A partizánnők története gyökerestől megváltoztatja a holokausztról alkotott képet

Lengyel női ellenállók történetét meséli el Judy Batalion elképesztő könyve, amely teljesen új szemszögből mutatja be a holokauszt történetének egyik kevésbé ismert részét. Kik voltak a partizánnők? Miért felejtettük el őket? Olvass bele!

Könyves Magazin | 2021. április 27. |

A British Libraryben keresgélve Judy Batalion kezébe akad egy jiddis nyelvű kiadvány, amely gyökerestől megváltoztatja a holokausztról alkotott képét. A lapokon megelevenedő lengyel női ellenállók elfelejtett történetének nyomába ered, futárok, partizánok, harcosok sorsát göngyölíti fel, túlélők és leszármazottak után kutat.

Judy Batalion
Partizánnők
Ford.: Gyárfás Vera, Park, 2021, 596 oldal
-

A Partizánnők több mint tíz év munkájának gyümölcse. Lebilincselő történet a megszállt Lengyelország gettóiban zajló ellenállásról, egy kudarcra ítélt küzdelemről, amely végességében is az életet és a méltóságot jelentette a résztvevők számára.

A zsidókat passzív áldozatként bemutató narratívákkal szemben Batalion arra tesz kísérletet, hogy személyes portrékkal tárja fel a kimondhatatlanra adott válaszok sokaságát, megértse a bátorságot, dacot és elkeseredést, amely mozgatta a partizánnők tetteit, és új párbeszédet kezdeményezzen kollektív történeti emlékezetünkről.

Judy Batalion: Partizánnők (részlet)

Tizenötödik fejezet

A varsói gettófelkelés

Zivia

1943. április

Néhány héttel korábban, 1943. április 18-án, pészah előstéjén Zivia vidáman üldögélt a bajtársaival a kumsitzon (jiddisül „gyere, foglalj helyet”, így nevezték a mozgalmi összejöveteleket). Már hajnali kettő felé járt, de még mindig a jövőt latolgatták. Ekkor komoly arccal belépett egy bajtárs.

– Telefonáltak az árja oldalról – jelentette be. Valamennyien megmerevedtek. 

– Körülvették a gettót. A németek hatkor támadnak.

Nem tudták, hogy Hitler április 20-án született, és Himmler születésnapi kedveskedésnek szánta a gettó elpusztítását.

Zivián először öröm futott át, aztán megrázkódott a félelemtől. Hónapok óta készültek erre, ezért a pillanatért imádkoztak, most mégis nehezen fogadta a vég kezdetét. De félretette az érzelmeit, és a puskájáért nyúlt. Itt az idő.

A varsói gettó a januári „minilázadás” óta tervezte a nagy felkelést.

A zsidók látták, hogy képesek németeket ölni, megálljt parancsolni egy Aktionnak és életben maradni. Zivia érezte, hogy más a gettó lelki állapota, mint azelőtt. Már senki sem hitte, hogy a munka biztonságot adhat, mindenki tudta, hogy deportálás és halál vár rájuk. A vagyonosabb zsidók árja papírokat vásároltak és megpróbáltak elmenekülni. Mások építőanyag után kutattak a romok között, és bonyolult, jól álcázott rejtekhelyeket építettek, komoly élelmiszerkészlettel. Elsősegélykészleteket állítottak össze, rákapcsolódtak az elektromos hálózatra, szellőzőrendszert építettek, csatlakoztak a városi szennyvízcsatornához, és alagutakat ástak az árja oldal felé. Vladka is észlelte a hangulatváltozást: amikor tavasszal a gettóba látogatott, a falakon ŻOB-plakátok figyelmeztették a zsidókat, hogy ne hallgassanak a német parancsokra, hanem álljanak ellen; a zsidók gondosan elolvasták a szöveget. Egy ismerőse megkérdezte, hol vehetne puskát. A zsidók fegyvereket vásároltak. A ŻOB (Zsidó Harci Szervezet) lázadását már nem házi bombákat bütykölő gyerekek játékának, hanem tiszteletre méltó nemzeti küzdelemnek tekintették.

