Orosz techno, őslakos sorozat, Szeben, Beatles WTF és Tar-monodráma – az év kedvenc kulturális élményei

Orosz techno, őslakos sorozat, Szeben, Beatles WTF és Tar-monodráma – az év kedvenc kulturális élményei

Ha ritkán (nagyon ritkán!) nem olvasunk, akkor filmet és sorozatot nézünk, színházba és kiállításra járunk, zenét hallgatunk, utazunk - amennyien vagyunk, annyifélét és annyifelé. Ezévi kulturális élményeinkből ajánljuk most azokat, amelyeket ti is bepótolhattok és átélhettek, ha eddig kimaradtak volna.

Könyves Magazin | 2023. december 30. |

Valuska László

ZENE: Telt ház, vörös fények, sötét techno és egy félmeztelen, kopasz énekes a tömeg közepén táncol és énekel, oroszul, angolul, franciául. Az orosz Shortparis A38-as koncertje volt az év legjobb élménye, ezért ezt osztom tovább! A Nyár (Leto) című filmben is láthattuk őket, de a legnagyobbat akkor mentek, amikor megjelentettek egy háborúellenes dalt, amelyben orosz veteránok vesznek részt. A klipje, ahogy a többi klipjük is, ugyanolyan avantgárd alkotás, mint a zenéjük.

FILM: Írtam róla hosszabban, ezért most csak ismétlem magam: a Magyarázat mindenre állami támogatás nélkül, nagyon-nagyon kevés pénzből úgy beszél rólunk, ahogy magyar film már nagyon régen beszélt. Reisz Gábor és csapata bizonyította, hogy érdemes időt, energiát, kreativitást és munkát befektetni a szabadságunkba, legalább két és fél órára elhinni, hogy rajtunk múlik a közös életünk. Az érettségire készülő fiú kokárda-ügybe keveredik, így múlik el a kamaszkor: a politizálás felfal mindenkit, nemcsak múltat, hanem jövőt is. 

SOROZAT: Sok okos, izgalmas és jó sorozat van, de egynek van igazán szíve: a Ted Lasso banális alaphelyzetre épül, az amerikaifutball-edzőt meghívják Angliába egy focicsapathoz menedzsernek. Ez már rengeteg vicces helyzetet teremt, de mégis a lényege, hogy egy 40-es, örökpozitív férfi szembenéz kapcsolataival, így saját szüleivel, feleségével és gyerekével. Ez az érzelmi hullámvasút beszél sikerről, kudarcról, szerelemről, magányról, közösségről, árulásról, idegenségről, kulturális különbözőségekről, social mediaról. A focicsapat, amelyben van Mourinho-, Ibrahimovic- vagy Roy Keane-szerű figura is, szállítja a konfliktushelyzeteket, Ted Lasso pedig, bár a foci szabályait sem ismeri, megadja az egyszerűnek látszó empatikus és szeretetteli válaszokat.

KIÁLLÍTÁS: Tavasszal pár napot Izraelben töltöttünk, Jeruzsálem rövid felfedezését a Yad Vashem holokausztközpontban kezdtük. Ez talán a világ egyik legjobban összerakott és egyben legmegrendítőbb kiállítása, ami egy nagy történet elbeszélésére tesz kísérletet. Kiskatonák és látogatók között három órán át sétáltunk egy kiállításban, ami úgy akart emléket állítani, hogy az ne a kiállítótérben, hanem a befogadóban történjen meg. Az általános, korabeli politikai helyzettől jutunk el lépésenként a halálgyárak működéséig, rengeteg adattal, térképpel, fotókkal bemutatva, miközben felmutatnak nagyon sok személyes történetet is. Ha egy politikai rendszer módszeresen sorszámozott, névtelen áldozatokként pusztít el embereket, akkor egy feladata van mindenkinek, visszaadni a neveket. A kiállítás utolsó állomása egy hatalmas, scifibe illő kupolás terem, a fali polcokon mappákkal, bennük nevekkel, évszámokkal, vagyis történetekkel. 

