20 éve láthattuk a mozikban az elsőt, 10 éve az utolsót - Adaptációs különbségek a Harry Potter-univerzumban
Szórakozás harry potter adaptáció

20 éve láthattuk a mozikban az elsőt, 10 éve az utolsót - Adaptációs különbségek a Harry Potter-univerzumban

A karantén éve nagyszerű lehetőség volt arra, hogy újra elővegyem a Harry Potter- könyveimet, és minden elolvasott kötet után megnézzem az abból készült filmadaptációt is. Most a legfontosabb különbségeket gyűjtöttük egybe a 20. évfordulóra.

Rezek Bori | 2021. december 13. |

A hardcore rajongók véleménye általában az, hogy a könyvek sokkal nagyobb élményt nyújtanak, mint a filmek, amikből rengeteg minden kimaradt és sajnos sok esetben egyet kell értenem a fanyalgókkal. Viszont nem szabad elfelejtenünk, hogy amíg a regény műfajában nincsenek kötött terjedelmi előírások, addig egy közönségfilm esetében működik az az íratlan szabály, hogy két és fél óránál nem szokás hosszabbra vágni a filmet, így törvényszerű, hogy bizonyos mellékszálak a rendezők és a forgatókönyvírók áldozatául fognak esni. Most összegyűjtöttük néhány fontos különbséget a könyvek és a filmek között, közben pedig belesünk a casting, a forgatások és a film készülésének izgalmas pillanataiba is.

PODCAST: A 20 éves Harry Potterről beszélgettünk Orvos-Tóth Noémival és Ott Annával
PODCAST: A 20 éves Harry Potterről beszélgettünk Orvos-Tóth Noémival és Ott Annával
Tovább olvasok

 

  1. Mi lett volna ha? Animált karakterek a kedvenc brit színészeink helyett

-

Mielőtt belemegyünk a különbségekbe, kezdjük a filmkészítés nulladik pontjánál, az előkészítésnél. Az összesen nyolc részből álló filmsorozatot négy különböző rendező hozta létre, de rajtuk kívül voltak más jelentkezők is, akik szerették volna elkészíteni a maguk által elképzelt HP-univerzumot. A 2001-ben bemutatott Harry Potter és a bölcsek kövét sokáig egyáltalán nem volt biztos, hogy Chris Colombus fogja megrendezni, akinek olyan családi klasszikusokat köszönhetünk, mint a Szörnyecskék, a Reszkessetek betörők!, vagy a Mrs Doubtfire, ugyanis Steven Spielberg majdnem fél évig dolgozott a filmen, mielőtt kiszállt a projektből.

Spielberg elképzelései alapján egy animációs mese készült volna Rowling regényfolyamából, Harry hangját pedig a Hatodik érzékből ismert gyerekszínész, Haley Joel Osment kölcsönözte volna. A rendező abban sem volt biztos, hogy minden részt külön kéne megfilmesíteni, úgyhogy forgatókönyvírójával a közel hat hónap alatt a könyvek összevonásán is dolgozott. Rowling regényét olvasva a sztárrendező hamar felismerte, hogy a Harry Potter világsiker lesz, mégsem érezte magához elég közel a történetet, ezért visszaadta a lehetőséget. Én a magam részéről hálát adok, hogy így lett, mert olyan tökéletes találatok születtek a végső szereposztásra, amik még magasabb szintre emelték a megírt karaktereket. Maggie Smith, Kenneth Brannagh, Imelda Staunton, Alan Rickman vagy Brendan Gleeson nélkül például már el sem tudom képzelni a Roxfort tanári gárdáját.

