Az életed, Polcz Alaine – Asszony a hátországban

Az életed, Polcz Alaine – Asszony a hátországban

„Polcz Alaine-ről, egy nagy formátumú nőről, kiemelkedő személyiségről igaz és izgalmas képet adok úgy, hogy életét gyerekkorától haláláig fényképekkel követem, képaláírásokkal adatolom”. A változatosság bűvöletében alkotó Szávai Géza, ezzel a könyvvel is új műfajt teremt. Olvass bele!

Könyves Magazin | 2021. április 26. |

„Fontos szerepe volt a Mészöly Miklós–Polcz Alaine házaspárnak az életünkben. Számomra életmentőnek bizonyult, hogy Mészöly szerzett nekünk Kisorosziban egy faházikót, az övék szomszédságában. Pénzt is adott kölcsön. Lett egy búvóhelyem Budapest közelében. Igen szoros szimbiózisban éltünk vagy másfél évtizedig. Miklós haláláig. Házaspárokként is. Amire Alaine azt mondta, hogy ritka az ilyesmi.

Én erről eddig nem írtam, a búvóhelyemet is óvtam, az emlékirat műfaja nem vonz, inkább taszít. Viszont gyerekkoromtól folyamatosan fotóztam, kisoroszi éveink alatt is. Nem hagyhatom veszni a sok fotót. Ám ha egyébre nem is, legalább képaláírásokra szükség van. És máris írásnál, könyvnél tartunk” – vallja Szávai Géza egy interjúban.

Szávai Géza
Az életed, Polcz Alaine - Asszony a hátországban
Ez a leírás helye
-

Szávai Géza: Az életed, Polcz Alaine. Asszony a hátországban

„Én nem akarok, nem akarhatok házasság-könyvet írni sem Polcz Alaine-ről és Mészöly Miklósról, sem Ilonáról és magamról. Egy-egy ember élete a fontos. („Egy életünk van!, házasságunk több is lehet…”) (...) A házasság felől nézni emberéleteket?! Inkább fordítva. (...) Ezért írok külön-külön Polcz Alaine-ről  (Az életed, Polcz Alaine / Asszony a hátországban) és Mészölyről (A templom és kilincse / Az élet és Mészöly Miklós).

De ahogyan a házasság összeköti ezt a két embert, a két külön kötetet is dilógiának nevezem. Mert „összeállnak” a könyvek is.”

Amint ebben a fotótengerben betegen, mi tagadás: pótcselekvésként ténferegtem, és sajnáltam, hogy viszonylag kevés képet mutathatok fel egy könyvben, azért volt egy pozitív észlelésem: az okostelefonok révén át fog alakulni a fotózás (ténylegesen:) „kézenfekvő” szerepe, lecseng a beállított „szakmai tetszelgések” korszaka, elszáll a művi öntetszelgés, és marad a rögzítés megnövekedett esélyével felkínált felidéző erő – az életünkben.

Vallomás: amikor el kellett döntenem, hogy a Mészöly-Polcz boltív melyik pillérének szentelem a dilógia első könyvét, a kanonizált elvárhatóság ellen szavazva azonnal Alaine mellett döntöttem. Ne haragudj, Miklós, de kitűnő, jelentős író jócskán akad, írnak is róluk bőséggel könyveket, na de nagyformátumú asszonyokról – boltív-társainkról – keveset regélnek. Miklós, mi szerencsések voltunk (mit ne mondjak álszerényen: a társ-pillérek is velünk!) Remélve, hogy a dilógia második könyvére is marad életidő(m), abban máris biztos vagyok, hogy az alkotóként sem jelentéktelen Alaine-t  nem csupán Mészöly Miklós hátországaként  kell emlegetni. Az autonóm személyiségű Ájlonkának is örülnöm lehetett. Mindketten bosszantottak ugyan, de ami engem illet, én is – becsülve! – bosszantottam őket.

*

Illemtankönyvemet, „eszméjét” méltányolta Alaine, és az illemesek, illemtudók, illedelmesek „interakcióiról”, meg neveltetési emlékeiből felidézte nekem az angol lady-ösztön és neveltetés keverékeként: nem illik csak úgy elmenni egymás mellett, mint az ökrök.

