Törpeceruzák, csorba csészék, számemberek – Üdvözlet Mezítlábországból!

Törpeceruzák, csorba csészék, számemberek – Üdvözlet Mezítlábországból!

Mezítlábország egy képzeletbeli világ törpeceruzákkal, csorba csészékkel, számemberkékkel, egy olyan ország, ahol végre nincsenek előítéletek, félelmek, komplexusok, bárki menedékre talál. Olvass bele Ana María Matute spanyol író gyerekeknek és kamaszoknak szóló könyvébe!

Könyves Magazin | 2021. április 20. |

Gabriela olyan kislány volt, aki gyakran elhagyta a cipőjét. De nem ám mind a kettőt, csak az egyiket! Otthon és az iskolában mindenki furcsa szemmel nézett rá, ezért úgy gondolta, őt senki sem szereti. Magányos volt, és szomorú. Aztán egy nap kedves kísérőjével, Homolumbúval, a féllábú babával belépett Mezítlábországba, ahol összeismerkedett a törpeceruzákkal, a csorba csészékkel meg a számemberkékkel, és végre barátokra lelt...

Ana María Matute (1925–2014) spanyol írónő, a polgárháború utáni nemzedék meghatározó alakja. Életművében a felnőtteknek és a gyermekeknek szóló írások egyformán hangsúlyosak. A Mezítlábország megjelenésekor elnyerte a Spanyol Kulturális Minisztérium ifjúsági és gyermekirodalmi díját.

Ana maría matute
Mezítlábország

Ford.: Mester Yvonne, Illusztráció: Fölföldi Fruzsina, TYPOTEX Kiadó, 2021. 164 o.

-

Ana María Matute: Mezítlábország

Nagy volt a felfordulás a Házban. Záporoztak a hívások, óriási volt a jövés-menés, megbízatások és utasítások repkedtek. Egyes szekrények kiürültek, mások megteltek. Újabb rendelkezések születtek, volt öröm és volt bánat. Mama hatalmas csomagokkal tért haza, aztán kicseréltette őket. Mindenkit megfertőzött ez az izgés-mozgás, és érezték, hogy fordulat állt be a mindennapok megszokott rendjében.

Vajon hová vezethet mindez…?

Gabriela testvérei a bőröndjüket pakolták. Minden évben ugyanígy történt: amint nekiláttak ennek a komoly feladatnak, ami szemmel láthatóan teljesen lefoglalta őket, számtalanszor ki- és bepakoltak. Hol azért, mert túl sok üres hely maradt, és gyorsan találni kellett valamit – persze valami nagyon fontosat –, hogy kitöltsék. Hol pedig éppen azért, mert nem volt több hely (ami teljesen érthetetlen volt, hiszen ami még kimaradt a bőröndből, háromszor több volt annál, mint ami már belekerült). Majd eljött az utazás napja, és a lányok az öklükkel, vagy ahogy csak tudták, próbálták leszorítani a bőrönd tartalmát, hogy beférjen még az a valami, ami számukra elengedhetetlenül fontos. A púpos és horzsolásokkal teli kofferek ott sorakoztak a Tanulószobában, akár egy sereg hazatérő, megtépázott katona. Ekkor érkezett el a lezárás pillanata. A zárak addigra többnyire már behorpadtak vagy eltörtek. Ellenálltak, olykor kipattantak; kimerültek, és torkig voltak a sok bántalmazással. Sokszor csak egy spárgával kötötték össze őket, Micaela sirámai, zsörtölődése és bosszankodása közepette. Ezek a dolgok persze csak a Tanulószobába sorakoztatott bőröndökkel történtek; a Ház lakóinak csomagjai (vagyis a felnőttek bőröndjei) az átjárót kettéválasztó csapóajtó túloldalán, a Vikszelt Parkettás Szobákban gyülekeztek. Ezek a csomagok és kofferek rendben és csöndben sorakoztak fel, engedelmes zárakkal. Csomós spárga helyett csatos hevederrel büszkélkedtek, és a Tanulószoba csomagjaira jellemző ecetes szag helyett finom orosz bőr- és levendulaillatot árasztottak. Szigorú rendben, szinte titokzatosan hagyták el a Házat. A Tanulószoba kofferei ellenben többször is lebukfenceztek a lépcsőn, kétségbeesett gazdáik kíséretében.

