Törpeceruzák, csorba csészék, számemberek – Üdvözlet Mezítlábországból!

Törpeceruzák, csorba csészék, számemberek – Üdvözlet Mezítlábországból!

Mezítlábország egy képzeletbeli világ törpeceruzákkal, csorba csészékkel, számemberkékkel, egy olyan ország, ahol végre nincsenek előítéletek, félelmek, komplexusok, bárki menedékre talál. Olvass bele Ana María Matute spanyol író gyerekeknek és kamaszoknak szóló könyvébe!

Könyves Magazin | 2021. április 20. |

Gabriela olyan kislány volt, aki gyakran elhagyta a cipőjét. De nem ám mind a kettőt, csak az egyiket! Otthon és az iskolában mindenki furcsa szemmel nézett rá, ezért úgy gondolta, őt senki sem szereti. Magányos volt, és szomorú. Aztán egy nap kedves kísérőjével, Homolumbúval, a féllábú babával belépett Mezítlábországba, ahol összeismerkedett a törpeceruzákkal, a csorba csészékkel meg a számemberkékkel, és végre barátokra lelt...

Ana María Matute (1925–2014) spanyol írónő, a polgárháború utáni nemzedék meghatározó alakja. Életművében a felnőtteknek és a gyermekeknek szóló írások egyformán hangsúlyosak. A Mezítlábország megjelenésekor elnyerte a Spanyol Kulturális Minisztérium ifjúsági és gyermekirodalmi díját.

Ana maría matute
Mezítlábország

Ford.: Mester Yvonne, Illusztráció: Fölföldi Fruzsina, TYPOTEX Kiadó, 2021. 164 o.

-

Ana María Matute: Mezítlábország

Nagy volt a felfordulás a Házban. Záporoztak a hívások, óriási volt a jövés-menés, megbízatások és utasítások repkedtek. Egyes szekrények kiürültek, mások megteltek. Újabb rendelkezések születtek, volt öröm és volt bánat. Mama hatalmas csomagokkal tért haza, aztán kicseréltette őket. Mindenkit megfertőzött ez az izgés-mozgás, és érezték, hogy fordulat állt be a mindennapok megszokott rendjében.

Vajon hová vezethet mindez…?

Gabriela testvérei a bőröndjüket pakolták. Minden évben ugyanígy történt: amint nekiláttak ennek a komoly feladatnak, ami szemmel láthatóan teljesen lefoglalta őket, számtalanszor ki- és bepakoltak. Hol azért, mert túl sok üres hely maradt, és gyorsan találni kellett valamit – persze valami nagyon fontosat –, hogy kitöltsék. Hol pedig éppen azért, mert nem volt több hely (ami teljesen érthetetlen volt, hiszen ami még kimaradt a bőröndből, háromszor több volt annál, mint ami már belekerült). Majd eljött az utazás napja, és a lányok az öklükkel, vagy ahogy csak tudták, próbálták leszorítani a bőrönd tartalmát, hogy beférjen még az a valami, ami számukra elengedhetetlenül fontos. A púpos és horzsolásokkal teli kofferek ott sorakoztak a Tanulószobában, akár egy sereg hazatérő, megtépázott katona. Ekkor érkezett el a lezárás pillanata. A zárak addigra többnyire már behorpadtak vagy eltörtek. Ellenálltak, olykor kipattantak; kimerültek, és torkig voltak a sok bántalmazással. Sokszor csak egy spárgával kötötték össze őket, Micaela sirámai, zsörtölődése és bosszankodása közepette. Ezek a dolgok persze csak a Tanulószobába sorakoztatott bőröndökkel történtek; a Ház lakóinak csomagjai (vagyis a felnőttek bőröndjei) az átjárót kettéválasztó csapóajtó túloldalán, a Vikszelt Parkettás Szobákban gyülekeztek. Ezek a csomagok és kofferek rendben és csöndben sorakoztak fel, engedelmes zárakkal. Csomós spárga helyett csatos hevederrel büszkélkedtek, és a Tanulószoba csomagjaira jellemző ecetes szag helyett finom orosz bőr- és levendulaillatot árasztottak. Szigorú rendben, szinte titokzatosan hagyták el a Házat. A Tanulószoba kofferei ellenben többször is lebukfenceztek a lépcsőn, kétségbeesett gazdáik kíséretében.