Rá se nézzünk egymásra? „Hát, ha nem ismerjük egymást, na meg: Utcán nem ismerkedünk.”

Na, de nem így a lady, mondta Alaine. Az észreveszi, ha elmegy mellette valaki. „Ha az illető is észreveszi őt.” Mert naná, hogy észreveszik a ladyket! Egymásra néznek, a lady senki által fel nem róhatóan, mert alig észlelhetően, nagyon-nagyon picit bólint a fejével, visszanéz a férfire, jelzi, hogy igen, köszönhet. Ekkor az ekként pszicho-mikrochippel bekapcsolt férfi (szabad köszönni, de annál többet nem!) hangtalanul, menetközben meghajol: „kisztihand”.

…Na, ez ma is működik Alaine, bizonygattam, mielőtt én azzal köszönteném a hölgyet, hogy „puszilom a combodat”, azelőtt ez az angol jelenet (olykor magyarosan) némafilmszerűen lejátszva…

Alaine kételkedett, és nevelt, nevelt, szenvedélyesen, engem is.

...Leigázásomat olykor megelégelve, Alénkát és Ájlonkát hergelve, ugratva (ez igen kedvelt szórakozás tudott lenni) elmeséltem nekik, hogyan adta ki a mérgét egyszer az édesanyámról a kedvenc nagyapám.

Eszter mondta nekem kicsi lány korában: „Géza, te vagy a kedvenc édesapám…” Magamhoz öleltem a kislányomat, aki majd megfojtott, olyan szorosan szorított, és boldogan nevettem, na meg kaján pillantást vetettem Ájlonkára: „Na, és a többi édesapád”?

Kislányunk nevetett. Apa csak egy van.

Na, de nagyapa több van, és hát nevezhettem kedvencnek a tényleg kedvenc nagyapámat, akinek én is kedvenc unokája voltam… Szóval – magyaráztam a két ladynek – így kedvencek között nyíltan beszélünk, nem csak az a féldeci, amit megittunk. Őszintén panaszkodtunk egymásnak. Én éppen anyámra. Az öreg pedig felmérgelődött, és ítéletet hozott:

– Kicsi Géza, a régi világban Irma nemhogy a felesége, legfeljebb a csak a szolgálója lehetett volna Gézának.

Vagyis a cselédje apámnak. Mert apám tanító úr, kedvenc nagyapám pedig gazdagodásnak indult, komoly iparosember, a régi világban az már jegyzett kapitalista… Mindezt előadván, kidüllesztettem a mellemet, és jelezni akartam Ájlonkának, miheztartás végett, hogy…

De nem igazán jelezhettem, nem élvezhettem ki múlt dicsőségem nagy pillanatát, mert Ájlonka kapásból kontrázott:

– A régi világban? Á, ott kocsisom se lehetnél!

Alaine a frappáns választ ünnepelve harsányan hahotázott.

Én is röhögtem rendesen.

– Azt meg se merem kérdezni, hogy maga az anyját ért sértésre mit válaszolt – kötött belém Alaine. – Mert úriember ilyent nem hagy válasz nélkül, megvédi az édesanyját!

Maga például mit csinált?

Röhögtem tovább. Hajdan is, most is.

– De hát nagytata, akkor minden rendben van, mert anyám most is cselédje apámnak…

Jó humorú nagyapám is kacagott.

Anyám is elégedett volt, amikor megtudta, mi lett a kedvencek tanácskozásának vége:

– Jól megmondtad, kicsi Géza a vén gazembernek, és az a díszes apád is elgondolkozhat!

Én meg kacagtam tovább, amire Alaine besokallt, és rám kérdezett, hogy miért nevetek ilyen leállíthatatlanul.

