Az izlandi szerző új kötete, mely a tudományos ismeretterjesztés legjobb hagyományait folytatja, mélyen személyes, ugyanakkor messzemenően globális nézőpontból közelít a fenyegető környezeti katasztrófa témájához. Az Időről és vízről gazdag és magával ragadó szöveg, egyszerre útikönyv és tudománytörténet, s mindenekelőtt figyelmeztetés a mai olvasó számára: éljen harmóniában a természettel - és az utána következő generációkkal.
Andri Snaer Magnason (1973) Izland egyik legnépszerűbb és legegyedibb szemléletű írója. Több alkalommal és több műfajban (regény, ifjúsági regény és tényirodalom kategóriában is) elnyerte már az Izlandi Irodalmi Díjat. 2009-ben társrendezője volt a saját könyve alapján készült Dreamland című dokumentumfilmnek. 2016-ban indult az izlandi elnökválasztáson, ahol kilenc jelölt közül a harmadik helyen végzett. Feleségével és négy gyermekével Reykjavíkban él.
Andri Snær Magnason: Időről és vízről (részlet)
Fordította: Patat Bence
Szavak, amelyeket nem értünk
Úgy gondoljuk, hogy a szavakat könnyű megérteni, hogy a megértésük természetes a számunkra, hogy az újságokban és a könyvekben leírt világ az, amit érzékelünk és értünk, pedig ez egyáltalán nem ilyen egyszerű. Például hozzászoktunk, hogy a globális felmelegedés kifejezést elengedjük a fülünk mellett, miközben sokkal könnyedebb szavakra reagálunk. Ha apró dolgokban érzékelnénk, hogy mit rejt magában a globális felmelegedés kifejezés, akkor olyan lenne, mint egy mesebeli fenyegetés, és félnénk tőle. Az új szavak és kifejezések megértése évtizedekbe, sőt akár évszázadokba is telhet.
Hallgrímur Pétursson Passiózsoltárok című művében, amely először 1666-ban jelent meg nyomtatásban, a 30. zsoltár e szavakkal kezdődik: „Azok, lelkem, kik bűnbe esnek / lelkiismeretükkel szembeszegülve.” A bűn, a lélek és a lelkiismeret szavak évszázadokon át befolyásolták az izlandiak gondolkodását, és valóságos hatalmi eszközt jelentettek a lelkészek és az uralmon lévők kezében. Az emberek beismerték bűneiket, megtisztították lelkiismeretüket, és lelkük számára öröklétet biztosítottak a mennyországban. De ezek a szavak nem mindig léteztek. Nem valószínű, hogy a honfoglalás korában az Izlandra érkező skandinávok értették volna Hallgrímur e sorait. A lélek, a bűn és a lelkiismeret a keresztény hittel kerültek a nyelvbe. Ezek a szavak a tevékeny vikingeket nem akadályozták. Raboltak és fosztogattak anélkül, hogy törődtek volna lelkiismerettel és bűnnel. Az emberek rablóhadjáratokkal szereztek maguknak hírnevet és dicsőséget, nem kellett megbocsátaniuk az ellenségeiknek, hanem kötelességük volt, hogy bosszút álljanak. Ha nem álltak bosszút, talán a lelkiismeret-furdaláshoz hasonló érzés töltötte el őket, bár ez a szó akkor még nem létezett.
Egy 10. századi udvari költő, aki verset akart írni egy keresztény hitre térő királynak, komoly bajban lehetett, mivel a költői nyelv az óészaki hitvilágon alapult. A költészetben szinonimákat és körülírást alkalmaztak a dolgok néven nevezése helyett. A dicsőítő énekekben föld helyett azt mondták: Odin menyasszonya, az ég pedig a törpék sisakja volt. De vajon egy megkeresztelt költő hogyan fejezte ki magát a költészeti hagyománynak megfelelően, amely a költészetet az ászok mézsörének, Odin ajándékának vagy Kvasir vérének nevezte? Isten, mennyek és földek teremtőjének magasztalására nyilvánvalóan nehéz lett volna az ászok mézsörét alkalmazni.
