A manhattani pornómozi gépészének filmjei a teljes filmipart felforgatják

A manhattani pornómozi gépészének filmjei a teljes filmipart felforgatják

1977 nyara. A manhattani pornómozi gépészeként dolgozó Mike Hirsch egy este titokzatos csomagot talál az ajtaja előtt - így kezdődik Lichter Péter ősszel megjelenő Kubrick-akció című regénye, amiből most egy hosszabb részletet mutatunk meg. Az alapvetően filmes könyveiről és kíséreti filmjeiről ismert Lichter, aki például adaptálta Nemes Z. Márió Barokk femina című kötetét is, egy mozgógép-rajongóról szóló thrillert írt. A fülszöveg így folytatódik:

"A doboz egy szerkezetet rejt, amellyel Mike képes lesz a gondolatait közvetlenül a filmszalagra másolni. Bár a film- és költészetrajongó mozigépész már rég lemondott rendezői álmairól, egy avantgárd filmmúzeumban dolgozó barátjával titkos vállalkozásba kezdenek. New Yorkot hamarosan nemcsak a szokatlan kánikula és a Csillagok háborúja fogja lázban tartani, hanem a semmiből felbukkant különös mozifilmek is. 

Ám hamar kiderül, hogy a gépezet egy stúdió tulajdona, amelynek vezetője bármire képes, hogy visszaszerezze a teljes filmipart felforgató szerkezetet. Egy kiugrott kaszkadőrökből álló csapat veszi üldözőbe Mike és barátainak szó szerint földalatti műhelyét, és a feszült macska-egér játék során felbukkannak a korszak meghatározó művészei és filmjei: a Kubrick-akció egyszerre a műfaj klasszikusait idéző thriller és utalásokkal teli szerelmeslevél a mindenkori mozgóképhez."
Könyves Magazin | 2021. július 30. |

Lichter Péter: Kubrick-akció (regényrészlet)

Mike lakása egy alacsony bérházban volt, amelynek megszürkült téglafalai angolszász szigort árasztottak. A házához közel eső utcasarkon egy kis vietnámi büfé működött, ahonnan Mike előszeretettel hordta haza a pho leveseket és a tavaszi tekercset – nem az a típus volt, aki egyedül nekiáll összedobni valamit. A névtelen vietnámi büfét most is útba ejtette, majd miközben az ajándék szerencsesüti szövegét olvasta („Semmi sem tűnik számodra lehetetlennek.”), a lépcsőházba érve az egyik idős szomszédjába, a folyton gyanakvanóan hunyorító Mrs. Wilsonba botlott.

– Ne taposson a lábamra, kedves, mert már így is az utolsókat rúgja.

– Tényleg ezer bocsánat. 

– Kapott egy csomagot. Ott várja az ajtaja előtt. 

– Igen? 

– Igen, de ne izguljon, figyeltem. Nem nyúlt hozzá senki.

Mike lakása a földszinten volt, így nem kellett megmásznia a klausztrofób lépcsőházat. Valóban ott pihent a lábtörlőjén egy szinte szabályos kocka formájú kartondoboz, amely a Warner-féle rajzfilmsorozat ládáira emlékeztette – ilyenben tartotta a Prérifarkas a Gyalogkakukk levadászására használt szerszámait –, bár ennek az oldaláról hiányzott az „ACME” felirat. A doboz meglepően könnyűnek bizonyult, de a rázogatás nem árult el semmit a tartalmáról. 

