Az őszi könyves időszak egyik legnagyobb dobása Sally Rooney Hová lettél, szép világ című regénye (ITT írtunk róla, ITT bele tudsz olvasni, ITT pedig egy interjút olvashatsz Rooneyval), amely három nap alatt bestseller lett, egyvalaki viszont biztosan nem olvasta, ez pedig nem más, mint Jonathan Franzen.
Egy interjúban az író azt mondta, hogy bár tisztában van azzal, hogy az emberek jókat mondanak Rooneyról, de ő nem olvasta, amiben nagy szerepe van annak, hogy a borítón nemzedéke Salingereként jellemezték az ír szerzőt: „Egek, remélem, nem” – nyilatkozta Franzen, aki túl nagy titkot nem csinál abból, hogy az általa csodált legtöbb író amúgy már nincs az élők sorában. Ezek közül a legismertebb az osztrák szatirista, Karl Kraus, akinek általa angolra fordított esszéit pár éve kötetbe is gyűjtötte.
Franzennek ugyanakkor vannak élő, kortárs kedvencei is. Ezek egyike Rachel Kushner, és – ahogy fogalmazott – szerinte a maga módján nagyon érdekes dolgot csinál Nell Zink is. Franzen odáig ment, hogy bevallotta, hogy Zink könyvei közül a The Wallcreeper a kedvence, ami szerinte a semmiből jött. A Németországban élő amerikai szerző ugyanis mindössze három hónap alatt vetette papírra könyvét, amit Franzen ahhoz hasonlított, mintha valaki három hónap alatt oda-vissza megjárná a Marsot, és talajmintákat hozna onnan. De a figyelemreméltó szerzők között említette még Zadie Smith-t, és az indiai-amerikai Akhil Sharmát.
Kit érdekel, kicsoda Elena Ferrante, ha olyan könyveket ír, mint a Nápolyi regények-sorozat? Újraolvastuk mind a négy könyvet, ami az elmúlt hetek egyik legjobb döntésének bizonyult.
Tovább olvasokA Vulture interjújában szóba hozta Elena Ferrantét is, kiemelve a Nápolyi regények-tetralógia „két óriási női szereplőjét”. Arra a kérdésre, hogy melyikükkel azonosítja magát inkább, egyértelműen Lenùt mondta, önkritikusan hozzátéve, hogy csak „még sótlanabb” a saját Lilájához hasonlítva. Franzen egyébként magát karakterírónak tartja, és saját bevallása szerint sok időbe telt, mire erre rájött. A dolog lényege, hogy az izgatja, hogyan alkosson meg egy jó szereplőt – ám, hogy ez tudatossá váljon, az beletelt némi időbe. Ezzel egyidejűleg pedig nőtt a nyomás, hogy nagyszabású karaktereket találjon vagy épp fejlesszen. És hogy kiknek a műveiben találta meg ezeket a szereplőket? A listán Tolsztoj, Dosztojevszkij és Faulkner mellett megtalálható az előbb már említett Ferrante, az izlandi Halldór Laxness és az ausztrál Christina Stead. A teljes interjút ITT tudjátok elolvasni.
Forrás: LitHub
