Janikovszky Éva tizenkét és tizennyolc éves kora között vezette azt a naplóját, amely néhány hete jelent meg a Móra Könyvkiadó gondozásában. A korabeli naplóbejegyzésekből kibomlik egy különlegesen érzékeny lány története, aki a világháború éveiben lett felnőtt, ebben az időszakban volt először igazán szerelmes, és miközben életre szóló barátságokat kötött, szembesült a vészkorszak legdurvább intézkedéseivel, amelyek a családját is érintették.
A naplót az őszi Margón mutatta be az író fia, Janikovszky János, a kötetet szerkesztő Dóka Péter és Dési János. Janikovszky János akkor elmondta, hogy mivel édesanyja gondosan megőrizte a naplójegyzeteket, és még hosszú, súlyos betegsége alatt sem szabadult meg tőlük, véli teljes bizonyossággal, hogy édesanyja azt szerette volna, hogy kiadják az emlékiratait. “Most valahol fentről mosolyog, és örül, hogy kiadtuk ezt a könyvet” - jegyezte meg. Most mutatunk egy részt a kötetből, benne Janikovszky János előszavát, és a napló elejét - az első bejegyzést 1938-ban, azaz a második világháborút megelőző évben vetette papírra Kucses (később Janikovszky) Éva.
Janikovszky Éva: Naplóm, 1938-1944 (részlet)
Előszavak
Nincs emlékem arról, vajon hány éve tudok anyám naplójáról, de valahogy mindig tudtam, hogy létezik. Azt is tudtam, hogy hogyan néznek ki a kisalakú, gusztusos, szürke, kívül kockás, belül vonalas spirálfüzetek, borítójukon a felirat: Kucses Éva – Naplóm, és egy évszám.
Azt is tudtam, a hétfiókos komód melyik fiókjában fekszenek.
De nem mertem hozzájuk nyúlni, beléjük olvasni, mintha tartottam volna tőlük.
Pedig logikusan gondolkodva tudhattam, hogy igazi, családot rengető titkokat nem rejthetnek, mert azokat az ember időben szanálta volna. Már ha van rá ideje. És Anyámnak volt, hosszan küzdött betegségével, és nem viselte türelemmel, szemben a többséggel, akikről ezt általában utólag állítják.
Mindegyik füzet olyan jó állapotú, hogy
képtelenség elhinni, már 80-85 éve rejtik egy valaha fiatal, gondtalan, csinos, művelt lány írásait, titkait.
Kicsit ugyan megsárgult a papír, de rajtuk nem hagyott nyomot sem az idő, sem a történelem, sem a számtalan költözés. A kézírás ismerős, ugyanaz, amelyet születésem óta ismerek: Anyámé. Hogyan maradhat egy ember kézírása változatlan 60 éven át? Az enyémre rá se lehetne ismerni.
Anyu halála óta azután néhányszor vettem a bátorságot, és bele-beleolvastam a füzetekbe,
mindannyiszor lenyűgözött Kucses Éva stílusa, humora, életkedve és a körülötte zajló gazdag, pezsgő szegedi társadalmi és kulturális élet.
Megdöbbentett, elszomorított és feldühített, hogy micsoda intellektusokat bíró családot pusztított el és tett tönkre a nácizmus, a háború, majd az azt követő újabb kibírhatatlan fordulat, az államosítás.
Lassan érett bennem a gondolat, hogy kötelességem foglalkozni a naplóval. Én vagyok az első és az utolsó, aki ebben még hitelesen léphet, sőt, köteles lépni, mert lehet, hogy nélkülem egy következő költözést, lakásfelújítást vagy évtizednyi sötétséget már nem élnének túl ezek a füzetek. Könyvkiadóként látván, hogy bizonyos életművek hogyan válnak családi marakodások áldozatává, hálás vagyok Anyámnak és Apámnak, hogy egykeként lehetek az örökösük, nem kell senkivel egyezkednem, azt tehetek, amit jónak látok, de ebből következően persze egyedül is hordom az örökség keresztjét.
Súlyos pesti hagyatékkal élő vagyok.
Levéltitok vagy naplótitok nem sérül, hiszen amit nem szeretett volna az utókorra hagyni, azokat az oldalakat Anyu diszkréten – még időben – kitépte. Legalábbis ezt gondoltam a Napló megjelenése előtti hónapig. Ekkor megtaláltam – hála Anyu hajdani szerelmének, Kardos Gábornak – a hiányzó hat lapból ötöt, amelyeket Kanadából kaptam vissza az írás megszületése után 80 évvel. Így a Napló lényegében hiánytalanul kerül az olvasók elé.
