Ai Weiwei: Nagyon szerencsés vagyok, hogy kívülálló lettem

Ai Weiwei: Nagyon szerencsés vagyok, hogy kívülálló lettem

1000 év öröm és bánat címmel írta meg a saját és édesapja, az ismert költő életrajzát Ai Weiwei. A kötetben (amely a hét könyve is volt nálunk, felkerült az év végi listánkra, ITT pedig beleolvashattok) beszámolt arról, hogyan kényszerítették őket a kínai kulturális forradalom idején száműzetésbe, felelevenítette a New York-i éveket, amikor utcai festőként kereste a kenyerét, majd visszatérését Kínába. Az 1000 év öröm és bánat című kötetből egy férfi, egy család, egy ország sorsa tárul fel, egyúttal egy művészi-alkotói kibontakozás stációit is végigkövethetjük. Ai Weiwei művészként és magánemberként is szenvedélyesen kiállt mindig a szabad véleménynyilvánítás mellett, emiatt rendszeresen lehallgatták, berendelték a kínai hatóságok, volt rá példa, hogy megverték, 2011-ben pedig vádemelés nélkül letartóztatták és 81 napig fogva tartották. A művész (akinek bécsi kiállításáról ITT olvashattok) jelenleg Portugáliában él, onnan adott írásos interjút a Könyves Magazinnak – az önkényuralmi rendszerek paranoiájáról, a Twitterről és a politikai korrektségről is kérdeztük.

A cikkben felhasznált képek a bécsi Ai Weiwei-kiállításon készültek, fotó: Valuska László

Ruff Orsolya | 2022. december 16. |
Ai Weiwei; Aj Csing
1000 év öröm és bánat; Elvesztett évek
Ford.: Lázár Júlia; Yu-Barta Erika, Jelenkor, 2022
-

Az 1000 év öröm és bánat szerint Allen Ginsberg bátorította arra még a nyolcvanas években, hogy megírja az életrajzát, és ő volt az is, aki azt mondta, hogy az első gondolat a legjobb. De érdekelne, hogy önnek személy szerint mi volt a legfontosabb ebben a könyvben – leszámítva persze, hogy el akarta mesélni a fiának az ön és az apja történetét?

Ez a könyv, úgy tűnik, mintha az apám és az én élményeimről szólna, de miként a kötet címe is sugallja – amely egyébként az apám verséből származik –, egyúttal Kínáról és az ország történelméről is.

-

A kisgyerek Ai Weiwei édesapjával, a költő Aj Csinggel (forrás: 1000 év öröm és bánat)

A könyvet olvasva felfoghatatlan mindaz, ami gyerekkorában önnel történt. Sosem lázadt a körülmények ellen, sosem hibáztatott miatta senkit? És van amúgy bármi, amit ön – magánemberként és művészként is – egy ilyen kemény és meglehetősen embertelen helyzetből magával tudott vinni?

A gyerekkorom hihetetlennek hangozhat, de ami azt illeti, a világon a legtöbb ember gyerekkora szerencsétlenül alakul. Nem azok vannak többségben, akik biztonságban és kényelemben nőnek fel, anélkül, hogy megtapasztalnák az éhezést és a hideget. A világ minden táján rengetegen küzdenek a túlélésért. A létfenntartási nehézségek mellett, ami sokakétól megkülönbözteti a gyerekkoromat, az a politikai elnyomás, ami a világ más részein nem létezik.

Az élet egy lecke. Folyamatosan sok mindenre megtanít minket és nehéz kérdéseket tesz fel,

amelyek megválaszolása élethosszig tart.

Miután visszatért Kínába, mikor érezte először, hogy elkerülhetetlen a konfliktus a kínai hatóságokkal? És egyáltalán megbánta valaha, hogy hazaköltözött?

A fő oka annak, hogy 1981-ben az Egyesült Államokba költöztem, az volt, hogy a kínai társadalomban elkerülhetetlennek tűntek a politikai rendszerrel való konfliktusaim. Miután tizenkét évet éltem az Egyesült Államokban, azért döntöttem úgy, hogy visszaköltözöm Kínába, mert az édesapám nagyon beteg volt. Akkoriban egyetlen kérdést tettem fel magamnak: vajon éreznék-e félelmet, ha a Kínába való visszatérésem után bebörtönöznének? A válasz nemleges volt. Akkoriban már meglehetősen érett voltam, és értettem az erre a kérdésre adott választ.