Mike bement a lakásába: zsebkendőnyi, utcára néző garzon, kellemes beosztással. Az előszobából rögtön a konyhába, onnan pedig a miniatűr nappaliba érkezett, amelyből a még szűkebb hálószoba nyílt. Mike nem vitte túlzásba az otthona dekorálását, bár több mint nyolc éve lakott itt, mégsem érezte teljes mértékben a sajátjának – ez a bérléssel járó bizonytalanság egyik jellemző tünete. Az antikváriumokban, de legfőképpen kedvenc boltjában, a Broadwayen magasodó Strandben összevásárolt könyvek viszont jellegzetes filozófusbarlanggá formálták a nappaliját: mindenütt könyvtornyok, folyóirathalmok és képregénykupacok sorakoztak. Lényegében mindent elolvasott a sci-fiktől a dadaista költeményekig, a történelmi esszéktől az antropológiai tanulmányokig. A legnagyobb gyengéje talán az állandó csapongás volt: annyi mindent olvasott párhuzamosan, hogy figyelme szétforgácsolódott a szövegek között. Ez a bizonytalan figyelemzavar másban is megmutatkozott. Mike néha úgy érezte, mintha egy vastag tejüveget emeltek volna köré, amely egyszerűen elkeni a valóság kontúrjait. Ez nem feltétlenül a szenvedély hiányából fakadt, inkább valamiféle bágyadt apátiából, amelyet az ő esetében az előre elkönyvelt kudarc táplált. Akárhányszor belevetette magát valamibe, legyen az írás, filmezés vagy egyszerűen egy megfelelő télikabát megvásárlása, rövid időn belül rátört az érzés, hogy minden erőfeszítése ellenére a dolog kudarcba fog fulladni. Ezért egy idő után Mike védekezésképpen mindentől három lépés távolságot tartott, ami viszont szétforgácsolódáshoz vezetett. Csendes áhitattal figyelte azokat, akik igazán szenvedélyesen tudtak csinálni valamit: 

talán ezért is rajongott Stanley Kubrickért, aki híres volt a perfekcionista aprólékosságáról és beteges maximalizmusáról. 

A 2001: Űrodüsszeia révén lett a rendező rajongója: amikor kilenc évvel korábban Larryvel beültek a két és fél órás sci-fire, Mike szó nélkül visszacsörtetett a pénztárhoz és a következő előadásra is befizetett – Larry a második menetre már nem tartott vele, mert szerinte a film nem volt több, mint egy technikailag tökéletesre csiszolt blöff. De Mike-ot másodszorra is elvarázsolta a 2001 titokzatossága és mágiája. Innentől kezdve megszállottan elolvasott mindent Kubrickkal kapcsolatban, bár a szakirodalom akkor még nem volt túl bőséges, mivel a rendező a hetvenes évektől már ritkán adott interjúkat. Mike Kubrick személyében rálelt arra a szellemi iránytűre, amely segíthet kitalálni a bizonytalanság és a kudarckerülés öngerjesztő labirintusából, de az áttörésre továbbra is várnia kellett.

Az ebédlőasztalára tette a dobozt, néhány másodpercig rámeredve elgondolkodott (vajon miről feledkezett meg, lehet, hogy az anyja küldött valamit?), aztán egy vajfoltos kenőkéssel felvágta a tetejét a hajtás mentén. A dobozban apró hungarocellforgácsok között egy kézzel írt levél feküdt. 

Kedves Mr. Hirsch!

Ne haragudjon, hogy nem személyesen adtam át ezt a csomagot, de remélem, a találkozónkra is sor kerül a közeljővőben. Az itt található eszköz rendkívül értékes: egy prototípus, vagyis csak egy példány létezik belőle. De tudom, hogy az Ön kezében (pontosabban a fején) jó helye lesz. Ha a szerkezetet összeköti egy filmvetítővel, amelybe egy tekercs áttetsző filmszalagot fűzött, akkor meg fogja érteni a működési mechanizmusát. Használja szabadon, úgy hiszem, a Spectacle-ben jó hasznát fogja venni.

Egy rajongója.

Mike első gondolata az volt, hogy Larry szórakozik vele. De aztán beletúrt a dobozba, és ez az eshetőség rögtön elpárolgott: a hungarocellforgácsok között egy nejlonba csomagolt, tenyérnyi fémtárgyat talált, amely leginkább egy rézből összetákolt, gyermekded sisakra emlékeztette. A szerkezethez kettő, nagyjából fél centi vastag és egy méter hosszú fémkábel volt rögzítve, valamiféle csatlakozók. Mike gyorsan átkutatta a dobozt, hátha talál még benne bármit, ami segítheti az eligazodásban, de az teljesen üres volt. 