– Egyrészt, mert kimondtam az igazságot. Másrészt, mert nyitott kapu vagyok, és röhögöm, hogy maguk nyitott kaput döngetnek. Mert micsoda fejlődés nálam! Én már naccságát csináltam a saját feleségemből. Még úrinő is lehet belőle. Sőt másból is. Aki figyel rám, abból lady lehet! És hát nézzék, ki se kell, hogy mondja Ájlonka, én már tényleg a kocsisa vagyok. A maguk kocsisa, mert nem nézhetem, hogy megint úgy menjenek le Zalaegerszegre és vissza…

A két lady nélkülem kocsizott ki találkozóra. Mikor visszaérkeztek, Ájlonka megkérdezte tőlem: „Te, hogyan kell ötös sebességbe tenni az autót?” Megmutattam. Kiderült, hogy az autópályán (!) Ájlonka hármasban és négyesben vezette a kocsit Zalaegerszegig és vissza. Szépen elkirándultunk a pálya szélén, nyugodtan, elegánsan, nagyszerű út volt, tudja meg. Nem hajt olyan vadul Ájlonka, mint Miklós vagy maga. Nagyon kellemes volt, lelkendezett Alaine.

Szóval kocsisuk lettem végérvényesen. Szállítottam, és szavatoltam a ladyk biztonságát. A könyvbemutatókon az intellektuális háttér-biztonságot, keretet, bevezetést, levezetést, lezárást szolgáltattam, mindent, amit csak kértek.

Különben pedig nézelődtem, szemlélődtem, pipázgattam és elviseltem, hogy „magában tényleg nincsen semmi ambíció?!”

Nekik minden ambíciójuk teljesülni látszott.

Zúdíthatnám az Olvasóra itt a fényképeket, de ha csak Balassa Péter kézcsókját nézzük, amellyel Alaine egyik könyvének bemutatóján fejezte ki tiszteletét a szerző iránt (aki ezt oly ladysen fogadta!), meg a Miklós elnéző (sőt felnéző) somolygását a látványon („olyan, mintha Péter a megbízásunkra cselekedné”), akkor máris egyértelmű, hogy vagy Miklós meg én kooptáltuk a ladyket, vagy ők minket. Végeredményt tekintve teljesen mindegy (na, inkább mi voltunk „befogadók”, mert mi beképzeltebbek voltunk, mint a ladyk…). De a PONT kiadó széles spektrumú, hiánypótló, többnyelvű európai kulturális térben gondolkozott, nem csak szépirodalomban, úgyhogy: jelenlétünk egymás műveinek, sorozatainak promóciós eseményein kötelezően illendő – hasznos és tanulságos! – volt. (Egy kocsisnak különben is munkaköri leírás.)       

Alaine jól érezte magát ebben az „alkotói” szereppel járó külsőségekben, de ténylegesen is kapcsolatteremtő alkat volt.

És amiben hitt, azt lelkesen követte. Blandiana utószava az Asszony a fronton román kiadáshoz, bizony gesztus volt. Alaine igyekezett emberileg is viszonozni. És ő maga is utószót írt például Hella Haasse  regényéhez stb. Ájlonka nélkül pedig elképezhetetlenek voltak a Frankfurti Könyvvásári rendezvényeink, és a többi külföldi kiszállásaink. De mivel itt Alaine arcait követem – fotókon –, nem pedig irodalom- vagy kultúratörténeti fejezeteket vázolok, azt érzem igazán fontosnak kiemelni, hogyan viszonyult abban a periódusban a munkához, amikor éppen súlyosan beteg volt. Semmi siránkozás, semmi panasz, csakis önmagára következetesen adó (!) tartás, fegyelem.  A hasonló alkatú Ájlonkával (aki havonta járt kontrollra, és évente kétszer szanatóriumba) kölcsönösen megerősítő hatásuk volt egymásra. Tiszteltem, olykor csodáltam őket ezért.

Alaine-ben volt valami mélységesen átélt természetelvűség gyerekkora óta. Sokféle elágazással (istenhit felé stb.), és ebben lényegileg hasonlított egymásra a házaspár: Miklós kimondottan természeti ember volt, igaz, a maga törvényei szerint.