20 éve jelent meg Magyarországon a Harry Potter - Ez J.K. Rowling meseszerű története
20 éve jelent meg Magyarországon a Harry Potter - Ez J.K. Rowling meseszerű története
Tovább olvasok

2. Harry már az első részben hős, de azért elkél a segítség (A bölcsek köve)-

A bölcsek köve legfontosabb változtatása a film csúcspontján található, amikor Harry életében először találkozik Voldemorttal, Mógus professzor által. A film egyrészről gyerekbarátabbá szerette volna tenni a látottakat, másrészről pedig azonnal hőst akart csinálni a főszereplőből, így sajnos nem azt kaptuk, amit a könyvben elképzeltünk. A regény szerint ugyanis a professzor Harry érintésétől hólyagos égési sérüléseket szenved, bőre átég egészen a húsáig. A Warner Brothers úgy döntött, hogy ezt nem bírja el a 12-es karika, ezért a filmben Mógus szürke hamuvá porlad. Nem mondom, hogy sokkal kegyesebb halál, de magunk elé képzelve az eredeti változat jóval brutálisabbnak tűnik.

Ugyanebben a jelenetben a film kicsit túlértékeli a mindössze 11 éves elsős diák képességeit, ugyanis teljesen egyedül képes végezni a sötét varázslatok kivédése tanárral, majd összeesik, mikor Tudjukki lelke átrepül Harry testén. Rowling úgy írta meg a 7 könyvet, hogy egyetlenegy kivételével minden részben meg kell küzdenie a főhősnek a főgonosszal, ezért talán erős lett volna, ha rögtön az elején képes legyőzni őt. Éppen ezért Dumbledore-t hívta segítségül, ő siet Harry megmentésére és ő győzi le Mógust.

Ezekre a helyekre el kell utaznod, ha Harry Potter-rajongó vagy!
Tovább olvasok

3. Lucius túl gonosz, Dobby túl bátor. Lockhart túl bolond? (A titkok kamrája)

-

A titkok kamrájában is felfedezhetünk pár pontatlanságot, ami a szereplőket illeti. Az ominózus „Dobby zoknit kap” jelenet fokozása érdekében a film megint kicsit előreszaladt, amikor Harry először találja magát szemtől szemben Lucius Malfoy-jal. A könyvben tényleg azt olvashatjuk, hogy a Malfoy apuka már kapná elő a pálcáját, hogy megtorolja szolgája elvesztését, az viszont nem derül ki, hogy milyen átok elől menti meg Harryt a házimanó, a filmben viszont jól hallhatóan a halálos átkot kezdi mormolni. (Ráadásul Dobby később egy Harry felé célzott Avada Kedavrától hal meg, így dramaturgiailag kicsit elvesz a manó leendő hőstettének értékéből, hogy szinte ugyanezt már a második rész végén megteszi.) Az óriás fülű Dobby alakját egyébként azt hihetnénk, hogy mindannyian rögtön a szívünkbe zártuk, de a film megjelenése után akadt pár orosz ügyvéd, akik be szerették volna perelni a film gyártóját, amiért a manó túlságosan hasonlít Putyin elnökre.

Soha ne csiklandozz meg egy alvó sárkányt - 37 érdekesség a Harry Potterről
Tovább olvasok

A film stáblistája után viszont kapunk egy extra információt, mégpedig Gilderoy Lockhartról (akit csak egyeztetési nehézségek miatt nem Hugh Grant alakított), aki egy kényszerzubbonyban promózza legújabb könyvét „Who Am I?” címmel. Úgy látszik, Chris Colombus szerint nem sikerült kikúrálni Lockhartot a balul elsült felejtésátokból a gyengélkedőn, de erről később egyébként A főnix rendje könyvből is megtudhatunk többet.

 

4. A tekergők találkozása (Az azkabani fogoly)

-

Az azkabani fogoly film és a könyv változata is hasonló késleltetett technikát alkalmaz a történet egyik fontos tetőpontján, a tekergők találkozásánál, ahol a nézőt és az olvasót egyaránt elbizonytalaníthatja az eddig ismert viszonyokról. A Gary Oldman által megformált Sirius Black látszólag kevésbé ijesztő, mint a könyvben, ahol Rowling egy két lábon járó holttestként írta le őt. A film jelenetében rendkívül furcsán viselkedik Sirius és Lupin, a diákok teljes joggal kezdenek el rettegni tőlük. Míg a frissen szabadult Siriusnak megbocsátható, hogy őrült módjára viselkedik a gyerekek előtt, Lupintól mint tanártól kicsit túl lett tolva a filmbeli jelenet.  