Még egy pillantást vetett a levélre, hátha a figyelmesebb újraolvasás vagy a kézírás tüzetes elemzése segíthet, de csak az aláíráson akadt fenn. Ki lehet a rajongója? Egyáltalán, miért nevezi bárki magát a rajongójának? A néhány egyetemi, meg underground lapban megjelent verse után maximum egy fél rajongója lehet – nem, itt nyilvánvalóan a Spectacle-beli vetítéseiről van szó, de azokat meg egyáltalán nem nevezné olyan műveknek, amelyekért rajongani lehet. De ki tudja, milyen különleges bolondok rohangálnak ebben a városban, végülis az off-off-Broadway-daraboknak is akadnak szerelmesei, az Anthologyról nem is beszélve. egy gyors körömrágás után kivette a dobozból a szerkezetet, beletekerte egy konyharuhába (végül is a levélben az állt, hogy értékes), majd a hátizsákjába csúsztatta. 

Amikor a Manhattanbe tartó metrószerelvény ajtaja kinyílt, és megint megcsapta a kocsi kellemetlenül savanyú illata, Mike egy olcsó kémfilm főszereplőjének érezte magát, aki tettestárs lett egy átláthatatlan összeesküvésben. De a kíváncsiság minden kellemetlen asszociációt megmosolyogtató tévképzetté változtatott. Mike olyan mélyen a gondolataiba merült, hogy csak a mozi zárjában matatva eszmélt fel.

Csak a Spectacle legfontosabb fényeit, vagyis a pénztár kislámpáját kapcsolta fel, nehogy az utcáról benézve azt higgyék, nyitva van – ha valamitől, hát ettől a betörői módszerességtől lett igazán feszült.

Akár otthon is maradhatott volna tovább olvasni a Bajnokok reggelijét, nézni a Charlie angyalait, vagy a MASH-t, ha éppen ismételnék, szóval akármit, csak ezt a baromságot ne. 

Talált egy nagy tekercs átlátszó, 16 mm-es celluloidszalagot, amit a szakmában leadernek hívtak – általában a filmek elejére vagy végére ragasztották, hogy a vetítés dinamikáját segítse, illetve a pénztelen kísérleti filmesek, mint Len Lye vagy Stan Brakhage, előszeretettel festettek vagy karcoltak a felületére. Miután befűzte a tekercset, Mike kissé gyanakodva a fejére helyezte a koronaszerű fémszerkezetet, amitől egy idiótának érezte magát, de a vágy, hogy a dolog végére járjon, legyőzte a késztetést, hogy röhögőgörcsöt kapjon a helyzet kafkaiságától. 

A szerkezetről lelógó két kábelt bedugta a vetítőgép oldalán lévő lyukakba – eddig nem volt elképzelése, hogy mire szolgálnak, de nem valószínű, hogy pont erre –, aztán bekapcsolta a gépet, a vászonra élesítette a prizmát, és várt. A vásznon másodpercekig csak az ismerős, kissé remegő képkeret vibrált, az üres filmszalagon akadálytalanul keresztülszáguldó fénynyaláb egy szabályos, világító négyzetet rajzolt a nézőtér elé. Mike nem is igazán csalódott volt, inkább csak hülyének érezte magát, mint egy olyan vicc áldozata, amelynek a poénja homályban maradt. De mielőtt ingerülten leszedte volna magáról a szerkezetet, hogy kikapcsolja a gépet, történt valami. A vásznon megjelent egy kép.

Eleinte homályos volt. Mintha a kamera fókuszát szándékosan rosszul állították volna be, miközben az operatőr ráadásul ködben tapogatózott. A képörvény zavaros forgataggá duzzadt, a homály fokozatosan valami darabos áramlássá változott, egy színes képlevessé. 

Egyre csak tisztult tovább, Mike pedig szinte hipnotizálva bámulta, pislogni is alig bírt a döbbenettől. 

A vásznon egy metró derengő képe rajzolódott ki, de csak néhány pillanatra: az elfolyó örvényt ezután jobban kivehető képek montázsa követte. 