Egy fantasztikus, tehetséges szegedi lányból 20-30 év múltán, Janikovszky Évaként Európa-hírű sikeres író vált. Erre vágyott egész fiatalkorában, erről – is – tanúskodik a Naplóm.
Tehát minden amellett szól, hogy Kucses Éva naplóit a 70 éves Móra Kiadó, amellyel Anyám neve öt évtized alatt összeforrt, végre megjelentesse.
Köszönetnyilvánítás
Köszönet Dési János barátomnak a biztatásért, a fotók összeválogatásáért, a családfakutatásban nyújtott segítségéért és a rengeteg tanácsért.
Köszönet Dóka Péternek, a Móra Kiadó főszerkesztőjének a kötet szerkesztésében végzett munkájáért, kitartó, állhatatos kérdezgetéseiért.
Mindkettőjüknek elévülhetetlen érdemei vannak ezen kötet megjelenésében.
Köszönet Anyunak, hogy megírta és megőrizte a füzeteket.
Janikovszky János
Budapest, 2020. július 30.
1938
Most a 2. a-ba járok. 1938 van, jan. 14.
Először is beírom a tanáraimat és a tanárnőimet:
I. Erzsi néni, az osztályfőnök. Teljes neve Bolgárné dr. Pataky Erzsébet. Magyart és németet tanít. Elég kövér, és olyan lába van, mint Chaplinnek. Rögeszméje a jellemes diák. Szerinte az a jellemes diák, aki mindig összejátszik a tanárral, nem súg, magol a dolinál, nem segít, és mindjárt árulkodik, szóval egy rémes stréber. Van neki egy ronda lánya, a 3. a-ba jár. Szeplős, szemüveges, őrült ix lába van, és görbe orra és szemüvege. Erzsi nénit magunk között Erzsók anyánknak hívjuk. Minden második szava: „Édesmamát kérdezzétek meg!” Rövidet lát, és nagyot hall. Ez ő – egy ideális osztályfőnök.
Gammer Béla. A földrajztanárunk. Őrült rendes pasi, úgy szeretjük. Rengeteget utazik, és csuda jól magyaráz. Igazán nagyon jó vicceket mond, mikor jó kedve van. Mikor dühös, akkor csapkod, és mindenkit bedaciztat. Jelenleg beteg. Angyalka a gúnyneve.
Erna néni Rózsi néni
Illyés Atya
Sey Margit Edith
1938
Csuda rendes osztályom van. Van ugyan egypár hülye, de azok nem számítanak.
1939
JANUÁR 21.
Ezennel visszavonom ifjúkoromban tett bohó kijelentésemet, ugyanis most már 3. a-ba járok, és 1939. jan. 21. van. Amint a mellékelt ábra mutatja, rengeteget írtam tavaly, de most már igazán fogok. Azt hiszem, tavaly csak fölvágásból mondtam, hogy rendes osztályom van, ugyanis rájöttem az alábbiakra. Őrült hülye osztályom van, van ugyan egypár rendes, de azok nem számítanak. Ja igen, elfelejtettem megírni, hogy volt még a tanév elején egy „ab urbe condita” az osztályban. (Mellékesen megjegyezve sejtelmem sincs róla, hogy mit jelent, csak nagyon jól hangzik. Úgy rémlik, mintha valami városról lenne szó, de nem tudom, hogy jön ez ide.)
Szóval Erzsók (olv. E. néni) megőrült, és mert a Manheim Zsuzsa rövidlátó, az egész osztályt összevissza ültette. S látsza csak! (Hallga csak helyett.) Engem is elültettek a Magdi mellől. Ez igazán álnok tett volt tőle. Egész nap bőgtem, ugyanis csupa bukott közé ültetett a 4 oldal 1. pad 1. helyére. Pertli ül mellettem, és ő igazán helyes.
Hál’ istennek később a Magdit is a hátam mögé ültette. Ez egy rövid bevezetés volt, hogy mindenki tájékozódva legyen. Mert Erzsók szerint minden elmefuttató vagy elbeszélés előtt ismertetni kell az előzményeket, az utózmányokat, a körülményeket, a szereplő személyeket, a helyet, az időt s a többi. Hah! És én elfelejtettem a helyet és a személyeket. A személyeket nem is fogom, ugyanis, azt hiszem, az egész füzet tele volna velük. A hely legtöbbnyire az osztály. 4 ablak, 24 pad, 1 dobogó, virág, tábla, Jókai, asztal, szék. 1 tanár, 39 gyerek.
