki: Odüsszeia, Enola Holmes és a megunhatatlan klasszikusok

Családi dráma, fordulatos akció és grandiózus tengeri kaland. Mutatjuk, mit érdemes néznetek júliusban.

Szerzőink

chk
chk

Kicsoda Berg Judit, a kormány irodalomért és közművelődésért felelős helyettes államtitkára?

Valuska László
Valuska László

Tompa Andrea dühvel és reménnyel: Kolozsvárról, hatalomról és homoszexualitásról

A hét könyve
Kritika
Tompa Andrea dühvel és reménnyel: Kolozsvárról, hatalomról és homoszexualitásról
Hogyan talál haza az, aki otthontalannak született? – Garaczi László és Nagy Ildikó Noémi regényéről

Hogyan talál haza az, aki otthontalannak született? – Garaczi László és Nagy Ildikó Noémi regényéről

Kiss Villő magyar-amerikai és amerikai-magyar, legyen Liptóvárosban vagy Manhettenben, mindenhol idegen. Felnövéstörténet az otthontalanságról.

...

Rebecca: modern nő vagy önző manipulátor?

...

Így ír történelmi regényt a Z generáció – Kibeszéltük a Lázár című bestsellert!

...

„A sorsszerűségről beszél” – Biró Zsombor Aurél kedvenc regényéről mesél az Alkotótárs podcastben

Kiemeltek
...

Krasznahorkai László: Az egész életem egy kísérlet a jóvátételre

Krasznahorkai a The New Yorkernek mesélt hosszú mondatokról, kudarcról, angyalokról és a modern világ problémáiról.

...

„Kicsit gusztustalan, kicsit szürreális és nagyon vicces” – Harag Anita mesél olvasmányairól

Miért volt nagy hatással Harag Anitára Bencsik Orsolya, Raymond Carver vagy éppen Mándy Iván?

...

Ők döntenek a 12. Margó-díjról: bemutatjuk a zsűrit!

Már csak egy hét maradt a nevezésből, ideje belehúzni!