A metró megállás nélkül suhant keresztül a Bleecker Street-i megállón, majd hirtelen egy óriási doboz hullt alá az égből, és a betonba csapódása után sűrű tollfelhővé változott. 

Egy totálképen Mrs. Wilson jelent meg, rózsaszín koszorúslányruhában, a kamera felé nyújtott egy füstölgő pipát, aztán az idős nő egy gyors váltással Mike anyjává változott, utána egy korcsolyázó gyerekké, egy indiánná, végül a Larry limuzinjából kiszálló Andy Warhollá. 

Egy fekete öltönyös, napszemüveges férfi bukkant fel a képen, a politikai thrillerek félreismerhetetlen gonosztevője: egy barna furgon tolóajtója előtt állva integett a közönség felé. Mike hátán végigfutott a hideg borzongás, és szinte önkéntelenül suttogta maga elé, hogy „bassza meg”. Ugyanebben a pillanatban a vásznon látható alak is megszólalt: „Bassza meg”, majd mosolyogva beszállt a kocsiba, amely lassan elgurult a járdaszegélyen dohányzó Sterling Hayden, majd a Francia kapcsolat-beli kalapjában idegesen rágózó Gene Hackman mellett. 

Mike nem hitt a szemének, egyszerre öntötte el a gyomor felől támadó iszonyat és a mellkasából szétterjedő csodálat: talán sosem érzett még ilyen izgalmat és áhítatot. 

Mintha egy egyszemélyes szekta vezetőjeként idézett volna meg egy ősi istenséget. 

Hirtelen valamiféle kozmikus fáradtság hulláma söpört végig rajta. A vetítő leállt, talán még diszkrét füstszagot is eregetett, bár ezt lehet, hogy Mike csak odaképzelte. Úgy tűnt, órák óta a moziteremben ül, pedig csak húsz perce lépte át a küszöböt. Mike megdörzsölte a szemét, levette a fejéről a szerkezetet, majd előrehajolt és nagyot sóhajtott, mint egy hosszú edzőtermi torna után. Felegyenesedett. A vászon üres volt, ellentétben a vetítőben lévő filmszalaggal: az immár nem volt áttetsző. 

Mike odalépett a géphez, hogy közelebbről is megvizsgálja az orsón lévő filmet, de már pár lépésről látta, mi változott. A filmszalag megtelt képekkel. Mike tudta, hogy ez fizikai képtelenség: már elexponált filmre lehetetlenség újabb képeket varázsolni, a fotografikus folyamat ilyen formában megismételhetlen. De hacsak valaki nem osont be mellé a vetítés előtt, hogy kicserélje a szalagot, akkor valami megmagyárazhatlan dolog történt. Mike kivetítette a gondolatait, vagyis a tudatának ide-oda csapongó örvénylését, és mindezt a szalagra is rögzítette. Larry sokat áradozott neki az európai „tudatfilmekről: Alain Resnais meg Andrej Tarkovszkij munkásságáról, akik látomásos képorgiákat és álomszerű víziókat varázsoltak a vászonra. Ők voltak a műfaj koronozátlan királyai. Egészen mostanáig, gondolta Mike, mert ezzel a kis vuduszeánsszal ő is színre lépett. De mire igazán beleélhette volna magát a fantáziálásba, ott helyben elaludt. 

 

Kapcsolódó cikkek
...
Beleolvasó

A Nobel-díjas Mario Vargas Llosa megírta a guatemalai katonai puccs ördögi részleteit

A Nobel-díjas Mario Vargas Llosa új regénye, a Vad idők megmutatja, hogyan döntötték meg Guatemalában 1954-ben az Egyesült Államok segítségével a megválasztott kormányt? Olvass bele!

...
Beleolvasó

Egy gyilkosságsorozat után nyomoz a zsaru, mikor a testvérének nyoma veszik

Barack Obama 2020 egyik legjobb könyvének nevezte Liz Moore bestsellerét, a Hosszú, fényes folyót. Olvass bele!

...
Beleolvasó

Lorenzo de Medici bátyját a szeme láttára szúrták halálra a firenzei dómban

A Medici család legdicsőségesebb korszaka Lorenzo il Magnifico, a Nagyszerű Lorenzo idejére esett. Olvass bele a történetébe!

