Ai Weiwei: Nagyon szerencsés vagyok, hogy kívülálló lettem

Ai Weiwei: Nagyon szerencsés vagyok, hogy kívülálló lettem

1000 év öröm és bánat címmel írta meg a saját és édesapja, az ismert költő életrajzát Ai Weiwei. A kötetben (amely a hét könyve is volt nálunk, felkerült az év végi listánkra, ITT pedig beleolvashattok) beszámolt arról, hogyan kényszerítették őket a kínai kulturális forradalom idején száműzetésbe, felelevenítette a New York-i éveket, amikor utcai festőként kereste a kenyerét, majd visszatérését Kínába. Az 1000 év öröm és bánat című kötetből egy férfi, egy család, egy ország sorsa tárul fel, egyúttal egy művészi-alkotói kibontakozás stációit is végigkövethetjük. Ai Weiwei művészként és magánemberként is szenvedélyesen kiállt mindig a szabad véleménynyilvánítás mellett, emiatt rendszeresen lehallgatták, berendelték a kínai hatóságok, volt rá példa, hogy megverték, 2011-ben pedig vádemelés nélkül letartóztatták és 81 napig fogva tartották. A művész (akinek bécsi kiállításáról ITT olvashattok) jelenleg Portugáliában él, onnan adott írásos interjút a Könyves Magazinnak – az önkényuralmi rendszerek paranoiájáról, a Twitterről és a politikai korrektségről is kérdeztük.

A cikkben felhasznált képek a bécsi Ai Weiwei-kiállításon készültek, fotó: Valuska László

Ruff Orsolya | 2022. december 16. |
Ai Weiwei; Aj Csing
1000 év öröm és bánat; Elvesztett évek
Ford.: Lázár Júlia; Yu-Barta Erika, Jelenkor, 2022
-

Az 1000 év öröm és bánat szerint Allen Ginsberg bátorította arra még a nyolcvanas években, hogy megírja az életrajzát, és ő volt az is, aki azt mondta, hogy az első gondolat a legjobb. De érdekelne, hogy önnek személy szerint mi volt a legfontosabb ebben a könyvben – leszámítva persze, hogy el akarta mesélni a fiának az ön és az apja történetét?

Ez a könyv, úgy tűnik, mintha az apám és az én élményeimről szólna, de miként a kötet címe is sugallja – amely egyébként az apám verséből származik –, egyúttal Kínáról és az ország történelméről is.

-

A kisgyerek Ai Weiwei édesapjával, a költő Aj Csinggel (forrás: 1000 év öröm és bánat)

A könyvet olvasva felfoghatatlan mindaz, ami gyerekkorában önnel történt. Sosem lázadt a körülmények ellen, sosem hibáztatott miatta senkit? És van amúgy bármi, amit ön – magánemberként és művészként is – egy ilyen kemény és meglehetősen embertelen helyzetből magával tudott vinni?

A gyerekkorom hihetetlennek hangozhat, de ami azt illeti, a világon a legtöbb ember gyerekkora szerencsétlenül alakul. Nem azok vannak többségben, akik biztonságban és kényelemben nőnek fel, anélkül, hogy megtapasztalnák az éhezést és a hideget. A világ minden táján rengetegen küzdenek a túlélésért. A létfenntartási nehézségek mellett, ami sokakétól megkülönbözteti a gyerekkoromat, az a politikai elnyomás, ami a világ más részein nem létezik.

Az élet egy lecke. Folyamatosan sok mindenre megtanít minket és nehéz kérdéseket tesz fel,

amelyek megválaszolása élethosszig tart.

Miután visszatért Kínába, mikor érezte először, hogy elkerülhetetlen a konfliktus a kínai hatóságokkal? És egyáltalán megbánta valaha, hogy hazaköltözött?

A fő oka annak, hogy 1981-ben az Egyesült Államokba költöztem, az volt, hogy a kínai társadalomban elkerülhetetlennek tűntek a politikai rendszerrel való konfliktusaim. Miután tizenkét évet éltem az Egyesült Államokban, azért döntöttem úgy, hogy visszaköltözöm Kínába, mert az édesapám nagyon beteg volt. Akkoriban egyetlen kérdést tettem fel magamnak: vajon éreznék-e félelmet, ha a Kínába való visszatérésem után bebörtönöznének? A válasz nemleges volt. Akkoriban már meglehetősen érett voltam, és értettem az erre a kérdésre adott választ.