Azt hiszem, már bevezettem mindent, jöjj hát, tárgyalás!
Tárgyalás
Jelenleg influenzajárvány van, és epedve várjuk, hogy bezárják az iskolát. Minket nem akarnak bezárni, pedig már a Túnyoghit is bezárták. Szóval egyezzünk meg közösen, hogy ez piszokság, és mivel unok már írni, inkább olvasok.
MÁRCIUS 7.
Micsoda fennkölt érzés, mikor az ember egy 3-as latindolgozatot ír!
Phű, azt nem is képzelitek. Én ugyanis pont ma vettem tudomásul, hogy költői dolgozatom ily pórias jeggyel osztályozták. „Az időben mondá Jézus: „Senki sem próféta a maga hazájában!” S ez időben mondom én. (Nem tudom ugyan, hogy én hol lennék próféta, de ez nem változtat a tényen.) Ma épp be vagyok rekedve, és hangom bársonyos és üde csengése helyett valami rekedten és rikácsolva ad jelt magáról, és ezért kénytelen vagyok szellemes gondolataimat itt megörökíteni. Aszongyák, hogy aszongyák, hogy Mária néni menyasszony. Mindig látjuk egy szőke fiatalemberrel, de azt hiszem, csak a jótékony lelkek léptetik elő vőlegénnyé. A rossz nyelvek azt állítják, hogy a testvére. De akármije, a tény az, hogy Mária néni nagyon fölvág vele. Ma elkísérte egész az iskoláig (mert Mária néni internátusi tanárnő), szóval elbúcsúztak. M. néni epedve nézett utána, de ő már rég egy bájos nyolcadikos karcsú bokáit csodálta. De tény az, hogy ez még mindig nem tény, csak ágról ágra repdeső pletykácska.
MÁRCIUS 19.
Föl vagyok háborodva, hogy elmarad a Faust! Eget verő piszokság! Mégpedig ilyen hülye kifogással, hogy „technikai okok miatt”, persze ez biztos azt jelenti, hogy a bájos Margaréte dédunokájának esküvőjén mint tanú kell hogy részt vegyen. Faust anyósa esküvőjén lesz biztos a vőfély, Mefisto pedig… mit tudom én, hogy mit csinált, de az biztos, hogy nem jött el! Van egy őrült jó tippem! Minden hónapban csinálok egy táblázatot, hogy miből mi a kedvencem, és úgy megtudhatom, hogy hogy változik b. (becses, nem buta) ízlésem.
Mi a kedvenc február március április
operám Pillangók. Rigoletto Strauss Richárd,
Don Juan
operettem Bob herceg Víg özvegy szimf. költem.,
Erzsébet
áriám Bűvös erdő La donna Ne sírj, ne sírj,
kicsi Liu
slágerem Szvidhard Bamba, bamba Hej hó, hej hó…
gyászvitéz
hangszerem fuvola fagott fagott, klarinét
népem angol egyik se emberevők
sportom evezés bicikli bicikli
könyvem Buda hőse Mire Politikai divatok
megvénülünk
íróm Donászy Jókai Jókai
zeneszerző Schubert Beethoven Csajkovszkij
szimfóniám Beethoven V. Cs. VI Cs. V. VI
versem Színes tinták Holló Szeptember végén
költőm Kosztolányi Poe Petőfi
filmem Orgonavirága Robin Hood Szuez
színészem Hepburn
foglalkozás régészet zeneszerzés katona
színem sárga lila lila
állatom kutya ló póni
hova utaznék Olaszország Svédország sehova
gyümölcs banán alma narancs
virágom mimóza ibolya jácint
mi akarok lenni divattervező árja amerikai milliomos
MÁRCIUS 22.
Most nem érek rá ugyan valami nagyon, de azért egy kicsit írok. Kaptam egy rém guszta nadrágszoknyát, és most egész nap abba’ járok, és holnap megyek benne először biciklizni.
Erzsók, azt hiszem, elérkezett az elmebeli eltompultság legvégső fokára (remélem, elég cirkalmasan fejeztem ki, hogy hülye), ugyanis az iránt érdeklődött, hogy ki vezet naplót, és azt mondta, hogy bizonyára mostanában hazafias elmefuttatásokat végzünk (enyhe röhej). Majd egyoldalú eszmecserét folytatott Mátyás királyról.
MÁRCIUS 27.
