Ai Weiwei a legismertebb kínai kortárs művész és aktivista, aki a saját és az apja életét 1000 év öröm és bánat című memoárjában írta meg (a kötet a hét könyve volt nálunk, a művésszel ITT interjúztunk, ITT pedig beleolvashattok a kötetbe.) Ai Weiwei művészként és magánemberként is szenvedélyesen kiállt mindig a szabad véleménynyilvánítás mellett, emiatt rendszeresen lehallgatták, volt rá példa, hogy megverték, 2011-ben pedig vádemelés nélkül letartóztatták és 81 napig fogva tartották. Jelenleg Portugáliában él, ott fogadta a Margó Irodalmi Fesztivál stábját, a róla szóló riportfilmet pedig május 11-én mutatják be a margitszigeti Kristályban.
A riportfilmben természetesen nagy hangsúlyt kapott a börtönben töltött időszak, de nemcsak az a 81 nap, amelyet ő töltött vádemelés nélkül egy kínai börtönben, hanem az is, amikor az apját, Aj Csinget fiatalon rács mögé zárták. Ai Weiwei szerint a börtönlétből fakadó intenzív élmény hozzájárult ahhoz, hogy az apja későbbiekben költő legyen, megítélése szerint ráadásul jó költő. Ő maga már majdnem ötvenéves volt, amikor bezárták, neki is sokat tanított a börtön, és hozzájárult ahhoz, hogy megírja az emlékeit. Úgy fogalmazott, hogy az 1000 év öröm és bánat a börtön terméke, viszont a megírásában fontos szempont volt az is, hogy a fia felnőve megértse majd, mi történt a múltban az apjával és a nagyapjával. Szerinte az élet olyan, mintha az óceán kellős közepébe ugranánk: a túléléshez szükség van eszközökre, mentőmellényre, és az emlékezés is ilyen eszköz lehet. Ai Weiweinek fontos, hogy soha ne felejtse el, honnan jött és mit élt át.
A hét könyve az 1000 év öröm és bánat, amelyben egy költő apa és képzőművész fia élettörténetein keresztül megmutatkozik az alkotás elpusztíthatatlan ereje.
Tovább olvasokA riportfilmben beszélt a művészetfelfogásról, a New York-i időszakról, a játékszeretetéről, és felidézte azt is, amikor az apja a politikai és fizikai zaklatásokat kivédendő elégette a könyveit. Kiderül az is, hogy igazából soha nem volt otthona, az otthon-fogalom idegen neki - de ez általában igaz a kínaiakra, hiszen nincs magántulajdon, minden az országé, a párté. Mivel magánélet sincs, így otthona sincs senkinek, hiszen előfordulhat, hogy egy nap az ország egyik kietlen vidékére küldik lakni az embert.
A családjában mindhárom generáció (tehát az apja, a fia és ő maga is) erősen kötődik érzelmileg és kulturálisan Kínához, ugyanakkor mindannyian külföldre távoztak; ez az ív (a nagyapától az unokáig) összesen száz évet ölel fel, ami alatt sokat változott a világ és Kína is - egyvalami nem változott: a kínaiak továbbra is autoriter vezetés alatt élnek.
Fotó: Valuska Gábor
