Jason Ward amerikai madárfanatikus és aktivista, akinek van egy szuperérdekes sorozata a topic.com-on (Észak-Amerika madarai a címe), amelyben legutóbb – mivel mindketten épp akkor Chicagóban voltak – Jonathan Franzent kapta el egy madárlesre.
Franzenről köztudott, hogy szenvedélyes madármegfigyelő, amikor négy éve a budapesti könyvfesztivál díszvendége volt, akkor is szakított időt egy kis kiruccanásra (erről az akkor készített interjúnk végén beszélt), de a madarak nagy szerepet kaptak A világ végének vége című esszékötetében is, melyről a következőket írtuk:
A madármániájára egy magyarázatot ad: "A madarak nem szőrösek és ölelgetnivalóak, mégis sok tekintetben jobban hasonlítanak ránk, mint az emlősök. Például komplikált szerkezetű lakhelyeket építenek maguknak, melyekben utódaikat nevelik"; "A madarak valójában az erkölcsi értékeinket fenyegető veszélyeket jelzik. A madarak egyebek mellett azért is olyan fontosak - vagy legalábbis fontosnak kellene lenniük -, mert ők az utolsó szál, amely bennünket még az immár gyorsan enyésző természethez fűz. Élő tanúi azoknak az időknek, amikor még nem élt ember a Földön".
Szóval, Franzen iszonyú nagy madárrajongó, és mint Jason Ward videójából kiderült, már húsz éve szenvedélyesen figyeli a madarakat, ami a mindennapjaira is óriási hatással van. Franzen ugyanis elmondta, hogy heti hét napot dolgozik, ennek pedig az az oka, a hétvégéit egyben vehesse ki. És mi mást csinálna az így összegyűlt szabadsága alatt? Természetesen elutazik madárlesre. Ha globálisan kellene megjelölnie egy helyet, ahol nagyon érdekeseket látott, az valószínűleg Ausztrália lenne, ahol egy-két igazán figyelemreméltó, egyben veszélyes faj is él, Amerikában viszont a verébfélék a kedvencei. „Ami az emberi szemnek barnának tűnik, arról kiderül, hogy vagy tizenötféle piros, szürke és okker” – ad egy kis rapid szín- és tollazatelemzést séta közben.
Warddal viszont Chicagóban poszátalesre indultak, ami az elején elég csüggesztően alakult (magyarán: nem láttak egyet sem), de kitartásuk kifizetődött, és végül egy egészen ritka fajt is sikerült látniuk, a Kirtland-poszátát, melyet kihalás fenyeget. A teljesség legcsekélyebb igénye nélkül sétájuk alatt ezeket a madarakat látták:
aranyos lombjáró
koronás lombjáró
északi álarcosposzáta
vörösbegy
kardinálispinty
kék szúnyogkapó
pirosvállú csiröge
kanadai cinege
macskamadár
koronás verébsármány
vándorsólyom (Jason Ward kedvence)
erdei fülemülerigó
koronás harasztjáró
Kirtland-poszáta
Franzennek azért fontosak a madarak, mert szerinte ez az utolsó könnyen elérhető kapocs, amely az embert az őt körülvevő vadvilághoz fűzi. Olyan állat, amely viszonylag szem előtt van, hallható is, és „szerethetem úgy, hogy nem várom el, hogy viszontszeressen”. Ráadásul, ha a kertben felbukkan egy madár, akkor az egy komplett ökoszisztémát is feltételez, melyben a rovarok és a növények is egy-egy teljes életciklus tudhatnak a magukénak.
Kiderült az is, hogy egy időben Franzen nem igazán büszkélkedett a hobbijával, mert a madárles annyira nem számított menő tevékenységnek, most már viszont úgy gondolja, hogy a menőség lényege épp az, ha az ember rá se ránt, mit gondolnak mások. A madárszenvedélye miatt ráadásul elkötelezett természetvédő is lett – a videóban is elmondta, mennyire fontosnak tartja, ahogy azt is, hogy ehhez bárki – akár egészen kismértékben is – hozzá tud járulni a maga eszközeivel.
A teljes videót itt tudjátok megnézni:
