Az elfogadott határozat a történelmi emlékezet helyreállítását, a boszorkányság vádjával igazságtalanul bíróság elé állított és kivégzett több száz nő rehabilitálását célozza. A dokumentum felszólítja az önkormányzatokat, hogy vizsgálják felül utcajegyzékeiket, és "történelmi jóvátételként" közterületek viseljék olyanok nevét, akik ennek a „nőellenes üldözésnek az áldozatai" lettek.
A katalán parlament döntésével szorgalmazza egy akadémiai tanulmány elkészítését is, amely "a nemi szempontok figyelembevételével" vizsgálja a boszorkányüldözéseket.
Az állásfoglalás a Sapiens tudományos folyóirat által „Nem boszorkányok voltak, nők voltak" címmel indított kampány nyomán született meg. Katalónia volt az egyik első olyan régió Európában, ahol boszorkányperek indultak, 1424-ben itt fogadtak el először olyan törvény, amelyben bűncselekménynek minősítették a boszorkányságot, azonban a büntetés nem máglyahalál, hanem akasztás volt.
A boszorkányüldözéseket elítélő állásfoglaláshoz kapcsolódva most olyan könyveket ajánlunk, amelyek ezt a témát dolgozzák fel:
Miklya Luzsányi Mónika: Az ecsedi boszorkány
Akit a társadalom boszorkánynak bélyegzett, annak megpecsételődött a sorsa. Erről mesél Miklya Luzsányi Mónika regénye, amelynek főhőse két nagyon határozott és a véleménye mellett kitartó nő, akik bár más-más korban éltek, sorsuk mégis hasonlóan alakult. Az ecsedi boszorkány Török Bálint és szerelme, Pemfflinger Kata, valamint a dédunokájuk, Török Kata történetét dolgozza fel. „A regény fontos eleme a címben is említett boszorkányság. Abban a korban, főleg az orvostudomány hiánya miatt a gyógynövények jelentettek megoldást minden nyavalyára. Léteztek füvesasszonyok, de olyanok is, akik többet értettek hozzá vagy csak kísérleteztek vele. Többnyire őket nevezte a társadalom boszorkánynak, és ez sokszor komoly következményekkel járó bélyeg volt” – írtuk a könyvről.
Kiss Judit Ágnes: Bűbájoskönyv
Kiss Judit Ágnes Bűbájoskönyve az elveszett, de nyomokban még megmutatkozó évezredes tudásról, a bűbájosságról: oldásról, kötésről, angyalcsinálásról és repülésről mesél, és arról, hogyan érdemes boszorkánykodni a 21. században. „Évezredeken át a boszorkányok őrizték mindazt, amilyen egy nő valójában. Amilyennek lennie kéne. Amilyen volt valaha, amikor a nagy istennők lányai voltunk. A boszorkányok őrizték a tudást, ami megmaradt abból az időből, amikor még senki nem hitte, hogy a nőt a férfi oldalcsontjából teremtették. Amikor még a péniszt nem gondolták magasabb rendűnek a vulvánál. Amikor még nem hitte senki, hogy a nő helye a konyhában van. Az évezredek során a nők elfelejtették istennő ősüket, a Nagy Ősanyát, és vele együtt a szabadságot. Csak mi maradtunk, akik anyáról lányra adtuk tovább az emlékét. Mi, akiket boszorkányoknak neveznek.”
Darvasi László: Taligás
Darvasi László a Taligás című regényében a szegedi nagy boszorkányper történetét dolgozta fel. A könyv Szeged egyik nagyon sötét időszakát idézi fel, amikor a várost sújtó sorscsapásokért az összefogdosott és tömlöcbe vetett bábákat, füvesasszonyokat tették felelőssé. Boszorkánysággal vádolták, majd megkínozták és végül máglyára küldték őket. „A boszorkányper (…) csak látszólag az ördög szajháinak és földi helytartóinak pere, mindamellett kiváló ürügy egy kis lokális leszámolásra is. A Taligás pedig csak látszólag ez utóbbi krónikája, valójában több pici – időnként széttartó – történetfoszlányból felépített, műfaji zsánerelemeket keverő, A könnymutatványosok legendája és a Virágzabálók hangulatát megidéző történet. Egyszerre nyomozás és döccenőkkel teli belső utazás, melynek legnehezebb stációin csak az írott szó és a szerelem erejébe vetett hit segíti át a Taligást” – írtuk kritikánkban. Interjúnk a szerzővel ITT.