Alaine szertartásosan ragaszkodott mindennapi sétájához. Akár a Városmajorban, a járdán, akár Kisorosziban a nagyréten.

*

Sok évvel ezelőtt amint a kisoroszi nagyréten sétáltunk Mészölyékkel, Alaine , mint annyiszor, ezt az alkalmat se hagyta ki, ismét nevelni és érzékenyíteni akart:

– Na, mit vesz a feleségének?!

Részletezte is:

– Augusztusi névnap után, szeptemberi születésnap előtt?!

Őszintén: kissé meglepett és tanácstalan voltam. Próbáltam ugyan mély töprengéssé átalakítani az arckifejezésemet, de Alaine jelezte, hogy nem lehet ám őt ilyen könnyen becsapni. Mint győztes népnevelő, már megengedőbb hangon terelgetett a jólneveltség felé:

– Egy szál virágot legalább?!

Közben a jelenlétemhez a szokásos lélekjelenlétem is felzárkózott.

Már ismét nagyképű voltam:

– Rendes, természetelvű ember – picit meghajoltam, hogy lássa Alaine: vitathatatlanul magamra célzok! – virágot nem vág le! Mert hiszen azzal elpusztítja”.

Ezt Szávai Géza derűs, a „tudatlanoknak megbocsátó, elnéző fensőbbséggel” nyilvánította ki, ahogyan hajdan a zsebkendőjét nyújtotta át Alaine-nek, megjegyezvén: „Úrilánynál mindig van zsebkendő…”

Alaine és Ájlonka érzékeltek valamit, és – „néztek”.

Jellegzetes, nyulat kiugrasztó nézéssel  „néztek”. (Ha ránézünk figyelmesen, kizökkentjük a Gézát a heccelődő és szemtelenkedő kedvéből. Ha valóban heccelődik…)

Alaine még azt is megpendítette, amit szokott, amikor kételkedett: „Ugye, Géza maga azért illedelmes?!” Ezt a kérdést válaszra se méltattam, hanem a lényegre tértem:

– Úgyhogy, Alaine, én nem vágok le Ájlonkának egy szál virágot sem. És nem vásárolok vágott virágot. Hanem elviszem Ájlonkát oda, ahol a virágok nőnek!

Ezt olyan nagyképűen mondta Szávai Géza, hogy a két hölgy teljesen elképedt, nem tudták, mi következik, Mészöly pedig érdeklődve pillantott rám, aztán az égre. És emígyen szóla Szávai Géza, szinte olyan pofával, mint Zarathustra:

– Úgyhogy, Ájlonka, itt ez a virágzó nagyrét, fogadd tőlem szeretettel.

Körbemutattam az őszi kikericcsel díszített kisoroszi nagyréten. Ájlonka pillogott, Miklós ráncolta a homlokát, szokása szerint azt hitte, hogy ezzel eltűnteti a vigyorgást. Alaine hápogott a meglepetéstől, majd harsányan felkacagott:

– De ez a rét nem a magáé!

– Kicsire nem adunk! – pökhendiskedett Szávai Géza. – De különben az enyém a rét!

És elmagyaráztam:

– Ez itt természetvédelmi körzet. Minden tavasszal elönti az árvíz, ősszel pedig elárasztja a védett virág. Ilyen terület senkinek nem kell, mert csak nyűg lenne. És bármikor ideadják nekem, mint természetelvű embernek, hogy felügyeljem. Kezet csókolnak érte, ha vállalom… És különben, drága hölgyek, honnan tudják, hogy már nem tettem ezt meg?!

Alaine és Ájlonka fejébe szeget ütött a kérdés.

„Azt tényleg nem lehet tudni, hogy ez a Géza…” Mészöly Miklós gyanakodva felvonta egyik szemöldökét.

– De azért ugye én is élvezhetem a rétedet? – fordult Ájlonkához a meggyőzött Alaine.

Ájlonka kegyesen bólintott.

– Hallod, édes gazdám – fordult Alaine a zsebre vágott kézzel tűnődő Mészölyhöz –,  mi is élvezhetjük az Ájlonka nagyrétjét!