Mondd meg a kedvenc roxforti házad, megmondom, ki vagy!
Mondd meg a kedvenc roxforti házad, megmondom, ki vagy!

McGalagony vagy Piton professzor? Skarlátvörös vagy kék? Borz vagy kígyó? Ha már kívül-belül ismered a Harry Potter világát, de még mindig bizonytalan vagy, hogy hova osztana be a Teszleg Süveg, akkor ez az összeállítás neked szól! Összeszedtük, hogy mit kell tudni a Roxfort négy nagy múltú házáról: 

Tovább olvasok

5. Voldemort múltja (A tűz serlege)

-

A hét rész egyik legjelentősebb momentuma A tűz serlege temető jelenete, ahol Voldemort újra testet ölt. És itt kezdődnek a legnagyobb problémák a filmes feldolgozásokban, ugyanis szinte semmit nem tudunk meg a Nagyúr múltjáról, ha csak a filmekre hagyatkozunk. Voldemort a regényirodalom egyik legizgalmasabb gonosztevője, de ahhoz, hogy megértsük őt és motivációit (amik sok esetben eléggé hajaznak pár ismert fajelmélethez), muszáj megismernünk a szüleihez fűződő viszonyát és a gyerekkorát. A negyedik könyvben részletesen mesél Harrynek arról, hogy mugli apja hogyan hagyta el anyját, aki belehalt a szülésbe, hogy emiatt mugliárvaházba került és majd onnan kikerülve végzett apjával. Sokkal többet tudhatunk meg azokról az évekről, amíg Voldmort bujkált az albán erdőkben, és megtudjuk, hogy miért most tért vissza. Ha nem ismerjük  meg részletesen ezeket az életrajzi adatokat, azt sem érthetjük meg, hogy a személyes sértettségből hogyan válhat ekkora világégés, mi a hasonlóság és mi a különbség Harry és Voldemort életútja között, és nehezebben látjuk a Rowling által végig sejtetett történelmi párhuzamokat is. Szóval ezen a ponton kell azt mondanom, hogy a film néhol túl felületes maradt. Azért csak nem elégszünk meg annyival, hogy a Sötét Nagyúr sportból ilyen gonosz, ugye?

12 felismerés, ami utólag derült ki a Harry Potterről
12 felismerés, ami utólag derült ki a Harry Potterről

A sorozatnak nem lett vége azzal, hogy megjelent a hetedik könyv és az utolsó film, J. K. Rowling folyamatosan osztja meg gondolatait a varázslóvilágról Pottermore nevű közösségi oldalán és interjúkban. A Mentalfloss összegyűjtötte a legmeglepőbb poszt-Potter tényeket.

Tovább olvasok

6. Neville Longbottom, a majdnem kiválasztott (A főnix rendje)


-

A filmek erre nem térnek ki, A főnix rendje könyv végén viszont megtudunk egy nagyon fontos dolgot Dumbledore-tól. Sybill Trelawney (akinek jóslás tudományát sokszor és sokan megkérdőjelezték) a roxforti állásinterjún megjósolta Dumbledore füle hallatára, hogy ki győzheti le a Sötét Nagyurat. A filmből azt gondolhatjuk, hogy természetesen ez csak a címszereplő lehet, de a dolgok alakulhattak volna másképp is, ha Voldemort máshogy dönt, hiszen a jóslat leírása Neville-re is pontosan illett volna. Neville és Harry szülei is mindketten a Főnix Rendjének tagjai voltak, mindkét pár háromszor szállt szembe Voldemorttal és mindkét fiú július utolsó napján született. Voldemort viszont Harryt jelölte meg méltó ellenfeleként, ami lássuk be, némileg önkényes választás két csecsemő esetében, de ennek köszönhető, hogy a könyvek és a filmek Harry Potter nevét viselik és nem Neville Longbottomét. 