-

Illusztráció: Fölföldi Fruzsina

Oly nagy gonddal és fegyelemmel rendezgette Gabriela is a zoknijait és a zsebkendőit, amivel még madame Saint Sulpice ámulatát és Micaela csodálatát is kivívta volna, ha Micaela épp nem más dolgokkal foglalatoskodik. Köztük rejtegette igaz barátját, szeretett vörös vászonkötésű, aranybetűs könyvét, amely Mezítlábországról, kísérője, Homolumbú hazájáról szólt. Csak hát Gabrielának nem volt bőröndje… Eddig még sosem fordult meg a fejében, hogy valaha is szüksége lehet rá. A magány, az álmodozás és a szomorúság nagyon kis helyet foglal, legyen bár szó utazásról vagy hétköznapokról. Bárki magával viheti őket, olyan parányiak.

Most azonban a könyvet és a Törpeceruzákat is magával kellett vinnie a Nyaralóba – mert hát hogyan is létezhetne nélkülük…?

Mama szobája körül sündörgött, és amikor úgy tűnt, egyedül van, beszaladt (tapasztalatból tudta, hogy az idő ilyenkor különösen értékes dolog), majd – szinte levegővétel nélkül – azt mondta:

– Minenkinek-van-bőröndje-csak-nekem-nincsde-én-is-szeretnék-egyet.

Mama réveteg tekintettel nézett rá, mintha akkor ébredt volna. Abbahagyta a körömreszelést (amit a lányok mindig utánozni akartak, és amelyet Fifita szerint „manikűr”-nek kellett mondani), mutatóujját intőn Gabriela orra fölé tartotta, és így szólt:

– Te még túl kicsi vagy ahhoz, hogy saját bőröndöd legyen. Én már összepakoltam mindent, amire egy kislánynak a te korodban szüksége lehet.

Gabrielát egyáltalán nem érdekelte, Mama szerint mi az, amire egy kislánynak az ő korában szüksége lehet; sarkon fordult hát, és távozott.

Micaela vadul birkózott egy zárral a Tanulószobában. Gabriela úgy döntött, kivárja a párbaj végét. Amikor végül Micaela a bőröndre ült, és megpróbálta rendbe szedni a haját, gyorsan, de már nyugodtabban lélegezve átkarolta a nyakát, és a fülébe súgta:

– Nekem nincs bőröndöm, Micaela…

Micaela egy kicsit kérette magát; mindig így szokta, semmit sem kap meg az ember azonnal, egy kicsit erőlködni kell.

Ám a gyerekek ismerték ezt a szokását, meg azt is tudták, hogy nem tart sokáig az állhatatossága, így megtanultak türelmet gyakorolni és várakozni.

Micaela csak egy sárga, virágos tetejű fémdobozt tudott felkínálni neki, amit korábban varródoboznak használt. Ott tartotta a cérnáit, a tűit, és néhány pár stoppolni való zokni is volt benne, hogy ne kelljen külön keresgélni őket. Gabrielának azonnal megtetszett a doboz. Még egy zár is volt rajta – nem épp olyan, mint egy rendes lakat, de nem is volt vele annyi probléma. Egyedül a méretével volt egy kis gond: attól tartott, nem fér bele a Mezítlábasok Könyve. Nem sok reményt fűzött a dologhoz, de kipróbálta. Kivette a zsebkendők közül a vörös könyvet, és amint a doboz fölé tartotta, a könyv magától belebújt, készségesen és könnyedén. Mintha összehúzta volna magát, anélkül, hogy jottányit is veszített volna titokzatos szépségéből. Sőt, példás udvariassággal még egy kis helyet is szorított maga mellett a Törpeceruzáknak. Gabriela gyorsan betette hát őket, majd álmodozva pihentette rajtuk a tekintetét. Biztos volt benne, hogy a lapok között, vagy a gerincen, vagy a könyv valamely más részében fenn van tartva egy hely. Valaki más is utazik még a Nyaralóba, nehézségek és szorongattatások nélkül. Nem tudta, abban a pillanatban hol lehet – már nem aggódott a távolléte miatt –, de a legparányibb kétsége sem volt a megléte felől. Óvatosan lezárta a doboz fedelét, rákattintotta a kis zárat – amely a látszat ellenére erősnek és biztonságosnak bizonyult –, és félretette az utazásig. Homolumbú nem az a fajta volt, aki zárak, fedők, falak vagy kredencek miatt aggodalmaskodott volna.