És álmélkodott, és kacagott.

Édes gazdám hümmögött.

És Szávai Géza szigorúan, „megbízott tulajdonosi” gondossággal nézett körbe. „Ugyan ki merészel egy csokrot, vagy akár csak egy szálat szedni a védett virágból, Ájlonka rétjéről.”

Gyönyörű idő volt, napsütés, a rétet sűrűn bevilágította a rengeteg kikerics, s miután  már győztem, elárultam, hogy a burjánzó természetet persze gyérítgetni illik, hogy még sűrűbben nőjön újra jövőre. A nádat is ezért vágják.

Na, ezt már értették az engem mindig érzékenyíteni akaró érzékeny hölgyek. Vagyis: nyugodtan szedhetnek akár több csokorra valót is a sűrűn nőtt kikericsből, persze lélekkel, gondosan, mintha gyérítenének.

Ez a délután igencsak emlékezetes számomra.

Elengedtük magunkat, „ráérősre vettük a figurát”, Alaine annak rendje és módja szerint kifeküdt a kikericsek közé. Elvegyült. Átéléssel, győztesen, mert hiszen ezt csak ő cselekedhette meg. A két vad férfi nem tesz ilyent, szégyellnék. Ájlonka a betegsége miatt tartóztatja meg magát, nem fekhet a földre. De ő, Alaine, ő beleölelkezik a kikericcsel tomboló természetbe… Én meg csak úgy csendesen, mellékesen, szinte észrevétlenül fotózgattam.

…Ezekről a fotókról még eszembe jut, mennyire nem szenvedhettem, amikor Alaine-t a róla készült filmek egyikében hatásosan megrendezettnek vélt jelenetekbe állították-mozgatták, és annyira nem Alaine volt ezekben a hollywoodi filmeket utánzó dokumentumfilmes (!) képsorokban, ahol gyertyával a kezében vonul…

Nos, azért szeretem ezeket a nagyréti kikericses fotókat, mert itt valódi, természetbe simuló, onnan táplálkozó a nyilvánvaló áhítat. Amikor itt ripacskodás nélkül térdelni látom Alaine-t (nincs is tudatában, hogy térdel), a világló őszi kikerics a kezében – gyertyát idéz az eszembe.

Kapcsolódó cikkek
...
Beleolvasó

54 000 év genetikai öröksége

Karin Bojs elhatározta, hogy a DNS-elemzések segítségével az őskori emberekkel való rokonságát fogja feltárni. A kőkorszaktól egészen napjainkig ívelő munkájában elénk tárja azokat az összefüggéseket, amelyek a töredékeket átfogó és izgalmas képpé olvasztják egybe – az európai emberek genetikai örökségének történetévé. Olvass bele!

...
Beleolvasó

A partizánnők története gyökerestől megváltoztatja a holokausztról alkotott képet

Lengyel női ellenállók történetét meséli el Judy Batalion elképesztő könyve, amely teljesen új szemszögből mutatja be a holokauszt történetének egyik kevésbé ismert részét. Kik voltak a partizánnők? Miért felejtettük el őket? Olvass bele!

Hírek
...
Hírek

Petőfi eredeti verseit, leveleit is elérhetővé teszi online a Petőfi Irodalmi Múzeum

...
Gyerekirodalom

Szabad szerelmesnek lenni, ha az ember gyászol?

...
Hírek

George Szirtes romló kulturális állapotokról, kivéreztetésről, és az ennek ellenére megszülető kiváló művekről mesélt

...
Hírek

Michelle Obama inspirálta az iráni elnök feleségét

...
Hírek

27 ezer Marvel-képregényt olvasott el, könyvben írta meg a tapasztalatait

...
Beleolvasó

Miként lesz a falu gazdaságának fellendítője a Hangya szövetkezet, majd a szexuális segédeszközök gyártása?

...
Hírek

Britney Spears húga botránykönyvben teregeti ki a családi szennyest

...
Hírek

Prőhle Gergely: Esterházy könyvei által kirajzolódik egy irodalmi kapcsolatrendszer

...
Hírek

Végre megérkezett A Gyűrűk Ura-sorozat címe és első teasere

...

