A legpusztítóbb járványokat nem vírusok okozzák, hanem mi magunk

A legpusztítóbb járványokat nem vírusok okozzák, hanem mi magunk

Vivek Murthy A közösség hatalma című könyvében pontosan megrajzolt, átfogó képet nyújt napjaink egyik legalattomosabb és egyben legpusztítóbb járványáról, a magányosságról, és ráébreszt minket arra, hogy a kézzelfogható megoldás ott hever az orrunk előtt.

Könyves Magazin | 2021. június 23. |

Az ember társas lény: ebben az egyszerű és nyilvánvaló tényben rejlik az egyre többünket sújtó magányosság problémája. Vivek Murthy, az Egyesült Államok egyik vezető közegészségügyi szakértője és tiszti főorvosa azonban magasabb szinten vizsgálja a kérdéskört: szerinte a világon járványszerűen végigsöprő válságok, legyen szó alkoholizmusról, drogfüggőségről, erőszakról és szorongásról, mind erre vezethetők vissza. A magányosság nem csupán az egészségünket fenyegeti: meghatározza gyermekeink iskolai élményeit, hogy hogyan teljesítünk a munkahelyen, és ez az egyik fő oka a társadalmunkat egyre jobban szétfeszítő megosztottságnak és polarizációnak.

Ám a társas kapcsolatok iránti vágy velünk született, és kiváló gyógyír a magányra. Arra rendeltettünk, hogy közösségben éljünk, hogy hosszú távú kötelékek fűzzenek másokhoz, segítsük egymást, és megosszuk másokkal is élettapasztalatunkat. Egyszerűen jobbak vagyunk együtt.

Vivek Hallegere Murthy (1977. július 10.) amerikai orvos és az amerikai tisztiorvosi szolgálat magas rangú munkatársa. 2014 és 2017 között ő volt az Egyesült Államok 19. tisztifőorvosa, és fontos szerepet játszott az országot sújtó ópiátválság kezelésében. 2008-ban megalapította a Doctors for America non-profit szervezetet. Megválasztása után Joe Biden amerikai elnök őt tette meg a Covid-19 világjárvány kezelésére létrehozott tanácsadó testület társelnökévé, és újra jelölte a tisztifőorvosi tisztségre.

Vivek Murthy
A közösség hatalma 
Ford.: dr. Mátics Róbert, Alexandra Kiadó, 2021, 336 oldal
-

Vivek Murthy: A közösség hatalma 

„A limuzinban sok ember akar veled utazni, de amit te akarsz, az olyasvalaki, aki felszáll veled a buszra, amikor a limuzin lerobban.” Oprah Winfrey

„A mi világunknak… el kell kerülnie, hogy a rettenetes félelem és gyűlölet közössége legyen, helyette a kölcsönös bizalom és tisztelet büszke szövetségévé kell válnia.” Dwight D. Eisenhower elnök: Búcsúbeszéd a nemzethez

A magány tapasztalata talán olyan régi, mint maga az emberiség, de ez a mostani pillanat mintha fontos fordulópont lenne. Két évtizeddel korábban Robert Putnam a Bowling Alone című könyvében írta le híres gondolatait a közösségi hálózatok és normák leépüléséről az Egyesült Államokban, ami a 20. század utolsó harmadában kezdődött. Kutatásában azt találta, hogy a társas részvétel különböző mérőszámaiban igen jelentős csökkenéseket lehetett megfigyelni. Ilyenek voltak a gyülekezetekben való részvétel, a tagság a különböző szervezetekben, és annak gyakorisága, hogy milyen sűrűn hívnak meg magukhoz barátokat az emberek.

Putnam szerint ezen irányok közül sok csak rosszabbodott az alapvető művének kiadása óta eltelt években.

Ha ma megkérdezzük az embereket, mit értékelnek a legnagyobbra az életben, legtöbbjük a családot és a barátokat említi.