Miután visszatértem Kínába, nem alakítottam ki valódi kapcsolatot az ottani társadalommal. 1993-től 2000-ig az édesanyámmal éltem. 2000-ben az építészet felé fordultam, amikor is felépítettem a saját stúdiómat. Közben kormányzati tisztviselőkkel kellett egyeztetnem, és kezdtem érteni a társadalmat, amelyben éltem. Ami még fontosabb, hogy a társadalommal való kapcsolatomat az alapozta meg, amikor 2005-ben elkezdtem blogolni. Kiírtam magamból, amit az aktuális eseményekről, politikáról, kultúráról és a társadalom egyéb aspektusairól gondoltam. Ez az élmény igazán megváltoztatott. A kínai történelem során először adatott meg, hogy az egyén lehetőséget kapjon arra, hogy nyíltan fejezze ki magát. Nem sokkal később a kifejezés lehetőségét elvágták, mivel a kínai kormány nagyon gyorsan megtanulta, hogyan kontrollálja az internetet.

-

Az önkényuralmi rezsimeket és országokat áthatja a paranoia, ahogy ezt az ön élettörténete is megerősíti. De a paranoia – metaforikus értelemben, persze – nem bizonyulhat ragadósnak? Művészként és magánemberként nem vált paranoiássá mindattól, ami történt önnel?

Egy autoriter rezsimet azért tekinthetnek paranoiásnak, mivel a rendszerének alapja a cél, hogy uralkodjon; paranoiájának szilárd okai ezek. Paranoia nélkül nem lenne képes gyakorolni az uralkodáshoz való jogát. Így aztán kialakítja a paranoia kultúráját, cenzúra alá vesz és megtisztogat mindent, amely olyan emberekhez kötődik, akiknek az ideológiája és értékei mások. Az apám és én is bizonyos mértékig a paranoiájuk áldozatai voltunk. Áldozatként arra törekedtem, hogy megértsem: ami velem történt, az nemcsak velem esett meg; ez inkább olyasmi, amit egy rezsimnek végre kellett hajtania. Próbáltam megszabadulni tőle és egy sokkal emberibb nézőpontból szemlélni: megérteni a másik oldalt, más országok politikáját és történelmét. Szimplán azért tettem így, hogy ne váljak a teremtményükké. Az önkényuralmak lázadói és ellenzői közül sokan válnak végül olyasvalakivé, aki ugyanazokkal a tulajdonságokkal rendelkezik, mint az autoriter rezsim. Ez sokszor előfordul, és nagyon sajnálatos dolog.

Úgy tűnik, mintha a kínai gazdasági fellendülés elfedné a visszaéléseket, és emiatt még az üzletfelek vagy épp a nyugati országok is szemet hunynának ezek felett. Lát bármiféle esélyt a politikai változásra? Elképzelhető, hogy belátható időn belül a kínai rendszer szigora enyhülni fog?

A gazdasági fellendüléssel némi időt nyert Kína, de a kínai politikát egy párt és csakis egyetlen párt irányítja. Ez a párt ragaszkodik az önkényuralomhoz. Ennek a rezsimnek a magja nem engedi egy másik út választását. A gazdasági fellendülés mértékétől függetlenül a veszély csak növekedni fog, és az emberi jogi helyzet status quója nem fog javulni.

Ön szinte mindig kívülálló volt (ezt röviden említette is a könyvében), Mao Kínájában éppúgy, mint New Yorkban, vagy a visszatérése után Kínában. Mennyire volt ez saját maga által választott státusz? És művészként mennyiben segített ez a kívülálló pozíció abban, ahogyan a világot szemléli, vagy épp az önkifejezésben?

A világ valamennyi lehetséges álláspontja és nézete mellett én a kívülállóságot választottam. Ez egy öntudatos döntés. Ami azt illeti, ha nem vagyunk teljes mértékben tudatában a személyes álláspontunknak, és nem tudjuk hatékonyan kifejezni magunkat, hogy bizonyítsuk létezésünket, akkor az az élet elpazarlásának tekinthető. Nagyon szerencsés vagyok, hogy kívülálló lettem. Nagyon szerencsés vagyok azért is, mert olyan emberré váltam, aki

teljesen függetleníteni tudja magát a populáris esztétikától és a politikai ideológiáktól,

és olyasvalaki maradhattam, akinek saját véleménye van.

Sokszor kitért már a szabad véleménynyilvánítás fontosságára – ezzel összefüggésben hogyan látja a politikai korrektség terjedését? Elérhetünk valaha egy arany középutat?

A szabad véleménynyilvánítás az ember egyik legfontosabb attribútuma. A szabad véleménynyilvánítás joga az emberi jogok részét képezi. A szabad véleménynyilvánítás újradefiniálja, mit jelent embernek lenni, annak folyamatos fejlesztése révén. Nem egy befejezett dolog. A teljes értékű egyéniség legfontosabb jele, hogyan fejezzük ki magunkat szabadon. A manapság tapasztalható politikai korrektség egy tisztító magatartás, amely eltörli az ellentmondásokat bizonyos erkölcsi normák szélsőséges optimalizálásával. Egy extrém példa a nácik viselkedése. Ez a fajta magatartás bizonyítottan látens veszélyt jelent az emberi társadalomra nézve.

Amióta Elon Musk megvásárolta a Twittert, a közösségi média-felhasználók nagy érdeklődéssel figyelik a döntéseit, és nagyon úgy fest, hogy az egyik legfőbb kérdés – miszerint a Twitter a szabad beszéd vagy a gyűlöletbeszéd platformja lesz-e – mintha még nem dőlt volna el. Musk ellentmondásos döntései miatt akadnak már, akik búcsút intettek a Twitternek. Akik követik önt, tudják, hogy a Twitter milyen fontos kommunikációs fórum az ön számára – mit gondol a legújabb fejleményekről? Felmerült már önben a kérdés: menni vagy maradni?

Elon Musk nyilvánosan kifejtette, hogy szerinte a Twitternek a szabad véleménynyilvánítás platformjának kellene lennie. Nem értek egyet azokkal, akik szerint a gyűlöletbeszéd miatt be kellene tiltani a szabad véleménynyilvánítás egy fórumát; ez nem felelne meg a szabad véleménynyilvánítás eszméjének. Eddig a Twitter legfontosabb tulajdonsága volt, hogy hangot adott a különböző véleményeknek. Ha ez a tulajdonsága megszűnik, és a Twitter nem lesz több egyes mainstream médiumok képviselőjénél és egy cenzúrázott verziónál, akkor az a Twitter halálát fogja jelenteni. Remélem, hogy a Twitter ragaszkodni tud azokhoz az eszmékhez, amelyeket Elon Musk kezdetben kinyilvánított, és egy olyan hely marad, ahol fenntartások nélkül lehet beszélni mindenről, és mindenki tudomásul veheti mások figyelmeztetéseit. 

A csínyek (pranks) bizonyosan újfajta dimenzióval gazdagítják az ön művészetét, de érdekelne, hogy mindezek közül, mi volt a legfontosabb az ön számára, maga a csíny mit jelent művészként önnek, hogyan fogalmazná meg a lényegét?

Nem gondolom, hogy amit én művelek, az úgynevezett csíny lenne. Ehelyett elnézem azokat, akik szerint én tréfát űzök; ők már áldozatául estek a népszerű erkölcsi rendszerek csínyeinek. Ahogy már említettem, nem vagyok politikai másként gondolkodó. Ehelyett, a hazám és az ottani rezsim az. Miután a kultúra a kihívás és kételkedés funkcióját tölti be és új kérdéseket vet fel, szükségszerűen rendelkezik egyfajta romboló erővel. Pontosan ez a fajta destruktív erő a kultúra legfontosabb sajátossága.

-

A könyvben említette Allen Ginsberget, akárcsak Pablo Nerudát, aki csodálta az ön édesapja költészetét, de általánosságban kicsit hiányoltam az irodalmi hatás kifejtését. Kik voltak azok a szerzők vagy könyvek, akiket nagyra tart, és nagy hatással is voltak önre?

Kérem, bocsássa meg a tudatlanságomat. Úgy nőttem fel, hogy nem volt lehetőségem jó oktatásban részesülni. Sajnálatos mód fiatalon nagyon kevés könyvet olvastam; csupán néhány verseskötetet és politikai könyveket. Gyakorlatilag semmilyen könyv nem gyakorolt rám nagy hatást.

A könyvében van egy elég döbbenetes jelenet (valójában több is van, de egy könyvszerető embernek ez különösen az), amikor fiatal fiúként segít az édesapjának elégetni a könyveit. Ez az önpusztítás, a dac, az ellenállás egyfajta cselekedete volt? Hogyan élte meg az édesapja, hogy hamuvá porladnak a könyvei, és ön milyen érzésekkel nézte végig, ahogy az apja elpusztít valamit, ami ennyire fontos volt a számára?

Nem számított, hol voltunk éppen,

a családunk számára a könyvek voltak a legfontosabbak.

Más dolgokat nem birtokoltunk. Nem voltak személyes tárgyaink. Nem volt semmiféle bútorunk, de még egy teáscsészénk sem. Ám az apám mindig könyveket cipelt magával. A kulturális forradalom alatt a könyvégetés az önvédelmet szolgálta; ha nem égettük volna el őket, akkor elveszíthettük volna az életünket. Minden egyes nap „politikailag korrekt” baloldaliak rontottak be az otthonunkba, hogy ellenőrizzék az ott található könyvek tartalmát. Ilyen körülmények közepette nem volt más választásunk, mint elégetni őket. Szerintem az apám nagyon szomorú volt, mert azokat szerette a legjobban. Én is éreztem, hogy ezek a könyvek túlságosan szépek; ezek voltak a legszebb dolgok, amiket valaha láttunk.

Az ön költő édesapja festőként kezdte a művészi pályafutását. Mit szólt az ön művészetéhez? És nagyon érdekelne az is, hogy az ön fia hogyan viszonyul most az alkotásaihoz?

Hogy egészen őszinte legyek, az apám sosem gondolta volna, hogy művész lesz belőlem. Azt sem gondolta, hogy akkora dolog lenne művésznek lenni, mivel ő maga Kína egyik legfontosabb költője volt. Nem gondolta, hogy bármilyen jelentőségű művész válhat belőlem. A fiamnak ez még kevesebbet jelent. Az első angol mondata az volt: „no more Ai Weiwei”, mivel azt gondolta, hogy amit teszek, az átlagos. 

Nagyon tetszett az a cikk, amelyben a fia a húsz kérdést tett fel önnek. Valahol azt írta, hogy önnek viszont sosem volt alkalma kérdéseket feltenni az édesapjának. Ha lehetősége lenne egyetlenegy kérdésre, mi lenne az?

Szeretném hallani tőle, hogy milyen ember volt, mégpedig a saját szavaival.

Mesélne kicsit arról, hogyan telnek mostanában a napjai? Elárulhat bármit azokról a projektekről, amelyek mostanában foglalkoztatják?

A jelenlegi egész életem legkellemesebb időszaka. Európa szélére költöztem, Portugáliába. Itt élvezem a napsütést és a friss levegőt. Ez a vidék nagyon messze van a városoktól. Napközben, esténként és éjszaka nagyon csendes.

Ez az életem.

 

Kapcsolódó cikkek
...
Nagy

Ai Weiwei a kínai kommunisták miatt műalkotássá vált

Pár hét különbséggel láttuk Ai Weiwei kiállítását az Albertinában, majd olvastuk az 1000 év öröm és bánat című sokkoló és nagyszerű önéletrajzot. Rengeteg kép egy memoárhoz.

...
Kritika

Ai Weiwei a művészetet túlélési technikaként használja

A hét könyve az 1000 év öröm és bánat, amelyben egy költő apa és képzőművész fia élettörténetein keresztül megmutatkozik az alkotás elpusztíthatatlan ereje.

...
Beleolvasó

Ai Weiwei memoárjában gyerekkori száműzetéséről, művészi felemelkedéséről és titkos letartóztatásáról is mesél

1000 év öröm és bánat című memoárjában a világhírű akcionista képzőművész száműzetésben töltött gyerekkoráról, családjáról, művészi felemelkedéséről, és persze Kína utolsó száz évének történelméről is ír. Mutatunk egy részt belőle!

TERMÉSZETESEN OLVASUNK
...
Zöld

Ez a könyv minden kérdésre válaszol, amit feltettél sörivás előtt, közben vagy után

Mark Dredge Sör mesterkurzusa az erjesztett ital karakterjegyeinek felismerése terén segít magabiztosságot szerezni, és abban is a segítségünkre siet, hogy megértsük, hogy kerültek oda.

...
Zöld

Csányi Vilmos: Biológiailag meg lehetne hosszabbítani az életet, de nem biztos, hogy érdemes

Csányi Vilmos és Barát József Jövőpánik Beszélgetések a lehetséges határairól című kötetében a jövő bizonytalanságairól beszélget tudományos igénnyel, így szóba kerül robotosítás, a közösségek átalakulása, szülőség és szerelem, de a biológiai határaink is.

...
Zöld

Az írók jóval a tudósok előtt ráéreztek az agy működésére – interjú a világhírű agykutatóval

Dr. Scott A. Small Alzheimer-kutató érdekfeszítően írt arról, miért tesz jót nekünk az egészséges felejtés. Szóba került Salman Rushdie elmepalotája, a kreativitás és a MI, az alvás és a társadalmi felejtés szerepe, illetve a pszichopaták és a csimpánzok is. Interjú.