Na, ma aztán szép dolgot csináltunk! Reggel, mikor bementem, az a kedves meglepetés ért, hogy az egész osztály olyan volt, mint egy harctér. Háromféle szempontból is. 1. Olyan füst volt, hogy tíz centire se lehetett látni. 2. Rém büdös volt. 3. A lányok úgy ordítoztak, hogy akármelyik hazafinak dicsőségére vált volna. (Nem vagyok vele tisztába’, hogy a háborúba’ van-e cúg, mert itt az is volt.) Aztán bejött Szörényi, iskolánk rettegett hárpiája, és kikergetett mindenkit az osztályból. Rém muris volt a folyosón sétálni, és minden érkezőt azzal fogadni, hogy „Ki vagyunk zárva, füstöl a kályha!” Hogy terjed el az osztályban a hír? Azt hiszem, erről tarthatnék tudományos előadást, de ettől inkább megkímélek mindenkit. Halljátok eme példát: az újonnan érkezett áldozatot már a kapunál megrohanják a „hírnökök”. Hogy micsoda zöldeket dumálnak szegénynek, nem tudom, de tény az, hogy mire felér hozzánk az emeletre, a „jól értesültek” flegmájával fordul hozzám: „Na és mondd, tulajdonképpen ki gyújtotta fel az osztályt?” Legnagyobb sajnálatunkra a füst nem látta be, hogy németóra lesz, és sokkal hamarabb, mint vártuk – eltávozott. Na de ezt meg mi nem tűrhettük. Ha nem akar maradni magától, hát majd erőszakkal marasztaljuk! Elhúztuk az ellenzőt, kinyitottuk az összes kályhaajtót, aztán megindultak a vándorlások. A papírszalvétától a tolltörlő rongyig mindent belehajigáltunk. A tetejére tettünk egypár radírt. S ez lett átkunk. Igaz ugyan, hogy az egész németórát átköhögtük, krákogtuk és hapciztuk, de mi történt a 6. órában? Tomi (fűtő), ez az álnok lény megtalálta az el nem égett gumikat, és beadta Erzsóknak! (Ez a drámai fordulat!) Ah, a holnap egy gyászos nap lesz, mert Erzsók mérgében mindenkit bedaciztat és lefejeztet. (Ha csak ki nem rúgjuk szent dühével együtt az ablakon!)
MÁRCIUS 28.
A fejem még a nyakamon van, Erzsók egy feledékeny lény.
ÁPRILIS 12.
La Lala tratram papam djátáta! Psssz! (Ez nem a lipótmezei önképzőkör nászindulója, hanem Csajkovszkij V. szimfóniája 4. tételének 3. főtémájának 2. melléktémájának 2. vége.) Egész nap hangversenypróbára járok.
ÁPRILIS 15.
Pálinkás jó estét kívánok! Ihaj de sőt még csuhaj, azaz vesszen Trianon, és éljen… na ki? Azt ilyen időkben sose lehet tudni. Ámde szögezzük le a puszta tényt, hogy éljen a magyar hadsereg! Már csak azért is, mert ma elmaradt a latinóra. Ugyanis az egész úgy volt, hogy… éljen, éljen, közös határt akarunk, mindent vissza, nem, nem, soha, éljen… (pardon, már úgy bennem van mindez). Szóval ma jött meg a szegedi biciklis ezred a Felvidékről, s eme okoknál fogva ma kivonultunk, hogy „fehér szívünk minden melegével üdvözöljük a hazaszeretet hőseit, kik értünk és minden magyarért küzdöttek a Felvidéken, kik vérüket ontották hazájukért, a névtelen hősöket stb.”
(Idézet Erzsók költői szónoklattal egybekötött prédikációjából.) Ámde térjünk a tárgyra. Kivonultunk, összevissza dobáltuk a katonákat piszkos nárciszokkal, megéljeneztünk egypár csinos tisztet és egy sofőrt, és aztán ahelyett, hogy ottmaradtunk volna az ünnepélyen – hazavonultunk. Azaz vonultunk a kapuig, ott nem mentünk be, hanem visszafordultunk, és a latinórából hátralévő félóra hazafias érzéseket keltett szívünkben, kijelenthettük, hogy tüntetni akarunk. Tanárnőnk nem bírt velünk. Ahogy befordultunk a sarkon, beleütköztünk a diribe. Rémes volt! Egy szót se szólt, és mégis mindenki szótlanul visszafordult. Mikor a suliba értünk, épp kicsöngettek. Nem mentünk le az udvarra, hanem a szabályok ellenére fönnmaradtunk az osztályban. Magunkra zártuk az ajtót, és megszámoltuk az uzsonnákat, hogy hány napig maradhatunk elsáncolt várunkban. Hál istennek enyhült harci kedvünk, és mikor Biri néni jött, kinyitottunk. Félek, hogy lesz valami baj, vészjósló szélcsend van a dirinél, ámde megvigasztal, hogy… sose halunk meg! (De miből éljenek a temetkezési vállalatok…?)