Mivel a januári felkelés a Honi Hadsereget is lenyűgözte, végre hajlandónak bizonyultak érdemi segítséget nyújtani. Ötven pisztolyt, ötven kézigránátot és több kiló robbanóanyagot küldtek a gettóba. Antek fölvett egy öltönyt, amely kicsit szűk volt rá, és lengyelnek álcázta magát; az árja oldalra költözött, hogy a tevékenységek élére álljon és kapcsolatokat szerezzen. A ŻOB lengyelektől, a gettóbeli zsidóktól és német katonáktól vásárolt fegyvereket vagy lopott a lengyel és német rendőröktől. Új fegyverraktáruk azonban olyan szedett-vedett volt, hogy a különféle munkatáborokban gyártott, különböző kaliberű golyók nem mindig passzoltak a fegyverekhez.

Az ellenállás főhadiszállása műhelyekkel és laboratóriummal gyarapodott.

Vladka felidézte a sötét „lőszergyárat” a hosszú asztallal és székekkel, az átható szaggal: a csendes áhítat színhelyének látta. Nem véletlenül volt csend: egyetlen téves számítás, és az egész épület a levegőbe repül. A ŻOB kezdetleges bombákat készített az üres házak nagyobb vízcsöveiből. Alkarhosszúságú darabokat vágtak, az egyik oldalát beforrasztották, a másik végén pedig bedugtak egy robbanóanyaggal, fémmel és szögekkel töltött vékony fémcsövet. A szél, a túl rövid kanóc – sok minden balul üthetett ki.

A Bund egyik mérnöke a PPR-hez tartozó barátaitól megtanulta a Molotov-koktél receptjét. A fiatalok vékony üvegből készült palackokat gyűjtöttek. (Vastagabb üveggel nem működött.) Benzint és petróleumot egy zsidó családtól szereztek, amelyiknek korábban üzemanyagraktára volt, illetve egy nagy teherautóból, amely mindennap felkereste a Judenratot – megállapodtak a sofőrrel, hogy behajtás előtt mindig tankol, ők pedig leszívhatnak egy kicsit a benzinből. Az árja oldalról ciánkálit és cukrot csempésztek be. A koktélt vastag barna papírba burkolták és dobás közben meggyújtották. Megtanultak a tankokra és a katonák sisakjára célozni vele. Elektromos aknákat is készítettek, és megerősített cement és gerendák segítségével a gettó bejáratai alá rejtették őket.

A ŻOB hivatalosan is átvette a gettó irányítását a Judenrattól, és ahogy Zivia írta, immár „a kormány” szerepében lépett fel. Zivia kedélyesen felidézte, hogy egyszer hozzájuk fordult egy zsidó, mert kaszinót akart nyitni a gettóban.

A pékek is segítettek. A cipészek pisztolytáskát készítette, addig ugyanis a harcosok kötéllel rögzítették a puskájukat. A szervezet megtisztította a gettót a kollaboránsoktól és az informátoroktól, és pénzt is gyűjtött.

Zivia beszámolója szerint több millió złotyt emésztett fel a több száz harcos felfegyverzése.

Bár korábban óvatosságra biztatott, most az amerikai Joint Distribution Committee is jelentős összegekkel járult hozzá az ügyhöz. Az új tagok toborzása mellett Ziviát megbízták az adományszerzéssel foglalkozó pénzügyi bizottság vezetésével. Amikor ez nem bizonyult elégségesnek, adókat vetettek ki, először a Judenratra, majd a gettó bankjára is, amelyet a lengyel rendőrség őrzött. „Egy szép napon – írta – besétáltunk a bankba, pisztolyt szegeztünk rájuk, és minden pénzt elvittünk.” A ŻOB adót vetett ki a gazdag zsidókra, különösen azokra, akik kapcsolatban álltak a németekkel. Üzenetekkel bombázták őket, amelyekben pénzt követeltek, tárgyaltak, családtagokat ejtettek túszul és felfegyverzett harcosokat (lengyelnek álcázva, hogy fenyegetőbbnek tűnjenek, mint zsidó sorstársként) küldtek az otthonukba, de a legeredményesebbnek a saját börtönük létrehozása bizonyult. Itt tartották fogva a pénzüket korrupt forrásból szerző vagyonos zsidókat, amíg azok (vagy többnyire a családjuk) hajlandóak voltak fizetni.

Kapcsolódó cikkek
...
Kritika

Mit tudtak az emberek a holokausztról tíz évvel a világháború után?