-

Illusztráció: Fölföldi Fruzsina

Oly nagy gonddal és fegyelemmel rendezgette Gabriela is a zoknijait és a zsebkendőit, amivel még madame Saint Sulpice ámulatát és Micaela csodálatát is kivívta volna, ha Micaela épp nem más dolgokkal foglalatoskodik. Köztük rejtegette igaz barátját, szeretett vörös vászonkötésű, aranybetűs könyvét, amely Mezítlábországról, kísérője, Homolumbú hazájáról szólt. Csak hát Gabrielának nem volt bőröndje… Eddig még sosem fordult meg a fejében, hogy valaha is szüksége lehet rá. A magány, az álmodozás és a szomorúság nagyon kis helyet foglal, legyen bár szó utazásról vagy hétköznapokról. Bárki magával viheti őket, olyan parányiak.

Most azonban a könyvet és a Törpeceruzákat is magával kellett vinnie a Nyaralóba – mert hát hogyan is létezhetne nélkülük…?

Mama szobája körül sündörgött, és amikor úgy tűnt, egyedül van, beszaladt (tapasztalatból tudta, hogy az idő ilyenkor különösen értékes dolog), majd – szinte levegővétel nélkül – azt mondta:

– Minenkinek-van-bőröndje-csak-nekem-nincsde-én-is-szeretnék-egyet.

Mama réveteg tekintettel nézett rá, mintha akkor ébredt volna. Abbahagyta a körömreszelést (amit a lányok mindig utánozni akartak, és amelyet Fifita szerint „manikűr”-nek kellett mondani), mutatóujját intőn Gabriela orra fölé tartotta, és így szólt:

– Te még túl kicsi vagy ahhoz, hogy saját bőröndöd legyen. Én már összepakoltam mindent, amire egy kislánynak a te korodban szüksége lehet.

Gabrielát egyáltalán nem érdekelte, Mama szerint mi az, amire egy kislánynak az ő korában szüksége lehet; sarkon fordult hát, és távozott.

Micaela vadul birkózott egy zárral a Tanulószobában. Gabriela úgy döntött, kivárja a párbaj végét. Amikor végül Micaela a bőröndre ült, és megpróbálta rendbe szedni a haját, gyorsan, de már nyugodtabban lélegezve átkarolta a nyakát, és a fülébe súgta:

– Nekem nincs bőröndöm, Micaela…

Micaela egy kicsit kérette magát; mindig így szokta, semmit sem kap meg az ember azonnal, egy kicsit erőlködni kell.

Ám a gyerekek ismerték ezt a szokását, meg azt is tudták, hogy nem tart sokáig az állhatatossága, így megtanultak türelmet gyakorolni és várakozni.

Micaela csak egy sárga, virágos tetejű fémdobozt tudott felkínálni neki, amit korábban varródoboznak használt. Ott tartotta a cérnáit, a tűit, és néhány pár stoppolni való zokni is volt benne, hogy ne kelljen külön keresgélni őket. Gabrielának azonnal megtetszett a doboz. Még egy zár is volt rajta – nem épp olyan, mint egy rendes lakat, de nem is volt vele annyi probléma. Egyedül a méretével volt egy kis gond: attól tartott, nem fér bele a Mezítlábasok Könyve. Nem sok reményt fűzött a dologhoz, de kipróbálta. Kivette a zsebkendők közül a vörös könyvet, és amint a doboz fölé tartotta, a könyv magától belebújt, készségesen és könnyedén. Mintha összehúzta volna magát, anélkül, hogy jottányit is veszített volna titokzatos szépségéből. Sőt, példás udvariassággal még egy kis helyet is szorított maga mellett a Törpeceruzáknak. Gabriela gyorsan betette hát őket, majd álmodozva pihentette rajtuk a tekintetét. Biztos volt benne, hogy a lapok között, vagy a gerincen, vagy a könyv valamely más részében fenn van tartva egy hely. Valaki más is utazik még a Nyaralóba, nehézségek és szorongattatások nélkül. Nem tudta, abban a pillanatban hol lehet – már nem aggódott a távolléte miatt –, de a legparányibb kétsége sem volt a megléte felől. Óvatosan lezárta a doboz fedelét, rákattintotta a kis zárat – amely a látszat ellenére erősnek és biztonságosnak bizonyult –, és félretette az utazásig. Homolumbú nem az a fajta volt, aki zárak, fedők, falak vagy kredencek miatt aggodalmaskodott volna.