ÁPRILIS 20.
A diri eltiltotta a b-seket a színháztól és a mozitól, mert rosszak voltak.
ÁPRILIS 23.
Isten éltessen! (Mármint engem!) Minden külön értesítés helyett, ma volt a születésnapom. Rém guszta dolgokat kaptam. Délután láttam az „Erzsébet”-et, szebb, mint akármi!
ÁPRILIS 26.
Intőkiosztás volt, és azt mondta a diri, hogy rémesen megbüntet minket, ha meg nem javulunk.
ÁPRILIS 27.
Másodszor láttam az „Erzsébet”-et.
MÁJUS 1.
Szünet van, és rém randa idő.
MÁJUS 2.
Nincs szünet, ellenben az idő randa.
MÁJUS 9.
Jaj, már épp egy hete nem írtam, azóta annyi minden történt. Múlt héten két dolgozatot írtunk, rém nehéz volt. Közben láttam a Sztambul rózsáját, és ennek fejében becsszavam adtam anyunak, hogy a Bánky társulat két darabjára se megyek el. Ma egy verőfényes májusi nap volt, a „verő”-t úgy kell érteni, hogy ha az ember kilépett, agyonverte az eső meg a jég, fényes meg a pocsolyáktól volt az utca. Ma remekül szórakoztunk rajzórán. Vetítés volt, és összevissza mászkáltunk négykézláb. Elloptuk a Brucky cipőjét, és továbbadták, szegény fél lábbal nem tudott utánamászni, hát mint önfeláldozó barátnőnek nekem kellett átcsúszni a terem másik végébe érte. De nem nagy vicc, mert Stanci (Illyés, a rajztanár) süket.
MÁJUS 14.
Jó ég, Stanci ist ganz plöm-plöm! Behozott 1 harapófogót, hogy rajzoljuk le. Wie das der kleine Stanzi vorstellt! Ahogy kilépett az osztályból, rohant le két lány a Julcsa nénihez a harapófogóért, felhoztuk, és az egész osztály lekopírozta. (Rátettük a rajzlapra, és körülhúztuk.) Most persze mindenkinek egyforma, és Stanci 1/2-et adott (ennyire nem tetszik neki a saját harapófogója)!
MÁJUS 20.
Ma volt a zsúrom, minden remekül sikerült. Megalapítottuk a HATÉKÁ-t! (6 tehenek clubja) Költői cím, nincs semmi értelme, és csak 5-en vagyunk, de nagyon jól hangzik. Jelszó: stanci, köszöntés: tehenek
MÁJUS 26.
Jaj de remek volt, voltunk délelőtt a földrajzi intézetben. Remekül szórakoztunk. Volt egy angyali segédtanár, dr. Wagner Richárd, azaz Ricsi, mert rém jóba lettünk vele. Meg volt még egy szemüveges, az is rém helyes, 35 percig társalogtunk az egyetem udvarán vele. Megértő…
SZEPTEMBER 4.
Na igen, minden nagyon megható, azonban azóta eltelt egy kis idő, nem sok, ugyebár, kérem, egész kevés, csak úgy 3-400 000 évecske. Azaz 3-4 hónap. De minden lényegtelen. A nyár csudás volt. A stílusom határozottan pocsékabb, de igazán nem lehet elvárni egy ilyen szegény leányzótól, hogy még írjon is, azonkívül hogy teniszezik, úszik, társalog és sétál. Hát ez mindenesetre megerőltető. Most épp rémesen várom a Bruckyt, és sajnos kezdődik a suli, és vége a tenisznek, és nem megyek többet aztán a korzóra, mert az nem illlldommmossss, ugyebár? Nem történt semmi izgalmas, csak volt szabadtéri, ami rém guzi, csuda rendes volt, és most épp kitört a háború, ami kevésbé guzi, azaz rendes. A Pacyval vagyok én jóban. És mostan sok fiúkát ismerek, amibe ugyan nincsen semmi vicccc! Járok biciklizni, sőt Apu, ill. keresztapu bevonult katonának, csinnadratta bummbummbumm! Amint a mellékelt ábra mutatja, sziporkázok, de abbahagyom, mert még meggyúlhat valaki. Good bye!
(Ja igaz, tanulok angolul.)