...
Szívünk rajta

A holokausztról akkor is beszélni kell a gyerekkel, ha fáj

...
Nagy

„Képzeletünk még a rabságban is szabad marad” – Öt idézet az öt éve elhunyt Kertész Imrétől

Öt évvel ezelőtt, 2016. március 31-én halt meg Kertész Imre, Magyarország első, és eddig egyetlen irodalmi Nobel-díjasa. Halálának évfordulóján leghíresebb művéből, a Sorstalanságból válogattunk idézeteket.

...
Nagy

Hervé Le Tellier: Írtam egy bestseller-imitációt, és működött

Hervé Le Tellier matematikus-író, a legendás Oulipo műhely elnöke Anomália című regényével elnyerte a legfontosabb francia irodalmi díjat, a Goncourt-t, az eladási adatok alapján pedig ez lett minden idők második legsikeresebb Goncourt-díjas regénye. Az új francia sztárszerzővel beszélgettünk.

Szerzőink

...
Kolozsi Orsolya

Mi töri szilánkosra egy kislány életét a kommunista Moldova végnapjaiban?

...
Valuska László

A rózsák sem gyógyítják meg a lelket és a farkat

...
Czakó Zsófia

Czakó Zsófia: HolyWin [Mastercard® – Alkotótárs]

Még több olvasnivaló
...
Nagy

„Olyan vagyok, mint egy függő, az írás az ajzószerem”

Jón Kalman Stefánsson és Sigrídur Hagalín Björnsdóttir az izlandi irodalom aktuálisan legizgalmasabb power couple-ja, az őszi Margón az új regényeik mellett a versekről és a hiányzó apafigurákról beszélgettünk velük. Közben kiderült, miért okosabbak a könyvek, mint az íróik, és miért igazi történetmesélő nép az izlandi.

...
Kritika

Nem az életkorunk, hanem a stigmatizáció ellen kellene küzdenünk

Hogyan érhető el a kiegyensúlyozott időskor? Milyen folyamatok zajlanak bennünk az életközép során és utána? Miért szükséges mindenképpen szembemenni az életkorral kapcsolatos előítéletekkel, az ageizmussal? Ezeket a kérdéseket járja körbe Tisza Kata új könyve, amelynek témája a szerethető öregedés.

...
Nagy

Kreatív Európa: Megunt szerelmek, kihűlt kapcsolatok Ciprustól Norvégiáig

Sorozatunkban ezúttal szerelmi csalódások, párkapcsolati unalom, kihűlt házasságok és újrakezdés a téma más-más perspektívából, különböző stílusban, Európa legjobb kortárs szerzőinek tollából.

...
Nagy

Karen Dionne: Sokaknak lehetett már dolga pszichopatával anélkül, hogy tudtak volna róla

A lápkirály leányának írója, Karen Dionne az új regényében, A bűnös nővérben a gyermekkori pszichopátiát a családtagok nézőpontjából vizsgálja. A szerzőt inspirációkról, motivációkról, váltott nézőpontokról és a pszichopátiáról kérdeztük.

...
Alkotótárs

André Ferenc: Antropocén ima [Mastercard® – Alkotótárs]

Czakó Zsófia és André Ferenc nyerte az első alkalommal átadott Mastercard® – Alkotótárs ösztöndíjat. Levelezésbe kezdtek, aminek negyedik darabját olvashatjátók most, mégpedig André Ferenctől.

...
Kritika

Annie Ernaux irodalmi fényképalbumba sűrítette az élet illékonyságát

„Eltűnik majd az összes kép” – ezzel a mondattal nyit Annie Ernaux Évek című könyve, amely akár egy régi fényképalbum, úgy tárja elénk egy élet szakaszainak változásait és az elmúlt évtizedek nagy korszakváltó pillanatait. A kortárs francia irodalom egyik legjelentősebb írójának rendhagyó önéletírása a hét könyve. 

A hét könyve
Kritika
A rózsák sem gyógyítják meg a lelket és a farkat
...
Kritika

„Nem annyira magamat – a létezést kell kihallgatnom” [Pilinszky 100]

Száz évvel ezelőtt született Pilinszky János, a 20. század egyik legjelentősebb magyar költője. A centenáriumra megjelent életének egyik legérdekesebb irodalmi kísérlete, az Önéletrajzaim, amelyet ő „vertikális regényként” emlegetett, és amelyben nem a saját életének konkrét történéseit, hanem „figyelme önéletrajzát” akarta megírni.