Ugyanakkor az, ahogyan a napjainkat töltjük, gyakran ellentmond ennek az értéknek. Huszonegyedik századi világunk azt kívánja, hogy olyan célokra fókuszáljunk, amelyek mintha folyamatosan versengenének az időnkért, a figyelmünkért, az energiánkért és az elköteleződésünkért. E célok közül sok maga is versengés. Versengünk a munkahelyekért és a státuszért. Versengünk a birtokolt javakért, a pénzért és a reputációért. Arra törekszünk, hogy felszínen maradjunk, és előrejussunk. Eközben a kapcsolatok, amelyekről azt állítjuk, értékesek, a hajsza során gyakran háttérbe szorulnak. A modern kori haladás példa nélküli előrelépést hozott magával; ennek révén technikailag könnyebben léphetünk kapcsolatba egymással, ám ez többnyire előre nem látott problémákat is felvet, amelyek miatt még inkább egyedül és szétválasztva érezzük magunkat. A közlekedés fejlődésének köszönhetően könnyebb meglátogatni a barátokat és a családot, mint eddig bármikor, de a megnövekedett mobilitás azt is jelenti, hogy egyre többen élünk távol a szeretteinktől. Az orvostudomány haladásának köszönhetően sokunk hosszabb ideig élhet, mint valaha képzeltük, de az út során sok barátunkat elkerülhetetlenül elveszítjük.

A technológiai fejlődésnek köszönhetően anélkül élvezhetjük a közösség minden kényelmét, hogy közvetlenül kapcsolatba lépnénk más emberekkel.

Egész menüket szállíttathatunk házhoz anélkül, hogy betennénk a lábunkat az éttermekbe, ahol elkészítették. Online streamelhetjük a filmeket, és otthon, egyedül megnézetjük ahelyett, hogy valami zsúfolt moziban tennénk, és online szinte bármi elképzelhetőt megrendelhetünk anélkül, hogy akár csak a futárt látnánk, aki ezeket a javakat elhelyezi az ajtók előtt. Sokunk távmunkában dolgozik, virtuálisan lép kapcsolatba a fogyasztókkal és a kollégákkal, már ha egyáltalán kapcsolatba lép velük. Az emberi kapcsolatok kiszorulnak, de legjobb esetben is a pálya szélére kerülnek. Menedzsment szaktanácsadóként Amy Gallónak ezek közül a kihívások közül sokkal kellett konfrontálódnia, miközben a világ körül utazott. Amy most a Harvard Business Review szerkesztője, de karrierje elején az egyik New York-i tanácsadó cégnek dolgozott, amely különleges figyelmet szentelt a nem hivatalos hálózatoknak és közösségeknek, melyek meghatározzák az emberek együttműködését. Annak ellenére, hogy a munkahelyi kapcsolatok volt a specialitása, mégis gyakran küszködött a személyes szeparáció érzésével, különösen akkor, amikor a megbízásai miatt több ezer mérföldnyire kellett elutaznia otthonról. Az egyik projekt miatt négy hónapot töltött Dél-Koreában, ahol senkit sem ismert, nem beszélte a nyelvet, és hotelban lakott. Az mentette meg, hogy ugyanattól a tanácsadó cégtől volt ott még három amerikai kolléga.

A helyzet iróniája, hogy ebben a véletlenszerű csoportban a magány volt az, ami összehozta őket.

Amy azt mondta, hogy „ezeket az embereket valószínűleg nem választottam volna a barátaimnak, de olyan helyzetben, ahol mindannyian ennyire elszakadva éreztük magunkat, együtt elég erős érzelmi köteléket hoztunk létre”. Egy másik munka miatt Amynek és kollégáinak néhány hetente Washingtonba kellett utaznia, ezért minden alkalommal, amikor kijelentkeztek a hoteljukból, mindjárt lefoglalták a szobáikat a következő útra. Az egyik héten csak egy szabad szoba volt. Amy kollégája azt javasolta, osszák meg. Amy úgy emlékszik vissza, hogy „úgy nézhettem rá, mint olyanra, akinek négy feje van, mert ez volt az utolsó dolog, amit tenni akartam”. A két nő kedvelte egymást, de a kapcsolatuk addig felületes volt. „Azzal viccelődtem, hogy ő biztosan akárkivel megosztotta volna a szobát, annyira extrovertált, én viszont nem. De aztán úgy gondoltam, hát jó, legyen.” Amikor beköltöztek a közös szobába, rájöttek, hogy több mindenben hasonlítanak egymáshoz, mint gondolták. Valójában annyira kedvelték egymást, hogy úgy döntöttek, a projekt hátralévő hat hetében is együtt laknak, és barátok lettek. A mai napig közel állnak egymáshoz. Amikor megkérdeztem, mi az, ami összetartja ezt a kapcsolatot, Amy így felelt: „Tényleg úgy éreztem, hogy önmagam lehetek. Persze beszéltünk a munkáról, de beszéltünk az életről is. Kellemetlen szakításon volt túl. Sokat beszéltünk arról, hogy mit akarunk a karrierünktől és az életünktől.” Napjaink hektikus világában ritka az ilyen nyíltság és kölcsönös támogatás, különösen a bolygót körbeutazó üzletemberek között, akik munkájuk nagy részét a távolban végzik. Amy szerint az üzleti ügyben utazók magányának egyik legfőbb oka az út közbeni kapcsolatok hivatalos jellege. Nemcsak a fogyasztókról és az ügyfelekről beszélt, hanem az utazás közben előforduló mindennapi kapcsolatokról. „A légiutas-kísérő talán úgy viselkedett, mintha törődne velem, de ez volt a munkája, és ugyanez a helyzet az éjszakai hotelportással. Az egész csak arról szólt, hogy egyik helyről eljussak a másikba, fizessek az embereknek, hogy valamit megtegyenek nekem, aztán egy másik helyre menjek. Néha kollégákkal utaztam, vagy olyan ügyfelekkel találkoztam, akiket kedveltem, de ennek az egésznek nem volt érzelmi összetevője.”

