A korai Óriás szövegeket még többnyire a bonyolult fogalmi struktúrák jellemzik, de ez a bonyolultság leginkább a hangulati líra és az alternatív szcéna hagyományának köszönhető. Néhol úgy érezheti az ember, hogy olyan ez, mint egy “varrógép és egy esernyő véletlen találkozása a boncasztalon”, voltaképpen inkoherensen szép, és itt az értelem olykor a szépségnek esik áldozatul. Nem kell elszomorodnunk, ha éppen nem értjük, hogy miért “kocognak karcosan a kálciumkatonák” (Véletlen volt), vagy hogy milyen az a “buborékfelhő” ami “most megcsavarható” (Az a kellő hő), mert voltaképpen nem kell szigorúan véve “érteni”, csak a hangulatfestés és az érzékletek zenével való párbeszéde a fontos, és legyen elég nekünk annyi ,hogy az említett két dal mégis elmond valami azonnal értelmezhetőt: “fontosat vinni ügyesen kell” ; 

“belehalok, belehalok / ha nem vigyázol rám”.

Az utóbbi megállapításból láthatjuk, hogy a szövegíró mégis csak szeretne érthetővé tenni valamit, még ha ebben a korai időszakban ezt magában nem is ismeri fel (ez a maga elől való elfedés egyébként esztétikailag jót tett ezeknek a szövegeknek). A Minden villany ég (2017) állításai már sokkal letisztultabbak, a Mmamt I. és II. esetében pedig folytatódik ez a textus szintjén tetten érhető crescendo. Az Okos, hülye egyszerű mondataival időszakosan lezárja ezt a belső vívódást, de mindezt úgy teszi, hogy a beszélő a saját identitására vonatkozóan tesz fel kérdéseket, és emellett egy 

általánosabb etikai dimenziót is felmutat.

“Nyitva hagytad az ajtót” - írja Egyedi, és végső soron tényleg úgy van, hogy ha a túlhalmozott fogalomtárral való operálásból visszavesz az alkotó, akkor az nem zárás, hanem egyfajta nyitás. Tétet vállal, hiszen ez a szövegsűrítés, ami tulajdonképpen nyitottság, kifejezetten veszélyes, mégpedig annyiban, hogy önfeladásnak tűnhet, befogadásesztétikai problémákat vet fel. A nyitott ajtó mögötti szférát homály fedi, az alkotó ebben tapogatózik, és olykor a szféra vagy valóság is kétséges és bizonytalan, ahonnan a nyitott ajtón átnézünk, és felmerül az is, hogy voltaképpen “kik vagyunk”. A szöveg a tudatban képződő feszültséget, hitegetést artikulálja: “minek kéne bármin is izgulni, ami nincs itt”. A lehetőségekben, a jövőben való vájkálásról beszélünk, és az attól való elemi félelemről, illetve arról, hogyan képződik etikai kérdés az értelemmel szemben álló érzelem és az amelletti kiállás köré (“állsz ülsz okos / utálsz szeretsz hülye”).

A teljes szöveg itt olvasható:

nyitva hagytad az ajtót
egy csomó minden elszökhet
szeretni kell de nem minden áron
csukd be ez veszélyes

minek kéne bármin is
izgulni ha jó izguljál
biztonságot kértél
hát mutatom a biztonságot

hogy itt nincs de egyébként is
minek kéne bármin is
izgulni, minek kéne bármin is
ami itt nincs

szembe mentél szembe jöttek
piszkok víz tévedés
állsz ülsz okos
utálsz szeretsz hülye

állsz ülsz okos
utálsz szeretsz hülye
állsz ülsz okos
utálsz szeretsz hülye

ha nem akarsz lebaszni
akkor ne bassz le
állsz ülsz okos
utálsz szeretsz hülye