A költészeti hagyomány arra kényszerítette a költőket, hogy Istenről mint a törpék sisakjának és Odin menyasszonyának teremtőjéről beszéljenek.
Régi gondolatokat használunk az új gondolatok megértéséhez, és eleinte Istenről nem lehetett Odin említése nélkül vagy a pogány világképet figyelmen kívül hagyva beszélni, márpedig a kereszténység azt ki akarta szorítani.
A szavak hatnak az érzelmeinkre. A szavak lehetővé teszik, hogy megfogalmazzuk, hogyan érezzük magunkat, és leírjuk, mi rejlik a keblünkben. A szavak korábban láthatatlan történéseket is meg tudnak ragadni és keretbe tudnak foglalni.
(…)
Hallgrímur Pétursson 1614-ban született, és nagy odaadással írt verseket bűnről és kegyelemről, de nehezen költött volna szabadságról, emberi jogokról, demokráciáról és egyenjogúságról. Remek költő volt és nagy gondolkodó, de abban a korban, amikor élt, ezek a szavak és fogalmak még aligha léteztek a nyelvben.
Amikor Jørgen Jørgensen – akit az izlandiak csak Jörundurnek, „a kánikula királyának” neveznek – 1809-ben forradalmat indított el Izlandon, radikális nyilatkozatot adott ki, amelyben kinyilvánította: Izland szabad, és független a dán uralomtól.
Ez számunkra úgy hangzik, mint egy elnyomott nép magától értetődő óhaja, olyasvalami, ami után az izlandiak 600 éve vágyakoztak. De valószínűleg ezt a gondolatot senki sem fogalmazta meg Jörundur nyilatkozatának megjelenése előtt. 1809 nyarán, egy szép napon először kezdett formálódni egy új és forradalmi gondolat, és még aznap létre is jött. A gond az volt, hogy akkoriban senkiben nem merült fel, hogy az izlandiak szabadságra vagy függetlenségre vágynának. E szavak feltehetőleg soha nem hangzottak el Izlandon, következésképpen gyakorlatilag jelentésük sem volt.
(…)
Az izlandiak érdektelensége csalódást okozott Jörundurnek.
Szabadságot kínált a népnek, de senki sem értette, mit ért ezen, így hát senki sem akarta elfogadni.
A gondolat, hogy egy szegény ember szava ugyanannyit érhet, mint egy gazdagé, szöges ellentétben állt a valósággal. A szabad kereskedelem szintén újdonságnak számított Izlandon, és Jörundur kemény szavakkal illette az izlandi állapotokat, ahol egy maroknyi „gyáva” kereskedő túszul ejtette a népet. Az egyszerű nép nem értette, hogyan lehetne irányítani az országot egy képviselőgyűlés révén, amely „nem a király”. A képviselőgyűlés gondolata új volt, és ugyan a régi sagák szóltak a népgyűlésről és a helyi nemzetségfők rendszeréről, nem volt kézenfekvő, hogy az emberek vissza akarjanak térni egy régen túlhaladott állapothoz.
Jörundur szabadságot kínált nekünk, meg akarta dönteni a király hatalmát, és azt az izlandiaknak átadni. A királlyal ellentétben nem magának akart hatalmat, de a nép csak a király szót ismerte, amivel Jörundur státuszát megnevezhette. Ahogy a norvég udvari költők sem tudták Odin menyasszonyának emlegetése nélkül azt mondani, hogy Isten menny és föld teremtője.
Persze logikus volt, hogy nem bíztak Jörundurben. Javíthatatlan kalandor volt, megrögzött szerencsejátékos, nőcsábász, és az emberek arra gyanakodtak, hogy célja Izland beolvasztása a Brit Birodalomba, de akárhogy is, az országban elsőként fogalmazott meg radikális gondolatokat, amit az emberek viszont tréfának fogtak fel. Magnús Stephensen, a kor egyik legkiemelkedőbb izlandi személyisége egy levelében szabadkozva azt írta, hogy „egy rendes izlandi sem kíván magának függetlenséget”.