Sándor Anna

ZENE: Amikor nyáron megmutattam az olasz-skót Paolo Nutini zenéjét a sógoromnak, annyit írt vissza nevetős smiley-val: „bölcsészrock”. Ám legyen :) A nyár egyik nagy élménye így is Nutini veszprémi koncertje volt, a ritka alkalmak egyike, amikor eljutok, hogy élőben is meghallgathassam egy kedvencemet. Azt nem tudom, mikor jön legközelebb Magyarországra, de addig is „rongyosra” lehet hallgatni a rockot a folkkal, funkyval és soullal is elegyítő lemezeit Spotifyon, és újra meg újra elérzékenyülni, mikor az Iron Skyban egyszer csak megszólal Charlie Chaplin nagy beszéde a szabadságról és az emberségünk megőrzéséről a Diktátor című filmjéből:

SOROZAT: Sterlin Harjo készítette el az első teljesen őslakos gyártású sorozatot, A rezervátum kutyái viszont messze nem csak ezért érdemes a figyelmünkre, hanem mert nagyon szórakoztató, jó a humora, eszement ötletekkel tömték tele és szívmelengetően emberi. Az alapvetően coming-of-age sztoriívre épülő cselekmény egy fiktív oklahomai rezervátumban játszódik, és négy kamaszról szól, akik frissen vesztették el az egyik barátjukat. A sorozat ugyanakkor folyton elbóklászik a központi figuráktól, így megismerhetünk egy teljes közösséget (a konteóhívő rendőrtől, a magát indiánnak képzelő roncstelep-tulajdonoson át egy rég halott harcos szelleméig) és bejárunk sokféle helyszínt – harcsasütödét, chipsszállító teherautó platóját, börtönt, haldokló házát stb. A mellékszerepekben őslakos színészlegendákat láthatunk, cameókban pedig olyan nevezetes művészek tűnnek fel, mint például Joy Harjo, az USA korábbi és az első őslakos koszorús költője. A rezervátum kutyái úgy szórakoztató, hogy közben hitelesen mesél az amerikai őslakos jelenről, megfelelő arányban keveredik benne az életöröm és a gyász, a szürreális és a drámai. (A sorozatról a FilmHu-n írtam bővebben, nézhető a Disney+-on.)

VÁROS: Szeptember elején sikerült eljutnunk pár napra Selmecbányára, és az egykori bányavárost azonnal a szívembe zártam. Telis-tele van középkori épületekkel, a környező hegyekben nemcsak kirándulni lehet (akár csak felkaptatni a 18. századi kálvária stációi mellett), de míg le nem megy a nap (utána nagyon hideg lesz), egy erdővel körülölelt bányatavacskában úszni is. Az elfogyasztott, jóféle sörök kalóriatartalma miatt meg senkinek nem kell aggódnia, mert az óvárosban egyetlen, még bő száz éve épített korzót leszámítva nincsen vízszintes utcafelület, nemhiába írta Mikszáth a Tót atyafiakban: „Uraim, ha a pokolban egyszer az a gondolatjuk támadna az ördögöknek, hogy várost építsenek, az bizonyosan olyan lenne, mint Selmecbánya.” Az akár fél évezredes épületek között jól megfér egymással a tradicionálisabb étterem a hipszterbisztróval, de találunk itt egy óriási, fából faragott betlehemet is, ami a jézuskás kötelező jelenet mellett a régi óraszerkezetek mintájára mozgó figurákkal mondja el a város történetét az alapító mondától a török támadáson át a bányászmindennapokig. Sajnos éppen lemaradtunk a szalamandrafesztiválról, ami szintén a város alapításának mitikus történetéhez kapcsolódik, és még egy ok, hogy visszatérjünk.

Kiss Imola

FILM: Semmin nem szórakoztam olyan felhőtlenül idén, mint a Barbie-filmen, és ez nem független attól, hogy a barátaimmal teljesen átadtuk magunkat a hetekig tartó pink őrületnek, hogy a végén aztán talpig rózsaszínben menjünk a moziba. Kicsit féltem, hogy kellemetlen lesz vagy unalmas, ehelyett simán csak nagyon vicces. A világmegváltást és a kapitalizmuskritikát szerintem értelmetlen számon kérni rajta, Greta Gerwig kihozta ebből a projektből, amit lehetett. Ráadásul végre valaki megint komikus szerepet adott Ryan Goslingnak – aki még egy olyan  karácsonyi ajándékkal is meglepett minket, amire nem számítottunk. (Streamelhető HBO Maxon.)

