Kitiltották a Harry Pottert egy iskolából, mert a benne lévő átkok veszélyesek lehetnek

.konyvesblog. | 2019. szeptember 02. |

hpgif.gif

Időről időre hallani olyan esetekről, hogy egyes közösségekben, iskolákban betiltják a Harry Pottert, sőt már olyan is történt, hogy rituálisan elégették J.K. Rowling könyveit. Többnyire a sátánizmus vagy okkultizmus vádjával szokták illetni a történetet, de most egy amerikai katolikus iskolában az egyik pap még messzebbre ment: Den Rehill szerint a hétkötetes bestsellert azért kell kitiltani az iskola könyvtárából, mert a benne szereplő átkok és varázsigék veszélyesek lehetnek.

A Nashville-i St Edward Catholic Schoolban tanító tiszteletes egy köremailben írta meg a szülőknek, hogy amerikai ördögűzökkel, valamint a Vatikánnal és konzultált az üggyel kapcsolatban. Majd kifejtette, hogy Rowling könyveivel az a baj, hogy úgy ábrázolja a mágiát, mintha jó is lehetne, ami egy „okos megtévesztés”. Szerinte a történetben szereplő átkok valódiak, és ha felolvassuk őket, azzal gonosz szellemeket idézhetünk meg.

Az esetről a The Tennessean nevű lap írt, amely megkérdezte a helyi egyházmegye vezetőjét is  Rebecca Hammel azt nyilatkozta, a katolikus iskola papja fel van hatalmazva arra, hogy maga döntsön az ilyen kérdésekben, mivel a katolikus egyháznak nincs hivatalos álláspontja a Harry Potterrel kapcsolatban. Azt egyébként lehet tudni, hogy a korábbi pápa, XVI. Benedek nem volt oda a varázslóvilágért. Ellenezte a történetet, mert úgy gondolta, az megrontja a fiatalokat.

Forrás: The Guardian, Independent

Olvass minket e-mailben is!

  • Könyves hetilap a postaládádban
  • Kézzel válogatott tartalmak
  • A legérdekesebb, legfontosabb könyves anyagok egy helyen
  • Nem spammelünk, heti 1-2 levelet küldünk.

Könyves Magazin Hírlevél

KÖNYVHÉT
...

Ezt hallgasd a foci-vb után: Tíz meccs, száz év politika – Podcast Kele Jánossal

A foci-vb véget ért, de a Flair még mindig tartogat újabb részeket: Kele János futballszakíró is a vendégünk volt.

...

Kömlődi Ferenc jövőkutató: Az evolúció nem áll meg az embernél

Kömlődi Ferenccel az evolúció, a mesterséges intelligencia és a sci-fi kérdéseit jártuk körül.

...

Menekülés Újlipótból Manhattenbe – Köves Gábor és a New York-i viszketés

Megjelent Köves Gábor első regénye, az Apropó, New York – erről is beszélgettünk a Flair podcastben.

...

Test, hatalom és Kolozsvár – így épül fel a Tompa Andrea-univerzum

Valuska László Visy Beatrixszel beszélgetett frissen megjelent Tompa Andrea-monográfiájáról.

...

Függőség, traumák, eszképizmus: Tolvaj Zoltán harminc év szövegdzsungelét formálta regénnyé

Újabb elsőregényes a Flairben: hallgasd meg az epizódot!

...

Identitáskeresés Manhattan és a Lipótváros között – Garaczi László és Nagy Ildikó Noémi közös regényt írtak!

A szerzőpárossal könyvheti podcastünkben, a Flairben beszélgettünk.