Jonathan Franzen trilógiát ír, jövőre jön az első kötet

Jonathan Franzen trilógiát ír, jövőre jön az első kötet

Franzen visszatér a - feltételezhetően diszfunkcionális - családokhoz, és a nagyívű regény műfajához.

ro | 2020. november 16. |

Crossroads (~Keresztutak) címmel új regénye jelenik meg jövő októberben Jonathan Franzennek - írja a PW. Ez egyelőre az amerikai megjelenés, a magyar fordításról egyelőre nincs hír. Elöljáróban annyit lehet tudni, hogy a regény egy tervezett trilógia első kötete lesz, és Franzennek ez az első szépirodalmi munkája a 2015-ös Tisztaság óta. 

A trilógia egy középnyugati család három generációjának történetét meséli el, íve a vietnami háborútól 2020-ig terjed majd, és a személyes és társadalmi dilemmákra, döntéshozatali helyzetekre fókuszál. Mindenesetre a könyv jó bizonyíték rá, hogy Franzen nem váltotta be korábbi fenyegetését, és nem vonult vissza a regényírástól. Az új regénnyel pedig az esszéírás után visszatér a nagy családi történetekhez, melyeket már a Szabadságnál és a Javításoknál megszokhattunk tőle.

Amikor öt éve Franzen a Budapesti Könyvfesztivál díszvendége volt, beszélgettünk vele a saját gyerekkoráról és a családregény műfajáról is – utóbbiról például a következőt mondta: „(…) az én szereplőim csupán átlagos, neurotikus, középosztálybeli családok, nem rosszabbak bárki másnál. Ha kevésbé lennének neurotikusak, és simán boldogok lennének, akkor nem lenne nagyon mit írni róluk”.

A teljes interjút itt tudjátok elolvasni:

Jonathan Franzen: Nem fetisizálom a boldogtalanságot - Könyves magazin

Fotó: Valuska Gábor A Nagy Amerikai Regény címkéjét olcsó fogásnak tartja, a hazug reklámok dühítik, a közösségi médiától rosszul van, viszont imád versenyezni és szenvedélyes madárleső. A 22. Nemzetközi Könyvfesztivál díszvendége a kortárs amerikai próza egyik legizgalmasabb művelője és alakítója, Jonathan Franzen, aki a nyitórendezvényen még azt fejtegette, miért az írást tartja a legjobb drognak, a Könyvesblognak adott interjújában azonban gyerekkorról, barátságról és az őt sokáig emésztő haragról is mesélt.

Nyitókép: Valuska Gábor

Olvass minket e-mailben is!

  • Könyves hetilap a postaládádban
  • Kézzel válogatott tartalmak
  • A legérdekesebb, legfontosabb könyves anyagok egy helyen
  • Nem spammelünk, heti 1-2 levelet küldünk.

Könyves Magazin Hírlevél

Kapcsolódó cikkek
...

Johanthan Franzen alaposan megkavarta a klímavédelmi állóvizet

...

Jonathan Franzen még az írói tevékenységét is a madárleshez igazította

...

Itt van Jonathan Franzen 10 aranyszabálya regényíróknak!

Könyvhét
...

Miket szereznek be a BookTok-rajongók a Könyvhéten? Kiderítettük!

Hogyan lesz valaki felkapott a BookTokon? És milyen kötetekre figyel fel ez a közösség a Könyvhéten? Utánajártunk.

...

Hamvas Bélától a romantikus könyvekig – könyvheti körkép a Z generáció olvasási szokásairól

Belevetettük magunkat az Ünnepi Könyvhét forgatagába, hogy megtudjuk, mit olvasnak szívesen a Z generációsok. 

...

Varró Dániel elképzelt egy könyv nélküli világot: az íbuk vagina nélküli nő

Mit adnak nekünk a könyvek? 

...

Piroska románca a vérfarkassal: a könyvhéten is tarol a romantikus fantasy

Mágia, sárkányok, sötét románcok a könyvhéten.

...

Mi változott a könyvhéten a kötött árak bevezetésével?

Maximum 10%-os akció lehet az új kiadású könyvekre. De ezzel ki jár jól és ki fizet rá? Kiadókat és vásárlókat kérdeztünk.

...

8 kortárs magyar könyv, amit a Könyvhéten szerintünk be kell szerezni

Összeszedtük azokat a friss megjelenéseket, amiket már olvastunk és nagyon szerettünk.

A hét könyve
Kritika
Van helye szeretetnek és megbocsátásnak az erőszak tájain? Kiss Tibor Noé új könyvéből kiderül!
Kiss Tibor Noé: Szeretni lehet, de felejteni nem

Kiss Tibor Noé: Szeretni lehet, de felejteni nem

Kiss Tibor Noét kérdeztük honvágyról, személyességről és erőszakról, de nem kerültük ki a transzneműség témáját sem. Interjú.

Kiemeltek
...

Apakeresés, szerelem, kultúrsokk és egyéb zűrök a Balkánon 

A bolgár Deljana Maneva Hatodik ujj című regényében a balkáni zűrzavarban egy fiú megkeresi apját, hogy lemondjon róla. Kritika.

...

Virginia Woolf szerette, Vonnegut kigúnyolta, mi az?

A 15. századi felbukkanása óta megosztja a társadalmat, főként az író embereket. Egy eltűnőben lévő írásjelről van szó. 

...

Belefáradtál az állandó diétázásba? Így békülj ki önmagaddal!

Nem azért születtünk erre a földre, hogy állandóan diétázzunk – állítja egy új könyv.

Olvass!
...

„Az emberiségre elviselhetetlen szenvedések várnak” – Olvass bele Tamás Gáspár Miklós életműkiadásának utolsó kötetébe!

Miért nincs normális válasz a környezetvédelemre a politikában? Tamás Gáspár Miklós szerint ez egy mélyen gyökerező probléma. 

...

Az emberiség jövőjét csak ez a 80 nő mentheti meg - Olvass bele Yume Kitasei sci-fi regényébe!

Vajon sikerül elérniük az új bolygót, vagy az űr sötétje végleg elnyeli őket?

...

Mi van, ha a cinkotai rém mégsem halt meg? Olvass bele Szigeti Kovács Viktor regényébe!

Részlet A cinkotai rém című regényből.

Hírek
...

Ezek a világ legfurcsább könyvtárai

...

Minden jó, ha a vége jó: ismét jelentkezett a Dragománnal levelező érettségiző diák

...

Elfogadnád David Lynch rendezői székét vagy a Twin Peaks legendás piros függönyét az otthonodba?

...

Kíváncsi vagy Karikó Katalin Nobel-díjára? Most te is megtekintheted