Miután visszatértem Kínába, nem alakítottam ki valódi kapcsolatot az ottani társadalommal. 1993-től 2000-ig az édesanyámmal éltem. 2000-ben az építészet felé fordultam, amikor is felépítettem a saját stúdiómat. Közben kormányzati tisztviselőkkel kellett egyeztetnem, és kezdtem érteni a társadalmat, amelyben éltem. Ami még fontosabb, hogy a társadalommal való kapcsolatomat az alapozta meg, amikor 2005-ben elkezdtem blogolni. Kiírtam magamból, amit az aktuális eseményekről, politikáról, kultúráról és a társadalom egyéb aspektusairól gondoltam. Ez az élmény igazán megváltoztatott. A kínai történelem során először adatott meg, hogy az egyén lehetőséget kapjon arra, hogy nyíltan fejezze ki magát. Nem sokkal később a kifejezés lehetőségét elvágták, mivel a kínai kormány nagyon gyorsan megtanulta, hogyan kontrollálja az internetet.

-

Az önkényuralmi rezsimeket és országokat áthatja a paranoia, ahogy ezt az ön élettörténete is megerősíti. De a paranoia – metaforikus értelemben, persze – nem bizonyulhat ragadósnak? Művészként és magánemberként nem vált paranoiássá mindattól, ami történt önnel?

Egy autoriter rezsimet azért tekinthetnek paranoiásnak, mivel a rendszerének alapja a cél, hogy uralkodjon; paranoiájának szilárd okai ezek. Paranoia nélkül nem lenne képes gyakorolni az uralkodáshoz való jogát. Így aztán kialakítja a paranoia kultúráját, cenzúra alá vesz és megtisztogat mindent, amely olyan emberekhez kötődik, akiknek az ideológiája és értékei mások. Az apám és én is bizonyos mértékig a paranoiájuk áldozatai voltunk. Áldozatként arra törekedtem, hogy megértsem: ami velem történt, az nemcsak velem esett meg; ez inkább olyasmi, amit egy rezsimnek végre kellett hajtania. Próbáltam megszabadulni tőle és egy sokkal emberibb nézőpontból szemlélni: megérteni a másik oldalt, más országok politikáját és történelmét. Szimplán azért tettem így, hogy ne váljak a teremtményükké. Az önkényuralmak lázadói és ellenzői közül sokan válnak végül olyasvalakivé, aki ugyanazokkal a tulajdonságokkal rendelkezik, mint az autoriter rezsim. Ez sokszor előfordul, és nagyon sajnálatos dolog.

Úgy tűnik, mintha a kínai gazdasági fellendülés elfedné a visszaéléseket, és emiatt még az üzletfelek vagy épp a nyugati országok is szemet hunynának ezek felett. Lát bármiféle esélyt a politikai változásra? Elképzelhető, hogy belátható időn belül a kínai rendszer szigora enyhülni fog?

A gazdasági fellendüléssel némi időt nyert Kína, de a kínai politikát egy párt és csakis egyetlen párt irányítja. Ez a párt ragaszkodik az önkényuralomhoz. Ennek a rezsimnek a magja nem engedi egy másik út választását. A gazdasági fellendülés mértékétől függetlenül a veszély csak növekedni fog, és az emberi jogi helyzet status quója nem fog javulni.

Ön szinte mindig kívülálló volt (ezt röviden említette is a könyvében), Mao Kínájában éppúgy, mint New Yorkban, vagy a visszatérése után Kínában. Mennyire volt ez saját maga által választott státusz? És művészként mennyiben segített ez a kívülálló pozíció abban, ahogyan a világot szemléli, vagy épp az önkifejezésben?

A világ valamennyi lehetséges álláspontja és nézete mellett én a kívülállóságot választottam. Ez egy öntudatos döntés. Ami azt illeti, ha nem vagyunk teljes mértékben tudatában a személyes álláspontunknak, és nem tudjuk hatékonyan kifejezni magunkat, hogy bizonyítsuk létezésünket, akkor az az élet elpazarlásának tekinthető. Nagyon szerencsés vagyok, hogy kívülálló lettem. Nagyon szerencsés vagyok azért is, mert olyan emberré váltam, aki

teljesen függetleníteni tudja magát a populáris esztétikától és a politikai ideológiáktól,

és olyasvalaki maradhattam, akinek saját véleménye van.

