Dr. Zacher Gábor főorvos, mentőorvos, címzetes egyetemi docens és „az ország toxikológusa” több mint negyven év után lezár egy korszakot, és hamarosan elköszön a mentőorvosi hivatástól. Kálmán Norbert újságíróval közösen jegyzett új könyve, a Zacher 3.0 – Az én mentőszolgálatom azt az időszakot idézi fel, amikor dr. Zacher több mint négy évtizeden át rohammentősként is szolgált.
Most, hogy nyugdíjas korba lép, a toxikológus elérkezettnek látta az időt, hogy őszintén meséljen erről az időszakról. A kötetben egyszerre humoros és kőkemény életigazságoktól sem mentes történeteket idéz fel az Országos Mentőszolgálatnál eltöltött idejéből az 1980-as évek elejétől egészen a mai napig.
A könyv olyan témákat érint, amelyekről ritkán beszélünk nyíltan: mi történik akkor, amikor emberélet a tét? Hogyan lehet együtt élni a halál napi közelségével? Milyen arcát mutatja a budapesti éjszaka, ha kék villogóval érkezik az ember? És mi köze mindennek a függőségekhez, a kiégéshez, a túléléshez?
A könyvben megszólalnak egykori és máig aktív bajtársak és kollégák is – többek közt Győrfi Pál, az Országos Mentőszolgálat szóvivője is. A történetek megmutatják, hogy
mentősnek lenni nem munka, hanem küldetés és életforma is.
A nyugdíjba vonulással kapcsolatban dr. Zacher így fogalmaz:
„..ha mégis, és eljutok oda, hogy betöltöm a 67-et, leteszem a lantot. A mentőzés… akkorra már nem való. Az, hogy felmegyünk egy lakásba, megnézek valakit, megvizsgálom, tanácsot adok – az még rendben van. Ez már inkább háziorvosi jellegű...
De hogy bemászni egy roncsba? Egy vonat alá? Egy metrószerelvény alá? Sötét pincében botladozni? Na, azt már nem kell csinálni ebben a korban. Jöjjenek a fiatalok – övék a jövő.”
A november 28-án megjelenő kötet a szerző harmadik könyve, a Karizs Tamással közösen írt A Zacher 1.0 - Mindennapi mérgeink és A Zacher 2.0 - Mindennapi függőségeink után.
Nyitókép: Wikipedia, Thaler