Boldizsár Ildikó: Hétmilliárd individuum csap össze ahelyett, hogy közösséget alkotna

...

Alex Schulman: Minden írásomban megbocsátok az anyámnak

...

Kalapos Éva Veronika: Egy életen át írni fogom a szüleimet [PODCAST]

...

Kaszás György: Tele vagyunk gondolkodási hibákkal

Gyerekirodalom
...
Szívünk rajta

Szívünk rajta: téli meseregény lett január könyve

A Szívünk rajta havonta mutatja be azokat a gyerek- és ifjúsági könyveket, melyeket a program független zsűrije a legkiemelkedőbbnek talál. Január kiemelt könyve A Zúzmaraszív folytatása lett.

...
Kritika

Mikszáth Kálmán csúcsra járatta a legendagyártást a Szent Péter esernyőjében

175 éve született Mikszáth Kálmán író, újságíró, szerkesztő, országgyűlési képviselő. Egyik leghíresebb műve a Szent Péter esernyője, amelyet kötelező vagy ajánlott olvasmánynak rendszeresen feladnak a magyartanárok is. Az évforduló alkalmából újraolvastuk.

...
Gyerekirodalom

Megjelent J. K. Rowling új könyve, A karácsonyi malac

Megérkezett J. K. Rowling új könyve, A karácsonyi malac. A Harry Potter-sorozat óta ez az első történet, amelyet az író kifejezetten gyerekeknek írt. 

Még több olvasnivaló
...
Nagy

Ezek a non-fiction könyvek érkeznek 2022 első felében! (I. rész)

2022 első félévének kínálatából válogattunk - és mivel annyi izgalmas téma és cím érkezik, tényirodalmi ajánlónkat két részre bontottuk. Íme, az első adag!

...
Kritika

Az elveszített pénisztől a szövetkezetbe tömörülő táltosokig - 2021 magyar SFF novellái

A Gabo antológiája negyszerre is bizonyítja, hogy a magyar fantasztikus irodalom sokszínűen virul, köszönhetően nemcsak a már ismert szerzőknek, hanem a meglepően jól indító újoncoknak is.

...
Nagy

Újévi fogadalom: ismerjük meg idén a sémáinkat!

Sokak újévi fogadalma szokott az önismerethez és a személyes fejlődéshez kapcsolódni. Remélhetőleg ez idén sincs másképp, hiszen ezen az úton sose érhetünk teljesen célba, mindig lesznek újabb kihívások, újabb fordulópontok, újabb kérdések és újabb nézőpontok. Ha még nem ismerjük, legyen az egyik ilyen nézőpont a sématerápia!

A hét könyve
Kritika
A halállal játszanak a gyászukkal magukra hagyott gyerekek
...
Nagy

Ezek a non-fiction könyvek érkeznek 2022 első felében! (II. rész)

2022 első félévének kínálatából válogattunk - és mivel annyi izgalmas téma és cím érkezik, tényirodalmi ajánlónkat két részre bontottuk. Íme, a második adag!

...
Nagy

„Esterházy Péter túl fogja élni a könyveket” – Megnyílt az Esterházy Péter és Gitta Könyvtár

„Nem találunk szavakat” – többek közt ez az idézet is olvasható az Esterházy Péter és Gitta Könyvtárban, amelyet tegnap délután, a magyar kultúra napja alkalmából avattak fel. A megnyitón Esterházy könyvei, szövegei, valamint a neki szóló dedikációk voltak a fókuszban, és persze maga a könyvtár, amely fontos találkozási pont lesz a jövőben. 

Szerzőink

...
Sándor Anna

Boldizsár Ildikó: Hétmilliárd individuum csap össze ahelyett, hogy közösséget alkotna

...
Ruff Orsolya

Egy Rembrandt még ma is képes felbolygatni a világot

...
Sándor Anna

Boldizsár Ildikó: Nem a mese gyógyít, hanem az a világkép és gondolkodásmód, amibe a mese bekapcsol