Sokszor kitért már a szabad véleménynyilvánítás fontosságára – ezzel összefüggésben hogyan látja a politikai korrektség terjedését? Elérhetünk valaha egy arany középutat?

A szabad véleménynyilvánítás az ember egyik legfontosabb attribútuma. A szabad véleménynyilvánítás joga az emberi jogok részét képezi. A szabad véleménynyilvánítás újradefiniálja, mit jelent embernek lenni, annak folyamatos fejlesztése révén. Nem egy befejezett dolog. A teljes értékű egyéniség legfontosabb jele, hogyan fejezzük ki magunkat szabadon. A manapság tapasztalható politikai korrektség egy tisztító magatartás, amely eltörli az ellentmondásokat bizonyos erkölcsi normák szélsőséges optimalizálásával. Egy extrém példa a nácik viselkedése. Ez a fajta magatartás bizonyítottan látens veszélyt jelent az emberi társadalomra nézve.

Amióta Elon Musk megvásárolta a Twittert, a közösségi média-felhasználók nagy érdeklődéssel figyelik a döntéseit, és nagyon úgy fest, hogy az egyik legfőbb kérdés – miszerint a Twitter a szabad beszéd vagy a gyűlöletbeszéd platformja lesz-e – mintha még nem dőlt volna el. Musk ellentmondásos döntései miatt akadnak már, akik búcsút intettek a Twitternek. Akik követik önt, tudják, hogy a Twitter milyen fontos kommunikációs fórum az ön számára – mit gondol a legújabb fejleményekről? Felmerült már önben a kérdés: menni vagy maradni?

Elon Musk nyilvánosan kifejtette, hogy szerinte a Twitternek a szabad véleménynyilvánítás platformjának kellene lennie. Nem értek egyet azokkal, akik szerint a gyűlöletbeszéd miatt be kellene tiltani a szabad véleménynyilvánítás egy fórumát; ez nem felelne meg a szabad véleménynyilvánítás eszméjének. Eddig a Twitter legfontosabb tulajdonsága volt, hogy hangot adott a különböző véleményeknek. Ha ez a tulajdonsága megszűnik, és a Twitter nem lesz több egyes mainstream médiumok képviselőjénél és egy cenzúrázott verziónál, akkor az a Twitter halálát fogja jelenteni. Remélem, hogy a Twitter ragaszkodni tud azokhoz az eszmékhez, amelyeket Elon Musk kezdetben kinyilvánított, és egy olyan hely marad, ahol fenntartások nélkül lehet beszélni mindenről, és mindenki tudomásul veheti mások figyelmeztetéseit. 

A csínyek (pranks) bizonyosan újfajta dimenzióval gazdagítják az ön művészetét, de érdekelne, hogy mindezek közül, mi volt a legfontosabb az ön számára, maga a csíny mit jelent művészként önnek, hogyan fogalmazná meg a lényegét?

Nem gondolom, hogy amit én művelek, az úgynevezett csíny lenne. Ehelyett elnézem azokat, akik szerint én tréfát űzök; ők már áldozatául estek a népszerű erkölcsi rendszerek csínyeinek. Ahogy már említettem, nem vagyok politikai másként gondolkodó. Ehelyett, a hazám és az ottani rezsim az. Miután a kultúra a kihívás és kételkedés funkcióját tölti be és új kérdéseket vet fel, szükségszerűen rendelkezik egyfajta romboló erővel. Pontosan ez a fajta destruktív erő a kultúra legfontosabb sajátossága.

-

A könyvben említette Allen Ginsberget, akárcsak Pablo Nerudát, aki csodálta az ön édesapja költészetét, de általánosságban kicsit hiányoltam az irodalmi hatás kifejtését. Kik voltak azok a szerzők vagy könyvek, akiket nagyra tart, és nagy hatással is voltak önre?

Kérem, bocsássa meg a tudatlanságomat. Úgy nőttem fel, hogy nem volt lehetőségem jó oktatásban részesülni. Sajnálatos mód fiatalon nagyon kevés könyvet olvastam; csupán néhány verseskötetet és politikai könyveket. Gyakorlatilag semmilyen könyv nem gyakorolt rám nagy hatást.