Pár nappal később a Ház lakói – kicsik és nagyok, a vikszelt parkettás meg a fertőtlenített kövezetű övezet lakói egyaránt – visszatértek a Nyaralóba, éppoly zajosan, mint máskor.

A gyerekszobák az emeleten voltak, a padlás alatt. Gabriela szobájának egyik ablakát virágzó kúszónövények ölelték körül, ahonnan rálátott a rétre és a folyóra. Távolabb az erdő sötét, tömött foltja látszott, ahol még sosem járt, pedig nagyon szerette volna megismerni. Másnap Micaela nem keltette fel, hogy Iskolába kell menni. Hiszen most szünet volt! Helyette Rafael sürgött-forgott körülötte nagy vidáman, és ezt kiáltotta:

– Kelj fel, álomszuszék, indulunk a folyóra…!

Gabriela a lépcső legalján érte utol őket. Gyorsabban elkészült, mint bárki más, megjelenése mégis nagyon különbözött a többiekétől – főleg Fifitáétól.

Mind a folyó felé szaladtak, mintha a folyó elfuthatott volna, mielőtt odaérnek. A fejük felett lobogtatták a fürdőruhákat, köntösöket, törülközőket. Mintha zászlók vagy feldagadt vitorlák lettek volna. Gabriela a többiek mögött futott, ahogy csak bírt. Igyekezett nem elveszíteni semmit az úton – sem a fürdőruháját, sem a törülközőjét, és persze a fél pár szandálját sem…

Amikor a folyópartra értek, a nád, a szappanfűvirágok, a víz fölé hajló öreg fák, a fényes kövek mind-mind őket köszöntötték. Nem volt nehéz észrevenni, milyen boldogok. Kétségkívül minden gyerekre emlékeztek. És nem csak rájuk – azok a fák és azok a kövek a Nyaraló más lakóit sem felejtették el… sok-sok évvel korábbról.

Valóban olyan bölcsek voltak, akár az öregemberek.

A gyerekek futkorászni kezdtek a parton. A köveken és a bokrok közt ugrándoztak, fürdőruhára váltották a ruhájukat, levetették a cipőjüket, majd belemártották a nagylábujjukat a folyóba, így vizsgálták meg a víz hőmérsékletét. A folyó a havas hegyekből eredt, és szinte fagyosan indult el lefelé. Fifita megvágta a lábát egy éles kővel, és a visítása fáról fára járt a parton, majd a távolba veszett. Szokásához híven megragadta az alkalmat, hogy minden figyelmet magára irányítson.

Aztán – sok-sok fröcskölés és fogócska után – egyenként a vízbe merültek. Egy széles, mély holtágban úsztak. Minden ragyogott – a víz, a fák árnyéka, a köveken a zuzmók, a spriccelő víz és a kiáltások… Ide-oda csobbant a víz. A Ház gyerekei pedig kiabáltak, lemerültek itt, felbukkantak ott, eltávolodtak, majd visszajöttek.

Mindenki, kivéve Gabrielát, aki még nem tudott úszni. Senki sem tanította meg; hiába kérte, rá sem hederítettek. Ha a lányokat kérte, azok a fiúkhoz irányították, ők pedig azt mondták, hogy majd „holnap”. A „holnap” azonban mindig ugyanaz maradt, mindig csak „holnap”. Az az igazság – amit voltaképpen meg is értett –, hogy nem akarták az idejüket vesztegetni vele. Olyan volt, mintha mindjárt véget érne a szünet, és egy percet sem akartak arra pazarolni, hogy egy ilyen ügyetlen és ilyen kicsi teremtményt úszni tanítsanak. Gabriela hamarosan egyedül találta magát a parton. Szeretett volna legalább a part közelében megmártózni a folyóban, ahol a víz csak a derekáig ért. De nem tette, mert tudta, hogy amint meglátná Fifita, rögtön kigúnyolná a többiek előtt. Inkább ott ücsörgött a kövön, ahová olykor-olykor felcsapott a víz, és benedvesítette a lábát. Mintha hívta volna, és azt mondta volna, ne féljen. Ő talán szívesebben tanította volna meg úszni, mint a testvérei és az unokatestvérei. Látta a többieket, ahogy kijönnek a vízből, és elterülnek a köveken. Elúsztak, visszajöttek, békát kerestek, próbáltak pisztrángot fogni, kicsavarták a vizes hajukat, fogócskáztak.