Dumbledore és Harry Potter sógorok – az öt leghajmeresztőbb HP rajongói teória
Dumbledore és Harry Potter sógorok – az öt leghajmeresztőbb HP rajongói teória

Bár a befejező Potter-kötet 2007-ben jött ki, és az utolsó film óta is évek teltek el, a legnagyobb rajongók még mindig vitatkoznak J.K. Rowling mágikus univerzumának egyes elemeiről. A HuffPost összegyűjtötte az öt (plusz egy) legbizarrabb rajongói teóriát, melyek már annyira őrültek, hogy akár igazak is lehetnének.

Tovább olvasok

7. Dumbledore halála (A félvér herceg)

-

Dumbledore tragikus halálakor felmerülhet a kérdés azokban, akik csak a filmet látták, hogy Harry miért nem akadályozta meg a tragédiát? Nos, a film nem igazán törődött azzal, hogy Harry némileg felelőssé tehető emiatt, Rowling viszont annál inkább. A könyvben Dumbledore mozgásképtelenné teszi Harryt, így a fiú nem tehet semmit.

Az emlékek itt is nagyon fontosak lesznek. Ebben a részben ismerjük meg jobban Dumbledore és Voldemort kapcsolatát. A könyvben nagyon sokat olvashatunk Dumbledore emlékeiből Tom Denemről is, hogy hogyan került az árvaházból az iskolába, hogyan választotta ki a leendő horcruxokat, és hogyan akart később visszatérni a Roxfortba tanárként, a film viszont nem tér ki mindenre. Az ifjú Tom Denemet egyébként Hero Fiennes alakította, aki a felnőtt Voldemortot megformáló Ralph Fiennes unokaöccse.

Mi a baj Umbridge-dzsel és Dumbledore-ral? - Harry Potter és a gyermekjogok
Mi a baj Umbridge-dzsel és Dumbledore-ral? - Harry Potter és a gyermekjogok

Hogyan látja a Harry Potter-univerzumot a gyermekvédelmi jogász, miért fontos a roxforti tanárok szerepe, és mi a legnagyobb probléma Dolores Umbridge-dzsal vagy éppen Dumbledore professzorral? Gyurkó Szilvia gyermekvédelmi szempontból elemzi a HP-t.

Tovább olvasok

8. Petunia, az irigy mugli testvér (A halál ereklyéi)

-

A filmekből sosem érthetjük meg igazán, hogy Petunia Dursley miért gyűlöli annyira unokaöccsét és az egész varázsvilágot. Annyit sejtet talán a film, hogy Petunia irigy volt Lilyre, amiért különleges képességek birtokában volt kislány kora óta, de az utolsó könyvből az is kiderül, hogy Petunia leghőbb vágya volt, hogy a Roxfortba járhasson és hogy húgához hasonlóan ő is boszorkány lehessen, ezért még levelet is írt az akkori igazgatónak, aki Lily elmondása szerint nagyon kedvesen, de elutasította a jelentkezését. Petuniát tehát nemcsak az irigység hajtotta, de egy életre megsértődött a varázsvilágra az elutasítás miatt is. A filmekből viszont ez sajnos nem derült ki.

Természetesen még számtalan különbséget fel lehetne sorakoztatni itt, egy része teljesen megbocsátható, néha viszont a könyveket kívülről-belülről jól ismerők tényleg jogosan fanyaloghatnak. Ennek ellenére a Harry Potter-filmek újranézésénél még mindig nincs jobb karácsonyi program, január elsejére pedig szuper hírünk van, ugyanis az HBO egy Harry Potter-különkiadással fog jelentkezni, Visszatérés Roxfortba címmel!