A könyvében van egy elég döbbenetes jelenet (valójában több is van, de egy könyvszerető embernek ez különösen az), amikor fiatal fiúként segít az édesapjának elégetni a könyveit. Ez az önpusztítás, a dac, az ellenállás egyfajta cselekedete volt? Hogyan élte meg az édesapja, hogy hamuvá porladnak a könyvei, és ön milyen érzésekkel nézte végig, ahogy az apja elpusztít valamit, ami ennyire fontos volt a számára?

Nem számított, hol voltunk éppen,

a családunk számára a könyvek voltak a legfontosabbak.

Más dolgokat nem birtokoltunk. Nem voltak személyes tárgyaink. Nem volt semmiféle bútorunk, de még egy teáscsészénk sem. Ám az apám mindig könyveket cipelt magával. A kulturális forradalom alatt a könyvégetés az önvédelmet szolgálta; ha nem égettük volna el őket, akkor elveszíthettük volna az életünket. Minden egyes nap „politikailag korrekt” baloldaliak rontottak be az otthonunkba, hogy ellenőrizzék az ott található könyvek tartalmát. Ilyen körülmények közepette nem volt más választásunk, mint elégetni őket. Szerintem az apám nagyon szomorú volt, mert azokat szerette a legjobban. Én is éreztem, hogy ezek a könyvek túlságosan szépek; ezek voltak a legszebb dolgok, amiket valaha láttunk.

Az ön költő édesapja festőként kezdte a művészi pályafutását. Mit szólt az ön művészetéhez? És nagyon érdekelne az is, hogy az ön fia hogyan viszonyul most az alkotásaihoz?

Hogy egészen őszinte legyek, az apám sosem gondolta volna, hogy művész lesz belőlem. Azt sem gondolta, hogy akkora dolog lenne művésznek lenni, mivel ő maga Kína egyik legfontosabb költője volt. Nem gondolta, hogy bármilyen jelentőségű művész válhat belőlem. A fiamnak ez még kevesebbet jelent. Az első angol mondata az volt: „no more Ai Weiwei”, mivel azt gondolta, hogy amit teszek, az átlagos. 

Nagyon tetszett az a cikk, amelyben a fia a húsz kérdést tett fel önnek. Valahol azt írta, hogy önnek viszont sosem volt alkalma kérdéseket feltenni az édesapjának. Ha lehetősége lenne egyetlenegy kérdésre, mi lenne az?

Szeretném hallani tőle, hogy milyen ember volt, mégpedig a saját szavaival.

Mesélne kicsit arról, hogyan telnek mostanában a napjai? Elárulhat bármit azokról a projektekről, amelyek mostanában foglalkoztatják?

A jelenlegi egész életem legkellemesebb időszaka. Európa szélére költöztem, Portugáliába. Itt élvezem a napsütést és a friss levegőt. Ez a vidék nagyon messze van a városoktól. Napközben, esténként és éjszaka nagyon csendes.

Ez az életem.

 

Kapcsolódó cikkek
...
Nagy

Ai Weiwei a kínai kommunisták miatt műalkotássá vált

Pár hét különbséggel láttuk Ai Weiwei kiállítását az Albertinában, majd olvastuk az 1000 év öröm és bánat című sokkoló és nagyszerű önéletrajzot. Rengeteg kép egy memoárhoz.

...
Kritika

Ai Weiwei a művészetet túlélési technikaként használja

A hét könyve az 1000 év öröm és bánat, amelyben egy költő apa és képzőművész fia élettörténetein keresztül megmutatkozik az alkotás elpusztíthatatlan ereje.

...
Beleolvasó

Ai Weiwei memoárjában gyerekkori száműzetéséről, művészi felemelkedéséről és titkos letartóztatásáról is mesél

1000 év öröm és bánat című memoárjában a világhírű akcionista képzőművész száműzetésben töltött gyerekkoráról, családjáról, művészi felemelkedéséről, és persze Kína utolsó száz évének történelméről is ír. Mutatunk egy részt belőle!