Pár nappal később a Ház lakói – kicsik és nagyok, a vikszelt parkettás meg a fertőtlenített kövezetű övezet lakói egyaránt – visszatértek a Nyaralóba, éppoly zajosan, mint máskor.

A gyerekszobák az emeleten voltak, a padlás alatt. Gabriela szobájának egyik ablakát virágzó kúszónövények ölelték körül, ahonnan rálátott a rétre és a folyóra. Távolabb az erdő sötét, tömött foltja látszott, ahol még sosem járt, pedig nagyon szerette volna megismerni. Másnap Micaela nem keltette fel, hogy Iskolába kell menni. Hiszen most szünet volt! Helyette Rafael sürgött-forgott körülötte nagy vidáman, és ezt kiáltotta:

– Kelj fel, álomszuszék, indulunk a folyóra…!

Gabriela a lépcső legalján érte utol őket. Gyorsabban elkészült, mint bárki más, megjelenése mégis nagyon különbözött a többiekétől – főleg Fifitáétól.

Mind a folyó felé szaladtak, mintha a folyó elfuthatott volna, mielőtt odaérnek. A fejük felett lobogtatták a fürdőruhákat, köntösöket, törülközőket. Mintha zászlók vagy feldagadt vitorlák lettek volna. Gabriela a többiek mögött futott, ahogy csak bírt. Igyekezett nem elveszíteni semmit az úton – sem a fürdőruháját, sem a törülközőjét, és persze a fél pár szandálját sem…

Amikor a folyópartra értek, a nád, a szappanfűvirágok, a víz fölé hajló öreg fák, a fényes kövek mind-mind őket köszöntötték. Nem volt nehéz észrevenni, milyen boldogok. Kétségkívül minden gyerekre emlékeztek. És nem csak rájuk – azok a fák és azok a kövek a Nyaraló más lakóit sem felejtették el… sok-sok évvel korábbról.

Valóban olyan bölcsek voltak, akár az öregemberek.

A gyerekek futkorászni kezdtek a parton. A köveken és a bokrok közt ugrándoztak, fürdőruhára váltották a ruhájukat, levetették a cipőjüket, majd belemártották a nagylábujjukat a folyóba, így vizsgálták meg a víz hőmérsékletét. A folyó a havas hegyekből eredt, és szinte fagyosan indult el lefelé. Fifita megvágta a lábát egy éles kővel, és a visítása fáról fára járt a parton, majd a távolba veszett. Szokásához híven megragadta az alkalmat, hogy minden figyelmet magára irányítson.

Aztán – sok-sok fröcskölés és fogócska után – egyenként a vízbe merültek. Egy széles, mély holtágban úsztak. Minden ragyogott – a víz, a fák árnyéka, a köveken a zuzmók, a spriccelő víz és a kiáltások… Ide-oda csobbant a víz. A Ház gyerekei pedig kiabáltak, lemerültek itt, felbukkantak ott, eltávolodtak, majd visszajöttek.

Mindenki, kivéve Gabrielát, aki még nem tudott úszni. Senki sem tanította meg; hiába kérte, rá sem hederítettek. Ha a lányokat kérte, azok a fiúkhoz irányították, ők pedig azt mondták, hogy majd „holnap”. A „holnap” azonban mindig ugyanaz maradt, mindig csak „holnap”. Az az igazság – amit voltaképpen meg is értett –, hogy nem akarták az idejüket vesztegetni vele. Olyan volt, mintha mindjárt véget érne a szünet, és egy percet sem akartak arra pazarolni, hogy egy ilyen ügyetlen és ilyen kicsi teremtményt úszni tanítsanak. Gabriela hamarosan egyedül találta magát a parton. Szeretett volna legalább a part közelében megmártózni a folyóban, ahol a víz csak a derekáig ért. De nem tette, mert tudta, hogy amint meglátná Fifita, rögtön kigúnyolná a többiek előtt. Inkább ott ücsörgött a kövön, ahová olykor-olykor felcsapott a víz, és benedvesítette a lábát. Mintha hívta volna, és azt mondta volna, ne féljen. Ő talán szívesebben tanította volna meg úszni, mint a testvérei és az unokatestvérei. Látta a többieket, ahogy kijönnek a vízből, és elterülnek a köveken. Elúsztak, visszajöttek, békát kerestek, próbáltak pisztrángot fogni, kicsavarták a vizes hajukat, fogócskáztak.