Hírlevél feliratkozás

Kapcsolódó cikkek
...
Szórakozás

Varázslatos lett az évfordulós Harry Potter-kvízműsor, a Roxforti Házak Tusája

Nagyon jól hozza a varázslóvilág hangulatát a Harry Potter és a bölcsek köve-film bemutatásának huszadik évfordulójára megálmodott kvízműsor, a Roxforti Házak Tusája. Bár a kérdésekre egy vérbeli Harry Potter-rajongónak nem olyan nehéz válaszolni, a meglepetésvendégek és a nosztalgiázás miatt mindenképpen érdemes megnézni.

...
Hírek

Az első két Harry Potter-film rendezője szeretné elkészíteni Az elátkozott gyermek filmváltozatát

Húsz évvel ezelőtt mutatták be a mozikban a Harry Potter és a bölcsek köve filmváltozatát, ennek apropóján pedig interjút készített az első két HP-film rendezőjével, Chris Columbusszal a Variety. 

...
Hírek

Újragondolt változatban tűzik műsorra a Harry Potter-darabot a Broadwayn

Újragondolt változatban, egy részben tűzik műsorra a Broadwayn a Harry Potter és az elátkozott gyermek című darabot novemberben.

Legjobb Könyvek Nőknek

Az egyik legnagyobb ajándék, amit egy nő kaphat, az olvasás élménye. A kifejezetten nők számára írt könyvek óriási forrást jelentenek az önismeret, az inspiráció és az élet különböző aspektusainak megértéséhez. A "legjobb női könyvek" kifejezés mögött olyan könyvek gazdag és változatos könyvtára húzódik meg, amelyek megérintik a női lélek mélységeit, és arra inspirálnak bennünket, hogy a önmagunk legjobb verzióját hozzuk elő.

Rengeteg mű ebben a témában például egyedülálló utazásra visz minket az identitás és az önkifejezés világába. Több könyv pedig egy olyan nő történetét mesélik el, aki a világ különböző részein újra felfedezi önmagát. A legjobb női könyvek azok, amelyek képesek bemutatni a nők tapasztalatainak sokszínűségét és összetettségét, ugyanakkor inspiráló és megnyugtató üzeneteket közvetítenek. Az ilyen könyvek lehetnek regények, memoárok, pszichológiai kötetek vagy önismereti útikönyvek, amelyek mind hozzájárulnak a nők életének mélyebb megértéséhez és gazdagításához. E könyvek olvasásával a nők sokat tanulhatnak önmagukról, kapcsolataikról és a világról. Megérthetik saját érzéseiket, vágyaikat és álmaikat, és megerősödhetnek abban a tudatban, hogy nincsenek egyedül az útjukon. A legjobb könyveket nemcsak élvezetes olvasni, hanem életünk társává válnak, és segítenek abban, hogy a legjobbat hozzuk ki magunkból és a világból.

Életünk során számos nehézséggel és döntéssel szembesülünk, és gyakran nehéz megérteni önmagunkat és a bennünket vezérlő érzelmeket. Ezért fontos, hogy olyan könyveket olvassunk, amelyek segítenek jobban megismerni önmagunkat. Ezek a könyvek segíthetnek feltárni olyan belső gondolatokat, érzéseket és vágyakat, amelyeket nem mindig könnyű szavakkal kifejezni. Ha jobban megértjük önmagunkat, képessé válunk arra, hogy hatékonyabban kezeljük az élet kihívásait, erősítsük a másokkal való kapcsolatainkat, és valóban teljes életet éljünk. Ezek a könyvek lehetővé teszik számunkra, hogy mélyebb szinten kapcsolódjunk saját érzéseinkhez és tapasztalatainkhoz, így segítve, hogy valóban tartalmas és boldog életet éljünk.


Finy Petra: Akkor is

A 40 éves Sára tanárnő történetét meséli el. Két gyerek, kiszámítható munka, tökéletes házasság - legalábbis a főhősnő ezt hitte. Ám egy nap a férje összecsomagol. A főhősnő sokféle érdekeltségű nő: egy túlérzékeny anya, két koraérett gyerek, barátok, akik egyben kollégák is, egy mogorva szomszéd és egy férfi, aki kómában fekszik a kórházban, és soha nem beszélt vele, csak könyveket olvasott neki. A regény stílusa könnyed, helyenként nagyon fanyar és őszinte, annak ellenére, hogy egy nehéz sorsú nő sorsát ábrázolja. Kötelező darab a könyvespolcra!


