A könyvpiacon egészen ritka, hogy egy kiadó búcsúzzon a szerzőjétől. A Magvető igazgatója, Dávid Anna a Facebookon osztotta meg az információt, hogy lejár a szerződésük a 2016-ban elhunyt, Nobel-díjas Kertész Imre műveire. A csapatsportokban megszokott és egyértelmű, hogy a játékosokat adott időre vásárolják meg, hasonlóan működik a könyvpiac is: a szerzők szerződéstől függően kiadókhoz kötik magukat. Alapvetően a szerzőnek és a kiadónak közös abban az érdeke, hogy együtt építkezzenek, hiszen akkor együtt keresnek pénzt.
A Nobel-díjas Kertész Imre és a Magvető közötti jogszerződések lejártak, sikeres 24 évet töltöttek együtt, írta Dávid Anna, ami nem meglepő, hiszen 2002-ben a kiadó szerzőjeként kapta meg Nobel-díját. A kiadónál megjelent utolsó Kertész-könyv 2016 márciusában jelent meg. Nem csoda, hogy ez meghatározó, identitásépítő kapcsolat volt szerző és kiadó között, és igaz ez akkor is, ha tudjuk, Kertész számára a Nobel-díj nem volt problémamentes: „Auschwitzról írok; márpedig nem azért vittek Auschwitzba, hogy Nobel-díjat kapjak, hanem azért, hogy megöljenek; mindaz, ami velem ezen túl történt, anekdota. Az, hogy nem kaptam Nobel-díjat, ugyanolyan képtelenség, mint ha Nobel-díjat kaptam volna.”
Az utóbbi években az irodalom- és emlékezetpolitika Kertész Imre személyét és életművét is a fókuszba helyezte. 2016 januárjában hozta létre a Kertész Imre Intézetet a Schmidt Mária vezette Közép- és Kelet-európai Történelem és Társadalom Kutatásáért Közalapítvány, aminek új, gyönyörűen felújított épületét a napokban adták át, mutatjuk az erről készült videót.
2019-ben Schmidt Mária közleményben tudatta, hogy a másodfokú bíróság jogerős döntése értelmében a Kertész Imre Intézet kezeli a hagyatékot (a szerzői jogait és könyvtárát), amit Kertész Imre özvegye, Magda tíz nappal a halála előtt ajándékozott a közalapítványnak. Kertész Magda halála után fia, Sass T. Márton perelte be a közalapítványt a szerzői jogok miatt.
Nem sikerült az élményanyag művészi megfogalmazása - Így dobta vissza a Magvető Kertész Imre Sorstalanságát - Könyves magazin
A 2002-ben Nobel-díjjal jutalmazott Kertész Imre fő művét, a Sorstalanságot 1973-ban visszadobta a Magvető kiadó, írja a Librarius. A Sorstalanságot végül 1975-ben a Szépirodalmi adta ki, egyébként a bibliográfiáját nézve Kertész a kilencvenes évek közepétől masszív magvetős szerző.
A Kertész Intézetet Hafner Zoltán irodalomtörténész igazgatja, aki még a Magvetőben kezdett együtt dolgozni Kertésszel, ezért is fura és meglepő, milyen erősen hangsúlyozzák, hogy Kertészt 1973-ban a Magvető visszautasította. Amíg nem válik emlékezetpolitikai üggyé, addig ez egy érdekes irodalomtörténeti elem: első regényén, a Sorstalanságon 13 évig dolgozott, és végül 46 éves korában, 1975-ben jelentette meg. Azért csak akkor, mert 1973-ban a kéziratot visszadobta a Magvető azzal, hogy „élményanyagának művészi megfogalmazása nem sikerült”, és az nem „válik az olvasó számára megrendítő élménnyé”. A kötet végül 1975-ben a Szépirodalmi Kiadó adta ki.
A Kertész Intézet honlapján az író életrajzában szerepel, hogy a Magvető 1973-ban visszautasította a Sorstalanság kiadását, sőt egy bizarr videóban Lukács Sándor dramatizálva olvassa fel az irodalomtörténeti szempontból érdekes szöveget. Ezt is érdemes megnézni:
Dávid Anna azt is leírta, hogy Kertész az akkori igazgató, Morcsányi Géza kérésére igazolt a kiadóhoz. 2002-ben pedig jött a Nobel-díj, ami itthon és külföldön is segített újra felfedezni a Sorstalanságot, illetve Kertész életművét. Pár éve Morcsányi egy interjúban a következőket mondta nekünk a Kertész-hagyatékról: "Ugyanakkor abszurditásában kevés jellemzőbb, az életműhöz illőbb dolgot tudok elképzelni, mint ezt a szituációt. Hogy miközben Kertész sokak ellenszenvét vagy rosszallását kivívva kijelentette, hogy a Kádár-korszakról írta a Sorstalanságot, most egy olyan kurzus karolja fel, kezdi el stréberül gondozni ezt a hagyatékot, amelynél közelebbi a Kádár-korszakhoz az elmúlt huszonnyolc évben, de lehet hogy még régebben nem volt. (...) Nincs mit kezdeni azzal, hogy ezek az utóbbi fejlemények mennyiben felelnének meg az ő akaratának. Az biztos, hogy a hagyatékot korábban teljes tudatossággal a Berlini Művészeti Akadémiára hagyta. Hogy aztán maradt-e valamiben vagy miben maradt végül Kertész Magdával, aki a végső döntést meghozta, ezt nem tudhatjuk. (...) Ami nekem, sőt néhányunknak, akik igazi és talán kölcsönös szeretettel viseltettünk Magda iránt, személy szerint fájdalmat okozott, hogy annyira nem méltatott minket, hogy elmondja a saját vagy kettejük döntését. Mindegy, ettől az egésztől függetlenül Kertész Imrének huszonkét éve akkor is a Magvető a kiadója egyrészt, ennek minden vonatkozásával együtt, másrészt meg írhatnak a történész asszonyok annyi cikket Kertészről, amennyit akarnak, a művek akkor is azt fogják jelenteni, amit jelentenek."
A Facebook-posztban Dávid Anna reményét fejezi ki, hogy csak rövid időre jártak le a jogok.
Előítélet, hogy Kertész Imre ne lenne nemzeti író is - Könyves magazin
Fotó: Valuska Gábor Kertész Imre soha nem akart a pátosszal játszani - mondja Clara Royer, akinek a napokban jelent meg a Kertész Imre élete és halálai című esszékötete. Royer magyar származású francia irodalomtörténész (nem mellesleg pedig a Saul fia és a Napszállta című filmek társ-forgatókönyvírója is), aki 2013 és 2015 között többször interjút készített a Nobel-díjas íróval, és betekinthetett a berlini archívumban őrzött személyes naplókba is.