Odafent a napkorong a magasból figyelte őket.

Egy madár kétszer is felcsapta a vizet. Fekete volt, fehér mellénnyel, madame Sulpice-re hasonlított. Egyszer csak egy csoport fényes, zöld kavicsot vett észre a víz fenekén, közel a parthoz, ahol üldögélt. Olyan volt, akár egy maroknyi smaragd. „Homolumbúnak ajándékozom őket…”, határozta el. Kinyújtotta értük a karját, de megcsúszott, és fejjel a vízbe esett. Mélyebb volt, mint hitte, s bár sikerült kimásznia – ügyetlenül persze, össze is karistolta magát –, azonnal észrevette, hogy hiányzik a fél pár szandálja. De hát hogyan történhetett ez…? Maga se tudta. Levette a cipőjét, mint a többiek, és ott hagyta a közelben, a szappanfű közt… most pedig nem volt sehol. Ez természetesen senkit sem lepett meg, még őt magát sem. A szandál persze nem került elő. Sietősen hazamentek. Útközben a napon megszáradt a hajuk. Gabriela meg sem próbálta utolérni a többieket. Nem érdekelte, ha utolsónak ér haza, és azzal sem törődött, ha épp lekési az ebédet, mert tudta, hogy így is, úgy is kikap.

Mire megérkezett, Mama – aki sosem volt ott, amikor szüksége lett volna rá – már értesült a dologról, ahogy arra számítani lehetett.

– Ha befejezted az ebédet, menj fel a Büntetőszobába, és eszedbe se jusson lejönni, amíg nem szólok.

-

Illusztráció: Fölföldi Fruzsina

Kapcsolódó cikkek
...
Beleolvasó

54 000 év genetikai öröksége

Karin Bojs elhatározta, hogy a DNS-elemzések segítségével az őskori emberekkel való rokonságát fogja feltárni. A kőkorszaktól egészen napjainkig ívelő munkájában elénk tárja azokat az összefüggéseket, amelyek a töredékeket átfogó és izgalmas képpé olvasztják egybe – az európai emberek genetikai örökségének történetévé. Olvass bele!

...
Beleolvasó

Egy menhelyi kutya meg tudja változtatni az életedet

Beregi Tamás új könyve, az Egyszer egy kutya egy kutya-gazdi kapcsolat bemutatásán keresztül járja körbe az élet nagy kérdéseit, és közben mesél a városról, az országról és a fel(nem)növésről. Olvass bele!

...
Beleolvasó

A kutya és az ember kapcsolata egyszerre különleges és ősi

Van valami igazi, valami ősi, bölcs és gyönyörű az állat és az ember kapcsolatában - állítja Tor Age Bringsvaerd Vau című könyvében, amely a kutyát övező mítoszokra, mesékre és különös hagyományokra koncentrál - mutatunk egy részt belőle!

Hírek
...
Podcast

Polcz Alaine nagyon sok tervet dédelgetett

...
Könyves Advent

Ezekkel a pszichológiai könyvekkel ajándékozd meg magadat és másokat karácsonykor

...
Hírek

Mario Vargas Llosa új regényében az 1954-es guatemalai puccsról ír

...
Szórakozás

Nicolas Cage játssza Drakulát a Universal új feldolgozásában

...
Szórakozás

December 9-én dupla epizóddal érkezik a Szex és New York folytatása

...
Hírek

Ridley Scott elsimerte, jön a Szárnyas fejvadász-sorozat

...
Nagy

Versterápia: „Hogy mennyire szeretlek,/ arra gondoltam, s hogy együtt leszünk/ az ünnepen”

...
Beleolvasó

Visszaveheti valaki a saját történetét a rózsák erejével?

...
Szórakozás

Varázslatos lett az évfordulós Harry Potter-kvízműsor, a Roxforti Házak Tusája

...

Polcz Alaine nagyon sok tervet dédelgetett

...

Hallgass bele Nemes Nagy Ágnes, Lengyel Balázs, Polcz Alaine és Mészöly Miklós levelezésébe!

...

Öreg banda, kiégés és Rómeó + Júlia [10 perc Könyves]

...

