A kiadványban négy magyar graffitiművésszel – Floek Uno, Trans One, Fat Heat és Jok13 – készített interjú is olvasható. A kötet igazi könyvritkaságnak számít, bemutatja LUGO, a „fényásó” művészetét, amellyel a régvolt, az aktuális és az eljövendő Budapest is láthatóvá válik, egyben hiánypótló műként iránytűt jelent a főváros graffitikultúrához.

“A graffiti egy lázadó, helykereső, bátor, szembeszálló szubkultúra művészete. Pontosabban a graffiti jelenléte maga a művészet, mert a graffitifirkászok nem tekintik magukat művészeknek. Számukra a legfontosabb a nyomhagyás, a saját jel feltalálása és kifejlesztése, terjesztése. A jelenlét. Legyen jelen a jel és a writer mindenhol a városban, a világban, hagyjon nyomot maga után.” – olvashatjuk LUGO gondolatait az általa “városi népművészet”-ként aposztrofált jelenségről. „LUGO fotográfiai életműve egyfajta személyes Budapest-archívumnak is tekinthető. Ő a magyar Proust, aki fénnyel írt” – hangsúlyozza Kurdy Fehér János, a könyv szerkesztője. 

LUGO (1953-2021) ismert fotográfus, filmes, művészeti szakíró és szerkesztő volt. Művészetének centrumában Budapest fizikai és szellemi értékei, a múló idő nyomainak összegyűjtése és sorozatokba rendezése álltak. Egyfajta személyes és művészeti Budapest-archívumot hozott létre, amelynek legfőbb építőelemei a budapesti épületfotók, városfotók, művészek és írók portréi. “A fényképezés játék az idővel. Én azt gondolom a fényképezés egyik alapelemének és szerepének, hogy legalább fényképeken megőrizze azt, ami egyszer majd el fog tűnni.” – vallja a művész.

A könyv szövegei egyrészt LUGO fényarcheológiai munkásságát ismertetik, a középpontban LUGO graffitifotóival, valamint elemzik a graffiti „művészeti kint-bentiségét”, a kortárs művészetre gyakorolt hatását. 

„A magyarországi graffiti a 2000-es évek elején érte el csúcspontját, ekkoriban több száz graffitis és tagelő volt aktív Budapest utcáin.” – tudjuk meg Radics Panka könyvben olvasható tanulmányából.  „Az illegális graffiti motivációi ekkor még hasonlóak voltak az észak-amerikai mintához: az államszerveződés szociális hálóiban elvesző egyénekre és a szubkulturális közegek szeparáltságából adódó társadalmi problémákra hívták fel a városlakók figyelmét – a névtelenség ellen lázadva... A graffiti egyik nagy paradoxona, hogy miközben büntetendő, ezen közben a kortárs művészet forrása, alakítója. A graffiti egyszerre van kint és benne a művészetben. A mulandóságot kívánja hangsúlyozni, mégis ragaszkodik saját jelenéhez, amelyet időtlenné akar tenni. A graffitijelenséget ezért az elmúlt jelen lenyomataként kell értelmeznünk. LUGO ezt ismerte fel a budapesti utcákat járva, a falon hagyott jelek mögött megbúvó embereket kutatva.” – tudjuk meg a fiatal graffiti-kutatótól.