ZENE: Idén teljesen átvette az uralmat a Spotify-omon az újhullámos (új-új?) magyar rap és hiphop. Május óta végtelenítve hallgatom a soktagú Wavy kollektíva Babel című lemezét, azon belül is Co Lee és Kebab közös számait, a Sikeres leszek szerintem az év mindene. (Vigyázat, Szókimondó Szövegek! Zárójel zárójele: Viccelek, / de hol a tisztelet?!) Emellett Sisi és Krúbi számai, illetve Co Lee és Kebab saját zenéi is sokat szóltak, utóbbinak különösen szeretem a szövegeit. Nekem többet mondanak az ország lelkiállapotáról, mint bármilyen hír vagy elemzés. 

SZÍNHÁZ: Tulajdonképpen nem csalok, ha a Dollár Papa Gyermekei és a Hodworks társulat közös előadását, a Kabarét ajánlom, mert azt 2023-ban láttam másodszor, és elég ritka, hogy valamit többször is megnézek. Ez a zseniálisan ordenáré darab egyszerre tiszteleg a kabaré műfaja előtt és boncolja élve azt. Az énekes, táncos és prózai jelenetek időnként groteszk vagy épp altesti fordulatokat vesznek. Különösen a konferansziét alakító Terhes Sándor elképesztő, de minden szereplőnek vannak benne fantasztikus pillanatai. A Trafóban játsszák, ott érdemes figyelni a műsorfüzetet.

-

VÁROS: Nyáron jártam Nagyszebenben, és mindenkinek csak ajánlani tudom, aki egy hosszú hétvégén az unásig ismert célpontok helyett valami újra vágyik. Szeben mindig is kulturális és szellemi központ volt, és ez máig így van, rengeteg színházi, filmes és egyéb fesztivál, program zajlik ott egész évben. Ráadásul a romániai városok közül talán egyedüliként sikerült megóvni az óvárosát a szocializmus rombolásától, így megmaradtak a jellegzetes szász polgári házak. A gasztroszíntér szintén nagyon izgalmas, akkor is, ha valaki a hagyományos erdélyi-szász konyhára kíváncsi, és akkor is, ha ennek az újjáértelmezett változatára.

Vass Norbert

ZENE: 2023-ban a Nationalt hallgattam a legtöbbet a Spotify szerint. Nem csoda. Matt Berninger, a Dessner- és a Devendorf-tesók két lemezt is megjelentettek, és bár az ősszel kijött Laugh Track se rossz, az összidőből többet szántam azért a First Two Pages of Frankensteinre, amit az előretolt dobok és Berninger baritonja mellett olyan közreműködők tesznek különlegessé, mint Phoebe Bridgers, Sufjan Stevens vagy Taylor Swift.

Bár sokszor szóltak nálam az előbbi feat.-elők közül Stevens Javelinjének reményről és kilátástalanságról csilingelő dalai, ahogy Bridgers boygenius nevű indie-folk szupergruppjának gyönyörű a capella-kórussal induló the record című bemutatkozó albumának tételei is (Taylor Swift pedig, nos, ő Taylor Swift, aki úgy lett az év embere a Time szerint, hogy nem is publikált új albumot), 2023 kollabja számomra a Turnstile és a BADBADNOTGOOD New Heart Designja volt. Ez a három csodadal ugyanis meggyőző természetességgel mutat rá, hogy a HC, a nu dzsessz meg a hip-hop mindig is összetartozott.

Sokáig azt hittem, a Yeatsbolond dublini posztpank, Grian Chatten akusztikus-folkos-együtthümmögős első szólólemeze lesz az év albuma, csakhogy jött az ősz, a Slowdive és minden megváltozott. A shoegaze azok közül az irányzatok közül való, amik jól öregszenek, persze ez nem garantálta volna még, hogy a kilencvenes évek első felében kultikussá lett, aztán közel két évtized pihenőt tartó readingi cipőbámuló-legendák everything is aliveja levegyen a lábamról teljesen. Hogy mégis így lett, abban a meditatív billentyűfüggönynek, a játékos-torz gitárnak meg az éteri vokáloknak van komoly szerepe. Időtlenné varázsolják az introvertált himnuszokat, amikben éppolyan jó elveszni, mint a borító Ország Lili műveit idéző rombuszokkal és olaszbástyákkal teli nyomtatottáramkör-labirintusának szűk ösvényein.