Hírek
...
Gyerekirodalom

Kiss Judit Ágnes meséjében egy mentett kutya és egy kóbor cica emelkedik felül az ellentéteken

...
Zöld

Alig mozognak a magyarok, pedig tovább szeretnének élni

...
Hírek

Benedek Elek születésnapjára Király kis Miklós is emlékérmére kerül

...
Beleolvasó

Az Arizona mulató bemutatására még Örkény sem találta a szavakat

...
Hírek

Ezeréves keresztény kéziratot kapott vissza Görögország Amerikától

...
Hírek

Hét csapás sújtja jelenleg a könyvszakmát

...
Hírek

Négynapos munkahetet vezet be a Libri-Bookline

...
Hírek

A könyvtárak adnak menedéket Angliában a megélhetési válsággal küszködőknek

...
Hírek

Sally Rooney idén is felkerült a TIME legbefolyásosabb embereit összegyűjtő listájára

...
Hírek

Judith Schalansky új könyvét csak száz év múlva lehet elolvasni

...
Beleolvasó

Pető Andrea az utókorral ellentétben nem a férjek fontosságában méri a nők életét - Rajk Júliáét sem

...
Hírek

Hogyan látja egy brit történész a Habsburgokat?

...
Nagy

Szvetlana Alekszijevics: Miért nem tudunk szembeszállni a diktatúrával?

Felfoghatatlan volt számomra, amikor Oroszország megtámadta Ukrajnát – mondta interjúnkban a Nobel-díjas Szvetlana Alekszijevics, akivel a háborúról, a női narratíva fontosságáról, és egy felfüggesztett filmprojektről is beszélgettünk.

Szerzőink

...
Sándor Anna

Pető Andrea: Ha a háborús nemi erőszak áldozatait mártíroknak nevezzük, azzal nem nagyon segítünk

...
Simon Eszter

Szvetlana Alekszijevics: Az emberek akkor tudnak igazán élesen fogalmazni, amikor érzik az elmúlás közeledtét

...
Sándor Anna

Malcolm Gladwell: Nem tudsz változást hozni egy társadalomban, ha a tanárt fizeted a legrosszabbul

Még több olvasnivaló
...
Nagy

Malcolm Gladwell: Nem tudsz változást hozni egy társadalomban, ha a tanárt fizeted a legrosszabbul

A csapatunk pont annyira erős, mint a leggyengébb csapattagunk, hangsúlyozta a népszerű ismeretterjesztő író, Malcolm Gladwell, a Brain Bar sztárvendége. De mi köze van a sikernek a focihoz és a kosárlabdához? És mindennek az online oktatáshoz? Gladwell a változó világról és a Z generációról beszélt - meghallgattuk.

...
Nagy

Szvetlana Alekszijevics: Az emberek akkor tudnak igazán élesen fogalmazni, amikor érzik az elmúlás közeledtét

Tóth Krisztina nyitotta meg a 27. Budapesti Nemzetközi Könyvfesztivált, amelynek díszvendége idén Szvetlana Alekszijevics. A Nobel-díjas belarusz író a pódiumbeszélgetésen a nők történeteiről, az emlékezés természetéről és a hátrahagyott kéziratairól mesélt, de azt is elárulta,  miért nem tud jelenleg kellő harciassággal írni.

...
Nagy

Mircea Cărtărescu: A diktatúra mindig rossz ötlet

Az évek óta Nobel-díj esélyesként emlegetett román íróval, Mircea Cartarescuval beszélgettünk szabadságról és diktátorokról, a naplójáról és az álmairól, fantasztikusról és valóságosról az irodalomban és az emberi léttapasztalatban. Interjú.

Polc

Negyven év után egy padláson bukkantak rá Czene Béla festményeire

...

Az igazi író élet-halál vitára készteti az igazi olvasókat

...

Stanley Tucci a főzés-ízlelés-evés hármasán szűri át az életet

...

A Szív utca szerzőjének új könyvében a megszállott szenvedélyé a főszerep

...