Azok, akik később a szabadság, az egyenlőség és a függetlenség eszméiért harcoltak, 1809-ben még gyerekek voltak, vagy meg sem születtek. Baldvin Einarsson, a függetlenségi mozgalom egyik alapítója hétéves volt, Jónas Hallgrímsson mindössze kettő. Jón Sigurðsson csak 1811-ben született, és már középkorú ember volt, amikor a szabadsággal kapcsolatos gondolatait radikálisnak tartották.
Amikor 1844-ben újraalapították a nemzetgyűlést, csak a vagyonos emberek kaptak választójogot, vagyis az izlandiak 5%-a. Izlandon a 40 év fölötti vagyontalan férfiak és nők csak 1915-ben szereztek választójogot. A férfiak és nők választójoga 1920-ban lett egyenlő.
Az általános iskolában az én generációm úgy tanulta, hogy az izlandiakat 600 éven át nyomta el a dán uralom, és a nép ez alatt az idő alatt mindig is szabadságra és függetlenségre vágyott. De ez egyáltalán nem igaz. Csak a 19. század derekán vetette fel egy romantikus költő, hogy a népek mindig is függetlenek akartak lenni. A többség beletörődött a kor szellemébe, és a hétköznapi küzdelem is épp elég volt nekik. Az emberek a saját valóságukban éltek, megrekedve a mindenkori uralkodó nyelvben és hatalmi rendszerben. A többség arra volt ítélve, hogy az éppen rendelkezésre álló sémákban és fogalmakkal gondolkodjon. Az izlandiaknak több mint száz év versei, beszédei, szemináriumai, nyilatkozatai, fordításai és koppenhágai kocsmákban folytatott beszélgetései kellettek ahhoz, hogy teljesen megértsék a Jörundur nyilatkozatában megjelent fogalmakat. Csak akkor jött létre e fogalmak megvitatásának alapja és ezáltal az 1918-as szuverenitás alapja is, de a nemek közötti egyenlőségről még utána is volt mit beszélni legalább száz éven át.
Ez a könyv szavakból áll, és némelyikük ugyanolyan új a nyelvben, mint az annak idején Jörundur által használtak. Nem telt el sok idő azóta, hogy először hallottuk „a tengerek savasodása” kifejezést. Az izlandi internetes folyóirat-adatbázisból kitűnik, hogy a fogalom Izlandon a nyomtatott médiában először 2006. szeptember 12-én jelent meg a Morgunblaðiðban.12 Aztán 2007-ben bukkant fel egyszer, 2008-ban egyáltalán nem, majd 2009-ben kétszer. A „nyereség” szó ugyanazon adatbázis szerint 2006-ban 1170-szer, 2009-ben pedig 540-szer fordult elő. 2011-re a vita már előrehaladt valamelyest: „a tengerek savasodása” kifejezéssel immár ötször találkozunk, de még mindig messze elmarad például a „Kardashian” 180-as előfordulási száma mögött.
A tengerek savasodása jó példa azon kifejezésekre, amelyek elkerülték a figyelmünket, noha a jelenség az elmúlt 30–50 millió év legjelentősebb változása a bolygó természetében és kémiájában.
A tengerek kémiájának alapvető megváltozásáról van szó, ami felboríthatja az ökoszisztéma egészét, és olyan nagy horderejű, hogy a tengervíz ízében is érezni fogjuk, ha a tenger pH-értéke 8,2-ről 7,9-re vagy akár 7,7-re csökken. A pH-értékskála logaritmikus, a többségnek nehézséget okoz a nagyságrendek értelmezése. Nemigen alkalmas hétköznapi összehasonlításra. Ahogy például azt is nehéz megérteni, hogy a Richter-skála szerinti 2-es földrengés százszor kisebb a 4-esnél.
A tengerek savasodása abból ered, hogy a tenger nagyjából 30%-át nyeli el annak a szén-dioxidnak, amit az emberiség a légkörbe kibocsát. Ha megvizsgáljuk a tenger savasságát 25 millió évvel ezelőttől mostanáig, enyhébb kilengéseket fedezünk fel, amelyek némelyike több százezer évig tartott. De ha minden így marad, a következő száz évben a tengerek savassága zuhanásszerűen fog esni, mintha egy meteorit találná el a földet. A föld számára száz év csak egy pillanat. Ha az, ami korábban több millió év alatt történt, most száz év alatt történik, a sebessége egy robbanáshoz hasonlítható.