Az év wtf-ja a klip, amit Peter Jackson a Beatles Now and Thenjéhez rendezett, mert olyan, mintha egy korosodó mesterséges intelligencia megnyalt volna egy LSD-s bélyeget, aztán Power Pointban egymásba gyűrte volna a Top of the Pops- és a raktárkoncert-layereket. Az év wow-ja a Rolling Stones Hackney Diamonds című albuma, ami ugyan nem a diszkográfia legfényesebb ékköve, de korrekt, többszörhallgatós, itt-ott slágeres sorlemez – kevesen hoznak össze ilyet nyolcvan felett.

Végezetül pedig: mi az év dala? Nálam Nabihah Iqbal This World Couldn’t See Us című pszichedelikus spoken wordje.

SZÍNHÁZ: Az év előadása számomra a Kolozsvári Állami Magyar Színház ifjabb Vidnyánszky Attila által rendezett, Bartókot és Kodályt megidéző Ifjú barbárokja volt. Ez igazából tavalyi, de nekem idén sikerült elcsípnem, és bízom benne, hogy jövőre is látni fogom. Újranézős ugyanis. Elképesztő tempója van, egytől-egyig kitűnők benne a színészek, a zenészek és a táncosok, a díszlet pazar, Imre Éva Barbár B. szerepében bemutatott, John Travoltát, Fred Astaire-t és Michael Jacksont a Fából faragott királyfi mozdulatival elegyítő táncjelenetére pedig nemigen vannak szavak. (Eltáncolni se tudná más, csak ő.)

-

Kivilágos kivirradtig. Fotó: Mészáros Zsolt

Az év előadása a szombathelyi Weöres Sándor Színház a Forte Társulattal közösen készített Kivilágos kivirradtigja is. Ráadásul ez tényleg idei. A közel százéves, vérfagyasztóan aktuális Móricz-mondatok zenéjét Horváth Csaba fizikai színháza pompásan képezi le.

KIÁLLÍTÁS: Mivel elhasználtam a karaktereim javát, itt csak felsorolok. Nézzétek meg a Capa Központban Kereki Sándor utcafotóit, a MODEM-ben a Tar-tárlatot, a Műcsarnokban Françoise Gilot-t, Gémes Pétert és Reigl Juditot, az Óbudai Múzeumban az Óbudai írók, Írók Óbudánt, Temesváron pedig Brâncuși-t.

Kolozsi Orsolya

HELY: Nemrégiben költöztünk a Népsziget környékre, és nem sok jóra emlékeztem, pedig a Szúnyog-sziget néven is ismert terület furcsa, de sok szempontból kellemes hely. Lepusztult, omladozó gyárépületeit lehet utálni, de ha valaki értékeli a pusztulás és a bomlás esztétikáját, netán nagy Krasznahorkai-rajongóként imádja az apokaliptikus tájakat, az nem fog csalódni. De más arca is van a félszigetnek, ahol háborítatlanul csendes nagy ártéri erdőre bukkanhatunk, ami a kutyások eddig még felfedezetlen paradicsoma, ahol egy-két órát is el lehet tölteni akár. A Duna is bárhol megközelíthető, és ha nézni akarjuk az elfutó vizet, ha nem is a rakodópart alsó kövéről, de figyelhetjük a „zavaros bölcs és nagy” folyót, ami szerintem jobb, mint bármilyen terápia. Mindezeken túl lehet itt fröccsözni vagy lángost enni sokféle stílusú és hangulatú kis helyen. A helyről egyébként Tompa Andrea is írt a Budapest Nagyregény IV. kerülettel foglalkozó fejezetében, már csak ezért is érdemes körülnézni erre!

SZÍNHÁZ: Bár két éve mutatták be, én csak ennek az évnek az elején jutottam el oda, hogy megnézzem A mi utcánk című monodrámát, melyet Tar Sándor műveiből állított össze és rendezett Szabó Attila, az egyetlen szerepét pedig Köles Ferenc játssza. Jellemző, hogy azok a szövegek, amelyeket nagyon szeretek, a színpadon mindig csalódást okoznak, de ez alkalommal nem így történt. Tar Sándor mondataival mondjuk könnyű nagyot ütni, de a színészi játék és a koncepció is remek, Köles bemozogta a színpadot, gyors tempóban szellemült át a Görbe utca egyik lakójából a másikba, egy pillanatra sem hagyta elvonni magáról a figyelmet, a nevetés és sírás határán billegő néző pedig minden zsigerével átélhette, milyen az a világ, ahol az író szavaival „por van, szegénység, és egy csomó félbehagyott álom, élet…”  Az előadást még 2024-ben is játssza a Pécsi Nemzeti Színház.