Az elidegenedés problémája viszont nem korlátozódik azüzletemberekre vagy a világutazókra.

A hatékonyságért cserébe mindannyian egyre több valódi emberi kontaktust engedünk kicsúszni a mindennapi életünkből. Emlékszem, hogy örültem, amikor megjelentek a házhoz szállító szolgáltatók. Mondtam Alice-nek, hogy megszabadítanak bennünket attól, hogy ide-oda furikázzunk az üzlet és az otthonunk között. De a bevásárlás volt az a hely, ahol találkoztunk a barátainkkal a környékről, miközben válogattunk az ételek vagy a bébiétel-lehetőségek között. Ott ismerkedtünk meg azokkal, akik segítettek fellelni a nehezen megtalálható árukat, és ahol együttéreztünk más szülőkkel a síró gyerekek miatt. Ezek a látszólag apró interakciók fontos részét képezték annak, ami összekapcsolt bennünket a helyi közösségünk szövetével. Hozzájárultak a valahová tartozás érzéséhez. A legnagyobb kihívás, amivel a kapcsolatok megtartása során szembe kellett néznünk, talán a változás puszta tempója volt. Az emberek úgy épülnek fel, hogy képesek az alkalmazkodásra és az evolválódásra, de szükségünk van időre az új információ és viselkedési rendszerek feldolgozásához, és ahhoz, hogy alkalmazkodjunk az új társadalmi szabályokhoz és elvárásokhoz. Az új technológiáknak hosszú időre volt szükségük a fejlesztéshez, teszteléshez és az elterjedéshez. Ahogy Rita Gunther McGrath a Harvard Business Review-ban megírta, 3 1900 előtt évtizedekbe telt, amíg Amerika háztartásainak felébe bekötötték a telefont. Egy évszázaddal később a mobiltelefonok ezt az ugrást mindössze öt év alatt hajtották végre.

És a tempó egyre csak gyorsul.

A gyártóknak 2008-ban nagyjából hatvan hónapra volt szükségük egyetlen autó megtervezéséhez, ám mindössze öt évvel később a tervezési ciklus ennek nagyjából a felére csökkent. Ez a szédítő sebesség azt jelenti, hogy a mesebeli varázslótanonchoz hasonlóan alig van időnk, hogy hozzászokjunk az egyik újításhoz, aztán már itt is van az újabb applikációk, eszközök és platformok csoportja. A technológiai fejlődés arra ösztönöz, hogy tartsuk a tempót. Ez a ki nem mondott sürgetés feszültséget okoz a társadalom hálójában. Akik nem tudnak lépést tartani, azok lemaradnak, akik lépést tudnak tartani, azok folyamatosan hajkurásszák az új dolgokat. Mindezt nemcsak kíváncsiságból teszik, hanem azért, mert a „lépést tartani” szinonimájává vált annak, hogy versenyképesek vagyunk. Akár tudatosítjuk, akár nem, a változás tempója olyan benyomást keltett bennünk, hogy csak két választásunk van: gyorsan alkalmazkodunk, hogy piacképesek, a munkaerőpiacon alkalmazhatók és kívánatosak legyünk, vagy visszaesünk és veszítünk. Ez versengő helyzetet hoz létre a hagyomány és az innováció, az öreg és a fiatal, az online és a fizikai közösségek, valamint az üzleti és az emberi interakciók között. Ezek az átható feszültségek különbözővé teszik a modern magányt mindentől, amit a korábbi generációk valaha megtapasztaltak.