Gurubi Ágnes: Szív utcájában

A történet a nagymama életének krónikája körül forog, de a regény narrátora nem teljesen a szerző. Ági laza határvonalat húz a valóság és a fikció között, és nemcsak saját családi történetével szembesül, hanem több generáció tükre is. A fő motívum egy zsidó család menekülése és az azt követő események, de ez nem holokausztregény, hiszen egy anya és lánya felnőtté válásának története származástól függetlenül érvényes.


Tompa Andrea: Haza

Főhőse olyan útra indul, amely nemcsak az otthon és a haza fogalmát tárja fel, hanem közelebb hozza őt önmagához is. A regény cselekmény helyett inkább a főhős belső útját írja le, amelyet életének és döntései megértése utal. A regényben egy nagyon találó gondolat is helyet kapott: „Elmenni lehet, de visszatérés nincs. Nincs visszatérés tehát, csak a kudarc tér vissza.” Ezek a szavak kiterjeszthetők az élet egészére. Az emberek nem tudják megváltoztatni múltbeli döntéseiket, ezért az elfogadás és a megbékélés az idő előrehaladtával egyre fontosabbá válik. Tompa Andrea regénye tehát nemcsak az otthon és a haza fogalmát járja körül, hanem a sors és a saját döntések elfogadását, valamint a visszafordíthatatlan idővel való megbékélést is. A főhősnő ezen utazása arra ösztönzi az olvasót, hogy elgondolkodjon saját életének kihívásain, és azon, hogyan lehet elfogadni azt, amin már nem lehet változtatni.


Bakos Gyöngyi: Nyolcszáz utcán járva

A regényként olvasható novellagyűjtemény egy filmkritikus önismereti, kalandos, apátlan és bátor, őszinte szexualitással teli utazása. Az olvasót nem egy, hanem több útra is elviszi, helyszínek, emberek és események váltják egymást. A szövegben a stroboszkópikusan felvillanó események mögött egy fiatal nő benyomásai, reflexiói és belső monológjai állnak, értelmezve a vadul galoppozó eseményeket.


Péntek Orsolya: Hóesés Rómában

Két nő sorsa tárul fel 1951 és 2020 között. Ebben a regényben a főszereplők alig ejtenek ki egy szót. A szavak önmagukban nem elegendőek érzéseik megértéséhez vagy közvetítéséhez. A lírai képek és benyomások azonban értelmezik az eseményeket, bár nem a megszokott racionális módon. Péntek Orsolya könyvében a hallgatag és zárkózott szereplők helyett az utcák, a tájak, sőt a kanálra ragadt lekvár íze is mesél. A regény nemcsak mesél, hanem az érzelmek és benyomások kifinomult leírásán keresztül mélyen belemerül a két nő életébe és belső világába.


Virginia Woolf: Egy saját szoba

Az irodalmi világban élő nők helyzetét elemzi a 20. század elején, kifejtve, hogy mire van szüksége a nőknek a szellemi függetlenséghez és a művészi kifejezéshez. A könyv filozofikus és történelmi utalásokkal gazdagított, ráadásul üde színfoltja az akkoriban férfiak uralta irodalmi világnak.


Chimamanda Ngozi Adichie: Mindannyian feministák vagyunk

Esszéje egy rövid, mégis hatásos mű, amely a feminizmus modern értelmezését tárgyalja, arra ösztönözve olvasóit, hogy gondolkodjanak el a nemek közötti egyenlőség fontosságán és a társadalmi szerepek átalakításának szükségességén. Adichie éleslátása és közvetlen stílusa révén képes megragadni az olvasó figyelmét, és arra készteti, hogy újragondolja a nemi szerepekkel kapcsolatos saját előítéleteit.