A tengerek savasodása. Mintha érteném e szavakat, de valószínűleg nem értem. A töltetlen puska ugyanúgy néz ki, mint a töltött puska, de a hasznossága, illetve az ártalmassága attól függ, hogy meg van-e töltve vagy sem. A szavak eltérő töltettel rendelkeznek, és sok évbe telik, mire egy kifejezés eléri teljes töltöttségét. „A tengerek savasodása” ugyanolyan hatalmas és mély, mint a tenger, és örök. Akkora, mint az összes heringraj és skorpióhal, az összes tőkehal és disznódelfin, osztriga, az összes növényi plankton és ámbráscet együttvéve, mint az összes csodálatos korallzátony a teknősökkel, az agykorallokkal és bohóchalakkal együtt. Ugyanolyan nehéz lenyelni ezeket a szavakat, mint egy maréknyi tengeri pillangót.
Ha megvizsgáljuk a tengerek savasodásának tudományos hátterét és azt, hogy a föld hány lakójának megélhetése függ a tengerek egészségétől, eltűnődhetünk, hogy a tengerek savasodása fogalom 2019-ben ugyanolyan erőtlen-e, mint a holokauszt szó volt 1930-ban az 1960-as jelentéséhez viszonyítva. A tengerek savasodása fogalom annyira megerősödhet még, hogy egész nemzedékek leghőbb vágya lehet, hogy visszaforgassák az idő kerekét, és megakadályozzák egy valóságos paradicsom elvesztését.
A föld lakói most olyanok, mint az izlandiak Jörundur, a kánikula királyának idején.
Mintha a savasodás, olvadás, felmelegedés és emelkedés szavak nem váltanának ki olyan közvetlen reakciókat, mint a megszállás, a tűzvész vagy a méreg.
Híreket olvasunk és dokumentumfilmeket nézünk, de különös módon tartjuk magunkat a hétköznapi rutinokhoz.
Az éghajlatról folyó vita tele van tudományos fogalmakkal és bonyolult statisztikákkal: 7,8-as pH, 415 ppm. Kémiai fogalmakkal is találkozunk, például az aragonittal, a mésztelítettséggel és a szén-dioxid légköri hatásával. Az éghajlatváltozást nem kapcsoljuk össze évszámokkal, 2050-nel, 2100-zal, 2150-nel, kivéve, ha a politikusok homályos tervet készítenek arra, hogy 2040-ig hogyan érjünk el egy kitűzött célt. A nehéz ügyekkel leginkább a saját megbízatásuk után öt-hat ciklussal foglalkoznának. Számtalan kánikulakirály vetett fel realisztikus megoldásokat, amelyek a föld valamennyi lakójának előnyére válhatnának, de ugyanolyan közömbösen fogadtuk őket, mint 1809-ben az a zsellér, akinek az ölébe hullik a szabadság, de nem tudja, mit kezdjen vele. És az emberek talán azzal mentegetőznek, hogy a világvégét jelző jóslatok rejtjelezettek.
Az ENSZ kormányközi testületének 2018-as jelentésében szereplő RCP 6.0 forgatókönyv szerint 2100-re az északi tengerek aragonittelítettségének csökkenése komoly negatív hatást fog gyakorolni a meszet előállító élőlényekre, ha a tengerek pH-értéke megközelíti a 7,8-at.
E szöveg jelentésének szorongást kellene kiváltania belőlünk, de az emberek többsége számára ez csak egy rakás szakszó. Egy efféle bekezdésnek közvetlen hatást kellene gyakorolnia a politikusok tanácskozásaira és a választók magatartására.
Jörundur hitt abban, hogy az átlagember is képes elmélyedni bonyolult kérdésekben, véleményt alkotni és döntést hozni róluk. A föld lakói komoly kihívás előtt állnak. Tudósok jelezték, hogy a jelenlegi irány pusztulásba vezet. Ez pedig próbára teszi a rendszerünket: vajon el tudunk-e annyira mélyedni a kérdésben, hogy olyanokat juttassunk hatalomra, akik a világot a helyes irányba terelik?