Hírek
...
Zöld

A magunkra kapott pólónk gyakran többet látott a világból, mint mi

...
Hírek

Závada Péter kapta idén a Cogito-díjat

...
Hírek

Lezárult a jelentkezés: több mint 150 művet neveztek a Panodyssey pályázatára

...
Podcast

Babits szerint kispolgár, Ady szerint forradalmár – ez mind Petőfi

...
Hírek

Írj novellát egy sosemvolt Magyarországról vagy négylábú kedvencekről!

...
Zöld

Magyar kutatók bizonyították: a gyerek és a felnőtt máshogy észleli az időt

...
Hírek

Titkolózva jelentették be, hogy új Murakami-könyv jelenik meg áprilisban

...
Hírek

Két évtizeden át a polcon porosodó Harry Potter-könyvek kerülnek kalapács alá

...
Beleolvasó

Új Jeruzsálemet akartak építeni, terror lett belőle

A hét könyve
Kritika
Zacskó kristály a szerelem a Nemzeti Együttműködés Rendszerében
...
Nagy

A Facebook a demokrácia egyik legnagyobb ellensége, mert a csőcselék uralmát biztosítja

Maria Ressa, Nobel-békedíjas újságíró azokhoz szól, akik többé-kevésbé diktatórikus rendszerekben élnek. A demokráciáért való küzdelem erkölcsi kötelessége mindenkinek, a szerző pedig saját élettörténetével példázza, hogy ezt a lehető legkomolyabban gondolja. 

Még több olvasnivaló
...
Nagy

Harry herceg katonai botránnyal és lefagyott pénisszel váltja aprópénzre az örökségét

Harry herceg Tartalék című könyve az év elején az angol királyi család végtelenített szappanoperájának adott egy újabb csavart, a könyvet övező figyelem és felhajtás ugyanakkor szinte egyedülálló látleletét adta a könyvpiac működésének is. Egyáltalán ki írta a könyvet, hogyan épült fel a kampány, és miért baj, hogy már az első nap a brit láncok egy része leértékelte a könyvet? A Tartalék márciusban jelenik meg magyarul, és egy darabig még biztosan tematizálni fogja a közbeszédet.

...
Nagy

Petőfi példátlanul jó érzékkel kezelte a korabeli médiát

Petőfi születésének 200. évfordulója alkalmából nyitotta meg a PIM Költő lenni vagy nem lenni című kiállítását. A kurátorok célja az volt, hogy a költő tankönyvekből ismert, fekete-fehér portréja életre keljen a látogatók előtt, és az eddig ismeretlen arca rajzolódjon ki előttük.

...
Kritika

Narine Abgarjan novellái úgy életigenlők, hogy nem hallgatják el a háború borzalmait

Az Égből hullott három alma szerzője novelláskötetében gyerekkora helyszínére vezet, ahol a háborút követő mindennapok a halál és a holtak emlékével terhesek, mégis tele vannak az élet szépségeivel. Ez a hét könyve.

...
Panodyssey

Ahol az író és az olvasó közvetlenül találkozik: ismerd meg a Panodysseyt!

Ebben a cikkben azt magyarázzuk el, hogyan működik a Panodyssey oldal, és miért érdemes csatlakoznod hozzá olvasóként vagy íróként. 

...
Panodyssey

Moskát Anita: "Az Írói Munkám Elrablása: Hogyan Lopta El Az Artificial Intelligence Az Álmomat"

"Mielőtt elítéljük az MI-t: ezekért a közhelyekért mi felelünk. Mi tanítottuk meg neki a „zöld oázist”, a „sötétzöld szőnyeget”, amit „hívogat”, vagy az „élet táncát” járó ludakat meg a „szentély” hasonlatot a „világ káosza” ellenében. Az MI abból dolgozik, amiből tanul, és mi közhelyekkel etetjük." Moskát Anita műhelynaplójában arra keresi a választ, mit is tud vaójában ma a mesterséges intelligencia.

...
Nagy

Kölcsey még nem tartotta fontos versének a Hymnust, de később már büntettek érte

200 éves Kölcsey Hymnusa, ami egészen sokáig nem vált a magyarok hivatalos himnuszává. Mit énekeltünk előtte? Hogyan használták a Hymnust politikai célokra? És mi a közös a cseh, a lengyel és a magyar himnuszban? Érdekességeket gyűjtöttünk össze az évfordulóra.