A változó közösségi hálózatok ma gyakran megelőzik a családi hálózatokat.

Vannak olyan robotjaink, amelyek társként működnek az idősek számára, és virtuális játszótársak, amelyek az emberi barátokat helyettesítik. A kibertér játékai a gyerekeket egyedül, a szobájukban tartják ahelyett, hogy szemtől szemben kapcsolatban lennének társaikkal. Mindez pedig olyan gyorsan történt, hogy csak kevesen realizáljuk, mit jelentenek ezek a változások a társadalmi életünkre, képességeinkre és lelkünkre nézve. Valójában úgy ingunk ideoda, mint az ágak az erős szélben anélkül, hogy rájönnénk a dolgok nyitjára, miközben akaratlanul szem elől veszítjük, hogy mi és ki számít nekünk. Még mindig megvan bennünk a kapcsolatokra huzalozottság, de minél több időt és figyelmet pazarolunk a gépekre, annál nagyobb a kockázata annak, hogy ezek a társadalmi rendszerek nem működnek jól, és a mellőzés miatt cserben hagynak bennünket.

Kapcsolódó cikkek
...
Beleolvasó

A Disney-titok – Tanulj a vállalatvezetés nagymesterétől!

Walt Disney a a huszadik század egyik legnagyobb újítója és kreatív gondolkodója volt. Az első színes rajzfilm készítőjének, Disneyland megálmodójának roppant alkotóereje, minden akadályt leküzdő kitartása és sikerei még napjainkban is példaértékűek, a cégvezetési stratégiájáról nem is beszélve. Ennek titkaiba enged bepillantás Pat Williams könyve, ami a kisvállakozótól kezdve a multinacionális cég csúcsmenedzseréig számos tanulságot tartogat. Mutatunk belőle egy részletet!

...
Beleolvasó

Jacinda Ardern – Az új korszak vezetője

A világ legfiatalabb női politikai vezetője, akinél valóban megfér egymás mellett a család és a karrier. Egy politikus, aki világszerte százmillióknak ad reményt a terrorizmus, a szélsőségek és a klímaváltozás elleni harcban. Olvass bele Madeleine Chapman Jacinda Ardern új-zélandi miniszterelnökről szóló könyvébe.

...
Beleolvasó

Az utolsó vándorlás

A globális felmelegedés szörnyű valóságát aligha kell bemutatni a fejlett világ emberének: szinte napról napra érkeznek aggasztó hírek az ózonréteg állapotáról, a környezetszennyezés mértékéről, és a különböző különleges állatfajok veszélyeztetetté vagy kihalttá nyilvánításáról. Charlotte McConaghy ezt az égető problémát vette alapul, amikor megálmodta Az utolsó vándorlás szomorú, mégis realisztikus világát. Mutatunk egy részletet a könyvből.

Hírek
...
Hírek

Rendeld meg a 100 oldalas Esterházy-különszámot és az Ottlik-másolatot!

...
Nagy

Göncz Árpád így emlékezett meg A Gyűrűk Ura másik fordítójáról

...
Hírek

Hazatértek az első filmfelvételek, amik 125 éve Magyarországon készültek

...
Hírek

Látványos és kiadós új előzetest kapott a Dűne

...
Szívünk rajta

Berg Judit már gyerekkorában fantasztikus történetekkel szórakoztatta magát

...
Nagy

Négy könyv, amelyben túlélők meséltek Auschwitzról

...
Beleolvasó

Vámos Miklós: Élni arany. Olvasni ezüst. Írni ötvözet

...
Hírek

Ősszel már színházban is láthatjuk a Holtversenyt

...
Hírek

Művészetek völgye, Szindbád nyomában és a Margitsziget felfedezése [PROGRAMAJÁNLÓ]

Az Esterházy-szám
...
Nagy

1 archívum, 1 élet - Pillanatfelvételek az Esterházy Péter-archívumról

Esterházy Péter irodalmi hagyatéka tavaly novemberben került Berlinbe, az első benyomásokról Madácsi-Laube Katalin, a Berlini Művészeti Akadémia Archívumának tudományos munkatársa írt személyes hangulatú beszámolót.

...
Nagy

Esterházynak helye van az iskolai oktatásban

"Esterházynak ott kell lennie a magyarórákon – még ha ehhez a lehetetlenségig leleményeseknek kell is lennünk."  Szilágyi Zsófia írása arról, hogyan lehet bevinni Esterházy Péter műveit az oktatásba. 