Odafent a napkorong a magasból figyelte őket.

Egy madár kétszer is felcsapta a vizet. Fekete volt, fehér mellénnyel, madame Sulpice-re hasonlított. Egyszer csak egy csoport fényes, zöld kavicsot vett észre a víz fenekén, közel a parthoz, ahol üldögélt. Olyan volt, akár egy maroknyi smaragd. „Homolumbúnak ajándékozom őket…”, határozta el. Kinyújtotta értük a karját, de megcsúszott, és fejjel a vízbe esett. Mélyebb volt, mint hitte, s bár sikerült kimásznia – ügyetlenül persze, össze is karistolta magát –, azonnal észrevette, hogy hiányzik a fél pár szandálja. De hát hogyan történhetett ez…? Maga se tudta. Levette a cipőjét, mint a többiek, és ott hagyta a közelben, a szappanfű közt… most pedig nem volt sehol. Ez természetesen senkit sem lepett meg, még őt magát sem. A szandál persze nem került elő. Sietősen hazamentek. Útközben a napon megszáradt a hajuk. Gabriela meg sem próbálta utolérni a többieket. Nem érdekelte, ha utolsónak ér haza, és azzal sem törődött, ha épp lekési az ebédet, mert tudta, hogy így is, úgy is kikap.

Mire megérkezett, Mama – aki sosem volt ott, amikor szüksége lett volna rá – már értesült a dologról, ahogy arra számítani lehetett.

– Ha befejezted az ebédet, menj fel a Büntetőszobába, és eszedbe se jusson lejönni, amíg nem szólok.

-

Illusztráció: Fölföldi Fruzsina

Kapcsolódó cikkek
...
Beleolvasó

54 000 év genetikai öröksége

Karin Bojs elhatározta, hogy a DNS-elemzések segítségével az őskori emberekkel való rokonságát fogja feltárni. A kőkorszaktól egészen napjainkig ívelő munkájában elénk tárja azokat az összefüggéseket, amelyek a töredékeket átfogó és izgalmas képpé olvasztják egybe – az európai emberek genetikai örökségének történetévé. Olvass bele!

...
Beleolvasó

Egy menhelyi kutya meg tudja változtatni az életedet

Beregi Tamás új könyve, az Egyszer egy kutya egy kutya-gazdi kapcsolat bemutatásán keresztül járja körbe az élet nagy kérdéseit, és közben mesél a városról, az országról és a fel(nem)növésről. Olvass bele!

...
Beleolvasó

A kutya és az ember kapcsolata egyszerre különleges és ősi

Van valami igazi, valami ősi, bölcs és gyönyörű az állat és az ember kapcsolatában - állítja Tor Age Bringsvaerd Vau című könyvében, amely a kutyát övező mítoszokra, mesékre és különös hagyományokra koncentrál - mutatunk egy részt belőle!

Hírek
...
Hírek

Rendeld meg a 100 oldalas Esterházy-különszámot és az Ottlik-másolatot!

...
Hírek

Május végén térnek vissza a Jóbarátok

...
Hírek

A Pendragon legendát dolgozza fel a Budapest Bábszínház

...
Hírek

Barabási a New York Timesban írta meg, hogyan lett digitális műalkotás egy hálózati képből

...
Hírek

Salinger, fotóikonok és Ms. Columbo [PROGRAMAJÁNLÓ]

...
Hírek

Mészöly Miklós "kiábrándítóan sötét" regényt írt, visszadobták

...
Hírek

Pert vesztettek a Tintin-örökösök

...
Hírek

Jótékonysági könyvaukció az autistákért

...
Hírek

Bereményi Géza, Grecsó Krisztián, Spiró György, Závada Péter, Csoóri-est és Rájátszás a Margó Irodalmi Fesztiválon

...

Az odüsszeuszi férfiideál mára komikusnak hathat [Kötelező]

...

Janikovszky Éva, Dekameron-projekt és A nomádok földje [10 perc Könyves]

...