-

Kapcsolódó cikkek
...
Szórakozás

Don Quijote, Zsömle, Pinokkió, Sena és a többiek [PROGRAMAJÁNLÓ]

Az év utolsó programajánlójába igyekeztünk belesűríteni mindent egészen különböző műfajú filmektől és kiállításoktól kezdve a koncerteken át olyan előadásokig, amelyekkel kikapcsolódhatunk az év végén.

...
Nagy

A Könyves szerkesztőinek személyes olvasmányélményei 2023-ban

Sokfélét olvasunk, ami valamiért nem kerülhet fel az év végi listánkra (mert nem idei, mert non-fiction, mert nem magyarul adták ki...), de most eláruljuk, hogy a szerkesztőség tagjainak mik voltak a személyes kedvencei idén.

...
Nagy

2023 legjobb könyvei 10-1.

Végre eljött a nap, amikor felfedjük év végi listánk első tíz helyezettjét, ezzel együtt megmutatjuk azt az egyet, amely szerintünk 2023-ban a legjobb szépirodalmi kötet volt.

TERMÉSZETESEN OLVASUNK
...
Zöld

Elszáll az agyad: tudományos, közgazdasági és filozófiai non-fictionok 2024 tavaszán

Hogyan látja az ember képzelőerejét Csányi Vilmos? Hogyan alakul át a világ, ha a politikai és hatalmi játszmák kiterjednek a világűrre? Miért kannibál a kapitalizmus? Hogyan dolgozik az idegsebész? És mit gondol az elidőzésről napjaink sztárfilozófusa, Byung-Chul Han?

...
Zöld

Mikor hasznos az AI az irodalomban, és miért nem cseréli le soha az embert?

A japán Rie Kudan megkapta hazája legjelentősebb irodalmi díját, majd elárulta, hogy a szöveg egy kis részét a ChatGPT nevű chatbottal generálta. Az eset nyomát áttekintjük, hogyan alakult az elmúlt két évben nagy nyelvi modellek és az irodalom viszonya, hogyan látják ezt az írók, valamint hogy mikor lehet hasznos eszköz az AI az írás során.

...
Zöld

Összekapaszkodva zuhanni – Így alakíthatod a klímagyászt felszabadulássá

Jem Bendell Mélyalkalmazkodás című, nagy port kavaró tanulmánya után új könyvében azt ígéri, hogy nemcsak segít szembenézni a klíma, és így a mai társadalom elkerülhetetlen összeomlásával, hanem a szorongás és a gyász megélése után segít új, szilárdabb alapokon újraépíteni az optimizmusunkat, életkedvünket. 

...
Zöld

Peter Attia: a ránk leselkedő betegségek az apokalipszis lovasai

A hosszú élet nem a sorson vagy a géneken múlik: te is tehetsz érte ‒ tartja a világhírű orvosszerző, Peter Attia. Vedd fel a harcot te is, hogy elkerüld a diagnózis kimondását! Hogy hogyan? Olvass bele!

Szerzőink

...
Kiss Imola

A bántalmazás az irodalmi közegben sem az egyén ügye, hanem közös felelősség

...
Sándor Anna

Dűne 2: Hőssé válhat, aki tétovázik, mielőtt megragadja a hatalmat?

...
Kolozsi Orsolya

Virginia Woolf impresszionista ecsettel festi meg Mrs. Dalloway világát

Természetesen olvasok
...
Zöld

Orvos-Tóth Noémi könyvével van tele egy horvát könyvesbolt kirakata

...
Zöld

Az ír nomádok meséiben a pitypang napként ragyog

...
Zöld

A Meta dezinformáció elleni csapatot állít fel az EU-s választás idejére

...
Zöld

Darwin bele sem olvasott a neki dedikált Marx-kötetbe

...
Zöld

Az isteneknek szánt fohászt őriz a legrégibb vaszkón nyelvű felirat

...
Zöld

Tányérunkon a változás - a konyhádban is törődhetsz a bolygóval

...
Zöld

Az apák új nemzedéke szívvel-lélekkel vesz részt a gyermeknevelésben

...
Zöld

Darwin hatalmas könyvtára már online is elérhető

...
Zöld

Bosszantani az idősebbeket? Az az emberszabású kölyköknek is nagyon megy