Hírek
...
Beleolvasó

A gazdag kisvárosban a barátság látszata mögött gyilkos indulatok fortyognak

...
Beleolvasó

Egy sorsszerű találkozás kellett ahhoz, hogy létrejöjjön az első magyar jógaiskola

...
Nagy

A vágyak és a félelmek műfajában érzem magam otthon

...
Hírek

Bödőcs Tibor és Parti Nagy Lajos is az őszi Margó vendégei között

...
Hírek

Szeptember 28-án nyitja kapuit a 28. Budapesti Nemzetközi Könyvfesztivál

...
Hírek

Az Anne Frank képregény miatt rúgtak ki egy texasi tanárt

...
Hírek

Különös nyomozás hét költő és hét illusztrátor munkái között

...
Hírek

Családi krízisek, identitásproblémák az idei Booker-díj rövidlistás köteteiben

...
Hírek

A „3 könyv”-szabállyal küzd az Amazon az MI generálta könyvek ellen

A hét könyve
Kritika
Nem a nagy háború, hanem a barátod halála avat felnőtté
...
Gyerekirodalom

Rébecca Dautremer: A jó képeskönyv olyan, mint egy színházi előadás

A francia Rébecca Dautremer gyerekeknek szóló könyveket és olyan klasszikusokat is illusztrál, mint az Egerek és emberek vagy a Cyrano. A Pestext Fesztivál vendégeként járt Budapesten, mi pedig családi indíttatásról, egy elrontott gyerekkori rajzról, a vizuális utalások elrejtéséről, és az illusztráció meg a szöveg kapcsolatáról beszélgettünk vele.

Még több olvasnivaló
...
Nagy

Ludmán Katalin: „A ködlovag alakja egyszerre megfoghatatlan és jelenvaló”

Kik, mikor, kikre és miért mondták azt, hogy ködlovag? Ludmán Katalinnal, „A rejtelem volt az írósága…” szerkesztőjével beszélgettünk. Szóba kerültek Schöpflin, Márai vagy Mészöly Miklós „ködlovagozásai”, Hazai Attila prózája és Hajnóczy szöveguniverzuma, továbbá kiderült, hogy hungarikum-e a ködlovagság.

...
Kritika

„A világ egy hidegvizes medence” – Felnőtté válás gyásszal, öngyilkossággal, szerelemmel

Elena Ferrante Nápolyi regényeit idéző atmoszféra és történetvezetés jellemzi A tó vize sohasem édes című könyvet, bár ezúttal egy Róma környéki kisváros a helyszín, ahol a fiatal főhős-elbeszélő története zajlik. Az olasz író harmadik, díjnyertes regényét több mint húsz nyelvre fordították le. 

...
Nagy

Ma már világirodalmi klasszikusok, de ki sem akarták adni őket

A kilencedik alkalommal meghirdetett Margó-díj támogatója, az Erste idén először különdíjjal jutalmazza azt a rövidlistás szerzőt, aki saját történetével vagy prózájával példaként szolgál a #higgymagadban faktorra. Cikkünkben négy híres, mára klasszikussá vált szerzőt mutatunk be, akik hittek magukban annyira, hogy ne futamodjanak meg a visszautasítások miatt.

...
Nagy

Bognár Péter: Az erőszakról, a félelemről és a szavak jelentéséről

„A Haraszti-csemete által tollbamondott jegyzőkönyv alapján így beszélt tehát a fiú, így vagy valahogy ilyesformán, de hogy mindabból, amit összehordott, és amit a fiú őszerinte a fülébe sugdosott az autóban, mindabból mennyi és mi volt igaz, azt már sose fogjuk megtudni.” Bognár Péter Minél kevesebb karácsonyt címmel ír tárcasorozatot a Könyvesre - ez a nyolcadik rész.

...
Nagy

Karinthy a Micimackót akkora szenzációnak érezte, mint „Mikimauz” megjelenését

Magyarországon a Micimackó Karinthy Frigyes fordításában lett borzasztóan népszerű. De hogyan bukkant az író Milne gyerekkönyvére, ő maga mit gondolt a kötetről, és milyenek voltak a korabeli kritikák? Cikkünkben ennek járunk utána.

...
Nagy

Nem kell mindent megbocsátani, de ha képesek vagyunk rá, az egyfajta szupererő

Carley Fortune a pandémia alatt írta meg első, Minden elmúlt nyár című regényét, amiben arra a kérdésre keresi a választ, hogy meddig tart a kamaszkori szerelem varázsa. A szerzővel a kanadai tájról, a kamaszkori naplóírásról is beszélgettünk. Interjú.