Ki nyeri a Libri Irodalmi Díjat? Megvitattuk! [podcast]

...

Esterházy megtanít máshogy olvasni [Összekötve podcast]

...
Podcast

Nácik, fűzők és self branding - Coco Chanel 20. százada [podcast]

Coco Chanel életéről, karrierjéről, örökségéről beszélget Szeder Kata és Valuska László.

Szerzőink

...
Rezek Bori

Závada Péter egy kastélyban keresi a választ hatalom és művészet viszonyára

...
Valuska László

Cinikusak vagyunk mind, ez köt össze - Gyurcsány és Orbán hatása a kortárs fiatal lírára

...
Jakobovits Kitti

Könyvek arról, hogy miért fontosak nekünk a könyvek

Gyerekirodalom
...
Gyerekirodalom

Wéber Anikó: Amikor a gyerekeket alkotásra ösztönzi a művem, akkor vagyok a legboldogabb

Nekem az írás szerepjáték is - mondja Wéber Anikó, akinek olyan ifjúsági könyveket köszönhetünk, mint Az osztály vesztese és Az ellenállók vezére. Új rovatunkban írásról, gyerekkori kedvencekről, iskolai versengésekről és történelmi regényekről is beszélgettünk vele.

...
Gyerekirodalom

Jean-Claude Mourlevat: Ritkán teszem fel a kérdést, vajon tetszeni fog-e

Az Astrid Lindgren-emlékdíjas Jean-Claude Mourlevat olyan szerző, aki mindig mindenben a maga útját járja, akárcsak a szereplői, akik szintén öntörvényű figurák és gyakran kilógnak az átlag mesehősök sorából. A francia írót olvasásról, vizualitásról, meghatározó könyvekről faggattuk.

...
Gyerekirodalom

Lázár Ervin 85 – A meseíró, aki a gyerekektől tanulta a legtöbbet

Nyolcvanöt évvel ezelőtt született Lázár Ervin, aki komolyan vette a meseírást, történeteit sokszor a gyerekei inspirálták, a nyelvvel pedig játszott és varázsolt egyszerre. A nagy meseíró alakját egykori interjúi révén és az Arcanum segítségével idézzük fel.

Még több olvasnivaló
...
Kritika

Michel Houellebecq nem egy mém, a karantén meg nem katasztrófafilm

Érdemes jobban megismerni vagy megérteni Michel Houellebecq írót? Ez a kérdés foglalkoztatott az új Houellebecq-kötet, az Intervenciók 2020 olvasása közben.

...
Nagy

15 elképesztő tény Sir David Attenborough életéről

Ma ünnepli 95. születésnapját Sir David Attenborough, világhírű természettudós, aki arra tette fel az életét, hogy bemutassa nekünk a természet csodáit. Születésnapja alkalmából 15 érdekes tényt osztunk meg az életéről.

...
Alkotótárs

Tóth Krisztina: Aki ír, az fejben állandóan ezzel foglalkozik

Az ösztöndíjak lehetővé teszik azt, hogy az ember egy kicsit félrevonuljon - mondta Tóth Krisztina, a Mastercard® – Alkotótárs ösztöndíj egyik zsűritagja.

...
Kritika

Stephen King megmutatja, hogy a szakadozó internet jobban érdekel minket, mint a széthulló világ

Stephen King legújabb kisregényei éppoly magával ragadóak, mint a korai regényei. Kapcsolatról, fausti alkuról, rajtunk kívül és belül állókról, valamint az önmagából kifordult világunkról mesél a Minél véresebb.

...
Nagy

Harag Anita: Anyának jókedve van (2.)

A legjobb első prózakötetnek járó Margó-díjat 2020-ban Harag Anita kapta meg az Évszakhoz képest hűvösebb című kötetért. Vasárnap, ebéd nálunk című tárcasorozatának ez a második része.

...
Nagy

Coco Chanelnek nem tetszett az élete, alkotott egy újat [zsebró]

Coco Chanel a világ mindmáig talán legismertebb divattervezője. Azonkívül, hogy forradalmasította a női divatot, számtalan stílus- és életmódtanácsot hagyott ránk. De az igazi inspriációt sokkal inkább ő maga jelenti, hihetetlen karriertörténete pedig minimum három fontos tanulsággal is szolgál.