...
Nagy

Amikor Esterházy magyargondozását politikai mémmé olvasták félre

Az Így gondozd a magyarodat rövidített verzióját mára a célközönség lényegében negatív mémként használja, amelyen újra és újra felháborodva megerősítheti a belémérgezett kirekesztő önképet: mi egy vérből valók vogymuk." Fehér Renátó esszéje a politikai félreolvasásról.

...
Nagy

Németh Gábor: Arról, ami hiányzik

„Ez az ország, tehát „az olvasó országa” Esterházy Péter halálával elanyátlanodott, mintha, miként a közepes viccben, EP tényleg minden olvasó anyja lett volna az apja helyett is.” Németh Gábor esszéje Esterházy Péterről. 

...
Nagy

Esterházy Márton: „Péter zseni volt, én szakmunkás”

A fociláz kezdetektől jelen volt a négy Esterházy testvér életében. Egyöntetűen vallják, hogy Péter volt közülük a legtehetségesebb, de profiként Márton vitte a legtöbbre. A Könyves Magazinnak utóbbi elmesélte, milyenek voltak a korai és a felnőttkori közös futballozások, és hogy EP hogyan viselkedett a pályán és azon kívül.

...
Nagy

Mérő László: A katona és a matematikus

Milyen katona volt Esterházy Péter, tizennyolc évesen miért ment matematikusnak, és mi okozta az író életében a legnagyobb traumát? Minderre kitér Mérő László, Esterházy egykori katona- és évfolyamtársa Az ész segédigéi című könyvében.

...
Podcast

Tolkien egy nyelvi ötlettel Atlantiszhoz kötötte A Gyűrűk Ura világát [podcast]

Tud még bármiben aktuális lenni ma J. R. R. Tolkien munkássága? Egyáltalán jó író volt Tolkien? Füzessy Tamással, a Magyar Tolkien Társaság volt elnökével, az ELTE, majd a Károli Egyetem vendégoktatójával beszélgettünk.

Szerzőink

...
Ruff Orsolya

Egy képregény segíthet eligazodni a bevándorlás útvesztőiben

...
Sándor Anna

A preraffaeliták nélkül Keats talán ma is ismeretlen lenne

...
Ruff Orsolya

Csányi Vilmos: Az emberiség magába révedt, de ez el fog múlni gyorsan

...

A Büszkeség és balítélet nem lányregény, hanem az előítéletesség kritikája[Az Austen-projekt]

...

A rendszer vesztesei: szolgálólányok és hívők [10 perc Könyves]

...

Miért húz be minket még mindig A Szolgálólány meséje? [podcast]

...

AZ ELSŐ: DRAGOMÁN GYÖRGY

A hét könyve
Kritika
Zadie Smith hőseinek a tévedés élethossziglani elfoglaltságot jelent
...
Nagy

A preraffaeliták nélkül Keats talán ma is ismeretlen lenne

A preraffaeliták művészete nem ért véget a festészettel, hiszen szenvedélyes és intenzív kapcsolatuk volt az irodalommal: inspirálta őket és írták is. Sőt, még a világ legszebb könyveihez is hozzátettek párat.

Gyerekirodalom
...
Szívünk rajta

Berg Judit már gyerekkorában fantasztikus történetekkel szórakoztatta magát

Berg Judit évek óta az egyik legismertebb és legnépszerűbb hazai gyerekkönyvírónk, mi pedig most összeszedtünk róla öt érdekességet, amelyeket eddig talán nem tudtatok róla.

...
Gyerekirodalom

Nézz bele az Édes mostoha filmváltozatába!

Dobó Kata filmet forgatott Lakner Artúr gyerekklasszikusából: ez lett az El a kezekkel a Papámtól!, ma pedig kijött az első előzetes.

...
Szívünk rajta

Szívünk rajta: Berg Judit gyerekkrimije lett a hónap könyve

A Szívünk rajta független szakértői minden hónapban megneveznek egy kiemelkedő gyerekirodalmi alkotást: a program szakmai zsűrije ezúttal Berg Judit Keresők című könyvét választotta.

Polc

A fiatalság nem elég a boldogsághoz, a szégyennel és a dühvel meg kell küzdeni

...

Miért pont 999 fiatal, hajadon nőt vittek el először Auschwitzba?

...

Marina Abramović átment a falon, mi pedig beleshetünk a fal mögé

...

Miért csodálkozunk még mindig a hétköznapok abszurditásán?

...