Ez a története Einstein ikonikus nyelvnyújtogatós fotójának

Ez a története Einstein ikonikus nyelvnyújtogatós fotójának

Már több mint hetven éve, hogy Albert Einstein kiöltötte a nyelvét egy fotósra, és ezzel megszületett a világ egyik leghíresebb fényképe. A Deutsche Welle a kép történetét mutatta be, mi pedig ajánlunk mellé egy könyvet.

ro | 2022. június 08. |

Albert Einstein 1951. március 14-én töltötte be a 72. életévét. A Nobel-díjas elméleti fizikus a németországi Ulmban született, és a harmincas években emigrált az Egyesült Államokba. A Princetonon dolgozott, és a kutatóintézetben születésnapi ünnepséget szerveztek a tiszteletére. Tudták ezt természetesen a fotósok is, akik azt remélték, hogy a helyszín közelében készíthetnek majd egy tökéletes születésnapi képet a világhírű professzorról, és esetleg elcsíphetnek egy-egy elmés megjegyzést tőle a világpolitikai helyzetről.

Einsteint viszont bosszantotta a jelenlétük, a paparazzik miatt ráadásul egy limuzin hátsó ülésére szorult a kutatóintézet korábbi igazgatója, Frank Aydelotte és annak felesége közé. "Ami sok, az sok" - kiáltotta a riportekernek, egyikük pedig a következővel válaszolt: "Professzor úr, kérek szépen egy mosolyt a születésnapi fotóhoz".

-  

Albert Einstein erre kinyújtotta a nyelvét, Arthur Sasse pedig lefotózta. Így született meg az az ikonikus kép, amely hamar bejárta a világot, és azóta is a Nobel-díjas zseni egyik leghíresebb portréja. Viszont valójában nem a fotós érdeme, hogy ez a kép ennyire ismert lett - hanem Einsteiné. A professzor ugyanis számos másolatot rendelt belőle, ráadásul a képről utóbb levágatta az Aydelotte-házaspárt. A fotókat aztán szétküldte a kollégáinak, barátainak, ismerőseinek - egyiküknek azt írta, hogy a kinyújtott nyelv a politikai nézeteit tükrözi. 2009-ben egy eredeti, aláírt példány több mint 74 ezer dollárért kelt el egy árverésen (jelenlegi árfolyamon az több mint 27 millió forint), így ez lett a valaha volt legdrágább fotó, amely a Nobel-díjas fizikusról készült.

A kép természetesen azóta is rengeteg helyről visszaköszön, és megjelenik annak a könyvnek a borítóján is, amely kimondottan gyerekeknek mesél Albert Einstein életéről.

María Isabel Sanchez Vegara
Kicsikből NAGYOK - Albert Einstein
Ford.: Pethő Dóra, HVG Könyvek, 2021, 32 oldal
-

A Kicsikből NAGYOK-sorozat felidézi, hogy a kis Albert nem sokat beszélt, de annál többet gondolkodott. Eleinte nehezen illeszkedett be az iskolában, de aztán megszerette a fizikát és a matematikát, és már kamaszkorában megírta első tudományos értekezését. Egész pályafutása alatt a tér és az idő viszonyát kutatta, és ezzel számos 21. századi technológia alapját fektette le. A kötet végén a gyerekek fényképes összefoglalót olvashatnak a világhírű tudós életéről.

Olvass minket e-mailben is!

  • Könyves hetilap a postaládádban
  • Kézzel válogatott tartalmak
  • A legérdekesebb, legfontosabb könyves anyagok egy helyen
  • Nem spammelünk, heti 1-2 levelet küldünk.

Könyves Magazin Hírlevél

Kapcsolódó cikkek
...

Einstein, Ottlik és Fekete István kézírását őrző ritkaságok kerülnek kalapács alá

December 9-én bárki licitálhat Albert Einstein német nyelvű, üdvözlő sorára, egy Ady Endréről készült 1913-as amatőr fényképre, vagy éppen a magyar csodalóról, Kincsemről 1878 körül készült színes litográfiára.

...

Mi köti össze Einsteint, Greta Thunberget és Kós Károlyt?

A 20. és a 21. század legjelentősebb személyiségeiről már az egészen kicsik is olvashatnak - összeállításunkban a nekik szóló könyvek közül válogattunk.

...

Képek, ábrák, infografikák magyarázzák el Albert Einstein életét

TAVASZI MARGÓ
...

Fehér Renátó: Vissza kell szereznünk a szeretet és a szolidaritás jogát

Hol a kiút a „szégyen és megvetés” szigetéről? A Tavaszi Margón mutatták be Fehér Renátó első regényét.

...

drMáriás: Ha kicsúszok a kanonizációból, akkor sem olyan nagy a baj

Milyen a rendszerhez alkalmazkodó ember tudatállapota? És ki az a Szabó Rozália? 

...

Emlékezés és AI – Németh Gábor korai művei új jegyzetekkel térnek vissza

Bemutatták a Tavaszi Margón Németh Gábor Elnézhető látkép című kötetét, amely az életmű első három kiadványát foglalja egybe. 

...

Böszörményi Márton: Az első gyerekem születésekor indult be ez a félelem

Hogyan lehet ábrázolni egy regényben a pedofíliát? Böszörményi Márton Fenevad című kötetének bemutatóján jártunk.

...

„Mi lenne, ha megölném ezt a nénit?” – bemutatták Fehér Gáspár első regényét

Mi a teendő, ha már-már elviselhetetlenül irigyeljük a szomszéd néni szép nagy lakását? Fehér Gáspár könyvéből kiderül.

...

„Ünnepeljünk, én azt mondom” – ilyen lesz április 11-én a költészet napja a Tavaszi Margón

Megkérdeztünk néhány fellépőt, hogy miért jó verset olvasni, és mit ajánlanának a „kezdőknek”.

Hírek
...

Díjazott olasz regény érkezik az X generáció felnövéstörténetéről

...

Dua Lipa Margaret Atwood nyomába lép

...

Jonathan Franzen bestselleréből Netfllix-sorozat készül Meryl Streeppel

...

Szentesi Éva új kötetében számot vet a gyásszal és a traumákkal

A hét könyve
Kritika
Száz év háború és béke: Terék Anna családregénye visszaadja a szavak súlyát
Száz év háború és béke: Terék Anna családregénye visszaadja a szavak súlyát

Száz év háború és béke: Terék Anna családregénye visszaadja a szavak súlyát

Száz vers, 100 év és egy család több generációnyi története háborúban és békében. Terék Anna verses regénye, a Jég a hét könyve.