Margaret Atwood: A Szolgálólány meséje

Olyan jövőképet fest, ahol a nők szabadságát drasztikusan korlátozzák, és szinte teljesen az uralkodó rendszer kiszolgálóivá válnak. Atwood mélyreható karakterábrázolása és a társadalomkritikai elemek ötvözete izgalmas olvasmányt biztosít, amely elgondolkodtatja az olvasót a jelenkor társadalmi dinamikáiról és a szabadság értékéről.



Maya Angelou: Én tudom, miért szabad a madár a kalitkában

Maya Angelou önéletrajzi műve egy erőteljes és megindító történet az önazonosság kereséséről, a rasszizmus és a nemi megkülönböztetés legyőzéséről. Angelou lírai prózája és őszinte hangvételű elbeszélése a személyes küzdelmek és győzelmek univerzális történetévé varázsolja a könyvet.


A legjobb könyvek nőknek különböző perspektívákból közelítik meg a női tapasztalatokat, és kiváló olvasmányt nyújtanak azok számára, akik mélyebb betekintést szeretnének nyerni a hölgyek életét érintő kihívásokba és győzelmekbe. Minden mű más és más stílusban és hangnemben szólal meg, de közös bennük a mély emberi érzések és társadalmi kérdések iránti elkötelezettség.

TERMÉSZETESEN OLVASUNK
...
Zöld

Meg fogsz lepődni, hogy milyen régi a reggeli kávéd

Biológusok megfejtették, hogy az arabica kávé több százezer évvel ezelőtt, természetes kereszteződés folytán alakult ki. Könyvek hírek (és kávé) mellé.

...
Zöld

A szerzetes, aki megalkotta a középkori Google Earth-öt

Fra Mauro, a velencei laikus testvér az addigi történelem legrészletesebb térképét készítette el az 1450-es években. Csettintenének rá a Google Earth tervezői is.

...
Zöld

Vajon tudod a választ 3 egyszerű kérdésre a pedofíliáról és a gyerekek elleni erőszakról?

A cikkben könyveket is találsz a Hintalovon ajánlásával!

SZÓRAKOZÁS
...
Nagy

6 érdekesség, amit nem tudsz a Netflix Ripley-sorozatáról

Huszonöt évvel azután, hogy Matt Damon, Jude Law és Gwyneth Paltrow főszereplésével filmre vitték Patricia Highsmith thrillerét, Mr. Ripley ismét hódít, ezúttal fekete-fehérben. Összegyűjtöttünk hat érdekességet a vadonatúj Netflix-sorozatról.

...
Szórakozás

7 Oscar-díjas adaptáció, amit most láthatsz a Netflixen

Tuti befutókat néznél az este? Összeszedtük, milyen Oscar-díjas adaptációkat találsz most a Netflixen: lesz közte hard boiled krimi, izgalmas animáció, szórakoztató kaland és egy kakukktojás dráma is.

...
Szórakozás

„Ivy a kedvencem” – A Csengetett, Mylord?-enciklopédia szerzőjével beszélgettünk

Mi lehet a Csengetett, Mylord? titka, amivel ennyire betalált a magyar nézőknél? A sorozatról készült enciklopédia szerzőjét, Boromisza Istvánt kérdeztük.

...

Ezt senki nem mondta – Szabó T. Anna és Dragomán György: Azt terveztük, hogy szabad gyerekeket fogunk nevelni

...

Kemény Lili: Az életemet nem különösebben tartom érdekesnek

...

Ezt senki nem mondta – Dr. Benkovics Júlia: Mi történik a nőgyógyásszal, amikor terhes lesz?

A hét könyve
Kritika
A Kovács ikrek fergeteges családregénye sokkal többről szól, mint beszűkült parasztokról
...
Nagy

Vérfertőző, wannabe-sátán és kölyökmedve-tulajdonos – 10 érdekesség a 200 éve elhunyt Byronról

George Byron mindent megvalósított, amit egy romantikus költő ismérvének gondolunk. Halálának 200. évfordulóján tíz érdekességet gyűjtöttünk össze a lírájáról és a botrányairól.