Tompa Andrea hóhérokról, Kolozsvárról, az íróvá válásról és az első regényéről

...
Nagy

Hervé Le Tellier: Írtam egy bestseller-imitációt, és működött

Hervé Le Tellier matematikus-író, a legendás Oulipo műhely elnöke Anomália című regényével elnyerte a legfontosabb francia irodalmi díjat, a Goncourt-t, az eladási adatok alapján pedig ez lett minden idők második legsikeresebb Goncourt-díjas regénye. Az új francia sztárszerzővel beszélgettünk.

Szerzőink

...
Kolozsi Orsolya

Mi töri szilánkosra egy kislány életét a kommunista Moldova végnapjaiban?

...
Valuska László

A rózsák sem gyógyítják meg a lelket és a farkat

...
Czakó Zsófia

Czakó Zsófia: HolyWin [Mastercard® – Alkotótárs]

Gyerekirodalom
...
Szívünk rajta

Hagyományos és kortárs népmesék az év utolsó napjaira

Az év utolsó, hosszúra nyúlt estéi tökéletesek a nagy közös mesélésekre, ezért most olyan könyveket választottunk a Szívünk rajta matricásai közül, amelyek a hagyományos vagy újramesélt népmesék közül válogatnak.

...
Gyerekirodalom

Zalán Tibor a Mesemúzeum új kulcsőre

Zalán Tibor személyében november 27-én új kulcsőrt avatnak a Mesemúzeumban.

...
Szívünk rajta

Mourlevat a fekete humort franciás könnyedséggel elegyíti

Jean-Claude Mourlevat könyveiben nem riad vissza a szokatlan vagy épp meghökkentő témaválasztástól, a Szívünk rajtában a hónap könyvének választott Putifár tanár úr visszavág is egy nyugdíjba vonult tanár bosszújáról szól. A kötet László Kinga fordításában és Rofusz Kinga illusztrációival jelent meg magyarul – a fordítót a könyvről és az íróról, az illusztrátort pedig a Putifár képi világáról faggattuk.

Még több olvasnivaló
...
Nagy

„Olyan vagyok, mint egy függő, az írás az ajzószerem”

Jón Kalman Stefánsson és Sigrídur Hagalín Björnsdóttir az izlandi irodalom aktuálisan legizgalmasabb power couple-ja, az őszi Margón az új regényeik mellett a versekről és a hiányzó apafigurákról beszélgettünk velük. Közben kiderült, miért okosabbak a könyvek, mint az íróik, és miért igazi történetmesélő nép az izlandi.

...
Kritika

Nem az életkorunk, hanem a stigmatizáció ellen kellene küzdenünk

Hogyan érhető el a kiegyensúlyozott időskor? Milyen folyamatok zajlanak bennünk az életközép során és utána? Miért szükséges mindenképpen szembemenni az életkorral kapcsolatos előítéletekkel, az ageizmussal? Ezeket a kérdéseket járja körbe Tisza Kata új könyve, amelynek témája a szerethető öregedés.

...
Nagy

Kreatív Európa: Megunt szerelmek, kihűlt kapcsolatok Ciprustól Norvégiáig

Sorozatunkban ezúttal szerelmi csalódások, párkapcsolati unalom, kihűlt házasságok és újrakezdés a téma más-más perspektívából, különböző stílusban, Európa legjobb kortárs szerzőinek tollából.

...
Nagy

Karen Dionne: Sokaknak lehetett már dolga pszichopatával anélkül, hogy tudtak volna róla

A lápkirály leányának írója, Karen Dionne az új regényében, A bűnös nővérben a gyermekkori pszichopátiát a családtagok nézőpontjából vizsgálja. A szerzőt inspirációkról, motivációkról, váltott nézőpontokról és a pszichopátiáról kérdeztük.

...
Alkotótárs

André Ferenc: Antropocén ima [Mastercard® – Alkotótárs]

Czakó Zsófia és André Ferenc nyerte az első alkalommal átadott Mastercard® – Alkotótárs ösztöndíjat. Levelezésbe kezdtek, aminek negyedik darabját olvashatjátók most, mégpedig André Ferenctől.

...
Kritika

Annie Ernaux irodalmi fényképalbumba sűrítette az élet illékonyságát

„Eltűnik majd az összes kép” – ezzel a mondattal nyit Annie Ernaux Évek című könyve, amely akár egy régi fényképalbum, úgy tárja elénk egy élet szakaszainak változásait és az elmúlt évtizedek nagy korszakváltó pillanatait. A kortárs francia irodalom egyik legjelentősebb írójának rendhagyó önéletírása a hét könyve.